Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-03-28 / 13. szám
4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 13-ik szám. — Pályázat. Szatmárvármegye törvényhatósága, illetve közigazgatási bizottsága által az Eötvös-alap országos tanítói segélyegylet gondozása alatt lévő budapesti Ferencz József Tanítók házában Szatmárvármegye bármely jellegű népiskoláinál működő tanítók főiskolákban tanuló fiai számára létesített szobaalapitvány jótéteményének az 1909—1910. tanév folyamán leendő élvezetére vármegyénk alispánja pályázatot hirdetett. Pályázhatnak a fenti jótéteményre fiaik számára a vármegye területéről bármely jellegű népiskolánál legalább 5 éve sikerrel működő tanítók, az Eötvös-alapnak tagjai, kiknek fiai Budapesten az egyetemen vagy egyéb fő, illetve szakiskolában tanulnak. A folyamodvány 1909. jul. 1-ig a vármegye tanfelügyelőségéhez nyújtandó be. — Előmunkálati engedélyek. A kereskedelmi miniszter Kende Zsigmond földbirtokos, turistvándi lakosnak a szatmár—fehérgyarmati h. é. vasút Fehérgyarmat, esetleg Penyige állomásától Kömörő, Istvándi, Szatmárcseke, Ba- daló és Csorna községek határain át a m. kir. államvasutak Beregszász állomásáig, valamint Fehérgyarmat állomástól Matolcsi és Géberjén községek érintésével a szatmár—mátészalkai h. é. vasút Győrtelek-Jékey tanya állomásáig vezetendő szabványos nyomtávú gőzüzemű helyiérdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt megadta. — Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter a nagykároly—somkuti h. é. vasút részvénytársaságnak saját vasútja Nagysomkut állomásától Sárosmagyarberkeszen, Kisremete, Kovás, Kiskörtvélyes, Kápolnokmonostor, Cser- nefalva, Brélfalva, Nagyhegy és Kólyzatka irányában Oláhláposig és Kápolnokmonostortól Révkápolnok, Lacház, Kápolnokkovás, Nyárfás és Dióshalom irányában Kapnikbányáig vezetendő keskeny nyomtávú gőzüzemű helyiérdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta és erről a vármegye közönségét értesítette.. — Ügyvédi kamarai közgyűlés. A szatmárnémeti ügyvédi kamara ez évi rendes közgyűlését Szatmárnémetiben a városháza kis tanácstermében ma délelőtt 10 órakor tartja meg. — Ingyen faanyag a tanitók háza céljára. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter a szat- márvármegyei ált. tanítóegyesület „Tanitók háza“ építéséhez szükséges faanyagot díjmentesen adta az egyesületnek. — Március 15. Érendréden. Érendréd hazafias közönsége ez évben is nagy lelkesedéssel ünnepelte meg március Idusát. A református templomban Csutoros Albert lelkész tartott lélekemelő, hazafias beszédet. Ezután az áll. elemi iskolák növendékeinek hazafias ünnepe következett, a lakosság pedig délután ünnepelte meg a szabadság születésének szent ünnepét. Az ünnepség leglélekemelőbb része Érendréd nagyközség ósi címerének Csutoros Albert lelkész által való felavatása volt. Az ősi címer megfestését gróf Andrássy Gyula belügyminiszter rendelte el. E nemes tettéért Érendréd lakossága köszönetét fgjezte ki a miniszternek. — Pályázat. A nagyari postamesteri állásra április hó 9-én lejáró pályázat van hirdetve. — A lelencek. A vallás és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy az állami menhelyek köt . lékébe tartozó gyermekekre nézve a „lelenc“ kifejezés használatát nem szabad alkalmazni. — Mérlegjavitó tanfolyamok. A kereskedelemügyi miniszter figyelemmel a kereskedelmi és ipari körök érdekeire, az iparoktatási intézeteken rövid tartalmú mérlegjavitó tanfolyamokat rendez, miáltal a fényipari kézmiiipa- rosoknak uj kereseti forrása nyílik. Az idén az aradi és a kolozsvári ipari szakiskolánál fog ilyen tanfolyam rendeztetni. — A Nagykárolyi Ipari Hitelszövetkezet délután 3 órakor tartja a városháza nagytermében évi rendes közgyűlését. Minthogy a tárgysorozat közé fel van véve az alapszabályok módosítása is, melyhez a tagok 2/5-öd részének jelenléte szükséges, ez utón is felhivatnak a szövetkezet tagjai, hogy a közgyűlésen teljes számmal jelenjenek meg. Az igazgatóság. — Pénzügyi kinevezések. A m. kir. pénzügyminisztérium Kimer János nagykárolyi I. oszt. kir. adóhivatali pénztárnokot a VII. fizetési osztályba sorozott pénztárnokká, Szűcs Károly nagybányai és Dellinger István fehér- gyarmati II. oszt kir. adóhivatali pénztárnokokat a VIII. fizetési osztályba sorozott I. oszt. pénztárnokokká, Kiinger Ferencz mátészalkai, Bomersbach Péter nagybányai, Teleky Vilmos nagysomkuti és Stán Dániel fehérgyarmati II. oszt, kir. adóhivatali ellenőröket a ÍX. fizetési osztályba sorozott I. oszt. ellenőrökké, Papp Emil nagykárolyi kir. adóhivatali segédet a IX. fizetési osztályba sorozott adóhivatali segéddé s végre Szicsó Ferenc, Spiesz György, Ma- lahovszky Imre nagybányai adótiszteket, Béréi Károly, Borbély, Székely Zoltán, Kolozsváry Lajos és Moldován Antal szatmárnémeti adótiszteket s Rencz Antal nagykárolyi adótisztet a X. fizetési osztályba sorozott adóhivatali segédekké kinevezte jelenlegi állomáshelyükön való meghagyással. — Kérelem a telefon-állomás tulajdonosokhoz. Úgy a köz, mint a magánházaknál előforduló villám világítási zavarok gyors rendbehozása céljából szükséges, hogy a villamos-mü szerelői a teleppel, mint a telep vezetősége, a városban dolgozó szerelőkkel a leggyorsabban érintkezhessél ezért azon kérelemmel fordulunk a telefon-állomás tulajdonos urakhoz, hogy a villamos teleppel beszélni óhajtó szerelőinknek a beszélgetést megengedni szíveskedjenek. Nagykároly, 1909. március hó. Tisztelettel a városi villamos-mü vezetősége. — A szatmárnémeti ügyvédi kamara Nyilván Miklós ügyvédet Nagysomkut székhellyel, dr. Németh József ügyvédet Mátészalka székhellyel az ügyvédekről vezetett lajstromba bejegyezte, Verzár József krasznabélteki ügyvédet pedig elhalálozás okából törülte a kamaránál vezetett ügyvédek névjegyzékéből és gondnokká dr. Láng Gusztáv erdődi ügyvédet rendelte ki. — Meghívó. A szatmármegyei általános tanítóegyesület t. választmányi tagjait f. év április 7-én d. e. 10 órakor Szatmár-Németi- ben, a Rákóczi-u áll el. iskola helyiségében tartandó értekezletre — tisztelettel egybehívom. Tárgyak: 1. Az egyesületi tagok járáskörök szerinti újabb beosztása, 2. A köri gyűlések tárgysorozatának megállapítása, 3. A szatmáron építendő kultúrpalota részére adományozandó évi segély. 4. A tanitói-konviktus és az egyesületi pénztár megvizsgálása. 5. A tanitói-konviktus alapszabályai. 6. Jelentés a tanítói kon- viktus ügyében eddig elért eredményekről. 7. A szolgálati pragmatika kérdése. 8. Pályatétel kitűzése. 9. Indítványok. Szatmár-Németi, 1909. március 20. Kótai Lajos tanitóegyesületi elnök. — Köszönetnyilvánítás. A nagybányai róm. kath. egyházközség az ottani állami el. iskola szegénysorsu jó tanulóinak felsegélyezésére 400 koronát adományozott. Az adományozó egyház- községnek hazafias áldozatkészségéért a vallás és közokt. miniszter köszönetét nyilvánította. — A „tanitók házáért“. Az érendrédi áll. tanitók az ottani ifjúsággal karöltve a Tanitók- háza jávára táncvigalmat rendeztek. A tiszta jövedelem 80 korona volt. Palády Lajos szatmári áll. el. isk. igazgató s neje 500 koronát, a nagybányai tanitók pedig 534 koronát gyűjtöttek a Tanitók háza céljaira. — Szerkesztői üzenet. Nem válaszolunk rá. Bolond lyukból bolond szél fuj. Kár a nyomdafestéket pazarolni. Nyilttér.* 1909. B. 201—4. üsz. Őfelsége a király nevében! A nagykárolyi kir. járásbíróság, mint büntető bíróság becsületsértés vétsége miatt vádolt Tivadar József elleni bűnügyben a Klett Ödön főmagánvádló által emelt vád felett a Nagykárolyban 1909. évi március hó 18-án dr. Serly Jenő kir. jbiró, Losznányi József jegyző- könyvvezető és dr. Merts László ü. j., mint főmagánvádló képv. helyettese részvételével megtartott nyilvános tárgyalás alapján a vád és védelem meghallgatása után következőleg ítélt: A kir. járásbíróság Tivadar József 46 éves gör. kath. nagykárolyi születésű és lakos, nős 3 gyermeknek atyja, szabó-iparos vagyontalan, ir, olvas, vádlottat bűnösnek mondja ki a Btk. 261. §-ába ütköző s a Btk. 261. §-a szerint minősülő becsületsértés vétségében a miatt, mert 1909. február hó 27-én Nagykárolyban, Had*E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerkesztő. nagy Ignácz üzlztében Kiéli Ödön nagykárolyi lakost „csaló gazember“ kifejezésekkel ilette, a Btk. 261. §-a alapján a Btk. 91. §-ának alkalmazásával az ítélet jogerőre emelkedésétől számítva 15 nap alatt a végrehajtás terhe mellett fizetendő az 1892. XXVII. t.-c. 3. §-ban meghatározott célokra fordítandó behajthatlanság esetén a Btk. 53. §-a értelmében egy, azaz 1 napi fogházra átváltoztatandó 10 korona, azaz tiz korona pénzbüntetésre. A kir. járásbíróság kötelezi vádlottat, hogy Kiéli Ödön főmagánvádló részére 24 korona képviseleti költséget 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett, valamint a kir. államkincstár részére az ezután felmerülendő büniigyi költséget az 1890. XLII1. t.-c. 9. §-a alapján közadók módjára vezetendő végrehajtás terhe mellett fizessen meg. Végül a kir. járásbíróság a Btk. 277. §-a alapján megrendeli, hogy az ítélet egész terjedelmében indokaival együtt Tivadar József elitéit költségére a Nagykárolyban megjelenő „Szatmárvármegye“ cimü lapban egyszer közzé- tétessék s dr. Kovács Dezső ügyvéd munkadijat megbízója Kiéli Ödön irányában 30 koronában állapítja meg. Indoklás: „1909. évi február hó 27-én Nagykárolyban a Hadnagy Ignác üzletében Tivadar József nagykárolyi lakos Kiéli Ödön keresk. alkalmazottat „csaló gazember“ kifejezésekkel illette. A kir. járásbíróság ezen tényállást Tivadar József vádlott beismerésével vette bizonyítottnak. Tivadar József vádlott ezen cselekménye a Btkv. 261. §-ába ütköző és minősülő becsület- sértés vétségének tényálladékát képezi, s kimeríti a bíróság vádlottat beszámítást kizáró és büntet- hetősegeí megszüntető ok hiányában bűnösnek mondotta ki s figyelemmel büntetlen előéletére, felindult kedélyállapotára s azon körülményre, hogy főmagánvádlótól a tárgyalás folyama alatt bocsánatot kért, mint nyomatékos és nagy számú enyhítő körülményekre, a Btkv. 91. §-ának alkalmazásával a rendelkező részben kiszabott büntetéssel sújtotta. A bűnügyi költségben való marasztalás a B. P. 480, az ügyvédi munka dij iránti intézkedés a B. P. 485, a hírlapi közzététel elrendelése pedig a Btk. 277. §-án alapszik. Nagykároly, 1909. március hó 16-án. Dr. Serly lenő sk., kir. jbiró. Kiadta a nagykárolyi kir. jbiróság 1909. március hó 20-án. Serly kir. jbiró. GÁL JENŐ okleveles mérnök magánmérnöki irodája = Szatmár, Eötvös-ntcza 13. = Pollitzer sérv- ! ambulatorium nyilvános orvosi rendelő-intézet sérv bajosok, ferdénnőttek és amputáltak részére. --------- — Bu dapest, IV., Kossuth Lajos-u. 8., félemelet. Az intézet szakorvosa bárkinek teljesen díjtalanul rendelkezésére áll. Az orvosi vizsgálat igénybevétele vásárlásra nem kötelez. Orvosi ellenőrzés! Mérsékelt árak! Egyéni speciális kezelés! Szabadalmazott sérvkítők már 5 koronától felfelé. -............ Vidé ki megrendelések az intézet szakorvosa által lelkiismeretesen felülvizsgáltatnak s pontosan : és legnagyobb titoktartás mellett eszközöltetnek. Hygienikus cikkek a legfinomabb minőségek- j ben, orvosilag ajánlva és sterilizálva. Feltétlenül megbízhatóak. Tucatonként 2—16 koronáig. Ugyanott most jelent tneg: „Az ember egész- | sége“ cimü orvosi mű, mely kizárólag a sérvbajjal, annak ellenszereivel és kezelésével foglalkozik. E I munkát bárkinek díjtalanul és zárt borítékban küldi meg az intézet igazgatósága.