Szatmárvármegye, 1908 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-02 / 5. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. & Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. - - Telefon szám: 58. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. Lapvezér: P a p p Béla országgyűlési képviselő. Egész évre Félévre Előfizetési árak: .. 8 .. 4 korona korona Felelős szerkesztő: Laptulajdonos: Negyedévre : Egyes szám ára 20 fillér. .. 2 korona. ■ Kéziratokat nem adunk vissza. --------Orosz György Szintay Kálmán. Ms a szinilgvi bizottságról és a színművészetről. De strigis, quia non sunt ... És mi most mégis beszélünk Szatmárvár- vármegye nem létező színművészeiéről. Mert, ha nincs, lehet! És, ha az intéző körök csak egy cseppet is szivükön viselik a szatmérmegyei színészet érdekét, lesz is! A közönség körében nem hiányzik az érdeklődés. Nem lehet tagadni, hogy ez idő szerint Szatmáron és Nagykárolyban a színház és annak minden rendű és rangú ügyei meglehetős népszerűségnek örvendenek. Boldog, boldogtalan, laikus és még laikusabb egyebet sem tesz, mint a színház körül tesz-vesz, lelkesedik, vagy botránkozik. Ez a kisebbik hiba. A nagyobb baj ott van, hogy nincs hozzáértő, komoly és munkás fórum, mely ügyelne arra, hogy ez a népszerű műintézet mely létét és fenáilását a közönség pártolásának és áldozatkészségének köszöni, a közönségtől joggal megkövetelt művészi nívón álljon; hogy a közönségtől kivasalt koronákért megfelelő művészi ellenértéket nyújtson, és ne sülyedjen le teljesen a kiárendálás üzleti jellegére. Van ugyan Szatmármegyében egy fórum, mely ami színházaink dolgait rendezgetné — sőt ez a fórum, ha nem is gyakran, de olykor-olykor még életjelt is ad magáról. Igaz, hogy ritkán, sőt még az is igaz, hogy nagyon ritkán, ámde céltalanul sohasem fárasztja tagjait. Komoly nagy ügyek, azok, melyek évszaki álmukban megháborgatják ezt a társaságot, mint például egy kis bizalomszavazás a szindirektornak stb. Ilyen, és ehhez hasonló mázsás művészeti kérdések hozzák össze azt a nagy tettekre hivatott társaságot, amely egyébként szín- ügyi bizottság névre hallgat hétköz-és ünnepnapokon egyaránt. Éz a szinügyi bizottság legközelebb ismét működésre ül össze, a művészet érdekében. Nap fogyatkozás, vagy hasonló égi tünemény nem fogja jelezni afeai nagy eseményt, hogy a szinügyi bizottság összeült határozni afelett, hogy ki legyen a szinidi- rektor. Nem vagyunk sem augurok, sem haruspexek, sem százesztendős jövendő mondók, sem kártyavető cigányasszonyok, mégis előre megjósoljuk, hogy mi lesz eredménye a szinügyi kupaktanács összejövetelének: A szatmári és nagykárolyi színházakat ismét Krémernek adják „áren- dába.“ Krémer majd ígérni fog fűt-fát, — mint eddig is tette — és nem vált be az ígéretekből semmit. De mit bánja azt a szinügyi bizottság, amely éppen annyit ért, a színművészeihez mint — Krémer. Ha azok az urak lehetnek minden műértés és a kötelességteljesités érzete nélkül a szinbizottság tagjai, _ mért ne lehetne Krémer színigazgató! És ha majd kisütötték, hogy a színházat ismét Krémernek adják árendába, mint akik dolgukat jól végezték, nyugalomra .térnek és Isten tudja, mikor fognak ismét életjelt adni magukról. Ezt a bizottságot gyökeresen reformálni kell. Irodalomhoz, művészethez esztétikához értő, azzal foglalkozó emberek legyenek a szinügyi bizottság tagjai, akik hetenként, de legrosszabb esetben havonként üljenek össze és állandóan és szigorúan ellenőrizzék a színigazgató és színtársulat további egész működését. Hasson oda minden erejével a szinügyi bizottság, hogy a színház a közművelődés szolgálatában álljon, a szép iránti érzék, a jó ízlés fejlesztése legyen a célja, ne gyilkolja meg erkölcsrontó, arc- piritó trágárságokkal a közönség erkölcsi és esztétikai érzékét. Végül a színművészet valóban művészet legyen, nem pedig üzlet. Egy főszolgabíró a XYIII. századból. Irta: Dr. Kovács Dezső. (Folytatás és vége.) E kisasszony volt Irinyi Klára, Irinyi László uramnak, ns. Szatmár vármegye generális perceptorának egyetlen leánya. Az Irinyiek abban az időben igen kiterjedt família volt Szatmár vármegyében; ami abból is látszik, hogy ha a XVIII. század második feléből származó akármelyik restaurationális jegyzőkönyvet elővesszük, mindig találunk az aránylag csekély számú tisztikar névsorában két-három Jri- nyit. Jómódú, hitbuzgó pápista család, ami’ke- gyeltté teszi az erősen katholizáló Károlyiak előtt is, annyira, hogy pr. Károlyi Sándor a kurucháboruk idején született, Rákóczi nevéről Ferencnek keresztelt fia keresztapjául is egy Irinyit választott. A felekezeti különbségek még e korszakban meglehetősen élesek: aki magyar hiten van, sokkal inkább elismertetik a közvélemény által vérbeli kurucnak, mint a pápista, kit, akárhogy forgassa is magát, mindig köny- nyen meggyanúsítanak aulikus hajlandóságokkal. A grófi családdel s annak illusztris vendégeivel való gyakori érintkezés az átlagnál magasabb kulturális nívót fejleszt Irinyiéknél, — igy történik, hogy Klárika leányukat merőben ellentétesen a kor tiszántúli szokásaival, az egri apácáknál neveltetik, hol is egy-két esztendőt kegyes környezetben, gyakori böjtölésben s a szentek életének szorgalmatos olvasásában tölt s a világi tudományokból és művészetekből is elsajátít annyit, a mennyi a XVIII. századbeli gentry asszonynak éppen szükségeltetik. írás és olvasás, a négy számtani alapműveletből a két első (a szorzás és osztás még az időben sublimior mathésis), valamelyes kis kézimunka és némi kalimpálás a spinétnek nevezett hangszeren — ez a köteles tananyag. Amit Irinyi Klárika ezenfelül hazahoz, már csak ráadás és meglepetésül van szánva az édes szülőknek. Ez a leányasszony német tudománya, amely meglepetés az anya hiúságának nagy örömet okoz ugyan (képzeljük el: egész Szatmár várr megyében az ő leánykája az egyetlen, aki dáj- csolni tud), azonban az apának annál kevésbé tetszik. A pápistasághoz, meg az excellenciás grófi családdal való barátkozáshoz még csak az kell, hogy a leánya németül kotyogjon: soha senki le nem veszi róla a hazaárulás keserű vádját, a mivel ugyan szemtől-szembe bizonyára senki sem mer neki, a vén kurucnak, előállani, de annál inkább üzi-füzi a dolgot a háta megett a szamosközi atyafiság. Azonban hát nagyobb csapásokat is kiállott már Irinyi László uram, gondolta, ezen is majd csak átjut valahogy, — a leánynak pedig előbb-utóbb úgyis beköti a fejét valamelyik vármegyei urfi, aki azután majd kiveri .belőle a hiuságos bécsi módit. 1764 végére esik Klára leányzónak Egerből való szerencsés hazaérkezése. Götz Ferenc ekkor már vagy nyolc esztendeje lakója a Károlyi várnak, ahol pozíciója egyre szilárdabb. Az orvosi tudományokkal persze végképen felhagy s a mióta patrónusa, aktiv főispánja a megyének, olyan félig magán, félig főispáni titkári állást tölt be mellette. Végzi a gróf kiterjedt német levelezését, mikor gazdája itthon nincs, a betűvetésben nem túlságosan járatos Rácz Demeter jószágigazgatónak segédkezik az uradalmi kompactusok szövevényes mezején, a mikor pedig a Károlyi várban rezideál ő ke- gyelmessége, vezeti a főispáni kancelláriát. Értelmes, munkás ifjú ember, lassankint megismerkedik a vármegye uraival, akik jóindulatú lenézéssel beszélnek egymásközt „a gróf németjéről“. Különben, valamint helyzete, úgy magaviseleté is igen szerény; de hát jóságos teremtőm, lehetne-e a XVIII. század Szatmár vármegyéjében más mint szerény a Leitmeritz- ből származó, Götz névre hallgató pékivadék? Hol és mikor látta meg először Götz Ferenc Irinyi Klárát, nincs feljegyezve semmiféle protokolumba, abban sincs semmi kétség, hogy e meglátás igen nagy dolog lehetett reá nézve. De hogyis ne: egy mosolygó szemű tizenhat esztendős gyönyörű lény, aki ha azt kérdezik tőle: —Gnädiges Fräulein, wie ist das werte'Befinden, — nem kacagja szembe a kérdezőt, hanem illedelmesen Kratsfusst csinál és határozott érmelléki akcentussal ugyan, de mégis német nyelven válaszol, aki könnybeborult szemmel ábrándozik, mialatt lovagja reszkető hangon olvassa fel neki az akkor divatos né-
