Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
52.-ik szám. SZATMÁRVAR. MEGYE 3-ik oldal. Az alispán ismertette a tanfelügyelő jelentését, mely szerint a királydaróci iskolákban egy-egy tanítóra 115—140 gyermek esik. Cseh Lajos szólalt fel ezután. — Magam is vallásos ember vagyok, de emellett mégis azt vallom, hogy ott, ahol különböző felekezetüek vannak s ezek modern iskolát fentartani nem képesek, ott az állami iskolának helyt kell adni. — Az állami iskola hazafiakat nevel, s a vallást semmiben sem sérti. Szabó Albert vallásilag tulrajongó, aki vallását politikai tendenciákra használja fel. Az általános vitában a megyei élettől már hosszú idő óta visszavonult dr. Kovács Dezső is felszóllalt. — Ha Magyarországon a liberalizmus még ma is azon a ponton á.lana, amikor e vármegye termében a nagy Kölcsey Ferenc szelleme uralkodott, akkor sem lehetett vita afelett, hogy a népnevelés állami feladat. Meggyőződése, hogy felekezetre való tekintet nélkül a népnevelés csak úgy felel meg feladatának, ha ezt az állam teljesiti. De jelen esetben politikai szempontból is a legnagyobb örömmel hozzájárul ahoz, hogy Királydarócon, ezen az exponált helyen állami iskola állíttassák fel. Rónai István szintén azon az állásponton volt, hogy amennyiben az iskolák túlzsúfoltak, maga is szükségesnek tartja az állami iskola felállítását. Rónai ezen szavai meglehetősen rosszul estek Szabó Albertnek, mert nyilvánvalóvá lett, hogy néppárti politikai hitsorsosa is hűtlen lett hozzá. Hozzá szóltak még e tárgyhoz Világossy Gáspár és Domokos Ferenc, melyek után Luká- ciu Konstantin ismételten felszólalt. Most Cseh Lajost vette támadásba. De erre a törvényhatóság minden jelenlevő tagja felzudulva, szavai érthetetlenné váltak, mire az elnöklő főispán kijelentette, hogyha tovább is hasonló kifejezéseket használ, széksértésért megbünteti, vagy megvonja tőle a szót. Lukáciu azonban tovább is személyeskedett. Közben dr. Schönpflug Richárd tiszti főügyész 10 aláírással ellátott ivet nyújtott be az elnöklő főispánhoz, melyben a vita berekesztését kérte. A főispán, minthogy Lukáciu beszédét megkezdette, a szólásszabadság jogát respektálva, megengedte, hogy a dühöngő pópa beszédét folytassa. Lukáciu azonban tovább is csak személyeskedett, a tárgytól ismételten eltért, mig végre harmadszori rendreutasítás után a főispán megvonta tőle a szót s a vitát berekesztette. Ekkor elnök elrendelte a szavazást s az állandó választmány javaslatát, mely szerint Királydarócon az állami iskola felállittassék, a közgyűlés megszavazta két szó kivételével, melyet Lukáciu Konstantin gör. katli. pópa és Szabó Albert nagykárolyi ügyvéd képviseltek. Megválasztattak végül az 1910. évi sorozás polgári elnökei, valamint a vármegye földadó bizottság tagjai. Az ülés végén vármegyénk főispánja törvényes jogénál fogva dr. Jékey István szolga- birót tb. főszolgabíróvá, dr. Láng György sza- niszlói és dr. Kovács József érendrédi körorvosokat tb. járásorvosokká nevezte ki. A vármegye anyagi helyzete. A vármegyék részére törvényhozásilag engedélyezett o°/o-os pótadó a legtöbb vái megyében már vagy egészben, vagy részben ki- merittetétt úgy annyira, hogy körülbelül 23 vármegye van abban a helyzetben, hogy közszükségleteit fedezni nem képes és arról, hogy újabb intézményeket, kulturális közforgalmi vagy közgazdasági célokat támogathasson és továbbfejleszthessen e vármegyékben szó sem lehet. Ezen nehéz viszonyokkal küzdő vármegyékhez tartozik Szatmárvármegye is. Az a pazarlás, — amely Nagy László 16 évi alispán- sága alatt folyt s amelyet betetőzött a Kris- tóffy garázdálkodása, rabló gazdálkodása és a vármegyei székház újjáépítésének horribilis költségei, — odáig juttatták Szatmárvármegyét, hogy a szószoros értelemben vett egyetlen garassal sem rendelkezik ugyannyira, hogy az elkerülhetetlenül szükséges kiadások fedezésére is idegen alapokból kénytelen kölcsönt venni. Minthogy pedig az 5°/o-os vármegyei pótadó egyrésze úgyszólván állandóan lekötve, másik része pedig 50 éves törlesztéses kölcsönnel van megterhelve, kilátás sincs arra, hogy vármegye pótadó utján újabb jövedelemhez jusson annyival is inkább, mert az 5°/oon felüli pótadó kivetésének megadása a törvényhozás jogkörébe tartozik, ahol pedig a vármegyék ez iránti kérelme rendszerint elutasittatik. A vármegye ily súlyos pénzügyi válsága arra indította Falussy Árpád főispánt, hogy illetékes helyen a pénzügyi helyzet rendezése iránt előterjesztést tegyen. E célból tett fáradozásai közben arra a tapasztalatra jött, hogy a hasonló nehéz pénzügyi viszonyok közt levő vármegyék közül többen a vármegye területére elintézése után, — következett a közgyűlés tárgysorozatának azon pontja, mely a legtöbb vitára adott alkalmat. Királydaróc község képviselőtestülete állami elemi iskola felállítását határozta el. Okot erre az adott, hogy úgy a román, mint a gör. kath. iskolák túlzsúfollak s e miatt, továbbá mert kevés hozzá a tanerő, sem tanügyi, sem egészségügyi szempontból megnem felelők. Lukáciu Konstantin a községi képviselő- testület ezen határozatát megfelebbezte, bár a törvény értelmében községi határozatok ellen csak az esetben lehet felebbezéssel élni, ha ennek meghozatalánál szabálytalanságok fordultak elő, ami pedig jelen esetben nem volt. Ámde Lukáciunak ezzel a felebbezéssel az volt a célja, hogy a vármegye székházában nemzetiségi botrányt provokáljon. A legszomorubb e kérdésben csak az, hogy akadt egy magyar szülők gyermeke Ne- mestóthi Szabó Albert személyében, aki most már nyíltan a nemzetiségiek álláspontjára helyezkedett s nemcsak védelmezte a Lukáciu feleb- bezését, hanem szenvedélyes és hazafiatlau támadást intézett a magyar állami elemi iskola felállítása ellen és beszédében képes volt ezeket mondani: „A magyar királyi kormány az állami elemi iskolák felállításával erőszakosan akar magyarosítani, amelyet eltűrni nem szabad.“ E szavait zugó felháborodás követte, lesújtó kritikával támadták minden oldalról, de ez még szenvedélyesebbé tette őt s szinte úgy tűnt fel, mint egy román nemzetiségi mártír. A vele szemben ülő Jármy András helyéről felállott s közeléből menekülni igyekezett. A felebbezését indokoló Lukáciu Konstantin állításai Gerzon Kázmér megyebizottsági tag döritötte meg. — Kevés igaza van — úgymond — Lukáciunak. Királydarócon minden iskola túlzsúfolt, kivéve a zsidó iskolát. A római és gör. kath. iskolában egy-egy tanítóra 120—150 gyermek esik, s a bükkaljai béres is tudja, hogy 100 gyermeket egy tanító nem tudhat tanítani. A református magyar elem szegény, iskoláját bővíteni nem tudja és épen azért kell az állami iskola, hogy ezt a kévés magyart az oláhság fel ne szíjjá. Persze azt szeretné Lukáciu, hogy az iskolából kiszorult magyar gyerek az ő iskolájába járjon, hogy ezekből is olyan magyar hazafit csináljon, mint amilyen ő. Ezért nem kell neki állami iskola. Az sem igaz, hogy két-két tanító van minden iskolában Lehet, hogy ez papiroson van, de mutasson nekem az oláh tisztelendő ur két eleven tanítót! (Derültség és általános tetszés.) kább sötétedett. Olyan féle lavina titok volt, amelyben minél több adatot fürkész ki az ember, annál érthetetlenebb lesz. A borbély felesége — egy nyurga, friss- beszédü nő — vasárnap délelőtt megjelent az ura üzletében, s miközben a megborotváltak jegyeit átlyukasztotta, s imitt-amott pár krajcárt besepert a fiókba, elevenen magyarázta egy polgári iskolai tanítónak, hogy milyen különös nő a trafikosnő: — Két hete képzelje csak tanár ur, ki nem mozdult a boltjából. A pálinkamérésben van egy zülött csavargó, (ismeri tanár ur, a Csicsó bácsit) azzal hozat ebédet. Ott alszik az alkóvban : Talán kidobta az ura, vagy talán ura nincs. De tegnap aztán valami történt vele. Aranyláncosan, parádésan ment el hazulról. Képzelje nyakba- vető aranylánca van! Bezárta délután a trafikot és csak este jött vissza. A hentesné rögtön bement hozzá, hogy meglássa, mit beszél az arca ? Hát az arca nem szólt semmit. Olyan hideg volt mint máskor. A szemein nem látszott hogy sirt volna, nem látszott, hogy öröme volt. A tanító gondolkodott egy kicsit aztán csak annyit mondott: — Pedig nagyon szép asszony. II. Az eset misztikus volta azonban csak másnap tetőződött be. A trafikosné egyszerűen nem nyitotta ki a boltját. Kilenc órakor jött a kö- högős szabó virzsinia cigarettáért. Nem mehetett be. Ki kellett camogni a körútig. Délben jöttek az írnokok és zárva találták az ajtót. — Persze most már értjük a dolgot — selypített a szikár borbélyné — persze, hogy értjük. A bolt csak ürügy, a szivarok a szerelem közvetítői. Haha értjük, ugy-e nagysád ? A tejesné csak nézett, s aztán mintha nagy fölfödözésnek jutott volna nyitjára fölkiálltott: — No persze! erre bizony előbb is rájöhettünk volna. Az ajtó azonban még ezek után sem nyílt ki. A zálogházi becsüs, aki ennek a vidéknek a legmagasabb intelligenciáját képviselte, segy kicsit költőnek is tartotta magát, elmélázva nézett a leeresztett redőre: — Prófán lelkek — mondta — nem látjátok, milyen borzalmas kép ez. Nem látjátok olyan ez az ajtó, vagy mint a hivatalos nyelv nevezi görredőny, mondom, olyan ez a görre- dőny, mint egy kripta bejárat. Kriptabejárat, igen. Tessék elhinni, egy ajtó amely még délben is zárva van, nem lehet más mint egy kriptabejárat. Az ilyen ajtót csak fáklyafénynek nyitják meg és áradnak belőle az élet tragédiái... — Ugyan kérem — nevettek az asszonyok akik különben rendesen áhitatosan hallgatták a zálogházi becsüs prózában elmondott költeményeit — egészen másról van itt szó. Kalandozik a menyecske. Keres a menyecske. Nyakba- vető aranyláncra. — Karperecre. — Vagy talán megkoptak egy kicsit az arany fogai. Repelárni kell. A becsüs szavalni akart még, de nem lehetett. A borbély erélyesen lépett föl vele szemben is, az asszonynéppel is: — Hát kérem ez sem nem vicc, sem nem nevetni való. cn reggel ötkor itt álltam máraz üzletemben szemben a trafikkal. Ezen az ajtón senki sem ment se be, se ki. — Hohó! — zúgtak az asszonyok — ha maga nem látta, mi látjuk a dolgot. Hogy lehet valaki ilyen jámbor. Még az este elment biztosan a kicsike és elfelejtett hazajönni. Ismerjük már az ilyenfélét. A csoportosulás egyre nagyobb lett. Észre kellett vennie a rendőrnek is, akinek közbiztonsági érzései azt súgták, hogy közbelépésével itt valami titokra kell világosságot deríteni. — Biztos ur — szólította föl a borbély — a trafikosné, úgynevezett Berzenczey Mária ma reggel nem nyitotta ki az ajtót. A közhangulat nevében szólok, amidőn ama sejtelmeimnek adok kifejezést, hogy a vasredőny mögött tragédiák rejlenek. — Biztos ur, ha nem vagyok bátor csalódni, azt hiszem Önnek itt hatóságilag kell fellépnie. — Kötelességérzetemnek teljes öntudatában lévén tessék elállani a fölszólitásbeli ajánlatoktól — szólt és nagyot dörömbölt a vasrácson. Semmi válasz. A magyar igazságból előnyösen ismert hármas dörömbölés is teljesen válasz nélkül maradt. Az asszonyok szeme mosolyogva ragyogott majd gúnyos fénynyel csillantak össze. A hivatalos személyre való tekintettel azonban csak annyit mertek fönnhangon megkockáztatni: — Persze a kicsike... mondtuk ... III. Fölgördült a redőny. Az emberek úgy érezték mintha az üvegajtó nyitásánál egy kis harc keletkezett volna a kiáramló tegnapi levegő nyirkos fekete hullámzása és a friss tavaszi napsugara? ragyogás között. A legkiváncsibb asszony sem lehetett olyan türelmetlen, mint ez a rakoncátlan, neveletlen gyerekes napsugár. Végigsurrant a kiaggatott képeslapokon, befutotta a
