Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1908-11-08 / 46. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRVÁRMEGYE.

46-ik szám.

lárd és biztos alapját a minden irányban kifejlődött erős és idegen segítségre népi szoruló magyar nemzeti gazdaságot. És ezt a munkát, a függetlenség felé való ezt a haladást csak az akaszthatná meg, ha ismét teljesedne a régi átok, ismét győzne a pártoskodás szelleme és a magyar nemzet a helyett, hogy egyenesen támogatná a kormánynak becsületes és komoly törekvéseit, újra felekezeti, társadalmi és pártharcokba merülve marcangolná önmagát és emésztené fel haszontalanul azokat a drága erőket, amelyek a békés fejlődés szolgálatában bizonyosan megteremthetnék ez ország jobb jövőjét.

A kormány programmjának komolysága, vezetőinek arravalósága és eddigi eredményeinek biztató tanulsága győzzenek meg minden komoly és igaz magyar embert arról, hogy ha nehezebb is, ha ezer akadállyal és bajjal küzdve is, de a legjobb utón haladunk és a viszonyok által engedett legnagyobb erővel közeledünk a közös eszménykép : a független, fejlett és gazdag állami lét felé.

Ez biztasson mindannyiunkat összetartásra, a régi zászló alatt való rendületlen megállásra, a helyes utón való szilárd kitartásra. Akik pedig akár rossz- hiszemüleg, önző célzatokkal, akár jó- hiszemüleg, de megtévesztve és félrevezetve mindenáron zavart és felfordulást akarnak, azok gondolják meg, hogy a legjobb és leghelyesebb fejlődés menetét akasztják meg áldatlan munkájukkal s nem elősegítik, de hátráltatják, sőt megakasztják a függetlenség elérésének lassú, de biztos utón haladó törekvését.

Politikai hetiszemle. Pár nap múlva, amikor a pénzügyi bizottság letárgyalta a költség- vetést, megnyílnak ismét a parlament kapui. A magyar országgyűlésnek az utolsó harminc év j

— Az egyiket Hamburgban vívtuk meg. Egy vasgyárban dolgoztam. Matrózok sztrájkoltak. Csendőrök, katonák vitték vissza az embereket a fedélzetre és aki nem akart engedelmeskedni, vasraverték, börtönbe hurczolták. Erre a kikötőmunkások is harczba álltak. Minden pribék kibújt a kaszárnyából és egy este a Börze- platzon ránk lőttek ; kimondtuk az általános sztrájkot. Ágyuk rohantak ki az utczára. Sztrájkolok ezrei hömpölyögtek a tenger felé. Gyáva emberkék pereputtyostul szöktek Hamburgból. Megálltunk az ágyuk előtt és a vasas hóhérok tehetetlenül ránk néztek . . . Megalázott munkások haragja végig süvöltött az utczákon és a mi karunk szuronyerdőn, ágyubarikádon győzedelmesen keresztül emelte a matrózokat. Boldogabb proletárokat vittek ezentúl a hajók . . . Egy másik sztrájkot Sziléziában harczoltam végig. A kormányzó fenevadak rávetették magukat szervezeteinkre, az asztalosok után a vasmunkások szervezetére, aztán az épitőmunkások szövetségére, kikergettek bennünket a helyiségeinkből, elrabolták megtakarított pénzeinket. És talpra álltunk. A hatalom ijedten küldte ránk hadseregét, betörtek lakásunkra, asszonyok, gyerekek mellől elhurczolták a férfiakat és éhezve, titkolt könnyezéssel fél évig tartott a mi rettenetes harczunk. De győzött a mi hitünk, a mi visszavont kezünk . . .

Harczi emlékek libbentek át a vén agyvelők fölött és forró ujjaikkal ébresztgették a szendergő eseményeket. Öreg vitézek egymás szavába rohantak és mámorosán, kusza sietséggel hozták vissza a viadalos napokat:

— Rómában százezren sztrájkoltunk . . .

— Brüsszel remegett ... a király megszökött . . .

— Százhuszan haltunk meg akkor ... Elpihent szivekből tódult a vallomás . . . Vén har- czosok regéltek a büszke stácziókról, mint az invalidus gárdisták a Napoleon-csatákról.

alatt talán egy ciklusa sincs olyan, amely ezzel a most eljövendővei a megalkotandó a törvények súlya és a nemzeti életre való kihatása tekintetében felvehetné a versenyt. A választó jog kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat az, amelynek jegyében az összeülő ülésszak munkája megindul, ez az a nagy horderejű javaslat, amelynek törvényé válta után a magyar parla- mentárizmus gyökeres és mélyreható változásokon fog keresztül menni Ez a javaslat lesz koronája annak a sok, bár fontosságra emezt el nem érő, de szintén hasznos és jelentőség- ; teljes törvény-alkotásnak, amely harmadfél esz- í tendő óta a nemzeti kormány építő és alapozó munkájának eredménye.

A választójogi reform a Ház előtt. A képviselőház elnöke a Ház legközelebbi ülését szerdára, a min. elnök által megállapítandó órára fogja összehívni. Ezen az ülésen, amely a Ház továbbitárgyalásainak napirendjét lesz hivatva megállapítani, Andrássy Gyula gróf belügyminiszter beterjeszti a választási reformra vonatkozó törvényjavaslatot, Hoitsy Pál pedig a pénzügyi bizottságnak az állami költségvetésről szóló jelentését. A szerdai ülést megelőzőleg Andrássy Gyula gróf kedden délután öt órakor fogja a függetlenségi klubban ismertetni a választói reform alapelveit.

Ezzel széjjelfoszlik mindaz a rosszakaratú híresztelés, hogy a király a választójogi reformra nem adta meg az előzetes szentesítést.

A német császár királyunknál. Vilmos császár tegnap este pár órai tartózkodásra Schön- brunnba érkezett királyunk látogatására. Hogy e találkozásnak nagyfontosságu jelentősége van, az elvitázhatatlan. Egész Európa nagy érdeklődéssel várja, miről lesz szó a német császár tiszteletére adott ebéden elmondott pohárköszöntőkben ? Vájjon a két szövetséges uralkodó találkozása után kiderül e valamennyire a politika borús ege ? A közel jövőben erre is megkapjuk a feleletet.

Szerbia őrjöngése. A szerbek izgága kis trónörököse ugylátszik hiába tette meg az utat Belgrádtól Pétervárig. A fehér cár leintette a rakoncátlan balkáni fiúcskát. És ime az osztrák-magyar Monarchia ereiben ismét kezd keringeni a vér, amelyet a György urfi fenyegetései által keltett ijedtség fagyasztott meg, felszabadultunk a lidérc-nyomás alól és legalább egyelőre nem fenyeget az a veszély, hogy vérA szilaj idők besodródtak a kis szobába. Öreg testek gyönge hüvelyébe beléptek a régi, ifjú forradalmárok ; vén harczosok lelkét — csöndes föltámadással — megejtette az egymástka- roló munkásforradalmak gondolata. Rokkant vitézek háborús ábrándokkal bíbelődtek. Kattogás, patkócsörgés csörömpölt be a szobába. Az öreg emberek csodálkozó izgalommal egymásra néztek. Az ablakhoz mentek. A megbontott ház már a földig rombolódott és fondor kegyetlenséggel kínálta a látnivalót. Rendőrök toporzékoltak a sztrájktanya előtt. Berontottak a kertbe. Munkásemberek, asszonyok hördülve kavarogtak a fák alatt. Adulakodás káoszában, rendőrök, munkások összecsaptak. Durva vörös kezekben kardok csillantak, ezüst pengékről piros vér csurgott. Gyerekek sikoltottak. A munkások körbefogtak egy rendőrt. Boszuló öklök lecsaptak a fejére. Öreg forradalmárok lekiáltottak az ablakból. Ráhasaltak a párkányra, a kezük csetlett-botlott, szaggatták a levegőt, integettek:

— Üsd . . . üsd a kutyát . . .

Egy asszony kezében meg . illant a rendőr kardja. Beleszurt a rendőr szemébe. Bőgött a kert, őrjöngő üvöltésbe beledörrentek a fegyverek. Á munkások kiszaladtak az utczára. Mosolygós lovasrendőrök vártak rájuk. Embergomoly vágódott eléjük. Vigyorgó rendőrök meglendítették a kardjukat, megrágták a ló hasát. A szablyák suhogtak, az állatok horkantak és maguk alá gyűrtek gyereket, asszonyt, férfit. Letiport, vérző proletárok menekültek az öreg munkások előtt.

Messziről bezugott a munkások, rendőrök zsivajos rohanása. Az öreg emberek ültek egymás mellett, megzavarodott fejüket lehorgasztották és belémeredtek az őrvénybe, mely lehánytorgott előttük. Megfakult emlékek kivörösödtek, alvó pernye mélyén hamvadt tüzekfelgyulladtak. Arégi harcz fegyveres, kardos, viadalos perczei rárebbentek az öreg emberekre; a vén leventék lihegtek, pihegtek, a zugó, neszelő csöndben. Egy szikár,

szomjas Szerbia kiszedi vesénket, kiszedi májunkat és szöröstol-bőröstől felfal bennünket.

A reményteljes királyi csemete hazatért útjáról kissé hosszú orral, kissé csendesebb szóval, de azért nem tud magába fojtani még egy utolsó kiruccanást. Kijelenti, hogy ő most ugyan vár, de ha az európai konferencia valami olyant mer határozni, amihez neki nincs ínyére, akkor reszkess vén Európa!

A veszély tehát csak egyelőre múlt el. Dehát fellélegzeni ez is elég. Időt nyertünk, hogy megcsináljuk a végrendeletünket.

Csak egy virág szálat!

A József kir. herceg Szanatórium Egyesület halottak napján, a temetők kapuiban gyűjtést rendezett a halál jegyeseinek: a tüdőbetegeknek. Csak egy-egy virágszál árát, csak néhány fillért kértek a temető látogatóitól.

Milyen nevetségesen csekély áldozatot kértek az egészséges emberektől. S a kik jó szívvel adakoztak e nemes célra, milyen megmérhetetlen nagy jótéteményt gyakoroltak.

Védekezzünk hát mindenképen e veszedelmes kórral szemben, igyekezzünk azt csirá jában elpusztítani.

Csak egy virágszálat!

A Szanatórium Egyesület megható felhívása késztet arra, hogy e szomorú témával foglalkozzam. Nem lehet^erről elég sokat írni, nem lehet embertársainkat eléggé komolyan figyelmeztetni: vigyázzatok magatokra, óvakodjatok a tüdőbetegektől. Jusson eszetekbe, hogy a tuberkolózis, nemcsak a jelen, de a jövő nemzedék egészségét is megtámadja.

Szerintem minden város s községben, legalább évente egyszer ki kellene oktatni a közönséget, hogyan védekezzen e gyötreimes betegséggel szemben. ^ Tulajdonképen minden egyes embernek úgy kellene viselkedni, mintha e veszedelmes nyavalya már testében lenne. Nagy óvatossággal viselkedjünk embertársainkkal szemben. Vigyázzunk arra, hogy kezünkbe, főleg pedig szánkba ne kerüljön olyan tárgy vagy étel, mely a tüdővész csirájával fertőzött lehet.

A tüdövész elleni harc sikere az emberiségtől önuralmat s önfeláldzást kíván. Legyen mindenki ura tetteinek. Ez a legkevesebb, mit az egészséges embertől megkívánunk.

vashomloku ember nem bírt a szivével és felnyögött :

— Mi csak nézzük . .. nézzük . ..

Az öreg emberek hallgattak, a csontos aggastyán háborgott:

— A kutyák . . . hogy vágták őket . . .

Elcsendesedett, fehér fejét felemelte, szelíd

kék szeme beletekintett a messszeségbe. Hunyorgott, kinyílott a tekintete, fájó mosoly remegett az ajkán. Megszólalt:

— ügy, mint minket . . . Párisban. A kommün volt akkor. . . Május 14-én Versailles ránkjött. Éjszaka volt. Mi a Montmatre-on táboroztunk. Kevesen voltunk. Három barrikádon asszonyok álljak. Kés, balta, revolver volt a fegyverünk. Ők pedig ágyúval, puskával húszezren jöttek ellenünk. Az asszonyok álltak elé- bük. Maguk elé emelték a gyerekeket és rákiáltottak a csordára:

— Nyomorultak ... mi meg tudunk halni egymásért . . .

És a hóhérok keresztüllőték a gyereket, agyonlőték az anyát. Egy katonatiszt felhasitotta egy asszony hasát. Furkóssal ütöttük agyon a kutyát. Utczai harcz keletkezett. Lépésről-lépésre viaskodtunk és jobbra vágtunk, balra vágtunk és utat hasítottunk magunknak. Előre nyomultunk. Egyikünk bombát dobott. Hörgés nyöször- gött a puskaporos köd alatt. A katonák menekültek. De nem értük utói őket . . . ágyúval lőttek belénk.

Megnémult a kert. A sztrájktanyát feloszlatták. Az öreg emberek görgették-görgették a gömbölyű betűket és ámulva, szunyókálva néha felkeltek az asztal mellől és odatipegtek az ablakhoz. Kihajoltak. Nézegették az uj falat, mely dolgos munkáskezek alatt lassan emelkedett, elnéztek a kert felé, mely sárgán szomorkodott. Egy lágy, verőfényes délután uj harczosok nyüzsögtek a kertben. A virágos levegő szelíden pihent a világ fölött, bucsus napok bánatos szépséggel fordultak, fáradt napfoltok méla ár-