Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-05-23 / 21. szám
2-ik oldal. SZATMÁR VÁRMEGYE. 21-ik szám. A köztisztviselők szociális ügyei. Nem uj dolog amiről Írni akarok, de nem is lehet eleget irni róla. Most, hogy újra a darabont világ rémével fenyegetik az országot, kénytelen-kelletlen a régi nótára gyújtok, — (hiszen az öreg cigány is a régi nótát kedveli a legjobban) s azt kérdem: — miért választják a vármegyék s a városok hat évenkint s miért nem életfogytiglan tisztviselőiket? Mert csak nem mondhatjuk kellemesnek azt, hogy a megyei s városi tisztviselők állása, családja és ő maga minden hatodik évben a bizottsági tagok önkényének van kitéve, hogy egy másik kedvéért ki is veszik szájukból a kenyeret, jóllehet amaz nem szorult volna rá. Így a mellőzöttek és családjaik a koldusok osztályától csak abban különböznek, hogy nem ké- regetnek, sőt ajándékot, borravalót sem fogadnak el tiszta kezükkel. Hát-aztán van-e az ily módon koldusnak kitett közhivatalnokkal szemben valamelyes elfogadható érve az autonom t érvény- hatóságnak? Ha azt kell látnia, hogy a kálváriajárásban korán elaggott tisztviselője nem bírja családjának jövőjét biztosítani, sőt ha magánvagyona nincs, még nem is gondolhat a családalapításra. A választók sziikkebblüsége igy az államot megfosztotta attól, hogy a megyei tisztviselő utódokat hagyván maga után, hozzájáruljon nemzetünk fentartásához. Lehet, hogy valamikor bölcs dolog volt csak 6 évig megbízni egy-egy kö'tisztviselőben s talán a régi világban — mikor nem kellett tanulni — indokolt is volt ez a bizalmatlanság. Hiszen akkor a köztisztviselr nem annyira szolgája, mint zsarnoka volt inkább a közönségnek, sőt apróbb és nagyobb ajándékok nélkül még csak be sem eresztették szinök elé a jogkereső panaszosokat. Ámde ma már, amikor 12—14 évi iskolázás minden nélkülözései, minden küzdelmei után juthat csak a tisztviselő diplomához, akkor embertelen dolognak tartom, hogy olyan határidőre szóló bizalommal adják kezébe a hivatalt, mint aminőve! a gazdasági béreseket fogadják fel. Ezekkel szemben indokolt lehet a bizalmatlanság, mert képzettségüket nem igazolják hitelesen, mint azok a köztisztviselők, ségét, örömét ... Ki tudj!, mi epeszthette ifjú szivét? Hazája boldogtalan sorsa, szerető édes anyja, \agy ifjú arája? ... Az öreg honvédek viüitgatták, tréfálkoztak vele. De ő nem hallgatott rájuk, mereven bámult asotét éjszakába ... Hagyjuk őt ábrándozni, imádkozni. Ne zavarjuk álmodozásában. Találkozunk vele úgyis másnap Budavár ostrománál. * A sok fényes győzedelmi napok után elkövetkezett május 21-ike, egy gyönyörű, illatárban fürdő, virágfakasztó tavaszi reggel. Budavárát mint egy hatalmas acélgyiirü fogta körül a diadalittas honvédsereg. E napon mint a hulló csillag, mely végigszalad az égen és fényes sávot hagy maga után a sötét éjszakában, úgy árasztotta el a lelkes honvédsereget a diadalmámor. 1849. május 21-ike, milyen szép, milyen lelkesítő, milyen mámoritó volt a te hajnalod ? ! A nap első sugarai még nem tudták keresztültörni az éj sötétségét, még nem vonhattak glóriát a Budavárát övező ‘fák koronája fölé, csak a hazaszeretet lobogása világított bele a sötét éjszakába, már fölreppent a honvédsereg svábhegyi főhadiszállásáról a röppentyű, mely jelt adott az ostromra. A tüzkigyót rajzoló röppentyű jelszavára 200 osztrák ágyú felelt Budavárból. Ezer, meg ezer ajakról viszhangzott a válasz: — Éljen a magyar haza! Előre ! Megszólaltak a kürtök, melynek hivó- szavára harcra készen állt a sereg. S ezzel megkezdődött a lelkes honvédsereg előnyomulása Budavára ellen. A bécsi kapu felől volt a vár a legjobban védve, mert ott voltak a várnak vízmüvei, melyeknél maga Hentzi intézkedett. Előőrsei a kaputól egész Óbudáig voltak felállítva. A mai Aquincum területén indulásra készen álltak a Vilmos huszárok. E lovasezred feladata volt Hentzi előőrseitől az óbudai utat akik a királyi egyetem tekintélyével, oklevelével tudják bizonyítani, hogy a közhivatali szolgálatra megfelelő képzettséget megszerezték egész életökre. Hát miért mégis csak 6 évi határidőre ajándékozzák meg bizalmukkal a szegény köz- tisztviselőt az alkotmány védbástyái és hi vei ? Ezt nem tudom, talán ők sem tudják, mert hiszen ez épen olyan embertelen dolog, mint a milyen igazságtalan az az eljárás, hogy egyikmásik köztisztviselőnek megtiltották szigorúan még azt is, hogy hivatalos órákon kívül mellékfoglalkozással, tisztességes utón néhány fillért keressen családja számára. De hát ezek a sérelmek nem fájnak a nagyközönségnek, a tisztviselői kar pedig hal- gat, tűr és szenved, mivel nem ér reá a maga ügyeivel is foglalkozni, annyira elveszik minden idejét a mások ügyei, hogy lassanként elfásul a saját létérdekei iránt s azt hiszi, hogy ezen nem is lehet már változtatni. Pedig lehetne ám, ha szervezkednének ők is, tisztán szociális, társadalmi érdekeik védelmére, amely nem lehetne sem államellenes, sem veszedelmes, hiszen a magyar köztisztviselői kar hazafiságához még a gyanú árnyéka sem férhet. Sőt hasznos lenne az államra, a városokra, a társadalomra, amennyiben a tisztviselő telepek létesítése, árvaházak, országos segítő alap, nevelő intézetek, internátusok létesítése által a magyar társadalomban egy jól képzett, jól dotált és műveltségben mintaszerű osztály erősödnék meg, holott ma még annyira sem képes, hogy a lakásuzsora ellen legalább olyan támogatásban részesüljön, mint a magánmunkások, akiknek az állam és a városok százával építtetnek családi házakat. Végtére is joguk van ahoz, hogy felemeljék szavukat emberi jogaik védelmére. Ha senkisem tesz értök, segítsenek ön- magukon. Mozduljanak meg mint egy ember, igy lehetetlen, hogy siker ne koronázza fáradozásukat 1 Szatmárvármegye humanizmus nagy apostolának, Kölcsey szülőmegyéjének tisztviselői legyenek a kezdeményezők, ők bontsák ki a zászlót. Én hiszem, hogy e megye Kölcsey szelleméhez méltó bizottsági tagjai örömmel sietnek a tisztviselők segítségére. megtisztítani, hogy az ostromló honvéd gyalogság a bécsi kaput s a vízműveket megközelíthesse. Kmetty ezredes, hadosztály parancsnok az elővéd vezetését Falussy Mihály huszárfőhadnagyra bízta, ki századjával egész a bécsi kapuig verte vissza az ellenséget. Mint a kölykét védő bősz oroszlán oly halálmegvetéssel nyomult előre, lépésről-lépésre a lelkes huszárcsapat. S a gyilkos ágyutüz, a kartács, a bomba minél jobban ritkította soraikat, annál halálmegvetőbben támadták az ellenséget. Az előnyomulás alatt a századból 14 honvédhuszár esett el, Falussy főhadnagy csákóját is egy golyó röpítette messze fejéről. A midőn Falussy huszárszázada feladatát derekasan elvégezte, az Irgalmas atyák kolostora s kórháza falai mögé vonult vissza, hogy helyet adjon a honvéd gyalog zászlóaljaknak, melyeknek élén a Szűz Máriás lobogóval kezében, egy öles magas, barna arcú ifjú, a harmadik gyalogzászlóalj zászlósa: Dálnoki Benkő Lajos, szatmári ügyvéd haladt... Ez ifjúban én az ábrándozó, a hazája sorsán tépelődő katonára ismerek. Kmetty ezredes maga is a Vilmos huszárok táborozó helyéről, az Irgalmasok kolostora mögül vezette hadosztályának támadását. * A pesti oldalon már reggeli misére harangoznak. A puskaporszagu, sötét, füstös levegőben alig tudnak maguknak utat törni a nap sugarai. Az ég szinte gyászfátyolba burkolja magát. A Duna vize egyforma hömpölygéssel surran tovább, csak itt-ott ver habos hullámot, egykedvűen nézi a mell ette folyó élet-halál harcot. Budai partjának egyik oldaján a vár alatt kicsinyke nyárfaerdő terül el, mely most, hogy folytonos füstfelhő lengi körül, olyan csodálatos szint ölt magára. Ismét a kártya. Két hét óta kínos affér tartja városunk, — sőt nem csalódunk, ha azt állítjuk, vármegyénk — társadalmát izgalomban. A helybeli régi kaszinóban többen huszon- egyeztek, mely alkalommal a kártyázok egyikét, egy magas rangú pénzügyi tisztviselőt partnerei azzal gyanúsítottak, hogy hamisan játszott. Mi ennek a szomorú hírre vergődött kártya-afférnek egyes fázisait már a múlt héten jól ismertük. Hirt azonban nem adtunk róla, mert abban a véleményben voltunk, hogy ilyen kényes ügyet nyilvánosan tárgyalni nem lehet és nem is szabad addig, mig az minden oldalról nincsen tökéletesen megvilágítva, mert különben a herce-hurca a közelebbről érdekeltekre nézve lesújtó, sőt végzetes is lehet. Minthogy azonban a „Szamos“ laptársunk panem et publicem foglalkozott az afférral, fel vagyunk oldva a diseretiő alól. Első sorban is elitéljük azt a hajszát, melyet az illető főtisztviselő ellen indítottak. Lelkiismeretlen dolog valakinek a becsületében gázolni, valakinek egyéni életét megtámadni, ha nincsenek kézzel fogható bizonyítékok a jellemtelen cselekedet világos beigazolására. Ma már — mint ilyenkor rendszerint szokás — a meggyanúsított tisztviselő ellen vádlóként lépnek fel mindazok, kiktől az illető pár év folyamán nagyobb összegeket nyert. A vádlók gyűjtik az adatokat, az illető múltja után kutatnak s azt állítják, hogy már előző állomás helyein is ezreket nyert. Szerintük persze hamisan. Azt állítják, hogy kissebb állású tisztviselőktől egy évi fizetésüket rövid óra leforgása alatt elnyerte, kiküldetése alkalmávalpedigafaiusi jegyz iktől nyert nagy összegeket. Úgy mondják egy alkalommal egyik vidéki fölobirtokos zsebkésével akarta kezét s az abban levő pakli kártyát a játékasztalra szegezni — a paklizásért. Ma már csaknem mindenki, kivel életében valaha kártyázott, csodálatosképen vissza tud emlékezni, hogy hamisan játszott. Sajátságos, hogy ezek az igen tisztelt játszó urak, kiknek némelyike a felesége s gyermeke szájából kártyázta el vádlottal a betevő falatot, soha sem érte tetten? De most, hogy e gyanú ellene szárnyra kelt, mindenki Az előnyomuló honvédsereg siralmas módra hull az ellenség golyózápora alatt. Még ez a száz csatában megedzett honvédsereg sem látott olyan vadállatias küzdelmet, mintamilyen e napon folyt. A puskaropogások, halálhörgé- sek között csak úgy dörgött a tisztek szava : — Előre fiuk ! Előre ! Dálnoki Benkő Lajos is ott rohan zászlóalja élén a Szűz Máriás zászlóval a veszedelembe, ujabbnál-ujabb lelkesedést öntve a honvédseregbe. — A halálba, — a zászló becsületéért! Egy jól irányzott, avagy csúnyán eltévedt golyó szétzúzza bal vállát, feje aláhanyatlik, elejti a zászlót, arccal hull a porba, de azért azt suttogja: — Előre fiuk 1 A zászló becsületéért! Előre! Dálnoki elestét látva, egy fiatal hadnagy, Tóth Gábor ragadja kezébe a porba ejtett zászlót s lelkesítő szavakkal újabb rohamra vezényli honvédéit. A másik pillanatban egy kartácsgolyó szétroncsolja Tóth hadnagy agyvelejét, holtan terül el. A zászló újra gazdátlan marad, a csüggedő honvédsereg hátrálni kezd. Ezt látja a súlyosan sebesült Dálnoki Benkő Lajos, összeszedi minden erejét, felemelkedik, felkapja a porba hullott zászlót: — Utánam fiuk! E zászlónak győzni kell 1 A súlyosan sebesült, vértől borított zászlótartó ezen emberfeletti tette határtalan lelkesedést önt a már-már csüggedő honvédseregbe. E csodatett táttára halálmegvetéssel rohannak fel a falaknak támasztott létrákon a várfokára, az osztrák-zsoldosok golyózápora között. A rohanók között első Dálnoki Benkő Lajos, kezében a trikolórral. Már majdnem a várfokára lép, amikor egy átkos ellenséges golyó szivén találja s hanyathomlok zuhan le a mélységbe, jobbjában szorongatva a zászlót. *
