Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1908-02-23 / 8. szám

4-ik oldal. SZATMÁRVÁR MEGYE. 8. szám. Szinrekerül a Vígszínház nagy sikert ért mü- sordarabja a Doktor ur, Molnár Ferenc kitűnő bohózata a következő szereposztással: Dr. Sárkány, ügyvéd Puzser, betörő Csató, rendőrfogalmazó Cseresnyés, tanár Bertalan Földrajztanár Igazgató Egy rendőr Másik rendőr Sárkányné Lenke, húga Marosiné Szobaleány Szécsényi Lajos Dienes István Makay Lajos Mangu Jenő Reszler Antal Mózsa Pál Reich Dezső Csepreghy Ernő Réthy Lajos Fetser Józsefné úrnő Réthy Mariska k. a. StettnerRózsika k. a. Flágen Mariska k. a. Előadás után a Magyar Király összes helyisé­gében Fátyol Józsi zenekara közreműködésével tánc lesz, közben pedig a dalegyesület szép dalok­kal szórakoztatja a közönséget. A farsang ezen egyik legsikerültebbnek Ígérkező estélyére már előre is felhívjuk a közönség figyelmét. A da­lárda működését már annyiszor igénybe vették Nagykárolyban és készséges működésével any- nyira rászolgált a közönség elismerésére és há­lájára, hogy most, mikor a saját pénztára ja­vára rendez igazán élvezetesnek Ígérkező elő­adást, — megérdemli a közönség legnagyobb érdeklődését és pártolását, jegyeket már most lehet előjegyezni Luczay János fodrász üzle­tében. — Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter a nagykárolyi pénzügyigazgatóság kerületéhez tartozó szinerváraljai járásba Nagy Dezső p. ü. számellenőr nyugdíjazása folytán megüresedett állásra Lánczky Antal kassai p. ü. számtisztet vármegyénk fiát, p. ti. számellenőri rangban, járási számvevővé nevezte ki. — Anyakönyvi kinevezés. Vármegyénk fő­ispánja Kluger Miklós jegyzői gyakornokot a nagypaládi anyakönyvi kerületbe korlátolt hatás­körrel anyakönyvvezető-helyettessé nevezte ki. — Kirendelés. Az igazságügyminiszter Papp Kornél nagysomkuti gyakorló ügyvédet a szatmári ügyészség kerületébe ügyészségi meg­bízottá rendelte ki. — Állami iskolai gondnokság. Vármegyénk főispánja Juhász Elek reí. lelkészt a csenger- bagosi, Kahler Frigyes kohómérnököt a kapnik- bányai állami elemi iskolai gondnokság rendes tagjává nevezte ki. — Kinevezés. Vármegyénk főispánja Filep Imre nagykárolyi lakost vármegyei kiadóvá nevezte ki. — A Hitelbank közgyűlése. A nagykárolyi Hitelbank, mint már említettük, programjába vette többek között egy termény és áruraktár létesítését is. Most örömmel regisztráljuk, hogy e dicséretes terv közelebb meg is fog valósulni, amennyiben f. hó 18-án tartott rendkívüli köz­gyűlésén fenti célra alaptőkéjét uj részvények kibocsátásával 100,000 koronával felemeli. A közgyűlés a termény és áruraktár céljaira szük­séges ingatlan megvételével, az építkezések és berendezés eszközlésével s az áruraktári üzlet- szabályok megállapításával az intézet igazgató­ságát bizta meg. — A Polgári olvasókör közgyűlése. A nagy károlyi Polgári olvasókör f. hó 16-án d. u. tartotta meg 38-ik évi rendes közgyűlését élénk látogatottság kíséretében. Az igazolóvá­lasztmány jelentését Lukács Mihály jegyző ter­jesztette elő. E szerint 1907-ben az plvasókör- nek 1 diszelnöke, 24 alapitó és 393 rendes tagja volt. A kör tagjai részére ez idő szerint 2234 kötet könyv, 40 újságé s folyóirat állott ren­delkezésre. A múlt évben bevétel volt tagsági dijakból és elárverezett hírlapokból 7904 K 50 f., kiadása pedig 7881 K 04 f. Ingatlan va­gyona a körnek saját háza, melyen még 27000 K bank.eher is van; ingóságainak értéke 7000 K. 1907-ben a kör tagjai közöl a következők haltak el: Károlyi István gróf, Nonn Ferenc, Dobránszky Flórián, Erdős Jenő, Fábry Endre, Reszler Simon, Tóth Lajos, dr. Serly Gusztáv és Zicher János. A f. évi költségvetés 6656 K 66 f. bevétellel s ugyanennyi kiadással lett elő­irányozva. A gyűlés legnevezetesebb pontja volt, hogy Vetzák Ede, ki a körnek 17 éven át volt elnöke, ezen állásáról nagy elfoglaltsága miatt lemondott. Sajnálattal vette ezt tudomásul a gyűlés és tekintettel érdemeire, hosszú műkö­déséért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott és 32 tag indítványára egyhangúlag örökös disz- elnökül választotta. Uj elnökké egyhangúlag Schnébli János postafőnökünket választották meg, alelnökké pedig Csipkés Károly főkönyv­vezetőt a szintén lemondott Kubinyi Bertalan helyébe. Pénztáros lett Kászoni Béla, az iga- zoló-választmány uj tagjai pedig: Vetzák Ede, Kubinyi Bertalan, Janitzky Albert, Kinczel Já­nos, Palczer Ernő, Brichía Miksa, Pucser Ká­roly, Roóz Salamon, Kovács György, Szabó Kálmán, Somossy Miklós, Dr. Várady János, ■ Balogh Kálmán, Brauneisz József, Mangold Ist- ! ván, Gyurovits Gyula. Póttagok lettek: Serly György, Grabóczky József, Luczay János. Sch­nébli Jánost küldöttség hivta a meg a közgyű­lésbe, ki megjelenvén megköszönte a beléje he­lyezett bizalmat s hatásos programot adott. — A protestáns társaskör hangversenye. Hangulattal, színnel, az igazi kellemes estélyek hangulatával volt teli múlt vasárnap éjszaka a polgári olvasókör táncterme. A nagykárolyi protestáns társaskör kiváló sikerű éjszakája volt ez. Ez a jóhirü kör és annak agilis elnöke: j Gy. Kovács József és a fárad ágot nem ismerő rendezőség tagjai büszkék lehetnek erre az | j estélyre, melyben a művészet, a jókedv aratta diadalát. Az estély 8 órakor kezdődött. A terem i zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel, akik! | között láttuk Dr. Falussy Árpád főispánunkat j | családjával, Berey József esperest szintén csa- j ládjával és egész sorát városunk előkelő pol­gárságának. A hangverseny első száma a helybeli da- j lárda éneke volt. Vitek Károly karmester veze­tése alatt a legkifogástalanabbu! énekeltek el j derék dalárjaink nehány szép magyar dalt. A második szám: Felolvasás, elmaradt, mivel Havas Gyula börvelyi reí. lelkész beteg­sége miatt nem jelenhetett meg. A következő szám Suták Erzsiké urleány j monológja volt, aki „A pongyola“ cimü ma­gánjele etet adta elő tökéletes művésziességgel1 és közvetlen báljai. A műsor negyedik számát komoly szava­lat képezte. Papp József ref. theologus szavalta el Ábrányinak „Mi a haza“ cimü nyönyörü j költeményét. A melegséggel és érzéssel előadott szavalatot lelkes tapssal honorálta a közönség, j Majd Filep niargit urleány lépett a pódi- j umra és Váczi Jolánka pompás zongora kísé­rete mellett előbb egy operett-áriát, majd azuj rázásra nehány szép magyar dalt énekelt el j osztatlan tetszés kíséretében. Rendkívül kedves volt Beke Gizella és Algay Ödön dialógja. „Aki mer, az nyer“ cimü párbeszédet adták elő pompásul. A tapsból nekik is bőven kijutott. Ez a dialog csókkal végződik, és bár a közönség váltig hangoztatta „a hogy volt“ szót, a szereplők nem ismételték meg a végjelenetet. Utána következett Váczi Jolán és Gáspár Anna urleányok kettős zongorajátéka. Mindkét fiatal urhölgy pompás technikával és precizi­tással játszott, úgy, hogy meg is kellett tolda- niok nehány magyar dallal játékukat. Babicsak József ref. theologus vig szava­latot tartott, mely állandóan derültségben tar­totta a hallgatóságot. Végezetül ismét a dalárda énekelt s újra felhangzott utána a közönség lelkes tapsvihara. A hölgyek mindegyikét díszes virágcsok­rokkal lepte meg a rendezőség. Hangverseny után reggelig tartó tánc volt! Krizsán Gyuri kitűnő zenekara játéka mellett, j amelyben mintegy száz pár vett részt. Az ét­termekben is vig élet volt és Fejes Ferencz vendéglős ismét beigazolta, hogy konyhája, italjai és vendéglői kiszolgálása kifogástalan. A hangverseny bevétele 294 K 86 f, ki­adással szemben 628 K 90 f. volt és felülfi­zettek : Dr. Falussy Árpád 20 K, Nt. Berey József 12 K, Gy. Kovács József 7 K, Kovács György, Serly István 5—5 K, Gáspár Pálné 4 K, Jakabffy Gábor 3 K 40 f, Jakab Imre, Lu­kács Mihály, Sróff Gábor 3—3 K, Hályas N., Stefán Mihály, id. Tőtős János, Sarkady N. Zsigmond, Veres Gusztáv, Nagy Elek, Madák Jenő, Dr. Aáron Sándor, Szabó Kálmán, Sztá- rek Dezső, Janitzky Albert, Steib Márton Si­kolya István, N. N., Helmeczy József, Torzsás Lajos 2—2 K, ifj. Vida Sándor I K 40 f, ifj. Antal István 1 K 20 f, Turenecz János, id. Néma Károly, Bagossy lgnácz, Székely Sándor, Székely Imre, Szűcs Andrásné, Manyák Ká- rolyné, Szilágyi József, Néma József, Mikó Fe­rencz, Török István, Bakó József, ifj. Kovács1 József, id. Szabó János, ifj. Nagy Pál, Éles Ferencz, ifj. Soós Zsigmond, Asztalos Ferencz, özv. Bordás lmréné, Hollósy Béla, Irsik György, Molnár lgnácz, Tömpe Gyula, Szalay Mihály, Csőkör István, Kovács Bálint, Tóth Pál, Barak Sándor, Lengyel Ferencz, Sándor György, Tóth Lajos, Baráth István, Szalay István, Filep Ist­ván, Griszháber Albert, Szabó János postatiszt, Gladovszky Linuska, Hancsis Illés 1 — 1 K, Berényi László 60 f, Kalmár Ferencz 30 fillér. Öcszesen 138 korona 90 fillér. Úgy a szives felnifizetők, valamint a mulatságon köremű- ködő szereplők fogadják a kör nevében hálás köszönetünket. Az elnökség. (p.) — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Vad- nay Pál aradi cs. és kir. 12-ík huszárezredbeli őrmestert, igazolványos altisztet a szatmári kir. járásbírósághoz írnokká nevezte ki. — Katholikus Népszövetség Nagykárolyban. Pallmann Péter kegyesrendi tanár és segéd­plébános Nagykárolyban kath. népszövetség alakításán fáradozik és már eddig is több százra rug a jelentkező tagok száma. Áz alakuló-gyű­lés a napokban lesz összehiva. — Belépés a függetlenségi pártkörbe. A nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt elnök­sége műit vasárnap délelőtt értekezletet tartott március 15-nek megünneplése tárgyában, egy­szersmind elhatározta, hogy a pártkörbe való belépésre a tagokat hívja, hogy a jóváhagyott alapszabályok alapján a kör működését meg­kezdhesse. Az elnökség elhatározta azonkívül, hogy a végrehajtó-bizot ságot közelebb értekez­letre hívja össze. — Uj egyelület Nagykárolyban. A nagy­károlyi úri leányok körében mozgalom indult meg egy leányegyesület alakítása céljából. Az uj egyesület a jótékonyságot kívánja szolgálni. — Oj doktor juris. Liszer Emil, városunk fia a jogtudományi 3-ik szigorlatot a napokban letette a budapesti egyetemen és doktorrá pro- moveáltatott. — Iskola-látogatás. Dr. Falussy Árpád főispán múlt vasárnap reggel dr. Vajay Károly szatmári polgármester, Bodnár György kir. tan- felügyelő, Tankóczy Gyula főkapitány és Ma- | darassy Dezső, a Széchényi-társulat igazgató­jának kíséretében Szatmárról Aranyosmedgyesre utazott ki, hogy ott meghallgassa a Széchényi- társulat által a román ajkúak oktatására nyitott esti tanfolyam vizsgáját. A vizsgálaton a felnőtt román ifjak meglepő eredményt mutattak fel a magyar nyelv ismeretében s a magyar törté­nelem tudásában. A főispán és a társaságában levő urak nagy elismeréssel nyilatkoztak a tan­folyam sikeréről, amelynek elérésében nagy része van Marosán Kornél áll. iskolai igazgató- tanítónak. A vendégek, akiket Böszörményi Zsigmond földbirtokos látott el gazdag regge­livel, a délutáni vonattal utaztak vissza. — Halálozás. Doby György nagykárolyi tekintélyes asztalosmester, dr. Doby Zsigmond közkórházi orvos testvérbátyja, f. hó 17-én éle­tének 84-ik évében végelgyengülésben meghalt. Megboldogult temetése szerdán d. e. 10 óra­kor ment végbe nagy részvét kíséretében. A temetési szertartást Bogdán ref. s. lelkész vé­gezte és a helybeli timár-társulati énekkar meg­ható gyászdalokat énekelt a ravatal mellett. Megjelent a temetésen az asztalosok társulata is. Mint külön megemlítésre méltó tényt kons­tatáljuk, hogy az öreg urat abban a diófa-ko­porsóban temették el, melyet 25 évvel előbb a maga számára készített és szerelt fel. A jó öreg Doby bácsi, mint ahogy őt általánosan szólittották, lelkes magyar ember volt. 1861- ben ennek tanujelét is szolgáltatta, midőn egy Fésűs nevű technikus és Asztay József nevű barátjával elhatározta, hogy a csendőrlaktanyán disztelenkedő kétfejű sast elemelik. Harmad­szori próba után sikerült is ez, de csaknem ko­moly baj származott belőle. Ugyanis az osztrák csendőrség észrevette a dolgot s a már futásban levők után lőttek. Dobynak az oidaiát súrolta egy golyó, Asztaynak pedig át is fúrta a kabátját egy ilyen golyó. Fésűsnek pedig az volt a sze­rencséje, hogy éppen a lövés pillanatában elesett, különben ott marad az utcán. Az ügy persze megjárta a hivatalos fórumokat is. Elsősorban Szalay akkori polgármester hallgatta ki a vád­lottakat, de aki szintén jó magyar lévén, az elfogattakat nyomban szabadon bocsátotta. Nagy lévén azonban a ribillió, fülébe jutott a dolog a vármegye akkori főis pátijának, Károlyi György grófnak is, aki azonban szintén felmentette az v

Next

/
Thumbnails
Contents