Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1909-04-04 / 14. szám

14-ik szám.

SZATMÁRVÁRMEGYE.

3-ik oldal.

relésre bírják. Hogy a szerencsétlen kis országnak ebből a siralmas színdarabban játszott szerepéből mekkora kárai keletkeznek, annak előrevetett árnyai már ma is ott sötétednek Belgrád felett.

Erre igazán nem volt semmi szüksége Szerbiának. Ami sors érte, saját vakságának köszönheti. Ezzel aztán le is zárhatjuk, legalább belátható időre a háború aktáit.

*

* *

A béke felbomlásának veszélye elmúlván, az ország közvéleményének érdeklődése szinte rögtönösen fordul ismét vissza a belpolitikai kérdések megoldására. Hogy ezek a kérdések milyen nagy fontosságúak és hogy elintézésük mekkora nemzeti érdeket rejt, kitűnik abból is, hogy a nemzet érdeklődését a háború réme ideig-óráig csak elnyomni tudta, de abban a pillanatban, amikor az a rém megszűnt létezni, a régi érdeklődés egész erejével fordult rögtön vissza a megoldásra váró nagy kérdések felé.

Mindenesetre megmutatta a nemzet király- hűségét, bebizonyította, hogy mindig és minden körülmények között számíthat erre a loyalitásra és ennek a nemzetnek erejére a magyar király. De megmutatta és meg fogja mutatni azt is, hogy hasonló hűséggel viseltetik saját nemzeti tradícióihoz, nemzeti jogaihoz és hasonló szívós erővel küzd azoknak kivívásáért is.

A politikában természetesen ismét a bankkérdés és a fúzió kérdése állott az előtérbe. A Ház meglehetősen hosszú húsvéti vakációra oszlott szét. Ez a huzamos szünetelés annak a jele, hogy ez idő alatt a kormány véglegesen dönteni akar ezekben a nagyjelentőségű kérdésekben. Hire jár, hogy a hosszú szünet egyik oka az, hogy a nagy kérdések ügyében meginduló tárgyalásokban a jelenleg lábbadozó Kossuth Ferenc személyesen kíván részt venni és a döntés az ő felépülése után fog csak megtörténhetni. Mindenesetre teljes megnyugvást nyújtó körülmény ez. Amely kérdésben Kossuth Ferenc felemeli szavát, abban a kérdésben ez a szó döntő sulylyal fog birni. Amely irányban ő'felemeli szavát, az az irány csak a helyes, az igazi, nemzeti és függetlenségi politika lehet.

Tudjuk, hogy az osztrákok úgy a kartell, mint az önállóbank ellen a végletekig fognak harcolni. Az ő helyzetük sokkal könnyebb, mit a mienk, mert velük van az egész dynasztia.

nyitott Debrecen felé. De még nagyobb volt e fényes győzelemnek erkölcsi hatása, mert ebben a csatában először arattak nagyobb diadalt honvéndeink s ez állandósította bennük a bizalmat erejükben, mely később oly sok győzelmi virágot termett számukra. És ebben a ragyogó diadalban Guyon többszörös nyilatkozata szerint az oroszlánrész, az érdem legnagyobb része Erdősi nevéhez fűződik.

*

* *

Jelen volt még ezután Erdősi, — ki e nevet Szemere Bertalan buzdítására ez időben vette föl, — a kápolnai, sallói, komáromi első, verbászi, mosolinyi, a szőregi, temesvári és lu- gosi csatákban is mindenütt szeretettel ápolva, gondozva s lelki vigasztalással ellátva az ütközetek hős lelkű sebesültjeit s haldokló honvédőit.

A nemzeti elnyomatás korszakának kezdetén hosszas zaklatás után a nagykárolyi társházban vonult vissza, szorgalmas munkálkodása közben végre 1850. junius 15-én megkapta a hadbíróság felmentő ítéletét. És a kinek sziklaszilárd lelke nehéz viszonyok közt fogékony és áldozatrakész volt a legmagasztosabb elhatározásokra, az hasonló odaadással töltötte be a helyet rendes hivatása körében is, miként a hivő kebel megérti a harang hangját, jelezzen az akár veszedelmet, akár gyászt vagy szólítson csöndes imára.

Tisztelet és szeretet környezte személyét életének hátralevő hosszabb részében is a legmagasabb ranguaktól a legalsóbb rendüekig. S valóban csodálatos, hogy a gondviselés majdnem egy félszázad múlva épen a branyiszkói diadal hónapjában szóllitotta el a földről a megdicsőültek honába, hogy egyúttal a magyar nemzet is beigtassa változatos színezetű történelmének halhatatlan emlékű hősei közé.

*

* *

Helyzetük könnyű nekik még azért is, mertő velünk szemben mindig egységes erővel szoktak fellépni. *

Fájdalom, ez hazánkban éppen megfordítva áll. A dynasztiára nem támaszkodhatunk, de a magyar nemzet sem egységes. A magyar főúri osztály egy része, minden nemzeti önállóságnak ellensége. E kérdésben a parlamenti pártok is csoportokra szakadoztak. Sajnos, éppen akkor, a midőn a legteljesebb egységgel, tömör, erőss sorokban, meggyőző szent lelkesedéssel kellene a nemzet minden fiának a gazdasági fölszabadulásért harcolni.

Mi azonban reményünket nem vesztettük el, bízunk Kossuthban s különösen Wekerle zseniállitásában, hogy a parlamenti szünet alatt megfogják találni a megoldásnak azt a módját, a mellyel e nagyfontosságu nemzeti kérdés teljes sikerrel £lintéztetni fog.

A Kölcsey estélyről.

Tisztelt Szerkesztő Ur!

Az ember, mint társas lény sokszor lelkesedésével, ambíciójával és altroisztikus törekvésével olyan körülmények közé juthat, hogy hivatásának teendői és társadalmi kötelességei akaratlanul is összeütköznek és ilyenkor természetesen a magasabb szempont válik uralkodóvá.

Midőn tehát igénytelen soraimmal a tisztelt Szerkesztő Urat fölkeresem, őszintén megvallva, cselekvésemben az a szándék vezérelt, hogy gyönge toliammal fölmentsem attól a kötelezettségtől, hogy mint szerkesztő a „Szat- márvármegyé“ - ben magáról kritikát mondani kényszerüljön. Ilyen ténykedés a legtöbb esetben, de különösen most, szerény véleményein szerint hálátlan cselekedet volna, mert ha igazságos bírálatot gyakorolna, akkor a rosszakarat eljárását dicsekvésnek nyilvánítaná, ha pedig férfias hal Igatagságból saját személyét mellőzné, akkor meg az igazságon esnék csorba, mert a kritika anyaga hiányos, csonka maradna.

De térjünk át a dolog lényegére. A nagykárolyi Kölcsey-Egyesület e hó elején este a Városi Színházban a József főherceg szanatóriuma javára Herczeg Ferencnek „A dolovai nábob leánya“ cimü országszerte kedvelt öt felvonásos társadalmi színmüvét adta elő.

Az 1849. évi branyiszkói diadalnak immár 60. jubiláns esztendejébe értünk. A győzelmes csatának vezéralakjai, az „oroszlánszívű“ Guyon és a kegyesrendi, de „bátor“ Erdősi Imre már évtizedek óta alusszák csöndes álmukat: az egyik török földben, a másik a kies vidékü, szorgalmas életű és magyar szellemű szülővárosának, Nyitrának díszes sir- kertjében, hol a nagy nemzeti hős szent hamvain a nemzeti kegyelet s a honfiúi szeretet őrködik. És bár a branyiszkói hős vezér haló porai az ország messze vidékén nyugszanak, dicső szelleme azonban egész nemzetünk fölött virraszt, állandó munkásságra buzdít a békés viszonyok közt és áldozatra lelkesít a szabadságnak veszedelembe jutása idején, hiszen a költő szavai szerint a magyarságnak örök eszményképe s védő angyala marad, mert

„Ha megszáll a csüggedés megint A fényes nappalt az éj váltja fel,

Ha a gyűlölet átka ránk borul majd S újból elfásul minden jobb kebel, Zarándokolva oda járunk akkor,

A hol hálánk oltárt emelt neked,

Hol az oltáron Veszta-lánggal ég a Rajongó, büszke hazaszeretet.

*

* *

Ébredj... Ébredj!... Te legendás Alak ! Hadd el akkor sírodnak éjjelét,

Ihlesd meg újra mindnyájunk szivében, Ragadd meg akkor újra a keresztet,

— És mi leküzdjük ismét a vihart — Rohanj előre! Isten szent nevével,

S vezesd „uj Branyiszköra“ a — magyart!“

Torquatus.

A háromhetes, rendszeres, komoly előkészület már előre jelezte az előadás fényes sikerét. Nagyszámú, díszes közönség töltötte be a színházat és érdeklődéssel várta a függöny fcl- gördüiését.

Reményében nem is csalatkozott. A ragyogó, szemkápráztató, stilszerü díszletek; a szereplő személyek: a hölgyek és férfiak jellemző és ízléses öltözetei; a szakavatott és ügyes rendezés a legmagasabb müigényekeí is kielégítette.

Herczeg Ferencnek ez a magyar közönség előtt igen kedves, népszerű s az egész országban nagy sikert aratott színmüvének előadása még hivatod színészeknek is fáradságos munkát okoz, mert a színdarab mély társadalmi eszmét rejt magában : a kebel bensejéből fakadó, magyaros szerelem megtisztitó és lélek fejlesztő hatását és győzelmét példázza a rideg ész számításával és a tapasztalatlan, naiv szívvel szemben ; azután meg szövevényes jellemrajza és a cselekvény változatossága kiváló műgondot és tiszta megértést, teljes átérzést és művészi alakítást, színpadi jártasságot és a dramaturgiai ismeretek gazdagságát követeli meg . . .

Őszintén mondhatom, hogy a színmű előadása a hallgatóság egész érdeklődését fölkeltette, az első felvonástól az utolsóig ébren tartó ta s jeíenésröl-jelenésre annyira fokozta, hogy a hatásos jelenetek művészi kiélezésénél sok szép szempárban könycseppek csillogtak . . .

* *

*

De most legyen szabad szólnom az egyes szereplőkről. Nem akarom őket egyenkint szembe állítani, mert hiszen mindnyájan kitűnő alaki- kitást nyújtottak.

A milyen pompásan íükröztette elénk Ja- nitzky Irma az eszményi, fakadó szerelemben csalódott leányt, épen olyan mély érzéssel tárta elénk azt az igazságot, hogy a valódi szerelem a megpróbáltatások tüzében csak erősödik és megérdemelt boldogságát elöbb-utóbb elnyeri. Szépsége s játékával egyaránt meghódította a közönséget.

Találóan jellemezte Erdőssy Vilmos a lobbanékony, könnyelműen gondolkozó, a pillanatok hatása alatt cselekvő, sneidig huszárfőhadnagyot, kit szerelme válságos helyzetbe sodor, mert választania kell: a dúsgazdagból szegénnyé lett leány vagy tiszti rangja között. De a szerelem diadalmaskodik a számitó gondolkozáson s jutalmul élete és becsülete veszedelmes forduló pontján a szerelem megtisztitó hatása alatt övé marad a szintén sokat szenvedett eszményképe. Magas színvonalon álló, művészi alakítása mindvégig magával ragadta a közönséget.

Szentirmayné szerepében Papp Béládé nagy színpadi jártasságáról ismételten fényes tanúbizonyságot tett. Mindegyik jelenésénél teljesen lekötötte a közönség figyelmét és alakítása különösen kiemelkedett a 3. felvonás nagy jelenetében, a melynek művészi tökéletessége szűnni nem akaró tapsviharra ragadta a közönséget.

Kifogástalan volt Tiemba Márton Szentir- may százados szerepkörében, a mely vérbeli színészektől is gondos tanulmányt kiván meg. Méltó partnere volt Szentirmaynénak.

A jó lelkű, unokahuga boldogságát szivén viselő Domaházyné szerepének kreálásáért elismerés illeti meg Jenser Mihálynét, de dicséretet is érdemel azért a nemes gondolatért, hogy buzgó törekvésével elősegítette és lehetővé tette, hogy városunk lelkes közönsége is adakozhassék azoknak a Szerencsétleneknek, kik mint élő halottak járnak-kelnek közöttünk s a magyar társadalom áldozatkészségére és irgalmasságára szorulnak.

Az alapjában komoly színdarabba jól eső derültséget hintettek szét természetes, keresetlen előadásukkal Szabó István, mint Bilitzky- herceg kadét és Kölcsey Béla, mint tiszti szolga.

Igen szeretetreméltó, bájos kis szobalány volt Hetey Józsa, ügyesen játszottak még Szabó József: Merlin báró, Hornyák Sándor: Lóránt hadnagy és Modor Kornél a nagyképüsködő orvos szerepében . . .

* *

*

A Kölcsey-Egyesület ez idei ünnepség sorozatának ez ötödik számával is kétségtelen, nyilvános tanujelét adta, hogy nemcsak Nagykároly város közönségének gyönyörködtetésén fáradozik tervszerű s lankadatlan buzgósággal, hanem arra is törekszik, hogy szétágazó társa-