Szatmárvármegye, 1909 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1909-01-10 / 2. szám

V, évfolyam. 2. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP, & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaszínó-utcza 2. sz. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. : Kéziratokat nem adunk vissza. ------­Lapvezer: P app Bé 1 a országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Erdőssy Vilmos. Szintay Kálmán.; Előfizetési árak: Egész évre ............................................ 8 korona Félév re ..................................................................... 4 korona Neg yedévre............................................................... 2 korona. — - ■■ t.í-: Egyes szám ára 20 fillér. ------____ Meg oldás előtt. Az ujesztendő igen nagy problémák előtt találta a magyar nemzetet. Mintha csak közjogi és közgazdasági életünknek az uj korszaka következnék, — olyan nagy eseményekkel terhes az egész po­litikai láthatár. Az a kibontakozás, amelyet a magyar nemzet 1906. tavaszán kényszerűségből fogadott el, mint megváltoztathatatlan kész tényt, — csak egy bizonyta­lan, ideiglenes állapotot teremtett meg, melytől korszakalkotó munkát senki sem várt, és senki nem is remélhetett. Csupa függő kérdések, — az útból félre tolva; ezek jellemezték az akkori kibontakozást. Pedig mindenki tudta, már akkor, hogy ezeket a függő kérdé­seket, előbb vagy utóbb, igy vagy amúgy, • de feltótfsnü! meg kel! oldania a nemzetnek, ha végleges és békés álla­potokat akar teremteni. Az ideiglenes kibontakozás feltéte­leiből kivették szándékosan a katonai kérdéseket, — s a végleges kibontako­zás, első sorban megoldandó feladata éppen a katonai kérdések lesznek. Ha a mutatkozó jelek nem csalnak, megoldás előtt áll ez a kérdés, még pedig már a közel jövőben és igy, első alap­kövét fogja képezni a végleges kibonta- jkozásnak, mely létre fog jönni a nemzet 1 és királya között. A másik függő kérdés, amelynek kielégítő megoldása egyik előfeltételét képezi a végleges ki tontakozásnak, — a bankkérdés, amely aktuálissá csak eb- i ben az uj esztendőben vált. Még abban az időben, amikor az [alkotmányellenes és törvénytelen dara­bont kormány ülte it orgiáit — szálló­igévé vált Magyaron zágon, hogy a ki­rály gazdasági kérdésekben szabad ke­zet enged a jövendő kormánynak. De ha a király nem is Att volna ilyen ki­jelentéseket, — Magyarország szabad elhatározását úgy a bank, mint egyéb gazdasági kérdésekbe;- tételes törvények biztosíthatják. Már nem hón: y „ — csupán csak hetek választják el a nemzetet attói az időponttól, amikor a bankkérdése is megfelelő megoldást fog találni úgy, hogy Magyarország egy nagy lépéssel előre fog haladni egyik legfontosabb lét­feltételéhez, gazdasági önállóságához. Az a negyvenéves babona, mely az önálló magyar nemzeti jegybank kérdé­sét annyi éven keresztül lenyűgözve tudta tartani, — oszladozóban van és az ér­dekcsoport intrikáin a kishitű, egyoldalú, szűk látkörü felfogáson maholnap dia­dalmaskodni fog az élni akaró nemzet, akadályt nem ismerő, minden áldozatra kész energiája. Az uj választói jog megalkotása előfeltétele volt az ideiglenes, de elenged­hetetlen kelléke a végleges kibontako­zásnak is. Hogy ezt a vállalt nagy feladatot fúzióval, vagy fúzió nélkül tudja-e a kor­mány megoldani, —’az nagyrészben az imént felsorolt közjogi és közgazdasági sarkalatos kérdések miként való megol­dásától fog függni. Maga a fúzió kérdése is mintha egyik kelléke volna a végleges kibonta­kozásnak, — egy békés, nagy alkotá­sokra hivatott uj korszak, bekövetkez- hetőségének. Nem volt még magyar parlament, nem volt még magyar kormány, amely elé a megoldandó nagy kérdések ilyen tömege igy össze torlódott volna! Mi hisszük, lesz-e elég erő a parla­mentben, elég önfeláldozó kitartás a kor­mányban, hogy ezeket a nagy kérdése­ket sorra megoldani tudja. És vájjon lesz-e elég józan mérlegelő képesség a nemzetben, hogy ezeknek a Leányálmok . . . A leányálmok szállnak, szállnak ... ­A leánysziv örül a tavasznak. .. — Szeretve oly szép a világ! És , Töle“ kapva mindent pólói — Mi hiányzik a boldogságból — Nehány szál illatos virág. S míg a lányálmok szállnak, szállnak Tavasz múlik . . . vége a nyárnak — Bura fordul a szép világ A lány a múltat sírja vissza S ojjiló könyiiét mind felissza — Az a nehány hervadt virág. —R.— Á tiszteletes ur, Irta: SOMLYÓ ZOLTÁN. Az őszi szellő, amely a kitárt ablakon be-befujt meg-meglegyintette a fehér halotti leplet, amelylyel a tiszteletes ur ravatalát lebo­ntották. A kandeláberek lángjai rezgő tónu­sukba vonták a, ravatalos szobát, amelyben hár­man beszélgettek félős, csöndes hangon : a rán­cos képű gazdaasszony, ennek tizenhateszten­dős szép szőke leánya, meg a kocsis. Éjiéire járt már az idő. Mindhármukon erőt vett az álom, de egymás előtt szégyelték volna, ha elalusznak. A kocsis vitte a szót: — Maris neked nem köll ám egész éj­szaka virrasztanod. Látom a nézéseden, hogy | majd megvesz az álom. Majd mi ketten vi- j gyázunk az öreg tiszteletesre. A legény olyan energikusan beszélt, hogy Maris szó nélkül fölkelt, odafordult a ravatal | felé, kereszted vetett és halk lépésekkel kifor- ! dúlt a szobából. Az öreg gazdasszony egyedül maradt a í kocsissal a fojtott szagu, alacsony szobában. — Az utóbbi napokban sokat voltak együtt. — j Az öreg tiszteletes betegeskedése igen lassú folyású volt és szükségessé tette, hogy a kö­rülette élő emberek szorosabbra kapcsolódjanak egymáshoz. Tudták, hogy előbb utóbb kibo­torkál az árnyékvilágbói, de egy szót sem be­széltek arról, hogy — mint lesz azután. Az ünnepi csöndet egyszerre egy légy züm­mögése törte meg. Körülrepdesett a szobában, nyughatatlan szálldosással körüllibegte a nagy- lángu gyertyákat és megtelepedett az egyiken. Ez a zümmögés szülte zaj belefeküdt a vir­rasztók fülébe és egyszerű lelkűkben nyugta­lanságot ébresztett. A vén nőcseléd föl is tápászkodott a ló­cáról, hogy elűzze vagy agyontapossa a csend­háborító legyet, de nem sikerült neki. Boszu- san hagyta ott az ártatlan bogarat, és visszaült a helyére, miközben dacosan morogta: — Hogy még ilyenkor ősszel se hagyja az embert békében az undok bogara. Nem em­lékszem rá, hogy valaha ilyenkor bogarat lát­tam volna. Hej, pedig de sok nyarat átéltem már. De sokat . . . — Hát az bizony igaz. Én azt vélem, hogy ez a légy igy maradt itt . . . Valahogy itt rekedt. Addig-addig léháskodott, röpdösött, hogy nem vette észre, amikor a többiek föl- rajzottak, és elhordták a sátorfájukat; aztán, mire észretért, késő volt már — itt maradt. Van ám ilyen az emberek között is. Ehun az öreg, — és rámutatott a ravatalra — nyugod­jék békében Isten szent nevében, ez is igy járt. Hát vót ennek már keresni valója itt? Hát nem tette volna okosabban, ha már régen idefe­küdt vóna a gyertyák közé? Csak élt az öreg, élt, uriasan. Amikor egy-egy tiszteletes a kör­nyéken, vagy máshol elhalt, a mi öregünk leült, magára zárta az ajtót és naphosszat imád­kozott. — Mert módfelett félt a haláltól. A szószékről ugyan másképen prédikált: ami­kor boros hangon szavalta: „Aki a haláltól fél, az nem érdemli az örök boldogságot.“ Én azt vélem, hogy ő maga se hitte el, amit be­szélt . . . Ezenközben kutyaugatás hallatszott be az udvarról. A legény föltápászkodott; amugyis épen szándékában volt már egy kicsit pipára gyújtani. — Kiment. Az átható sötétségben nagyot sercent a gyufája, ahogy pipára gyújtott. S ennél a fény­hasábnál egy széles-vállas legényre esett a te­kintete, aki ott állt meglapulva a Maris ablaka alatt. A kocsis előbb annak rendje és módja szerint elballagott a kapuig, ahol a kutya, a

Next

/
Thumbnails
Contents