Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 12-ik szám. Hogy mi a véleményem ? Tegnapelőtt egy helybeli uriasszonykától a következő igen érdekes panaszos levelet kaptam : Igen tisztelt Szerkesztő úr! Minthogy jól tudom, hogy b. lapja szívesen foglalkozik társadalmi kérdésekkel is, engedje meg nekem, hogy b. figyelmét társadalmunk egyik rákfenéjére hívjam fel, bár valószínűnek tartom, hogy e können végzetessé válható baj az ön figyelmét sem kerülte ki. Városunkban is, mint széles e hazában sokan hódolnak a zsurmániának. Pár évvel ezelőtt, a mikor a zsurozás divatba jött, az ilyen társaságok zenekedvelő tagjai zenéltek, a másik része egy-egy irodalmi, művészi kérdést hányt-vetett meg, végül a fiatalok táncrakere- kedtek ; szóval jól mulattak, szórakoztak. De mit látunk ma? Alig nyelik le az utolsó falatot az ilyen zsurokon, idegesen ug rál fel ifjú s öreg, nő és férfi s csoportokra oszolva a kártyaasztalokhoz ülnek, aztán esté- től-reggelig kártyáznak. S kik ? Legtöbbször olyanok, kiknek amúgy is alig van miből megélniük, kik nyakig úsznak az adósságok vészt hozó tengerében. Mondja kedves Szerkesztő ur, hogy lehetne e veszedelmes nyavalyán segiteni, társadalmunk ezen rákfenéjét gyökeresen megorvosolni ? Tanácsoljon ! Egy anya. Eddig szól a levél. Sajnos, minden szava igaz. Megvallom, nem könnyű rá felelnem. Veszedelmes darázsfészek ez. Ha megmondom az igazat, könnyen betörik a fejem. De mindegy, ám legyen! Az igazságért, a szókimondásért még egy kis fejbeverést, egy csomó aprehen- ziót, néhány dühös szempillantást is szívesen elszenvedek. Igaza van nagyságos asszonyomnak, itt volna már az ideje, mint mondani szokás a tizenkettedik óra, hogy társadalmunk ezen rákfenéje ellen védekezzünk. Tartok azonban tőle, hogy szavunk a pusztában kiáltó szó lesz csupán. Mert e betegséget magának a társadalomnak. lehetne gyökeresen kigyógyitani, az pedig úgy látszik, nem tudja vagy nem akarja. Jól gondolja nagyságos asszonyom, hogy én is ismerem e veszedelmes kórtünetet. Elharapózott ez mindenütt. A zsurokon, a kaszinókban, kávéházakban, korcsmákban egyforma szenvedéllyel játszanak. Eddig csak a férfiak, most már sajnos a mamák, a feleségek, még a serdülő leányok is kártyáznak. Éppen a minap hallottam, hogy egy család apa rendes kártyapénzt ád a feleségének s a leányának. Bizony elszomorító dolog ez. Persze e lélek s idegölő szenvedélynek hódolók ezt szórakozásnak nevezik. Hazug ráfogás, csúnya önámitás ez, mert a kártya — még ha kicsiben játszák is, — akár nyer, akár vészit az illető, ingerlőleg, iz- gatólag hat idegeire. Természetesen fokozottabb mértékben, még rombolóbban hat reá, ha vészit. Nyissuk csak föl szemeinket s nézzünk széjjel a társadalomban. Föltétlenül meg kell látnunk, e ronda szenvedély hány család boldogságát dúlja szét, hány szerencsétlen ember sírját ássa meg. Mind hiába! A mások kárán ne . akar okolni senki. A saját kárán pedig már a lögtöbb későn tanul. Ha a lélek műveléséről, a test edzéséről van szó, arra alig akad ember, de ha káztyázni, léháskodni kell, van balek elég. Bizony-bizony itt volna az ideje, hogy e kóros állapotokon segítsünk. E szivet, lelket, az idegeket, a becsületet, a családok boldogságát megmételyező bajon pedig csakis a józan társadalom, a jók s igazak segíthetnek. A józanul s nemesen gondolkozóknak ki kellene közösíteni keblükből a kártyaszenvedély őrültjeit, betegeit, a megrögzött spiliereket. Magára vessen az a társadalom, amelyik nem teszi. Arról joggal elmondhatjuk, hogy annak egyes tagjai igen sok tekintetben produktumai az össznek, az egésznek. kel tehát a küzdelemre, míg nem késő! Fogjon kezet városunk társadalma, mentsük meg a társadalomnak, önmagunknak a bukás szédítő örvénye felé rohanókat. Ha a társadalom összefog, tör, zúz, rombol, miként a medréből kiöntő folyó. Nincs menekvés. nincs szabadulás. A férgesei hadd vesz- szenek, úgy sem életre valók. A jóknak, igazaknak pedig győzni kell, mert ha veszíteni találnak, velük bukik az egész társadalom. Fel tehát a küzdelemre, még nem késő ! Ez válaszom nagyságos asszonyom levelére. Küldöttség a konviktus ügyében. A „Közérdek“ 12. számában azt közölte, hogy a főispán ur a küldöttségnek nem adott a konviktus ügyére vonatkozólag kedvező választ. A közlemény nem felel meg a valóságnak. A főispán ur igenis megígérte, hogy a legnagyobb jóakarattal viseltetik a konviktus ügye iránt. Maga mindent elkövet, hogy a konviktus felállítható legyen. Sőt ezért egyenesen a mozgalom élére akar állani, hogy iia lehet ezzel is használhasson Nagykároly városának, de főképen, hogy a főgimnázium iránt, melyben ő is nevelkedett, némi tartozását rója le. A küldöttséget a válasz és az tudat, hogy az állandó választmányban éppen a főispán ur felszólalásának eredménye volt a kapott segély, a főispán ur jóindulatáról teljesen meggyőzte. Cseh Lajos, főgimn. igazgató. Mi a magunk részéről Cseh Lajos főgimn. igazgató, a küldöttség vezetőjének ezen cáfolatához csupán csak annyit kívánunk fűzni, hogy egy cseppet sem csodálkoznánk azon, ha ezek a néppárti oldalról jövő folytonos rosszhiszemű, támadások után főispánunk figyelmen kívül hagyná Nagykároly város érdekeit. Mi azonban ismerjük az ő ragaszkodását s azt a szeretetet, mellyel e város iránt viseltetik s meg vagyunk arról győződve, hogy ezek a néppárti oldalról jövő ravasz fondor- kodásokon, alattomos támadásokon ő felülemelkedik, azokat figyelembe sem veszi, sőt továbbra is igyekszik Nagykároly város érdekeit elomozditani. De tudjuk azt is, hogy városunk közönsége mindenkor kellő értékére szállítja le ennek a lapnak k ö z é,r de k ü (?) közleményeit. APRÓSÁGOK. Hogy milyen ügyesen ugratták be az avasfelsöfalusiak ügyük érdekében vármegyénk életében szereplő egy némely hősöket, legjobban mutatja az a körülmény, hogy a község esze mindegyik pártfogó fülébe azt súgta, hogy az avasi járás külön választókerület lesz. Most már csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy ki lesz az oláh atyafiak képviselő jelöltje? Mert hát a pártfogó hősök között van régi Tisza párti, alkotmánypárti, néppárti, függetlenségi és demokrata. * Jókat nevettek a bizottsági tagok Pista bátyánk közgyűlési elszóllásain. Dini szomszéd fel is jegyzett egy néhányat közüllök : Avas 14 községének volt szerencséje vezetésem alatt a fő és az alispánnál tisztelegni.. . Életem javát köztük éltem le . . . Véreim ők, szivemhez vannak nőve . . . Ötven éve ringattam őket keblemen . . . — Ha nagy geneológusunk Luby Károly élne, Pista bátyánk önbevallásaiból rögtön kisütné, hogy ő a Dáciában élt ős rómaiak leszármazottja. A mi nem is valami nagy lehetetlenség. * No hát mondja valaki, nem élelmesek ezek a szatmáriak, — mondja Dini szomszéd, — eddig csak a vármegyét és a pénzügyigazgatóságot akarták tőlünk elvinni, most már a műkedvelők zenekarára vetették szemüket. * Közkedveltségnek örvendő polgármesterünk, a mikor megkapta a tartalékosok behívására vonatkozó miniszteri rendeletet, igy sóhajtott fel: „Ha tudtam volna, hogy Bosznia ennyi bajt okoz nekünk, bizony, bizony 1878- ban nem hódítottam volna meg.“ . * Dini szomszéd egyik helyi lapocskában a következő szarvashibát találta fel: — „Azóta úgy eszem, mint a farkas és úgy iszom, mint a Geöthe.“ — Szegény Geöthe. Vilja. HÍREK. Dóczy József legújabb dalaiból. Czigány volt az apám, anyám Szegénységre születtem. Nincs is nekem a világon A szivemnél egyebem. Azt is régen elrabolta A legszebbik, a legjobbik kis leány. Hej! De hogyha visszaadná . . . Akkor lennék én csak koldus igazán. Nem kérek én az Istentől Gazdagságot, kincseket. Csak egy az én imádságom: „Adjon nekem tégedet!“ Ha engem a két liliom — Fehér karod szerelemmel átölel, Kincset ér a boldogságom. Nem cserélek a világon senkivel.. II. Haldoklás az én életem. Meghalt már a lelkem. Nemsokára eltemethetsz, Megsirathatsz engem. Későn hüllő kényeidet Sirhalmom beissza. De a megcsalt kedvesedet Soh’sem adja vissza. Sírom fölött ne viruljon A tavasz virága, Tövisbokrot ültessetek, Hozzatok majd rája. Ha el tudott az életem Virág nélkül múlni, Kát volna a sírom fölött Virágnak virulni. Dócsy JósseJ. — Személyi hir. dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja a holnap délutáni gyorsvonattal Budapestre utazik s kedden részt vesz az Országos Közművelődési Tanács igazgató választmányi ülésén. — Vármegyénk állandó választmánya dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt szerdán folyó hó 17-én délután fél négy órakor ülést tartott, melyen a közgyűlésen szőnyegre kerülő tárgysorozat egyes pontjait vitatták meg. Hosz- szabb vitát a kér. miniszternek a közúti alap terhére felveendő 500.003 koronás kölcsön tárgyában hozott leirata, Avasfelsőfalu községnek az avasi járás székhelyének Avasfelsőfaluba való áthelyezése iránti, a szatmármegyei általános tanítóegyesületnek a lanitókháza javára, Cseh Lajos főgimn. igazgatónak pedig a Nagykárolyban létesítendő conviktus céljára az iskolamulasztók szüleitől bevett büntetéspénz átengedése tárgyában beadott kérelme — provokált. — Márczius 15-ike a vidéken. Bere község is lelkesen ünnepelte meg márczius 15-ikét, nemzeti ujraébredésünk emez évfordulóját. — Reggel- 8 órakor a ref. templomban hálaadó istenitisztelet tartatott, melynek végezte után az ünneplő közönség átvonult az iskola udvarára, a hol Tukacs László ref. lelkész méltatta a nap jelentőségét. — Az ünnepélyt a „Szózat“ —- eléneklése zárta be. — Erdőd közönsége az idén szokatlan fénynyel és pompával ünnepelte márczius 15-ikét. Fellobogózott utczákon kokárdákkal diszitve valóságos bucsujárással ment a nép e nap délelőttjén a róm katlí. templomba, hol istentisztelet volt; innen az iskolákba, — hol mindenütt a gyermekek kedves, megható ünnepe volt s ahol az iskolák vezetői, Láng Ferencz esperes-plébános, Kacsó Ignácz ref. tanító, és Zádor József róm. kath. segédlelkész lelkes, szép szavakban tanították a gyermekeket a márczius 15-ének jelentőségére buzdították hazazafiságra, honszerelernre. Délután 4 órakor az erdődi Társaskör ünnepélye volt a
