Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
Nagykároly, 1909. július 4. Vasárnap. V. évfolyam. 27. szám. «g. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. — ..........- Kéziratokat nem adunk vissza. — —La pvezér: Előfizetési árak: P a p p B é ! a Egész évre ............................................... or szággyűlési képviselő. Félévre' .......................................................... Felelős szerkesztő: Laptulajdonos: ’ Negyedévre..................................................... Erdőssy Vilmos. Fráter István, j —-== Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A császári lovag. Nagykároly, 1909. julius hó 3. A reszkető fejű, kocsonyaember: Lukács László arra vállalkozott, hogy letöri a „rebellis“ magyar nemzet alkotmányos küzdelmét és a koalíció fejét tálcán viszi a császári trón zsámolyához. Hogy célját elérje, furfangos örmény ravaszsággal vezette félre a koronát, azt hangoztatván, hogy a függetlenségi párt vezető elemei nem az alkotmányos jogok érvényesülését, hanem a kormány hatalmat kívánják, amelyet még a darabontok csendőrfedezete alatt is elfogadni hajlandók. A sok izgalmas nap után a függetlenségi párt részéről a legteljesebb elutasításban részesült és a nemzet becsapására irányuló szándékával teljes kudarcot vallott Lukács ur. A mennyire undorító volt ennek a „császári lovag“-nak becsapási kísérlete, épen olyan lélekemelő volt az a történelmi jelenet, midőn a függetlenségi párt egyhangú elhatározással, vezére Kossuth Ferenc iránti megnyilatkozással s teljes bizalommal utasította vissza a Kristóffy rendszer ezen újabb alakjának a nemzet becsapására irányuló ajánlatát. Napnál fényesebben kiderült, hogy Lukács László nemcsak a koronát vezette félre, hanem célja és törekvése az volt, hogy Kristóffy és a darabuntok politikáját becsempéssze a részben függetlenségi pártból alakulandó kormányba. Az ő elnöklete és pénzügyminisztersége, valamint a Kristóffy belügyminisztersége alatt keresztül vigye az általános, egyenlő és titkos választói jogot, reánk zúdítsa a nemzetiségeket és nemzetközi szocialistákat, végső csapást mérjen az államalkotó és államfentartó magyarságra s a nemzet minden jogos érdekét kiszolgáltassa Bécsnek, mint a hogy pénzügyminisztersége alatt az ischli klauzulával örökre Ausztriához akarta csatolni Magyarországot. Kossuth, Apponyi és társai hazafi- sága, jellemszilárdsága t éber őrködése egyelőre megmentette a lemzetet a második mohácsi vésztől; a függetlenségi párt egysége elhárította a becsi veszedelmet. De kidéi ült az is, hogy a korona több engedményre is felhatalmazta ezt a kocsonyaembert. De ezeket ő szándékosan elhallgatta, hogy a királynak azt a jelentést tehesse meg, hogy a függetlenségi párttal békés utón szóba állni nem lehet s nincs más mód hátra, csak az, hogy egy. .*i kívüli kormánnyal és a ' .vezeti eszközökkel törje. . .....rietet, első sorban pedig a függetlenségi pártot. Hogy a nemzet letörésének ezt a módját mily alávaló eszközökkel óhajtja elérni a „császári lovag“, kitűnik abból, hogy ő a nemzeti társaskörben nemcsak a megvedlett és mindenre kapható ó- szabadelvü politikusokkal tanácskozott, hanem érintkezésbe lépett a nemzet által megbélyegzett Kristóffyval és annak in- timusával Kaffka Lászlóval is. Világos ebből, hogy hóhérkötéllel kezében akarja letörni a nemzet alkotmányos jogait és annak érvényesülését. Meggyőződésünk az, hogy a „császári lovag“ ezen alkotmányellenes merénylete sikerülni nem fog. Szemben találja magával az egész nemzetet. Nemcsak a volt koalizált pártok: a függetlenségi, alkotmány és néppárt fogják vele szemben felvenni a harcot, de a szabadelvű pártnak tisztességesebb és hazafiasabb elemei is harcba szállanak a Lukács-Kristóffy merénylettel. Maga Tisza István is, az első perctől kezdve elitélte Lukács László vállalkozását és „eszelős kísérlet11 -nek nevezte azt. Kikből akar tehát Lukács László kabinetet alkotni? Tudjuk, hogy még a Egyrői — másról. Irta és a „Nagykárolyi Zenemükedvelők Egyesületéinek julius hó 1-én tartott estélyén felolvasta : Erdőssy Vilmos. Hölgyeim és Uraim! Úgy hiszem, már hangom remegéséből, szivem hangos dobogásából hallják, arcomat elöntő pírról látják, le nem küzdhető lámpalázamból sejtik, miszerint nagyon nagy dolog történhetett velem, hogy én, — a kipróbált keringőtáncos, a színpad beléletének ismerőse, az edzett idegü zsurnaliszta, a női társaságok féltékenyen őrzött titkainak titoknoka, — csaknem dadogva fogok felolvasásomba s a leges- legjobban szeretném, ha itt sem volnék. Sajnos, Obholczer bátyánk, — hiába könyörögtem neki, engedje el ezt a mai szereplésemet, — nem hallgatott reám, s mint konok tanító a vásott diáknak, nem adott pardont. Fájdalmas elkeseredésemben az orvosokhoz mentem, kértem őket, vizsgálják meg látó, érző és szividegeimet, állapítsák meg, hogy idegbeteg vagyok, — hiszen ma már úgyis minden emberben benne lappang, néha ki is tör ez a divatos betegség, — s adjanak hiteles bizonyítványt, hogy életem forog kockán, ha megtartom felolvasásomat. De ők sem adtak helyt kérésemnek. A konzilium — mert azt is tartottak, lévén ez is divat — Írásban adta ki, hogy az idegem vas, a szivem kő, betegségem talmi. így hát itt ülök a felolvasóasztal mellett s ha egyszerié csak lélegzetem eláll, arcom elsáppad, ajkamon eláll a szó, ha lehanyatlom székemről, kérem ne engemet okoljanak, hanem mindazokat, kik mellemnek pisztolyt szegezve a felolvasó asztalhoz ülni, szégyent /al- lani, belesülni kényszeritettek. Óh mert kedves hallgatóim, mélyen tisztelt hölgyeim s uraim leirhatatlanul, kimondhatatlanul nagy szerencsétlenség történt ma estére én velem. Egy kegyetlenségéről, ridegségéről, makacsságáról, kőszivüségéről és szépségéről me- gyeszerte hires, imádásra méltó kis leány, határtalan, elképzelhetetlenül nagy bosszút forralt ellenem : egy neki alkalmas, reám nézve azonban siralmas pillanatocskában ellopatta egy minden gonoszságra kész, kizárólag az ő szeszélyének hatalma alatt álló udvarlójával kéziratomat. Történt pedig ez ma este 7 órakor, a mikor az utolsó fésüléseket, korrektúrákat, simításokat akartam végezni felolvasásomon. Tűvé tettem nem csak lakásom, de az egész várost. Segítségemre hivtam a rendőrséget, a csendőrséget, a tűzoltókat, de mindhiába. Kéziratomat nem tudták előkeriténi. Pedig meg van. Itt van e teremben, — ne mosolyogjanak kérem, mert igaz, hogy az a kőszivü, de gyönyörű kis leány, ki itt van önök között, kéziratomat ott szorongatja a kezében azzal az eltökélt határozottsággal, hogy a mint kidolgozott témán felolvasásába belefogok, egy-egy mondattal ő mindég megelőz s ellenem lázitja a jelenlévő leányokat mind egytől-egyig. Már most mondják kérem nem én va- gyok-e a legeslegszerencsétlenebb felolvasó széles e világon ? Persze önök kiváncsiak, hogyan történt ez ? Hát kérem ennek egyszerű a magyarázata: egy önfeledt pillanatban annak a kőszivü, de aranyos kis leánynak elárultam, hogy a női szivek kríziseiről fogok felolvasni ; felsorolom, mi minden szépet és jót, hamisat és gonoszát rejteget a női szív. Hogy le ne leplezhessem a női szivek titkait, bosszút forralt ellenem, ellopatta kéziratomat s ezt a levelet irta nekem : „Kézirata nálam, tehát jó kezekben van. Megbosszultam a miért ellenünk tör, elárulja gyöngéinkét, olyanoknak mutat be, mint a milyenek vagyunk s igy még azt az egy néhány nősülésre gondoló fiatal embert is, — (Károlyban ugyanis tiz lányra esik egy gavallér),— elriasztja a házasság gyönyörűséges gondolatától. Figyelmeztetem, — ha mégis előadná a női szivek kríziseit, előveszem kéziratát s előre olvasom minden frázisát. Mert a mit abban rólunk állít, mind szemenszedett igazság.“ Eddig szóll a levél. Már most ha megsúgom, hogy a házasság boldog révpartjába szeretnék én is béevickélni, — hát nem csodálkozhatnak azon önök sem, ha nagyot s merészet gondoltam s nagylelkűen megadtam magam sorsomnak.
