Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-05-02 / 18. szám
\ V. évfolyam. 18. sgám. % V POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. •fg MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. & Vasárnap. Nagykároly, 1909. május 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. ===== Kéziratokat nem adunk vissza. ------ ■ — Lap vezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdössy Vilmos.____Fráter István. El őfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 korona Félévre ................................................................. 4 korona I Negyedévre........................................................... 2 korona. ——------ Egyes szám ára 20 fillér. -.j:a Ős i átok. A nemzet alkotmányos jogait összetörni akaró darabont kormány garázdálkodása alatt a nemzet legjobbjai párt- külömbség nélkül vezérlő bizottságot alakítottak, hogy a bécsi abszolutisztikus törekvésekkel szemben megvédelmezzék a nemzet ezeréves alkotmányát, elseperjék a megfizetett bérenceket, visszaállítsák az alkotmányos rendet. Nemzet és királya között béke és egyezség köttetett. A nemzet igaz vezéreiből kabinet alakult, amely az átmeneti kormányzás alatt az áldatlan harc mag- vát képező katonai kérdéseket kikapcsolta. Nehéz feladat volt az átmeneti kormányzás átvétele és nagy áldozatokat kívánt különösen a függetlenségi és 48-as párttól, amely az Ausztriától való elszakadást, personalis uniót, önálló nemzeti hadsereget, önálló külügyet és önálló gazdasági berendezkedést vallotta prog- rammjául. Kossuth és a függetlenségi párt ezen áldozatkészségét a nemzet túlnyomó többsége az 1905. évi választásokon magáévá tette, elösmerte és szentesítette. Teljes erővel indult meg a nemzeti irány fejlesztése az ország egész organizmusában. Megszűnt a politikai elnyomás korszaka és az egész magyar társadalmat áthatotta a fokozatos nemzeti fejlődésnek az a tudata, a mely kulturális életünkben, közigazgatásunk terén és nemzetgazdaságunk minden vonalán a legteljesebb reménnyel kecsegtetett. A koalícióból alakult kormány a nemzet anyagi, szellemi és alkotmányjogi fejlődése körül erőt megfeszítő, óriási munkát végzett. A belügyi kormányzás becsületes, tiszta és áldásos működését — a darabont korszak romjainak eltisztitása után — a mi vármegyénkben is a legközvetlenebbül éreztük. Apponyi hatalmas alkotásai úgy a magyar népnevelés terén, mint az ösz- szes bevett vallások papjainál és tanítóinál eddig még nem tapasztalt áldozat- készséggel igyekezett biztosítani a magyarság jövőjét, hegemóniáját és kulturális fejlődését. Kossuth Ferencnek száz és száz millióra menő áldozatkészsége alapot rakott le a hatalmas közúti poiitikának, a mely alkotás a tervezet békés megvalósítása utántiz év múlva nemtalálna falui, a melyet kövesut ne szelne át s a mely mezőgazdasági életünk fejlődésének egyik legfőbb biztosítékát képezi s bennünket egy csapásra az európai államok nagy gazdasággal biró népei közzé emel. Azok a szociális és mezőgazdasági törvények, a melyeket Darányi alkotott meg, a magyar gazda és magyar mezőmunkás becsét és értékét emelik. A nemzeti kormány tehát, amely a pártok elveinek sértetlen fenntartásával, az állam ügyeinek vezetésére vállalkozott, bölcs, öntudatos, kitartó munkájával úgy a magyar állameszme fejlesztése, mint a nemzet közvagyonosodása érdekében többet teremtett, mint a rideg párturalomra helyezkedő előző kormányok összevéve. Es ime, midőn érezzük, látjuk a nemzet előhaladását, fokozatos fejlődését, újabb és újabb erőforrásoknak a nemzeti kormány önzetlen működéséből származó megnyilvánulását s akkor, a midőn úgy a korona részéről mint a nemzet óriás többsége részéről e kormány működése iránt a legteljesebb bizalom nyilvánult meg, e kormánynak és áldásos működésének derékba kell kettétörnie, a nemzet ezer éves ősi átka: a visszavonás s az egyetértés hiánya miatt. A bankkérdést annak idején a paktum nem érintette. így akkor, amidőn a bankszabadalom meghosszabbításának ideje elérkezett, a függetlenségi és 48-as Válasz az utolsó levélre. Irta: Karácsonyi Aladár. A gyorsan szürkülő téli alkony kiűzte a szívbajos ifjút a szobából. Bent árnyat látott minden zugban. Rámeredtek szörnyű szemmel, mintha azt kérdeznék tőle: — Mit válaszolsz az utolsó levélre? És kirohant, mint az űzött. Ki a zajból. El a fénytől. Fagyos utón, havon, rögön, tüskén, bokron, árkon, völgyön, Isten tudja hány határon, hol tán’ nem jár emberi lélek, belevágott az erdőbe s zuzmorás gályák alatt leroskadod egy halomra. Tövisbokor a szomszédja; ráborult s ha megsebezte, nem törülte le a vér- cseppet, — igy vezekelt örök gyászban. Komor, sötét már az erdő, olyan mint egy bus temető. A halom, mintha az O sírja lenne. A tövisbokor, mintha az Ő koszorúja volna, Fagyos a lég, feje forró, ráhajtja a hideg rögre Nincs nyugalma. Kicsordult a szeme könnye és oda nyúl szive fölé. Oda rejté, ott hordozza az utolsó levélkéjét, melynek fakult az Írása. Előveszi. A méla holdvilág egy sugara irgalmat ád, — fényt vet rája. Lesodorja a könnyeit. Elolvassa tizszer-százszor s mintha most hozná a posta, úgy töpreng ott a válaszon. Szól a levél szóról-szóra: „Ebben a pillanatban egyetlen fájdalmam az, hogy nem láthatlak még egyszer, mert szeretlek szenvedő lelkem egész szenvedélyével. Oh, hisz drágább voltál nékem, mint az élet! Ha a lélek valóban él a test megsemmisülése utál is, az egyedüllét édes óráiban meglátogatlak s megkérdem: — Gondolsz-e még reám ? Tekints olykor a kék levegőbe s lelki szemeid előtt meg fog jelenni szellem alakom. Hallgasd a szellő suttogását s érezni fogod, hogy melletted vagyok. Ha kertben sétálsz s az orgona egy-egy lehajló ága megérint, hidd, hogy én öleltelek meg ... Ha lombos ágai koronát vonva álmodozó fejed fölé s lila virágaikat hullatva behavazzák arczodat, hidd, hogy én csókoltalak meg . . . Meghalok . . . “ És Ő meghalt. A levél válasz nélkül maradt. Pedig válaszolni kell rája, mert úgy érezte, hogy O nagyon várja. Feltámadnak mind az árnyak. Eljöttek hát mind utánna. Árnyat látott minden zugban. Rá meredtek szörnyű szemmel, mintha azt kérdeznék tőle. — Mit válaszolsz az utolsó levélre? Felszökik a fagyos rögről. Gyors futásban elmenekül. Megtépi a gally. El-el bukik, hogy azután jobban fusson, mert a rémek mind követik, majd előtte kergetődznek. Sivitásukat is hallja. Rut röhejtik elrémiti, amint egyre kérdezgetik : — Mit válaszolsz az utolsó levélre ? A szívbeteg ifjú rohan. Vissza, vissza a városba, a legzajosabb társaságba, hol zene szól, nők nevetnek, kéjelegnek, hol a bor foly, mint a patak, hol szerelmet pénzért adnak. Ide viszi el az útja. És jól tette, mert a rémek elmaradtak. — Hajrá cigány, pengjen a húr. A cimbalmos ne aludjék. A legvigabb ledér nótát húzzátok el tizszer-százszor. A lányok majd énekelnek, a fiuk meg veiem isznak, mig eldőlnek itt a padlón, azután meg újra kezdjük. Három éjjel, három nap . . . negyediket ráadásul . . . Negyedik nap. Üres minden pohár (nagy része eltörött.) Alusznak a lányok, a fiuk. A cigány elszökött. A szívbajos ifjú virraszt. Virrasztás közben elszállott a mámora. Csöndben ül és egyedül. Előveszi levélkéjét — az utolsót Mennél többször olvasgatja, mind nagyobb lesz társasága. Eljöttek rémei. Újra felzaklatják a sok sötét árnyak. Rámerednek szörnyű szemmel, mintha azt kérdeznék tőle: — Mit válaszolsz az utolsó levélre ? Ki űzik innét is, a bűn' tanyáról. A hajnali fény sem rettenti el őket, követik az ifjút utcáról-utcára. Hála az Istennek, nyitva van már a templom. Oda nem követik. Be is surran gyáván, mint a tolvaj, lopva meghúzódik egy csendes zugolyban. Itt azután némán, égi környezetben elolvassa százszor és ezerszer az 0 levélkéjét, utolsó sorait. Szivéhez szorítja, összecsókolgatja. Hullatja könnyeit. Nem za-
