Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-05-23 / 21. szám
20-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE 3-ik oldal. követ dob reá, üt rajta egyet, a nélkül azonban, hogy ellene bizonyítékaik lennének. E súlyos vád bebizonyítására azonban távolról sem elég a puszta gyanú. Positiv, kézzel fogható, mindenki előtt világos adatok kellenek. Ilyeket pedig a vádlók ez ideig felmutatni nem tudnak. A mennyire tehát súlyos betegsége a mai társadalomnak a gyanúsítás, éppen olyan nagy kelevény fakadt ki ebből a kártya-afférből: az, hogy a játékszenvedély az egész társadalmat megrontotta, nemcsak egyeseket, de családokat visz a tönk szélére. Ideje volna már, hogy ebből a botrányból okuljanak e szenvedély gyászvitézei. Tanulják meg, hogy a milyen nemes a kártyázás, mint szórakozás, époly alávaló, a mikor egymás zsebére, betevő falatjukra utaznak. Nem mulaszthatjuk el a vármegye vezetőségének figyelmét is felhivni azokra a kissebb fizetéssel biró tisztviselőkre, kik anyagi viszonyaikhoz nem megfelelő összegekben játszanak, kik egy blattra vagyonukat, becsületöket, exis- tenciájukat teszik fel, mitseni törődve azzal, — mi lesz, ha a blatt vészit? Mindenesetre szükségesnek látjuk, hogy ez a kártyaaffér mielőbb tisztázva legyen. Szüksége van erre a kaszinó jó hírnevének, szüksége a meggyanúsított tisztviselőnek, szüksége a vádlóknak, kik egy ember ellen a legnagyobb, legmegbélyegzőbb vádat emelték. Mi ezt az affért figyelemmel fogjuk kisérni, elaludni nem engedjük. Városunk társadalmának s a köztisztességnek érdeke, hogy ha igaz e vád, vádlott elvegye méltó büntetését, de ha alaptalanul vádolták meg, vádlóival szemben teljes elégtételt nyerjen.-y. SZÍNHÁZ. Az elmúlt héten három, színházunkban eddig még elő nem adott darab került előadásra. Mind a három darab sokkal nagyobb érdeklődést érdemelt volna. — Ha már színházlátogató közönségünket nem vonzza az újdonság, csodáljuk, hogy miért nem vonzotta azt az egyes darabok kitűnősége és jó hírneve. Rákosi Jenő „Magdolna“ cimii színmüve tele van mély gondolatokkal és igazságokkal. Az emberekben rejtőző sátán tönkre tesz nem egyMeghalt a hős zászlótartó, de a többi hős honvéd elfoglalta a bécsi kaput. . . . E kapu ostrománál a szatmárvármegyei ifjak közül több mint ötven vett részt. Ezek elbeszélése szerint a vár falán az elsők egyike Révész György kaplonyi földbirtokos, honvédhadnagy volt, ki az ostromnál bal lábába golyót kapott, melyet húsz évig hurcolt testében nagy szenvedések között. A honvédsereg csodás előnyomulását és Dál- noki Benkő Lajos hősiességét megindulva szemlélte Kmetty ezredes. Rendeletet adott, hogy a hős zászlótartó holttestét sarogjára emeljék s a kolostor mögé vigyék. Úgy történt. Kmetty ezredes s a köréje gyűlt tisztek amikor meglátták a halvány arcot, az attillára lassan szivárgó piros vért, a részvét, az őszinte fájdalom halk moraja zúgott végig a néma csoporton. Kmetty ezredes ugyanazzal a zászlóval terítette le a hős holttestét, mellyel az ifjú halott hőstettekre vitte a lelkes honvédsereget. Majd levette melléről a nagysallói csatában tanúsított hősiességéért kapott vitézségi érdemrendet, a halott mellé térdelt s e szavakkal.- ,.Ez az érdemrend téged jobban illet“, a hős zászlótartó mellére tűzte az érdemrendet. Azután parancsot adott, hogy a holttestet a zászlóba burkolva temessék el a zuglói temetőbe. Ott fekszik hát a hős zászlótartó is a csöndes temetőben. A honszerelem nemtője által glóriával övezett homlokkal, parancsnoka által díszített érdemrenddel. Megérdemli, hogy mi korhadt fakeresztjét a halhatatlanság sugaraival aranyozzuk be. Erdőssy Vilmos. szer egy életet és a legszelídebb lelkű nőből a iegundokabb, legrutabb s elvetemedett teremtést neveli. F. hó 16-án került színre ezen tragédia s mondhatjuk, hogy Kendi Boriska eddig még nem nyújtott oly kitűnő alakítást, mint ezen az estén a mikor „Magda“ szerepét adta. Hogy oly ritkán látjuk őt a színpadon, nem csoda, hiszen a direklor kénytelen operetteket adni, ha valamilyen kasszát akar elérni s színmüvekre, drámákra csak elvétve jut a sor. Elég gonddal dolgozta ki Érczkövi Laci szerepét. Jóízűen kacagtatta meg a közönséget Szakácsnő Gárdonyi Teréz Zsófi szerepében. 18-án került színre Kurucz Jenő „Bálványok bolondja“ színmüve. Fodor Oszkár, ki bizonyára sokkal többet fáradt nehéz szerepének áttanulmányozásán, mint a milyen érdeklődésben részesült, Zsoítvay Tibor szerepkörét töltötte be, egy testileg és szellemileg elpusztoló ember életének minden egyes pházisát a légii iibben visszatükröztetve. Nehéz szerepéből ki nem zökkent s az utolsó felvonásban szánalmat és bizalmat keltett egyszerre, a mikor a magával tehetetlen, a sir szélén álló, de még mindég szerelmes irót adta. A csekély számú közönség megtapsolta őt, de gyenge taps volt ez, hiszen álig volt 25 néző a nézőtéren. Gömöri Vilma, mint felesége ugyancsak megállta mellette a helyét és a mire tán színházunkban nem volt eset egy színmű előadásakor, játék közben megtapsolták. Kendi Boriska temparamentumus játéka csak fokozta a főszereplő alakításának sikerét. Áldozócsütörtökön este a „Komédiások11 Operette került első előadásra. Tán említeni sem kell, hogy háromszor akkora közönség előtt mint a fentebb említett két előadás közönsége együtt. H. Bállá Mariska (Bibor Irén) volt az est fénypontja, habár nem főszereplője. Da alakítása a megszokott kedvességet és gyönyörűséget nyújtotta. Rónai Imre vitte a főszerepet, mint Madár Marci impresszárió. Kár, hogy nincsen hangja, mert játékában végig csak gyönyörködött mindenki. Sipos Zoltán és Somogyi Károly újból csak bebizonyították állandó törekvésüket, mert a kisebb szerepet is a legnagyobb pontossággal és igyekezettel dolgozzák ki. A többi darabra nem terjedünk ki, hiszen ismert színészek, ismert darabokban játszottak régi szereposztással. Még csak Burányi Ferencről akarunk néhány szót szólani, ki a pénteki előadáson „Hoffmann meséi“ operettben Hoffmann meseirót alakította. Hangjában igazán gyönyörködtünk, azonban játéka igen gyenge volt. Tibor Lóri mentette meg az est sikerét hármas szerepével, de meg Érczkövi is igen ügyesen alakította hármas szerepét. * És most ismét csak vissza kell térnünk a „szinliázi zaj“-ra, a mely az érdeklődést, sajnos, tízszeresen is felülmúlja. Vájjon mit szólna a közönség, ha színészeink flegmatikusán és felületesen tennének eleget kötelességüknek csak egyszer is, holott éppen nem volna indokolatlan ez sem a közönség örökös zajongásával szemben, a mely nemcsak, hogy semmi érdeklődésnek a megnyilatkozása, hanem még zavarólag hat a színpadon lévő színészekre. Reméljük, hogy egyszer tán már vége szakad ennek is. M. Műsor: Hétfőn, máj. 24-én, Rab Mátyás operette zóna. Kedden, máj. 25-én, Szép gárdista ope- rett§ újdonság, itt először. Szerdán, máj. 26-án, Velencei Kalmár dráma. Csütörtökön, máj. 27-én, Zsidó honvéd népszínmű. Pénteken, máj, 28-án, Nagymama operette zóna. Szombaton, május 29-én, Bohémszerelem operette újdonság, itt először. Vasárnap máj. 30-án, d. u. Vén bak- kancsos és fia a huszár népszínmű. Este Komédiások operette másodszor. GÁL JENŐ okleveles mérnök magánmérnöki irodája = Szatmár, Eötvös-ntcza 13. = HÍREK. — Személyi hírek. Dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja holnap a fővárosba utazik s ré.zt vesz az erdődi és bikszádi h. é. vasutak folyó hó 25-én tartandó közgyűlésein. — Debreczeni István, városunk polgármestere a városok kongresszusára Budapestre utazott. — Bakó István kir. műszaki főtanácsos, közúti kerületi kir. főfelügyelő néhány nap óta vármegyénkben időzik és Kacsó Károly műszaki tanácsossal, a vármegyei államépitészeti hivatal főnökével a vármegye közutait felülvizsgálja. — A városok kongresszusán az állandó bizottságba vármegyénkből dr. Vajay Károly szatmári és Farkas Jenő felsőbányái polgár- mestert választották be. — Katonai szemle. Nemes Ede tábornok, szatmári honvéd-dandár parancsnok segédtisztje kíséretében tegnap délelőtt szemlét tartott honvéd helyőrségünk felett. — Városi közgyűlés. Városunk kégviselő- testülete kedden, f. hó 25-én d. e. 9 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. — Népgyülés az önálló bank érdekében. Lapvezérünk Papp Béla orsz. képviselő meghívására városunk polgárai közül csütörtökön többen értekezletre gyűltek össze, hogy megvitassák, nem volna e ajánlatos, ha városunk polgársága is állást foglalna az önálló bank mellett? — Az értekezlet beható eszmecsere után elfogadta elnöklő orsz. képviselőnk javaslatát s elhatározták, hogy ma d. u. 3 órakor a városháza előtti téren pártkülönbség nélkül az önálló jegybank felállítása tárgyában népgyii- lést tartanak. — Kinevezés. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter Prunár Mihály érendrédi gk. tanítót az érendrédi állami elemi iskolához rendes tanítóvá nevezte ki. — Fráter Loránd Nagykárolyban. Fráter Loránd a dalköltő s hegedűművész huszárkapitány junius hó folyamán városunkban hangversenyt fog tartani. Városunk közönségének ezúttal először lesz alkalma a világhírű dalköltő hangjában s hegedüjátékában gyönyörködni, igy hisszük, hogy a hangverseny iránt nálunk is nagy lesz az érdeklődés. — A Kölcsey Egyesület kirándulása Felsőbányára. A nagykárolyi Kölcsey Egyesület, — mint már jeleztük volt — pünkösd vasárnapján kirándulást rendez Felsőbányára. Indulás Nagykárolyból a déli személyvonattal. Érkezés Felsőbányára d. u. 3A 5 kor. Indulás Felsőbányáról d. u. 3 órakor, érkezés Nagykárolyba 7a 9 este. — Szövetségi közgyűlés. Az Északkeleti vármegyei szövetkezetek szövetsége ezen évi rendes közgyűlését ma délelőtt 10 órakor városunkban, a városháza tanácskozó termében fogja megtartani. — Hivatalos óra megváltoztatása. A nagykárolyi m. kir. adóhivatalnál a hivatalos órák május 18-tól kezdődőleg további intézkedésig köznapokon reggel 7 órától d. u. 1 óráig, vasár- és ünnepnapokon reggel 8—11 óra között tartatnak. Ä pénz és érték kezelés 8—12 óra között történik. — Megszűnt lap. A városunkban megjelenő Polgárok Lapja megszűnt, illetve beolvadt a Szatmármegyei Közlöny-be. — Fráter estély Szatmáron. A dalköltő huszárkapitány Dienzl Oszkár zongoramüvész- szel f. hó 20-án este a város és vidék rendkívül nagy érdeklődése mellett hangversenyt rendezett a szatmári városi színházban. A színpadon megjelenő dalköltőt, mint kedves ismerősét szűnni nem akaró tapssal fogadta az előkelő közönség s áhitatos csendben hallgatta a nagy művész ajkáról annak szebbnél-szebb dalát, hogy aztán annál elementáribb erővel tapsolhasson neki. — Házasság. Pöhl Alfréd uradalmi kasznár f. hó 29-én tartja esküvőjét Kacsó Erzsikével, Kacsó Károly műszaki tanácsos, államépitészeti hivatali főnök leányával városunkban. — Dj tanárok. Szalay Károly a latin-görög és Bokros (Berger) Béla a latin-történet szakcsoportból e hó 17-én összes társaik között a legszebb eredménynyel állotta ki a tanári szak- vizsgálatot. Mindkettő a nagykárolyi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Gratulálunk az uj tanároknak!