Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-06-14 / 24. szám
2-ik oldal. SZATM ÁRVÁRMEGYE. A debreceni egyetem. Kovács József Debrecen sz. kir. város polgármestere megkereste vármegyénk fő- és alispánját, hogy a debreceni egyetem kérelmezése végett a kormányhoz és a képviselőházhoz folyó hó 16-án felmenő küldöttséghez vármegyénk vezetői is csatlakozzanak. Vármegyénk Debrecennek ezen kérelmét annál szívesebben teljesiti, mert ez ügyben a vármegyei közgyűlés már feliratot is intézett a kormányhoz. A küldöttségben Hajdumegyén s Debrecen városon kívül részt vesznek: Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa, Szilágy, Máramaros vármegyék és Szatmárnémeti sz. kir. város. — Vármegyénkből dr. Falussy Árpád főispán, llosvay Aladár alispán, gróf Teleky Pál, báró Vécsev László, Papp Béla, Luby Béla, Luby Géza, Földes Béla, Pilissy István, Szunyog Mihály orsz. képviselők, valamint a még később jelentkező törv. biz. tagok, Szatmárnémetiből dr. Vajay Károly polgérmester, Körösmezey Antal főjegyző s dr. Kelemen Samu orsz. képviselő csatlakoznak a küldöttséghez. Nagy a remény, hogy ez az impozáns küldöttség nem hiába jár fönn a kormánynál. Mert hiszen úgy tudjuk, hogy Apponyi Albert vallás- és közokt. miniszter egy szükebb deputációnak, melyben vármegyénk főispánja is részt vett, Debrecennek kilátásba helyezte az egyetemet. A jelenlegi küldöttségnek az a célja, hogy a három uj egyetem közzül az első Debrecenben állíttassák fel. Ez annál is könnyebben kivihető, mert az egyetemek elnyerésért versengő városok közzül egyedül Debrecen rendelkezik azon anyagi eszközökkel, melyek az egyetem első évi tanszékeinek felállításához szükségesek. Debrecen ugyanis 2 millió koronát bocsátott a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezésére. így a kormánynak nem szükséges bevárni, mig az egyetem első évi költségei az 1910-ik évi költségvetésbe beillesztetnek. A Debrecen által felajánlott két millió koronával az egyetemet még ez év őszén megnyithatnák. Vármegyei közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága tegnapelőtt délelőtt 10 órakor az alispáni kisteremben dr. Falussy Árpád főispán elnöklésével ülést tartott. Az ülésen dr. Böszörményi Emil, Luby Béla, Szalkay Sándor biz. tagok kivételével, — kik távolmaradásukat igazolták, — az ösz- szes bizottsági tagok s előadók megjelentek. Elnöklő főispán az ülést megnyitván, dr. Ha tudom, hogy nem haragszol, talán könyeb- ben tudok tűrni, szenvedni. E szavaknál térdre borult előtte. Barátom gyöngéden felemelte s vigasztalni akarta, de az asszony ajkára tette kezét, nem engedte szóhoz jutni, hanem igy esengett tovább. — Nem jobb lenne, ha te véget vetnél nyomorult életünknek? Vagy addig akarsz kínlódni, mig minden szépnek, jónak, nemesnek képe szétfoszlik előtted? Igaz, rutul megcsaltalak, de megszenvedtem bűnömért s hidd el, rég elpusztítottam volna magamat, ha nem vártam volna arra a boldog percre, melyben előtted térdepelve esedezhetek bocsánatodért. Itt vagyok, ölj meg! — kiáltá magából egészen kikelve. — Hogyan ? — feleié a férfi — hát olyan alávalónak tart, hogy megtudnám tenni? __ Tű rjön, szenvedjen, sorsán nem segíthetek. Hajdan a játszó labdája voltam, eldobott, újat vett. Mi szüksége van hát ismét a régire, a rongyra, az eldobottra?... Igaz, akkor nagyon fájt, hogy egy öreg pénzeszsákért elhagyott, lassan azonban beletörődtem a változhatatlanba. Törődjön bele ön is báróné. Én is csak úgy jártam, mint annyi ezeren : a szerelem csalóka délibábja után szaladtam, vak rohanásomban elestem, s nem volt a ki felemeljen. Ma már úgy hiszem, játszi, kegyetlen álom volt az egész. S ha őszinte akarok lenni, megmondhatom azt is, hogy a múlt idők Ilonkáját, annak az egyszerű kis falusi leánynak az emlékét ma is híven őrzöm szivemben, az ő kis földi paradicsomukban a vele töltött édes órákat soha el nem feledem, — Holler bárónét azonban gyűlölöm, megvetem. Némán, leverten távozott tőle a báróné, Galgótzy István szatmári szolgabiró erdőkihá- gási esküt tett, majd főjegyző felolvasta alispánnak a múlt hónapi közigazgatásáról szóló jelentését, melyből kiemeljük a következőket: Főispán a Domahidy Pál lemondása folytán a szatmári szolgabirói teendők ellátásával dr. Serly István tb. szolgabirót bízta meg, Lázin Tivadar tb. aljegyzőt pedig szolgálattételre a központba rendelte be; jelenti, hogy a kereskedelmi miniszter a nagykároly—margitai h. é. vasút engedélyezését jóváhágyta, s hogy e hó folyamán 65 útlevelet adtak ki. Ezután az egyes szakreferensek tették meg jelentéseiket: llosvay Ferencz árvaszéki elnök két kisegítő napdijast kér, mivel az iktató és kiadóhivatal munkája nagyon felszaporodott, úgy hogy a jelenlegi személyzet nem képes azt feldolgozni. Dr. Aáron Sándor főorvos jelentése szerint a közegészség a vármegye minden járása s városában igen kedvező. Heveny fertőző betegségek még Nagykárolyban fordulnak elő, de itt is csak szórványosan. Vetés községben 14 Trencsén megyei trachomás munkást talált a körorvos, kiket elkülönítettek és szigorú felügyelet mellett gyógykezelnek. Májusban meghalt 378 gyógykezelt és 235 gyógykezeletlen egyén. — Bodnár György kir. tanfelügyelő jelenti, hogy május havában 41 községben 54 iskolát, 94 tanerőt látogattak meg a vármegyei tanfelügyelők. Tűrhetetlen állapotokat találtak a feketefalusi, a magyarkékesi, oláhkékesi, udvari, érkörtvélyesi, reszegei iskolákban. A magyar nyelv tanítására a feketefalusi, magyarkékesi nagysikárlói iskolában igen kevés súlyt helyez a tanító, miért is ezen tanintézetek tanítói ellen a közigazgatási bizottság fegyelmi vizsgálatot indított. Ugyancsak elrendelte a fegyelmi vizsgálatot s állásától is felfüggesztette Marosán Viktor avasfelsőfalui igazgató-tanitót, mivel az iskola megvizsgálására hivatalból kiküldött dr. Votisky Géza s. tanfelügyelővel szemben illetlenül s kihivólag viselkedett. Tanfelügyelő ismételten jelenti, hogy az anyagi erő s az utiátalány csekély volta miatt nem látogathattak meg több iskolát, mint a hogy az kívánatos lett volna. Végül kéri a bizottságot, alispán által utasítsa a körjegyzőket hogy a vallás és közokt. miniszter által az iskolák részére megküldött nemzeti címerek kiosztásában költségkiemelés szempontjából a tan- felügyelőség segítségére legyenek. Javaslatára a nyugdijválasztmányba Madarassy Dezső biz. tagot választják meg. Egry Károly járásorvost pedig a főorvos akadályozása esetén annak helyettesítésével megbízzák.— Dr. Fabó Zoltán kir. ügyész jelenti, hogy múlt hónapban 222 ő pedig lement a friss levegőre, mert egészen kábult volt a kiállott izgalmaktól. Úgy tizenegy óra felé járhatott az idő, a midőn a lakására ismét visszatért. Amint az első emeletre ért, könnyű, fehér pongyolában — mint valami titokzatos árny — suhant el mellette a báróné. Aranyhaja lengett, lobogott az éjben. Hol lehetett, mit kereshetett a második emeleten ? Talán csak nem valami újabb kaland után járt? Tépelődött magában az a szerencsétlen ember. A fájdalomtól, az izgatottságtól majd leroskadt szegény. Eszébe jutottak az asszony délutáni szavai: Ölj meg!... Már-már reá vetette magát, de mégis erőt vett felindulásán s nagy nehezen szobájáig vánszorgott. Másnap pedig hazautazott. Ez volt az ő szerelmének, szive keresztjének szomorú története; ez későbbi könnyelmű viselkedésének psichológiai problémája, gyászos éveinek töviskoronája. Elbeszélését azzal fejezte be : Látod, látod, valóban nem lehet egyetlen nő szerelmében sem vakon bízni, mert ha a nő szivében feltámad a szenvedély vihara, nem ő az ur többé, hanem a szivén úrrá lett szenvedély. Felindulását, vergődését látva vigasztalni kezdtem : Hátha tévedtél, — mondám. — Hátha az asszony feledve jellemet, becsületet, szive fanatizált szerelmétől ostrozva újra téged keresett, hogy ismételten kérjen, könyörögjön, bocsáss meg neki, bohó, ifjú lélekkel nem tudta mit cselekedett, amikor téged hütlenül elhagyott. Igen! Hátha újra hozzád sietett, hogy az éj leple alatt kebleden sírja ki gyötrött élete minden keservái. Hát nem lehet ez?!... Szavaimra összerázkódott. Fénytelen sze24-ík szám. egyént tartóztattak le, 210-et helyeztek szabadlábra. Jelenti továbbá, hogy a börtönvizsgálóbizottság a mátészalkai börtönöket s azok udvarát botrányos állapotban találta. A börtönök szükek, piszkosak, az udvarról pedig a foglyok sétaközben igen könnyen megszökhetnek. Plachy Gyula p. ü. igazgató jelentése szerint májusban 630810 korona egyenes adó folyt be. — Kellner György föállatorvos jelenti, hogy az állategészségügy elég kedvező. Május hó folyamán 357 drb szarvasmarhát, 428 drb juhot és 1613 drb sertést szállítottak el. A bizottság valamennyi jelentést tudomásul vette s egy csomó föleb- bezést intézett el. Tálasz a „Heti Szemlédnek. Legutóbbi számunk egyik cikkében én is szóvá tettem Molnár apátnak Apponyi Albert elleni közismert támadást, mely alkalommal Ugrón Gábor lapjának a „Magyar Nemzetnek erre vonatkozó cikkét is leközöltem. Ebből kifolyójag a „Heti Szemle“ neki megy dr. Falussy Árpád főispánnak, s úgy állítja őt oda, mint a cikk Íróját, ki lapjában a „Szatmárvár- megyé“-ben a néppártra orvul rátámadt. Hogy a „Szatmárvármegye“ nem a főispán tulajdona, azt mindenki jól tudja ; tisztában van azzal cikkíró is. Az is nyilvánvaló, hogy lapunk vezére, irányítója Papp Béla orsz. képviselő, mig csekélységem a felelős szerkesztői tisztet tölti be. Érthetetlen tehát, miért kell a kérdéses czikkért a főispánnak neki menni ? Ennek csak egy oka van : a kirohanásra jó ürügyet talált benne cikkíró ur, gondolván magában, ez a cikk éppen alkalmas arra, hogy Falussyn kedve szerint egyet üthessen. (?) Hiába ! cikkíró szereti a dorongot forgatni, pedig-pedig csak magát kólintja vele fejbe. Tény, hogy Molnár ur Apponyira durván rátámadt. Árra az Apponyira, ki az egész magyar nemzetnek szemefénye, a katholikusoknak is büszkesége. Igaz, hogy Molnár ur ezt a támadást később szépségflastrommal látta el, de, hogy a lapoka támadást megcáfolták volna, ezneni áll t. cikkíró ur. Hogy pedig az a támadás olyan durva, kíméletlen volt, mint a hogy a fővárosi lapok közölték, azt egy velem folytatott beszélgetés közben tegnap két országgyűlési képviselő, kik a bizottsági ülésen jelen voltak, meg is erősítették. Határozottan visszautasítom azt is, hogy én a néppártot támadtam volna. Hiszen cikkemet e szavakkal kezdtem : „Köztudomású, hogy meivel üresen bámult maga elé, s oly hangon, melybe egy egész élet tragédiája van temetve, rebegé: — Igazad lehet! E két szó, e gondolat űzte, hajtotta aztán bolyongásában. E két szó újra felszaggatta szivének vérző sebét. E két szó megzavarta egész agyrendszerét, e két szó őrjítette meg. Most már rég ott van ő is a többi élőhalottak között a Lipót- mezőn. Nemrég látogattam meg. Szánalom vergődését látni, szivettépő, kuszáit, fájdalmas beszédjét hallani. Mindig csak ő róla, szerelmeséről, a tündérországi papleányról, majd a fehérpon- gyolás, aranyhaju asszonyról beszél. — Hátha?... Hátha?... Igazad lehet?... Hátha? . . . S az asszony?... — Róla, kalandjairól ma is sokat beszél a nagyvilág. * íme bemutattam egy képet a sok-sok ezer közzül, melyben a férfi viselte a súlyos, virágtépett fekete keresztet. Úgy hiszem, e szomorú történet elég bizonyság arra, hogy a férfisziveknek is megvannak a maga krízisei, psichológiai problémái, virágtépett fekete keresztjei. Sőt! még okolhatunk is e történetből. Megtudhatjuk belőle, hogy igaz szerelem csak egy van, egy lehet, s abból nincs, de nem is lehet kiábrándulás, feltámadás. Megtanulhatjuk, hogy mig igazán szeretni nem vétek, szerelmet hazudni szörnyű bűn. S ha van megbocsáthatatlan bűn, az csak egy van, egy lehet: a hazug, a csalárd szerelem.
