Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-04-25 / 17. szám
I swír? Nagykároly, 1909. április 25. Vasárnap. V. évfolyam. 17. szám. KAI ÉS TÁRSADALMI LAP. & MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. • • Kéziratokat nem adunk vissza. ===== Lapvezér: Papp Béla országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdőssy Vilmos. Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre ..............................,............................ 8 korona Félé vre ................................................................. 4 korona Negyedévre........................................................... 2 korona. " _——----; Egyes szám ára 20 filiér. -----:=— Örökö s harc. (e.) Sokat szenvedett nemzetünknek a gondviselés — úgy látszik — az örökös harcot, a folytonos küzdelmet juttatta osztályrészül. A mi harcunk nem mai keletű. Nem beszélünk a törökök s tatárok elleni harcokról, melyek fajunkat majdnem a végzetes kiirtásig pusztították, mert ezeket már elfeledte Európa, kiheverte a magyar faj. De az a négyszáz éves küzdelem, melyet nemzetünk Ausztria ellen állandóan folytat, már sokszor a kétségbeesésbe vitte szegény nemzetünket, sokszor veszélyeztette alkotmányos fenmaradá- sunkat. Alig volt pihenésünk. Alig volt néhány év a nemzeti munkára.Mikor Ausztria látta, hogy erőben, vagyonban gyarapodni kezdünk, ismét módot s alkalmat keresett a viszályok felkeltésére. Felhasználta a nemzet mindenre kapható gyászmagyarjait, felhasználta a gyűlölködő nemzetiségieket, minden külső s belső ellenségeinket. Igyekezett összes nemzeti erőinket szétszaggatni, fejlődésünket megakasztani, alkotmányos jogainkat megnyirbálni. Sőt nem egyszer a legszívesebben összetörni, összezúzni szeretett volna bennünket. A legutóbbi évtizedeknek nagy tanulságai vannak. A többek között tapasztalhatjuk, hogy a 67-iki kiegyezés nekünk sem önállóságot, sem alkotmányos szabadságot nem adott. Az a jó szándék, melyet Deák Ferencz kívánt és remélt, tételes törvényeinkben nem biztosíttatott, — nevezetesen hogy Ausztriával szemben teljes egyenlőséget és paritást élvezzünk. Még azt a keveset is, a mit koncul kaptunk, a hosszú szabódéivá rendszer nem hogy fejlesztette volna,.,Jjanem ellenkezőleg a párturalom megtartása érdekében jogainkat elárulta s bennünket Ausztria tartományává alacsonyitott. Nem csoda tehát, hogy egy harminc éves uralomnak árulásaiból Ausztria azon meggyőződést szerezte, hogy ebből a nemzetből már minden erő kihalt szabadságának s önállóságának kivívására. A bukott rendszer bűnei miatt odáig jutottunk, hogy még abban a kérdésben is, mely nem tartozik az 1857. XII. t.-c. keretébe, vagyis az önálló pénzügy s gazdasági kérdésekben is Ausztria nem tekint bennünket másnak, mint leigázott gyarmatnak, a kiknek ő csak diktálhat s a kikkel ő kénye-kedve szerint rendelkezhet. Szánalmasabb sorsa Európa egyetlen nemzetének sem volt. Ezer év óta állunk fenn, mint alkotmánnyal biró királyság Európa közepén. Évszázadokon át véd- tük a török hódítás és pusztítás ellen Európa nyugati népeit, elsősorban magát Ausztriát és Bécset. E nagy küzdelemben fajunknak több mint fele vérzett el a csatatéren. S ime, ma ilyen nagy történelmi múlt után ott állunk, hogy nemcsak hálát nem kapunk a nyugati államoktól, különösen Ausztriától, hanem kevesebbnek tekintenek bennünket Románia, Bulgária, sőt annál a Szerbiánál is, a hol az emberi művelődésnek csak a kezdetén állanak s a kiknek mégis önálló nemzeti hadseregük, bankjuk, független nemzetgazdaságuk van. Vájjon lehet-e még tovább tűrnünk? Vájjon nem volt-e igaza Kossuth Lajosnak, a mikor élete utolsó lehelletéig mindég azt hangoztatta, hogy ennek a nemzetnek végső veszedelme és megpecsételt tragikuma az, hogy Ausztriával közösségben él, hogy mindaddig, mig a nemzet egyhangú elhatározásából származó ereje ezt az átkos közösséget szét nem tépi, addig nem lehet sem független, sem alkotmányos, sem szabad ország, hanem mindaddig Ausztria által kizsákmányolt tartomány marad. A nemzet — sajnos — nem Kossuth Lajosnak adott igazat. A békés útra téri. Az örökös remény, mely évszázadokon át táplálta e nemzetet, odáig fejlődött, hogy ime Kossuth Lajos fia a békés fejlődés érdekében A talmi asszony. Az „Ezeregy éjszaka“ bűvös álomképéhez hasonló Sevilla. „Charidad“ kolostorának megsárgult fóliánsai között állítólag ott őrzik Don Juan naplóját is. Mi lehet más tartalma e rejtélyes könyvnek, mint pszichológiai analízise a Nőnek, megfigyelései egy olyan embernek, kinek módjában volt a Teremtés örök rejtélyeinek ezerhárom példányát karjaiba zárhatni. Ugyané thémának komoly tudósok is szenteltek egy-egy művet vagy legalább műveik néhány oldalát. Mert mig Lombroso „La donna deliquente“ címmel külön müvet irt az Asszonyról, addig Lavanter műveinek nem egy oldalán elmélkedik a Nőről. De nem célom hírneves irók ismert müveit citálni. Álljunk meg néhány pillanatig az élet színpadán nyüzsgő tömegben, válasszunk ki e tömkelegből egy nőt. Vegyük pszichológiai bonckésünk alá a tetszésünk szerint kiválasztott kávádért... De kitartás még egy pillanatig. Ne csillogjon még bonckésünk ezüstfényü acélja. Állapodjunk meg a boncolás theóriájá- ban. Különben könnyen annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy hiszen semmi újat sem találtunk, már meglévő s közismert „típust“ fogunk bonckésünk alá. Tehát típusról van szó. Sokan ismerik a jukker asszonyt, a demimonde-ot, a szecessziós dámát, a századvégi hölgyet, de bizonyára kevesen a talmi asszonyt. Nos hát én most a talmi asszonyt veszem bonckésem alá. Nem kell valami csodabogarat érteni e női típus bizzar elnevezése alatt, mert lényének erényei és hibái benne vannak a nevében. Talmi ez a típus tetőtől-talpig. Olyan, mint a tündöklőén fénylő gyémánt gyűrűnek érce: olyan sajátságos rézarany. A talmi asszonynak megvan a maga finom, nőies érzéke, hevesen dobogó szive, érző, minden szép s jóért fogékony lelke, de befolyásolva valami csodálatosan kárhozatos modernizáló szellemtől. A Nőnek veleszületett ra- finement-jában rejlő tetterő képességével megtagadja saját „én“-jének jótulajdonságait. Megveti — látszólag — a szellemet, kigunyoija azokat, kik elég naivak előtte érzelmekről beszélni. Szinte kérkedik erkölcsi nézeteinek ama szédületes magasságával, hol tán épen e magasság miatt márvánnyá fagy minden. Egyebekben pedig hiába beszélünk a talmi asszony előtt a lelki élet gyönyöreiről. Ő élvezetet talál abban, hogy egyetlen szavával porba sújtja a legszebb szóllamokat, csakhogy materalistának tartsa mindenki. Olyannyira materalistának, hogy talán még a lanyha zefirről is azt kérdi: „Mi a célod ?“ Pedig hát csak ismerni kell ezt a típust. Uj még, egészen uj, mint korunk számtalan egyéb torzszülötte. Nem tehet róla, hogy az ósdias nevelés és a modern szellem vadházasságának korcsszülötte. Egyetlen előnye ama bűne mellett, hogy a pszichológiai analizizben járatlan embereket a kétségbeesésig megtéveszti hazug fényével, hogy vannak pillanatai, midőn tettető képessége meglankad, midőn elragadó naivitással azzá válik, aminek tényleg született, midőn leveti a hazugság álarcát, mint ahogy megfeketedik a választóvíz csöppjétől a próba- kövön a — talmi. * Most, hogy túlestünk a theoretikai részen, kezdjük meg a pszichológiai boncolást. Rántsuk le a leplet az előttünk fekvő kaváderről! Tehát... De nini! Hiszen ez Szerelemhegyi grófné! Nos, szerencsés kézzel fogtunk a művelethez, csodálatos érzékkel épen azt a nőt választottuk ki az élet színpadának nyüzsgő tömegéből, kire igazán ráillik a talmi elnevezés. A grófnő budoirjában vagyunk Bár nincsen benne semmi rendkívüli, mégis elég érdekes ez a kis budoir, melynek halvány rózsaszín falairól kissé pufók képű amorettek kandikálnak alá, mig a nehéz függönyökön át szinte csak erőszakosan tud befurakodni a tavaszi napsugár. A budoirban minden olyan lágy, oly kábító illatot lehellően édes, hogy az ae herikus felhőkben felénk hullámzó ibolya illatárban szinte azt hisszük, hogy e szép asszony előtt meghódolt maga a természet is és hódolata tri- butumaként az ő parányi lábai elé hintette a tavasz első hírnökeit. A szép asszony, kinek párduc termetén az igézőén bájos pongyola fantasztikus redők- ben ömlik végig, jéghideg tekintettel néz a hintaszékben álmodozó íróra, majd szinte meg-
