Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-08-01 / 31. szám
2-ik oldai. SZATM ÁRVÁR Aí EGY E. 31-ik szám. dését mindvégig lekötő beszéd részletes és hű képe a kormány három évi működésének. — Szterényi beszédében kimutatta gyáriparunk mily szépen fejlődik s kijelentette, hogy a kormány készen van teljesen a részletes tervezettel arra nézve, hogy miként kell szervezni az önálló gazdasági berendezésre vonatkozó előkészítést. Hogyan védekezzünk a párbaj ellen ? (sy.) Valahányszor halálos kimenetelű páibaj hirét hozzák az újságok, a társadalom mindannyiszor megmozdul és keresve-keresi a módokat és eszközöket, melyeknek segítségével a párbajt — kiirthatná. Sajnos, ez a nagy buzgalom nagyon rövid ideig szokott tartani. Mert amikor az őszi szél fuvalmára az áldozatok sírhalmán nőtt virágok hullatni kezdik leveleiket, a nagy garral hirdetett párbajellenes mozgalom is lankad s pár hónap múlva feledésbe megy minden. Az emberek újra derüre-borura párbajoznak. Már pedig a társadalom alkalomszerű mozgalmainak sohasem volna szabad hatás és eredménynélkülinek maradni. — Még kevésbé akkor, ha a küzdelem céljának elérésére komoly, nemes eszközökkel, igaz, meggyőző érvekkel küzdünk, ha mellettünk van az igazság. Miben leli hát magyarázatát, hogy miként a temető virágait az őszi szellő fagyos fuvalma, a párbajellenes mozgalom lelkesedését a rideg, sivár közöny öli meg? Feltétlenül abban, hogy a párbajellenes liga nem az adott viszonyokhoz alkalmazkodva választotta meg eszközeit, hogy a párbajt egy csapásra akarja kiirtani. Ez pedig egyszerűen lehetetlen. Mert mindaddig, mig nálunk a külső becsület értékét felülemelik a belső becsület értékén, mig a katonatisztek kénytelenek párbajozni, mig az országgyűlési képviselőket a parlamenti szólás- szabadság és ielelőtlenség a fegyveres elégtétel- vevés és adásra utalja, mig a társadalom egyes rétegeiben az erkölcsi halállal egyenlőnek tekintik, ha valakinek elintézetlen ügye van, addig nálunk mindég bárbajoznak. Jelen viszonyok között tehát csakis a haszontalan vérontásnak vehetjük s kell elejét vennünk. Enyhítenünk kell a súlyos halálthozó feltételeket. Semmi esetre sem szabad megengednünk a pisztolypárbajt, melynek vége nem lesz mindég ne /etséges komikus, hanem szomorúan tragikus is lehet. Ott van a kard, a bátorság fegyvere, melynek támadó vágása ellen ösztönszerüleg is védekezünk. A pisztoly golyója ellen azonban nincsen védekezés. Az ha talál, rombol, öl, gyilkol, pusztít. * Hogyan védekezzünk tehát a párbaj ellen ? Milyen eszközökkel érjük el célunkat? Mindenekelőtt tisztában kell lennük azzal, hol itt a baj ? Feltétlenül a társadalom rossz hangjában. A társadalom első kötelessége tehát az erkölcsök nemesítése. Kerüljük a mások ócsár- lását, ne sértegessünk, ne gúnyoljunk, ne bántsunk senkit. — Ne feledjük, hogy mindnyájan gyarló, hibákkal és félszegségekkel bőven elhalmozott emberek vagyunk, hogy egyetlen egy sincsen közöttünk, kiről el lehetne mondani: ez tökéletes ember. Már pedig a jó hang olyan, mint az egészséges jó levegő, mely éltet, felüdit, felfrissít. Ellenben a rossz rombol, öl, gyilkol, pusztít. Ha az egymás közötti érintkezésben jó hangot használunk nem lesznek lovagias ügyek, párbajok. Mindenekelőtt arra kell t< rekedni, hogy az olyan szájhősöket, kik egy affair révén akarnak a lovagiasság fényes csarnokába bejutni, seperjük ki a társadalomból. Sokat tehetnek ez irányban a nők. Hiszen a legtöbb párbaj okai ők. Pedig én úgy hiszem, hogy sem a férje életéért rajongó hitves, sem a szerető nővér, sem a szerelem édes ölén egy szép jövő boldogságáért imádkozó ara nem vágyik reclám-párbajra. Igaz, hogy a női becsületnek minden férfi előtt szentnek'kell lenni. Épen azért egyetlen nőnek sem szabad megengedni, hogy társaságában a férfiak kétes értelmű, pikáns beszédet folytassanak, illetlenül viselkedjenek. Ha egykét figyelmeztetés nem elég lecke az ilyen csupasz szájú gavalléroknak, — úgy távolítsák el körükből. (Folytatjuk.) A kézfogás és kézcsók veszedelme. A földi javak között, melyek az embernek adattak, legelső helyen áll az élet. De utána mindjárt az egészség következik. Azután jönnek a képzelt javak: szerelem, vagyon, becsület, dicsősség. Egyszóval mindaz, ami nem a természet rendeléséből, hanem a társas együttélés egyezményes, tehát megalkuvásos megállapodásaiból ered. Jólét, akár egyes emberre, akár egy egész nemzetre, nem képzelhető el testi egészség nélkül. Koporsók százai vándorolnak ki a temetőbe, bánatos tanujakép egy bevallásra szégyenletes, de kétségtelen igazságnak, hogy nem tudunk kellőképen védekezni az emberpusztitó járványos betegségekkel szemben. Ázt a vérveszteséget, amelyet a kivándorlás idéz elő, lényegesen fokozza, vagy épen egyenest fölidézi a kezdetleges egészség — védelem. Ezúttal csak a kézfogással és kézcsókkal járó veszedelmekkel kívánok röviden foglalkozni. Különösen nálunk magyaroknál van meg az a rossz szokás, hogy minden lépten-nyomon kezet fogunk, csókolunk. — Tisztátalan kézzel nyúlunk igy szemünkhöz, szánkhoz, — az ételhez. Pedig e tekintetben nem lehetünk elég elővigyázók, mert ha magunk szeretjük is a tisztaságot, ne feledjük, hogy embertársaink nagyrésze szappan nélkül is megél. Már pedig, hogy egyebet ne mondjak, a kilincsek nemcsak a megmosott kezek számára vannak. S ha mi, pl. egy gyülésterembe menve, az ajtót kinyitjuk. vagy betesszük, vagyis két kilincset megfogtunk, már bepiszkolhattuk kezünket oly mennyiségű szenynyel, mely látatlan bár, de elegendő lehet arra, hogy kezeinket bepiszkolja s ha mi utána szemünket megdörzsöljük, vagy szánkhoz nyúlunk, úgy kész a veszedelem, ha előttünk ragályos ember fogta meg a kilincset. Épen ilyen, vagy talán még nagyobb veszedelemnek vagyunk kitéve, a mikor pénzzel járunk. Ez a veszedelem még intenzivebb nyáron, amikor izzadtak a kezek. A kézfogásnak, a kéznyujtásnak, a kézcsóknak még nem irta meg senki a codexét, pedig érdemes volna társadalmi érintkezésünk eme formáival foglalkozni. Szükséges volna, mert a ragályozódásnak ez a veszélye örökös. Ott leselkedik már a bölcsőnél s nem hagyja el az embert a sírig. A türülköző, a zsebkendő, kezünk, a vendéglői, és kávéházi asztalkendő, a sörös és vizes pohár egy-egy szabadalmazott szállítója a ragálynak. S hogy több szerencsétlenség nem történik, az valóban csak az isteni gondviselésnek tulajdonítható. Vagy kérdem, ugye milyen kevés ember mossa meg evés előtt a kezét ? Vagy hányán csókolgatják a nők keztyüin a piszkot? Bizony ebben a tekintetben is jó lenne az angolokat követnünk. Apró dolgok ezek, de az élet sok ilyen apró dologból áll. — Akinek tehát kedves az egészsége, élete, kerülni akarja a kellemetlenségeket, az vigyázzon a keze tisztaságára, tartsa szemmel az Ízlés, aesthetika és egészség szabályait. . —y. s gyönyörű felköszöntőt is mondott a vacsoránál, miközben könnyek gyűltek szemébe és az egész társaság elérzékenyült. A menyasszony nyájas mosolylyal jutalmazta s megvallotta neki, hogyha ez a nagy szerencséje nem akadt volna, hát sohasem kívánt volna máshoz nőül menni, csak Viktorhoz. De ki tehet róla, ha a sors másképp intézte ? A sors. Furcsa az a sors. Ügy látszik, ennek a mi fiatal barátunknak, az volt a sorsa, hogy végigudvarolja a Turay-leányokat s minthogy már csak a legkisebb: Zizi volt otthon, hát szerelmes lett Zizibe. Oh ez nem olyan, mint a nénjei voltak. Ez csupa ártatlanság, csupa naivság. Ez még nem tudja, hogy egy fiatalembert nem szabad megcsólni, habár rokon s habár vigasztalásra szomjazik a lelke szegénynek. Azt sem tudja, hogy szerelmes leveleket nem tanácsos irkálni s nem is szükséges, mikor majd mindennap láthatja az ő drága Viktorját. — Óh ez nem lesz hűtlen, mint a másik kettő — szólt magában Pongrácz Viktor. Igaz, hogy nagyon zsarnok hajlamai voltak a kicsikének s ennek már nem volt elég, hogy ott álljon szüntelen a háta mögött a hü rabszolga, minden parancsszóra készen, hanem nagy gyönyörűséggel taposott is a rabszolgáján. Különösen kedve telt abban, ha kínozhatta. Ha valamire azt mondta Viktor, hogy fehér, Zizi rögtön ráfogta, hogy fekete. — De Zizikém, hiszen maga is látja — bátorkodott megjegyezni Pongrácz Viktor. — Én semmit sem látok, csak a maga konokságát, hogy ellentmond nekem, — válaszolt az ifjú hölgy türelmetlenül. Arra a fiatalember lesütötte a fejét s bün- bánólag szólt: — Nem akartam, Zizike. Igazán nem akartam. Csak éppen úgy gondoltam, hogy talán . . . — Hát miért kell magának mindig valamit gondolni? — mondta arra az ártatlan fiatal leányka, fitymálón végignézve a bűnös emberen. — Hát nem lehet el anélkül? Kétségkívül el lehetett anélkül. Egyáltalán nem szükséges, hogy az embernek saját külön véleménye legyen s mindig megvárhatja, hogy imádottjának mi a véleménye, Kellemesnek azonban mégsem mondhatni ezt az állapotot. Néha eszébe is jutott Pongrácz Viktornak, hogy ez nincs egészen helyén, de a kicsikével nem lehetett szembeszállni. Ha megharagitották, hát olyan volt az, mint egy kis vadmacska. Örüljön az ember, ha ki nem kaparja a szemét. — Rász, igazi rász, — mondotta magában Viktor barátunk — csupa tűz, csupa szikrázó elevenség. És bizonyos, hogy szeret. Gondolatában már elképzelte, milyen pompás kis feleség lesz ebből a Ziziből. Milyen gyönyörűség lesz, mikor majd az oltáihoz vezetheti, aztán beülnek a vasúti kupéba kettecs- kén s repül velők a gőzös Velencébe. Óh boldog napok, édes órák! Csak még azt várta Viktor, hogy egy fizetési osztálylyal följebb emelkedjék a hivatalnokok ranglétráján, akkor mindjárt megkéri a szülőktől is az ő Zizikéjét. De a méltóságos és kegyelmes uraknak, — kik mindenhatón intézik a tisztviselőkarban nyögő halandók sorsát, nem volt oly sürgős a dolog, mint Pongrácz Viktor barátunknak s bizony eltelt pár év, mig az az óhajtott előléptetés megtörtént. És ime, mikor már küszöbön lett volna az az előléptetés, akkor megint odahozott a sátán egy idegen úri embert Turayékhoz sZizi annak a mennyasszonya lett. _______________ Fn iífpfok flVvpItTIPhp f Van szerencsém Szatmárvármegye és Nagykároly város építtető közönségének P u u ^ szives figyelmébe ajánlani, hogy úgy tervezéseket, valamint költségvetések készítését és a legkisebb javításoktól kezdve, bármily átalakításokat és uj építkezéseket a legszakszeriibb kivitelben jutányos árban vállalok. — Miért is kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását, magamat ajánlva kitűnő tisztelettel : IFI. KINGZLI GYÖRGY építési vállalkozó Nagykárolyban, Tompa-utcza 47. szám.
