Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-02-07 / 6. szám
6-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. Két estélyről. Két igen szép, kellemes, szórakoztató gyönyörködtető estélyről számolunk itt be. Ma egy hete a Zeneműkedvelők Egyesülete, kedden pedig az Oltáregyesület rendezett estélyt. Napok teltek el azóta. Újra visszazökkentünk az egyhangú, monoton köznapi életbe, e két szép estély feledhetetlen emlékei azonban mégis újra fel-fel csillannak szivünk rejtekében. E két est igéző, kedves mámora még mindég fogva tartja lelkünket. Nagykároly müpártoló közönsége valóban nem lehet elég hálás e két egyesületnek, hogy két olyan feledhetetlenül édes estét szerzett számára. A test anyagiságának korlátái között rabmadárként vergődő emberi szellemnek bizony-bizony nagy szüksége van egy kis repülésre, hogy rabszolgaságát legalább ideig, óráig elfelejtse. Műélvezetekre határozottan szükségük van az élet harcában elfásult embereknek. Az irodalmat, a művészetet, a szépet, nemeset, jót ápolni, fejleszteni kötelességünk. Hiszen a népek, nemzetek fejlődésének a kultúra a fokmérője. * A nagykárolyi Zenemiikedvelők Egyesületének estélye. A közönség zsúfolásig megtöltötte a polgári leányiskola dísztermét. A széksorokat a hölgyek foglalták le. A férfiak hátul húzódtak meg. Már jóval elmúlt fél 6, a közönség azonban türelmesen várakozott... Az emelvény függönye mögött lázasan folynak az előkészületek. A zenekar már elfoglalta helyét. Stimmolják a hangszereket. Félrelebben a függöny. Zugó morajjal telik meg a levegő. Tapssal üdvözli a közönség műkedvelő zenészeink derék gárdáját. Kellemes benyomást gyakorol a nézőkre a sok férfi között a két nő, a cimbalom és zongoraművésznő. A két szép, okos fő, ragyogó szempárjukkal, lenge, koromfekete hajkoronájukkal egy-egy önkénytelen, kedves „ah“-1 csalnak ki a férfiak ajkáról. Vitek karmester felemeli dirigáló pálcikáját, a zenekar figyelme a mester felé irányul, kinek jeladására rázendítenek Kéler „Rákóczi nyitány“-ára. Elhangzik az első akkord, a termen át vaiami névtelen gyönyörűség suhan végig. Szép, precis, tiszta játékuk nemcsak meglepi a közönséget, bilincseli le figyelmét, de magával ragadja a lelkeket. Kezdő műkedvelő zenekartól szebben játszani kívánni sem lehet. A hogy az utolsó akkord is elhangzott, kigyuladtak az arcok s a tapstól csak úgy rengett a terem. A zaj még el sem ült, már Váczi Jolánka kedves alakja jelent meg a pódiumon. Újabb taps, újabb lelkesedés. A kisasszony Gaál „Magyar Rapsódiá“-ját játszotta el meglepő technikával, hévvel, érzéssel. A közönség nem is fukarkodott elismerésével. Kár, hogy önagy- sága nem engedett a közóhajnak s nem játszott egy-két magyar nótát ráadásul. Az estély harmadik száma lapunk felelős szerkesztőjének Erdössy Vilmosnak, lapunk tárcarovatában közölt humoros felolvasása volt. A bálról, Karneval herceg alattvalóiról olvasott fel, találóan, jellemezve a báli közönséget. Felolvasása mindvégig élénk derültségben tartotta a közönséget. A tapsból neki is bőven kijutott. Utánna Szabó István tárogatósólója következett zenekar kísérettel. A közönség szives örömmel élvezte a tárogatónak a sziveidig ható, mélabus hangját. A zenekar e számnál is beigazolta képességeit. E szám után kevés szünet következett, mig az emelvényen a hangjegytartókat, székeket, hangszereket félrerakták. Majd szétlebbent a függöny s újra felhangzott a taps. Janitzky Irma urleány szép alakja jelent meg a pódiumon. Keresetlen, szívből fakadó, szívhez szóló hangon, mély érzéssel, meglepő hanghordozással szavalta el Várady Antalnak egyik legszebb költeményét: „Az utolsó sor“-t. Nem csoda, hogy valósággal ünnepelte őt a közönség. A szavalatot énekszám követte. Vitek Károly zongorakisérete mellett Fábián Lajos énekelte Tarczynski Kázmér két kedves dalát. Fábián szép. iskolázott bariton hangja tavalyi vendégszereplése óta sokat fejlődött, szépült. Énektechnikája meglepte a hallgatóságot. Harmadszori kihívásra Lányi Ernő egyik legújabb, legszebb dalát „Olyan vagyok, mint a virág, napsugárra vágyom“ énekelte el. A tapsból nemcsak a énekművésznek, de Tarczynskinek, a szerzőnek is bőven kijutott, ismételten meg kellett jelennie a közönség előtt. — Tarczynsky kezdő dalköltő ugyan, e' két dalával azonban beigazolta, hogy még hivatásos mester vállhat belőle. A dalszöveg szép és hangulatos, kedvesen simul a fülbemászó dallamhoz. Az estélyt a zenekar Linche „Dal“ cimü darabjával fejezte be. A közönség egy szép, kedves, élvezetes est emlékeivel s azzal a határozott meggyőződéssel távozott az estélyről, hogy a nagykárolyi zenemükedvelők egyesülete hivatásának magaslatán áll. E tevékeny egyesülettől joggal vár még sok szépet, gyönyörködtetést városunk müpártoló, a szép s jóért lelkesedni tudó közönsége. Az egyesület sikereinek letéteményese Vitek Károly karmester. Ebben a vérbeli, szorgalmas, lelkiismeretes művészben kitűnő mestert, vezetőt nyert az egyesület. A siker oroszlán- része elvitázhatatlanul az ő tudásának, szorgalmának tudható be. A babért nem hogy nem irigylik tőle tanítványai, de büszkék is arra. Ok megelégesznek azzal, ha részesei lehetnek mesterük sikereinek. Az Oltáregyesület estélye. A nagykárolyi Oltáregyesület keddi estélye méltán sorakozik az egylet tavalyi szépen sikerült estélyeihez. Egy alkalommal valaki azt állította a városunk közönségéről, hogy rideg, nem tud felmelegedni. Hogy ennek éppen az ellenkezője áll, dokumentálta a keddi színházi est. A szépért ugyancsak rajong, tudja is azt kellőképen méltányolni, a gyönge persze hatástalanul siklik át érzékein. De vegyük sorra a programmszámokat. Az estélyt a dalárda szép éneke nyitotta még. A dalárda éneke után dr. Récsey Ede házfőnök felolvasása következett. Találó szavakkal jellemezte, majd maró gúnnyal ostorozta a mai félszeg divatot, melynek valóságos rabszolgája az emberiség. A nagy fáradsággal összeállított, széleskörű ismeretről tanúskodó, szellemes, élvezetes, tanulságos előadás mindvégig lekötötte a közönség figyelmét. Egy-egy találó megjegyzés élénk derültséget keltett a közönség körében. A zajos tapsot a felolvasó méltán megérdemelte. í felolvasás után Koller Ferencz a kecskeméti zeneiskola jeles tanára játszotta el a Saint- Sain cimü versenyművet. Szép játékával az elragadtatás érzetét lopta a közönség leikébe. Csodás hangokat csalt ki az érzéstelen hurokból. A közönség addig tapsolt, mig egy szép magyar nótát el nem játszott ráadásul. lépett leányok alkotják. Felismerhetők arról, hogy ha „nőválasz“ van, cipőszakadásig táncolnak, különben valami furcsa nevű s izü növényt árulgatnak. A bálkirálynő, azaz, hogy helyesebben a bálkirálynők tudvalevőleg szintén a leányok sorából kerülnek ki. A bálkirálynőknek már a praehistorikus korban is — vénuszi szépségük mellett — ezek voltak főismertető tulajdonságaik : termetük őz, derekuk darázs, hajuk holló, nyakuk hatyu s a mi fő, hozományuk sem kutya. IV. Csoport: A táncosok. E gyűjtőnév alá tartozik azaz hogy csak kellene, hogy tartozzék a bálban minden fiatalember s igen sok nős ember. A nős emberek kötelességből táncolnak, tehát nem sokat számítanak. Nem is foglalkozom hát velük. Ellenben annál többet a nőtlenekkel. Őket is két alosztályra osztom: a táncolókra s a nem táncolókra. Utóbbiak rendesen sokkal többen vannak. Csodálatosképen ezek kevésbé irtóznak a hozománytól, mint a táncolástól. Az igazi táncolók azok, kiknek a gallérjuk már este tiz órára pocsékká izzad s akik éppen azért féltucat uj gallérral indulnak a harcba. Nemcsak agyontáncolják, de agyonkurjongatják, agyonudvarolják, végül pedig agyonisszák magukat. Főismertetőjelük, hogy nagyon szerelmes legények. Mig a táncosok agyongyötrik magukat, addig a nem táncolók az egész bálközönség nem kis bosszúságára a terem közepén egy valóságos „majomsziget“-et képeznek. A majomsziget ezen utálatos lakóinak főismertető jele az agyonkritizálás, az agyonszóllás. Mindenre, mindenkire van kedves, kellemes avagy gonosz, csípős megjegyzésük. A mamák véleménye szerint ezek az Istennek se nősülnek. Igaz, elvből sohasem, de ha szorul az adáskötél a nyakuk körül, megfelelő hozományért a sátán öreganyját is elveszik. Ezekből lesznek aztán a leg- kiálhatatlanabb férjek, legzsarnokabb apák. A táncosok egyik alfajához tartoznak a rendezők. A táncos és nem táncosoktól abban különböznek, hogy a vállukon szalag diszlik, semmivel sem törődnek, annál többet anzágol- nak, affektálnak s ami fő a szalag jogánál fogva belépti és ruhatárdijat nem fizetnek, — potyázni nagyon szeretnek. * Egy újkori bölcs nem minden alap nélkül nevezte el a táncot ütemre szedett pillanatnyi elmezavarnak. Találó jellemzés, de nem teljes. Bölcsünk ugyanis a pillanatban tévedett, mert e veszedelmes baj rendesen órák hosz- száig is eltart. A leányok kivétel nélkül lelkes hívei a táncnak. Legfőbb vágya mindegyiknek, hogy egy-egy estén legalább is annyit táncoljon, mint jelenlévő barátnői összevéve. Sok félájul- tan cipelted magát táncosától, de táncol, még ha belepusztul is. Ezek a tánc betegjei. A férfiak, mint tudjuk, kevésbé rajongnak a táncért. Van olyan is, ki csak azért táncol, mert a tánc nyújtja az egyetlen alkalmat arra, hogy egy-egy szép leányt, azokat a gyönyörűséges, üde feslő rózsabimbókat átkarolhassa. Van valami pikáns érzés is e tudatban. Van egy jó adag furcsaság, visszásság is. Mert hát nem fura dolog az, hogy a bálban táncosnőmet annyi ember szeme láttára átkarolhatom kényem-kedvem szerint, gyönyörködhetem csupasz hattyú nyakában, habfehér, igéző keblén legeltethetem szemeimet, mig ezt máskor zene, főleg tanuk nélkül tenni nem szabad. Ugye, hogy fura dolog ez ? A nem táncoló férfiak álláspontját különben egy blazirt huszártiszt igy fejezte ki: A tánc trenningnek kevés, mulatságnak sok. Hiríelenében kiszámítottam, hogy egy für- gelábu táncosnő este tiz órától reggel ötig, ha óránkint össze-vissza 5 percet pihen, 56000 lépést tesz. Lévén egy tánclépés 50 cm hosszú, méterekben szóllva 23000 métert, tehát 28 kilométert lejt futó lépésben. Ha szabad kérdeni tisztelt hölgyeim, ugyan melyikőjük tenne privát passzióból ilyen hosszú sétát? Pedig ezt a sétát nem kellene keringve, tipegve, topogva, ugrálva, galoppozva megtenni. Még talán az ölelgetés is elmaradna. Vagy azért kár lenne ? . . . * Mind hiába! Akármit is beszélek, akár hogy is csufolódom, a táncnak meg van a maga varázsa. Pharao barna képű ivadékainak muzsikája vért forral s rithinikus lejtésre késztet. A magyar hires jó táncos volt mindenkor. Híresek voltak mulatságaik is. Midőn a kakasok magas tenorjai hirdették a hajnalt, akkor váltá fel az édes mulatságot a szende nyugvás, — végzi mondókáját a harmincas évek egyik báli tudósítója. Hajdan a szó szoros értelmében megtartották a farsangot. Háromkirályok napján kezdték s csak húshagyó kedden szólít a cigányzene utoljára. De akkor aztán el pihent mindenki. Akkor még a nagy-mazur s a körmagyar járta. Egész tudomány volt a nagy- mazurt táncolni, elötáncosnak lenni pláne le- génydicsoség volt. Pártás leányok, sarkantyus legények járták a körmagyart. Mint a költő mondja:
