Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-12-12 / 50. szám
6-ik oldal. SZATMÁRVARMEGYE. 50.-ik szám. gatóságaihoz, kérve, hogy az évi nyereségből az iparos tanonciskolának segítésére fordítani szokott összeget ezentúl az iparos tanoncok munkakiállitására és az elaggott és munkaképtelenné vált, valamint elszegényedett iparosok segélyezésére adományozzák. — Jubileumi katalógust adott ki e héten Kertész Pál férfi és női divatáru üzlete Budapest, Rákóci-ut 40. sz. 15 éves fennállása emlékére. E közkedvelt féafi és női divatáruház az egész országban ismeretes, mert alig van helység, ahova Kertész Pál jó hire ne terjedt volna el. A gyönyörűen kiállított katalógust mindenkinek, aki egy levelezőlapon kéri, ingyen küldi meg.- (546-2-2) — Elgázolás. Folyó hó 10-én a városunkból este 6 órakor induló személyvonat Szatmáron, a Szamos melletti első sorompónál, Kovásznay Zsigmond batizi földbirtokos, nyug. méneskari százados lovait — ki kocsijával a vasúti síneken keresztül akart hajtani — elütötte. A kocsisnak, ki az összeütközéskor a kocsiról leesett, karja és lába eltörött, a kocsiban ülő földbirtokos és neje azonban sértetlenül maradt. Úgy a rendőrség, mint az államvasutak igazgatósága részéről vizsgálat indult meg annak eldöntése végett, kit terhel a felelőség,! mert a sorompó-őr állításai szerint a sorompó le lett zárva. A „Vasárnapi Újság“ mostanában küldi szét előfizetőinek ünnepi ajándékát, a „Karácsonyit, mely az idén is a nagyszámú kiváló közlemények is művészi illusztrácziók javát adja olvasóinak. E diszalbumot, mely nagy terjedelme és pazar kiállítása mellett a legszebb karácsonyi ajándék, azok az előfizetők is ingyen kapják, a kik 1910-től kezdődőleg lépnek az előfizetők sorába, sőt ezeknek a deczember havi számokat is megküldi a kiadóhivatal. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára félévre 8 korona. Mutatványszámokkal szívesen szolgál a kiadóhivatal. (Budapest, IV., Egyetem-u. 4.) Baleset az állomásnál. A nagykárolyi vasúti állomáson Tóth Sándor raktári munkás lábára egy súlyos láda esett és ballábát teljesen szétroncsolta. — A házbérjövedelem bevallása tárgyában a pénzügyigazgatoság hirdetményt bocsátott ki. E szerint a házbérvallomási ivek benyújtására az 1909. évi december hó 15-ig terjedő időt tűzte ki. Felhivatnak tehát a vallomásadásra kötelezettek, hogy a házbérvallomási ivet pontosan és a valóságnak megfelelő hűséggel töltsék ki s azt a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) legkésőbben december hó 15-ig nyújtsák be. A bevallás tárgyát a házak évi nyers bérjövedelme képezi. Nyers jövedelemnek tekintendő együttvéve mindaz, amit a bérlő a bérlettárgy használata fejében a bevallás időpontjában ellenértékűi fizet, illetőleg teljesíteni tartozik. A felek a házbérvallomások beadásáról elismervényt kérhetnek. Aki vallomását a kitűzött határidőben be nem adja, a kivetés során megállapított házbéradónak 1 százalékát, ha pedig a részére szabályszerűen kézbesített és a vallomás benyújtására szóló felhívás vételétől számított 8 nap alatt sem adja be vallomását, további 4 százalékát fizeti pótlék fejében. Ha a vallomásadásra kötelezett a vallo- mási ivet a bérösszegnek beírása előtt Íratja alá bérlőjével, annyiszor büntetendő 2—500 K-ig terjedő rendbírsággal, a hány bérlőjénél ezt elkövette. Hasonló rendbírság alá esik a bérlő is, ha a vallomási iv aláírását elfogadható ok nélkül megtagadja. Jacobovics József uri-divat és müipar- áru üzlete ezúton is felhívja a nagyérdemű vevőközönséget, hogy szükségleteit mielőbb beszerezni kegyeskedjék, hogy a kiszolgálásra nagyobb súlyt fektethessen s hogy az által kikerülhesse a karácsonyi munkahalmaz miatt előállható torlódásokat. — Díszműárukat és játékszereket különösen olcsó árért lehet e czégnél kápni, mert a czég ily árukat a jövőben tartani nem fog s igy czélja a meglevőket mielőbb eladni. — Ugyanott kapható „Ter- mos Palaczk“ Va literes 17 kor., 1 literes 28 kor., „Termos Picznik“ 50 kor., a meleget melegen, a hideget hidegen tartja 24 órán át alkalmazható italoknak és ételeknek. Uri-divat czikkek — franczia és angol különlegességek — az utóbbi napokban nagy választékban érkeztek. — Tagosítás Erdődön. Az erdődi határ rendezése iránt régen megindult mozgalom végre sikerre vezetett. A szatmári kir. törvényszék tegnap döntött az ügy felett s kimondotta a tagosítás megengedhetöségét. Ezzel az erdődi birtokos közönség régi vágya teljesül s most már kezdetét fogja venni a tulajdonképeni ta- gositási munkálat. — A budapesti m. kir. Tudományos Egyetem II. belgyógyászati klinikáján végzett kísérletek alapján meg lett állapítva: 1. hogy a Budán eredő FerenCZ József* keserüviz szilárd alkatrészeinek mennyisége úgy viszonylik más v zekéhez, mint a 4 a 3-hoz. Tehát mig más vízből 200—250 grammot adunk egy adagra, a Ferencz József-keserüvízből már 150— 170 gr. elegendő. 2. A „Ferencz József“- viz az étvágyat növeli és alkalmazása után a bélhuzamban semmi kellemetlen utóhatás vissza nem marad. (55i—) — Országos állatvásárok. Vármegyénkben a következő helyiségekben lesznek. Deczember 13-án Fehérgyarmaton, 19-én Hagymásláposon, 21-én Aranyosmegyesen és Krasznabélteken, 23-án Királydaróczon, 24-én Csengerben. — Hadköteleseknek. A tavaszon Bosznia elfoglalása alkalmából keletkezett szerb mozgalomra csapatostul hívták be a tartalékosokat Boszniában teendő katonai szolgálatra. A be- hivottak nagyrésze kereset nélkül hagyta a családját, akiket most részesít megfelelő támogatásban a hadügyminisztérium. A jelentkezőknek a honvédelmi miniszter folyósítja a segítséget. Minden családtag megkapja a kárpótlást. Még pedig nyolc éven felüli tag (ide tartozik az apa, anya, nagyanya, após, anyós, gyermek, testvér) naponkint 63 filiért, nyolc éven aluliak ennek a felét, ha bebizonyították, hogy teljesen a behívott tartotta el őket. A kárpótlás idejét minden tartalékosra egyformán ez év március 15-től, a leszerelés napjáig állapították meg. — Birtokváltozás. Az erdőszádai kisgazdák megvásárolták a Hanzulovits Kristóf nagybányai lakos 170 hold földbirtokát, melyet egymás között egyenlően szétosztották. 21 ______ GÁ L JENŐ MÉRNÖKI IRODÁJÁT SZATMÁKONgSSiUHELYEZTE ÁT. 282-52—43 Telefon 189. 0 Vadon termő, hegyi gyümölcsből készült legfinomabb zamatu MÁLNASZÖRPÖT 5 kilós bádogdobozokban 7 koronáért bérmentve szállít: Gazdik János Körmöczbányán. 482-12-9 r Pályázat felügyelői állásra. 1 A „Protestáns Társaskör“ 1910. évi január 1-vel elfoglalandó felügyelői állásra ezennel nyilvános pályázatot hirdet. Pályázhat minden tisztességes, büntetlen előéletű megbízható egyén. Évi díjazás megegyezés szerint, továbbá szabad lakás, fűtés és világítás. Személyes jelentkezés Nagy Gusztáv társasköri igazgatónál, a kör helyiségében mindennap a délutáni órákban. Protestáns Társaskör 544-3-1 _l •I í | Borfogyasztók figyelmébe! } i (I Ajánlom 3 éves igen kellemes izü, | ?: tisztán kezelt t I székelyhidiboraimat I S 50 literen felüli vételeknél literenként & | 20 kr. 1-5-10 literes vételnél kimérve J | és megadózva literenként 28 krajezár. o Ezenkívül igen kitűnő minőségű, rend- g kívül erős, 2 éves homoki faj boraimat 5 f u. m.: Rizling, Ezerjó, a betegeknek is ft jf igen ajánlatos, literje 50 krajezár. Igen i| | jó 2 éves ó-ürmös, literje 40 krajezár. <4 | Becses megrendelését a fogyasztó kő- | zönségnek tisztelettel kérem. é Kiváló tisztelettel Pék Ilona vendéglős. £ «Karácsonyi és újévi /. ajándéknak ./ .'. szép és alkalmas szobai dísznövények különféle Pálmák, Azáliák, Kaméliák és más itt fel nem sorolt cserepes és levágott virágok igen jutányos árban kaphatók MADÁK M. és FIA, virágüzletében (Makay-palota) Nagykároly. Vidéki megrendelésekre különös gond fordittatik. TÉVEDÉS ÖNTŐL, j—^—ggg *>p2UE[JT? 9J3S3Z3>H3pU3J SsSUOZOJf OA3A b wau9Ul qqBpijozsSsi iiuqipsi5[M qqasazsip^i s? qqusnp§a| B *q;s >13ÁS3fA3U ‘qSAÁUOJjBUJI ‘>13AÁU0JI iSBsnfji ‘sfouojoraniBJg ‘sja^inzs^-pzaűaifÁuaj ‘pzoqopzsip ‘>J3AÁUO>J5j3|lU3 ‘jjOlUnqiB ‘yjSAÁUOJf S3S3UI dszs joq B ‘mezs jji-oj uojn-iÁuoqoazs aoqásöpoqsejapAugji 01ZSV1 SfHOSD mou so oq izjozs pseui pqopuefe lÁnosopjeq eq £•4 I « I