Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1909-01-17 / 3. szám
3. szám. SZATMÁRVÁR MEGYE 3-ik oldal. tett a telep félre nevelési alapra. Ez elég jellemző arra, hogy e kis falu lakossága a gyermekek nevelésére nagy súlyt helyezett s hogy annak nagyfontosságu jelentősége minden egyes lajosvölgyi lakost áthatotta. Jól tudták, hogy ott, azon az oláhlakta vidéken minden körülmények között, bármi módon fönn kell tartani magyar jellegüket, nyelvüket, szokásaikat. Átérezték a magyar nyelvű iskola szükségességét. A sors, a kegyetlen sors azonban nem igy akarta. A nyolcvanas években a bányákban nem leltek több aranyat, fémet. Az uj, modern, nagystílű parkettgyárak megölték a pirimitiv eszközökkel dolgozó kis lajosvölgyi gyáracskát. A szorgalmas, józanéletü magyar nép koldusbotra jutott. Mivel pedig — mint mondani szokás, — a baj nem jár egyedül, beteljesedett a régi közmondás náluk is. Egy szép napon rombadőlt templomuk is, melyben addig áhitatos lélekkel imádták az Istent. Római katholikusok lévén, a közelben egyházuknak nem volt más temploma, hol imádkozva, remélve, bízva erőt,-biztatást nyerjenek csüggedésükben. Az idők folyamán aztán erdei, mezei munkából tartották fönn magukat. Együtt dolgoztak az oláhokkal, assimulálódtak, eloláhosodtak. Aáa már csak az öregek beszélnek magyarul. Vármegyénk agilis tanfelügyelője értesülvén mindezekről, hangyaszorgalommal kutatott az adatok után. Utánna járt, hol van a társládából félretett 3030 frt nevelési alap. Jelentést tett az ügyről vármegyénk főispánjának, kinek hathatós segítségével azon fáradozott, hogy Lajosvölgyén áll. el. iskola épüljön, hogy igy az eloláhosodott Szabó, Pálfi, Tari stb. jó magyar családokat visszahódítsák a magyarságnak. A vallás és közoktatásügyi miniszter már engedélyezte is az egytantermes iskolát. Az építkezést az államépitészeti hivatal házilag végzi. A költségeket a telep 3000 frtos nevelési alapjának kamatos kamataiból, (az idők folyamán 12.000 koronára szaporodott) fedezik. De nemcsak iskolája, hanem temploma is lesz Lajosvölgyének. Dr. Boromissza Tibor megyéspüspökünk mindenre kiható figyelmét nem kerülve ki a lajosvöigyiek szomorú sorsa sem. Értesülvén a dolgokról, kegyesen elhatározta, hogy felépit- teti a lajosvöigyiek rombadőlt templomát. Talán mondanunk sem kell. hogy mindezeknek nemcsak mi magyarok, de Lajosvölgye bár eloláhosodott, szivben-lélekben azonban magyarnak maradt lakossága is végtelenül örCsak azt az egyet tudom, hogy az volt a fiam veszedelme, hogy oda ment és ott önnel találkozott. Mert az arkképét még most is féltő gonddal őrzi a párnája alatt. Azt a csodálatosan szép képet, melynek masát annyiszor bámultam a képes újságokban. A nevét is olvastam akkor a fiam nevével kapcsolatban, a dicsőség sugárözönétöl körű Ragyogva. És én hiszem is, hogy egy tapasztalatlan ifjú lelke eléghet, belepusztulhat az ilyen lelki közösségbe, mely őt az ország legszebb, legkacérabb színésznőjéhez fűzi. És most még csak egyet, nagyságos asszony. A fiam élete Isten kezében van. Amit ő határozott felőle, az lesz és nekem, gyarló szolgáló leányának meg kell nyugodnom az ő végzésében. Úgy is, ha él; úgy is, ha meghal. Nekem az én régi Kálmánomat soha senki vissza nem adhatja. De kérve-kérem, ha még útjába akadna egy ilyen romlatlan szivü, egészséges, szép gyerek, mint az én fiam volt egykor, hagyjon neki békét. Ne lássa meg. Ne szóljon hozzá. Hagyja menni az utján. így talán kikerüli a veszedelmet. Megmenekül. Mert mi, anyák, fiainkat nem azért óvjuk, ápoljuk, nem azért dolgozzuk kérgesre tenyerünket, csakhogy tisztességesen felnevelhessük, hogy mikor fáradozásunknak, kínlódásunknak jutalmát látnok, mikor öreg napjainkra támaszt kellene bennük találnunk, egy szépséges, lelketlen teremtés rideg önzésében tönkretegye és a mi számunkra ne maradjon belőle más, mint romja reménységeink templomának. vend. Mint jó forrásból értesülünk az iskola felavatása s a templom felszentelése nagy ünnepségek között megy szeptemberben végbe. Ilyen alkalomból bizony érdemes ünnepelni. Vármegyénk az olaszországi szerencsétlenekért ! Nagyszabású segítő-akció készül. Az emberszeretet és a könyörületesség szent nevében megmozdult az ország, hogy segitő- kezet nyújtson azoknak, akiket a természet ir- tóztató kitörése koldusokká és földönfutókká tett. Az ország minden vidékén, a társadalom minden rétegében megalakultak már a bizottságok, amelyek az olaszországi katasztrófa szánalom- raméltó áldozatainak gyűjtenek segélyt. Sőt a legtöbb helyen meg is indult már a gyűjtés, a melyet az ország fővárosából a kereskedelmi minisztériumban permanenciában levő nagy-bizottság irányit. Mindenütt, ahol emberileg érző iélek, ahol könyörületes szív van, dicséretre méltó buzgalommal és leleményességgel munkálnak a társadalom legki.válóbbjai azon, hogy milyen eszközökkel, milyen módokon tehetik legeredményesebbé a segítő akciót. Perselyek lesznek a leforgalmas^bb utcákon, úri hölgyek járnák házról-házra adományt gyűjteni a humanitás nevében, színi előadásokat, mulatságokat tutanak a jótékony célra és a; országiparos és kereskedő világa terményeinek és cikkeinek egyrészét, vagy üzleti hasznának bizonyos százalékát szánja a károsultaknak. Bár a mozgalom még a kezdet kezdetén van, az az összeg, amely eddigelé összegyűlt, nem hagy fenn kétséget arra nézve, hogy a Magyarország részéről a sors által sújtott Szicília felsegitésére Olaszországnak a gyűjtés befejeztével átnyújtandó összeg olyan jelentékeny lesz, amely miatt nem kell majd pirulnia a lovagiasságról hires magyar nemzetnek. Ezzel talán egy parányi részét lerójjuk azon hálánknak, amellyel tartozunk annak az országnak, amelynek földjén — nem is olyan régen a nagy hontalan Kossuth Éajos lelt menedéket, talált vendégszeretetet. Az országos mozgalomból vármegyénk is kiveszi az őt megillető részt. A nemes versenyben mi is az elsők között akarunk lenni. A legutóbbi közigazgatásig biz. ülésen vármegyénk főispánja dr. Falussy Árpád már gyűjtő- ivet bocsátott ki, most pedig vármegyénk alispánjával, Ilosvay Aladárral együtt egy nagy bizottság szervezésén fáradozik. E célból az sürgős meghívót bocsátott ki. A meghívó igy szól: „Felkérem alulírott urakat, hogy a délolaszországi földrengés folytán szerencsétlenné lett lakosság segélyezésére alakítandó nagybi- zottság tagjainak megállapítása s az egész vármegye területére kiható segély-akció megindítása körüli teendők megbeszélése végett kedden, f. hó 19-én d. u. 4 órakor a vármegyei székház elfogadó termében tartandó értekezleten megjelenni szíveskedjenek.“ A meghívottak névsora: Dr. Aáron Sándor, dr. Adler Adolf, Asztajos György, Brichta Miksa, Bing Mór, Báthory' István, Berger Ármin, Boross János, Capitán Aurél, Cseh Lajos, Csőkör Ferencz, Csipkés András, Debreceni István, Jékel László, Jeney István, Kacsó Károly, Klacskó István, Kaufmann Jenő, dr. Kovács Dezső, Madarassy István, Márton Sándor, Markis Romulus, Mangu Béla, Nonn Gyula, N. Szabó Antal, N. Szabó Pál, Nagy Tamás, Ob- holczer Gyula, dr. Péchy István, Péchy László, Plachy Gyula, Papp Béía, Reök Gyula, Récsey László, dr. Roóz Elemér, Róth Károly, Sternberg Jenő, dr. Sternberg Géza, Singer Lipót, Schnébli János, Somossy Miklós, Schönpflug Richárd, Tanárky Béla, dr. Várady János, Vet- zák Ede, ifj. dr. Vetzák Ede, Wagner István, Weisz Lajos. Talán mondanunk sem kell, hogy vármegyénk előkelőségei, földesurai, iparosai, kereskedői, elsősorban pedig a vármegyebeli összes pénzintézetek bizonyára szép adományokkal járulnak az olaszországi földönfutók felsegélyezésére. Vármegyénk minden fiának át kell érezni azt a borzasztó gyászt, mely olasz testvéreinket érte. Segítő kezet ke!1 nyújtani a menekülteknek. Fel kell ébredni a szivekben az emberi szeretetnek. A nagykárolyi Kölcsey-Egyesiilet estélye. A Kölcsey-Egyesület ma egy hete, folyó hó 10-én élvezetes estélyt szerzett városunk közönségének a városi színházban. A szereplők jóval felülmúlták azt a várakozást, melyet a közönség előlegezett nekik. Úgy a kiváló gonddal, mint a művészi érzékkel összeállított szobor- csoportok, nemkülönben az ének és zeneszámok teljesen elbájolták, magukkal ragadták a közönséget. Igaz elismerés és köszönet illeti az egyesület vezető férfiait, hogy az egyesület magasztos hivatását átérezve, teljes egyéni ambitiójukat helyezik az egyesületi estélyek sikerének biztosítására. Karneval herceg bevonulása pompásan sikerült. Remélhetőleg a többi mulatságok is a siker jegyében folynak le! A műsor öt klasszikus szoborcsoportozat- tal kezdődött. A Grátiák (Balázsy Miklósné, Gellért Endréné és Mándy Anna), Orpheus és Euridike (Szundy Zoltán és Kerekes Anna), Sappho ('Gellért Endréné), Ceres és Orpheus | (Kerekes Anna és Szundy Zoltán), Párkák (Balázsy Miklósné, Gellért Endréné és Mándy Anna). A fehér alakok plasíikusan váltak ki a szia fekete hátteréből. A csoportok művészi elrendezése Papp Béláné urn > érdeme. Gáspár Anna é; Brück Emil Liszt Ferencz II. Rhrapszódiáját és Brück Emil Paraszt- lakadalmát adták elő zongorán négy kézre. A szépen összetanult s minden tekintetben kifogástalan előadás nagyon is kiemelte az előadott müvek szépségét. Szereplő művészek finom, előkelő játékát, dicséretre méltó törekvését a a darabok színezését a közönség zajos elismeréssel jutalmazta. Az est egyik legszebb pontja Környei Bélának, a m. kir. Opera ifjú művészének, a főváros dédelgetett kedvencének föllépése volt. Bizet „Carmen“ cimü operájából énekelt egy igen szép részletet. Énekbeli routinja, hangjának fenomenális iskolája s mit talán legelőbb kellett volna említeni, gyönyörű tenorja valósággal extázisba hozták a közönséget. A lelkes taps csak akkor szűnt meg, a mikor a nagy vendégművész a „Kakuk madár“ cimü poeti- kus dal eléneklésébe fogott. E dal befejezése után a taps és lelkesedés még elementáribb erővel tört ki. Környeit a zongorán Rékay Nándor az operaház correpetitora kisérte, igazán művésziesen, diseréten. A közönség tapsai neki is szólltak. Sikerült volt Bornemissza Malvin és Somossy Miklós előadásában hallott dialog. Ezután Marosjárai Baranyai Bélané a zene- akadémia növendékének énekszáma következett. Delibes Leó: „Chausau espagnole“ (Kadiri leány), majd „Mossé, air du rosignal“ (Jeanette lakadalom cimü operából), végül Dell’ Acqua E. „Villanelle“ c. darabokban gyönyörködtette szines, szépen iskolázott, nagy terjedelmű ko- loraturjával a közönséget, mely szinte vissza- folytott lélegzettel hallgatta éneklését. S a mikor az utolsó hang elhangzott ajkáról, zúgó tapsviharral sietett minden jelenlévő honorálni az elismerést. A taps csak akkor ült el, a mikor Dóczy József házi dalköltőnk egyik szép dalának eléneklésébe fogott. Csodálkozásunknak kell kifejezést adni, hogy ennek a vérbeli, gyönyörű hangú, bájos megjelenésű művésznőnek még nincsen országos neve. Bizton állíthatjuk, szép jövő áll előtte s hogy rövid idő telik bele, nevét az ország első művésznői mellett fogjuk olvasni. Szívből kívánjuk ezt neki. Zongorán Andrássy Jenőné kísérte. A kiséret méltó volt az énekhez. Bájos, simulékony, precíz. Derűs pillanatokat szerzett a művészi élvezetek után Heltai Jenő a jeles tollú humorista néhány ötletes meséjével, melyek mind a cabaret jegyében születtek. Ezek közzül legjobban „Az újságíró“ tetszett. Majd Kallivoda Pannika lejtett egy igen ügyes spanyol táncot Gáspár Anna zongorakisérete mellett. Utolsó szám Környei Béla éneke volt. „Ninon“ opera Bordalát éneklte. Nagy terjedelmű, csengő tenorja e szám előadásánál talán még jobban érvényesült. A feldolgozás kiváló technikája pedig épen meglepő volt. A felhangzó lelkes tetszésnyilvánításokra a művész Dóczy egyik dalát énekelte. A közönség még a függöny legördülte után isünnepelte a szereplőket.
