Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-02-24 / 16. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 15. szám Iparkodtunk még nyelvedet is elsajátítani, hogy beszélhessünk veled. Sőt többet teszünk, leköpködjük mindazokat, akiket te eddig tiszteltél. Elsajátítottunk egyes jelszavakat, a melyekkel hatni lehet reád. Ha kell, általános népszabadságot hirdetünk, ha kell nemzeti szabadságot. Megesküszünk a nagy Jehovára, hogy Árpádot jobban tiszteljük, mint akár Kossuth, akár te. De te ne végy példát a vallásosságból, a templomba járásból tőlünk, mert arra neked nincs szükséged. Az orthodoxia csak nekünk s a hasonszőrűeknek való. A te papjaid azok gazemberek. Gazember a miniszter, főispán, szolgabiró, jegyző, tanító, mind, ki nem akar nekünk segíteni. Becsületesek egyedül mi vagyünk. Mi, darabontok titkos bérencei. Még most sem ismersz ? A nagy Kristóffy szellemére esküszünk, hogy meg fogsz ismerni mindjárt, mihelyest bajba jutottál. Mert akkor mi nem leszünk többé találhatók. Eltűnünk mint a kámfor, mert beláttuk mi, vagy talán beláttad te, hogy a hamis jelszavaktól előbb-utóbb gyomorgörcsöket kapsz, s az árokhoz szédülsz. De vigasztalódjál bamba nép, régi pártfogóidat meghagytuk neked, azok majd meggyógyítanak. Politikai forgácsok. A letűnt gyászkorszak hazajáró lidércei eltemettetésükbe belenyugodni nem tudnak. Az egyéniségükre borult feledés sötét fátyola alól kikiáltanak egy-egy rágalmat, hazugságot, ezzel* fejezve ki azt a mérhetetlen gyűlöletet, melyet a becsületesség iránt éreznek. Elvetemedettségüben — úgy az egyéni, mint politikai tisztesség tekintetében — a felettünk beláthatatlan magasságban lebegő nagy alakjainkat — kiket a nemzet szeretete és becsülése rajong körül — hozzájuk hasonlóvá akarják festeni. A magyarnak van egy talán erős, de minden esetre jó közmondása: „Kutyaugatás nem hallatszik a menyországba“. A közvélemény úgy látszik ezt a talán sokszoros igaz közmondást tartja szem előtt, mert csak annak tulajdonítható, hogy a darabont kornak torz alakjai, szabadon, megtorlás nélkül dobálhatják szennyes lelkűk szüleményeit közéletünk legkiválóbbjai felé. Hazánk közvéleményének a nemtörődömség káros hínárjába belesüppednie nem szabad, mert ennek visszahatása nagyon kellemetlen következményekben nyilvánul. A haladópárti lapok, vagyis a rágalmazók szócsövei, ami viszonyainkkal nem ismerős külföldi sajtót tévútra vezetik. Az amúgy is magyar ellenes külföldi lapokat még jobban ellenünk tüzelik, az eddig mellettünk levőket pedig elidegenítik tőlünk. Társadalmunknak nem szabad, nem lehet megtorlás nélkül hagyni, a legcsekélyebb emberi tisztességből is kivetkőzött hazug rágalmazóknak — a legtisztább becsületek ellen irányuló — alávaló merényleteit. Közvéleményünknek félremagyarázhatatla- nul kifejezést kell adnia, az orvul támadók iránti legmélyebb és az őket teljesen megsemmisítő megvetésének, mert csak erélyes, könyörtelen elbánás mellett tüntethetjük el politikai életünk e fekélyeit. * Az állami tanítók fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslatokat a képviselőház elé terjesztette Apponyi Albert gróf vallás és közoktatás- ügyi miniszter. Általános megnyugvást kelt bizonynyal a kormánynak ez a nagy haladást jelentő ténykedése és biztató reményt arra nézve, hogy ez a kormány, mely oly sok méltatlan támadás és gálád intrika ellenére is nyugodt higgadsággal munkálkodik átmeneti programmjának megvalósításán, közállapotaink további javításával úgy, mint most a tanítóságot, az egész országot, őszinte, hálateljes elismerésre fogja kötelezni. * A kiegyezési tárgyalások alkalmával az osztrákok nagy képüsködő erélyességgel hangoztatják, hogy elválnak tőlünk. Bizony ez az elválás csak mi reánk lenne előnyös. Sajnos azonban előreláthatólag az elválásból ezidő szerint semmi, sem lesz, mert az osztrákok — éles látásunkat úgy látszik keyésre becsülve — azzal a gyenge taktikával, gondoltak minket hálójukba keríteni, hogy mi az elválás hangoztatásától megijedve, eszünk nélkül belemegyünk egy olyan megegyezésbe, amelynek időtartalmát és módozatait ők szabják meg, saját tetszésük szerint, úgy ahogy az reájuk nézve legelőnyösebb. Most már talán látva — a képviselőház közgazdasági bizottságának az önálló magyar vámterület életbeléptetésére irányuló erélyes előkészületeit — felocsúdnak ők is és tévhitüket észre veszik. Nagyon természetes, kénytelenek lesznek való vágyaikat is kimutatni, vagyis azt, hogy a kiszipolyozásra oly nagyon alkalmas Magyarországba polipként kapaszkodnak. Kossuthnak hangsúlyozása szerint Magyarország tiz évnél hosszabb időre szóló kiegyezés nem hajlandó kötni Auszriával. Eléggé kár, ha ezt az időt is ki kell várnunk, mindazonáltal boldogító tudat az, hogy a lehető legközelebbi jövőben ez az áldatlan állapot véget ér. * Az orosz kormány és udvar nagy rémületben van. A dumaképviselők választásának eredménye a kormány elveire elvitázhatatlanul kedvezőtlen. A dumaválasztóknak több mint fele ellenzéki. — Nem használt semmit a választási törvényeken eszközölt változtatás. Hiába való volt a parasztság megvesztegetése, a hivatalnokok kioktatása a választókkal való bánásmódra nézve. +- Hasztalannak bizonyul minden erőlködés. A clvilizatió természetes következményeit megakadályozni nem lehet. Oroszország feltar- tóztathatlanul halad az alkotmányosság felé T. HÍREK. Az uj várhegyei főorvos. Dr. Falussy Árpád főispán Szatmárvármegye törvényhatósági tiszti főorvosává Dr. Aáron Sándor nagykárolyi gyakorló orvost nevezte ki. E kinevezés vár- megyeszerte osztatlan megelégedést fog kelteni, mert Dr. Aáron személyében a vármegyei orvosi kar egyik legkiválóbb tagja lett a súlyos felelősséggel iáró, igen sok munkakedvet és még több munkabírást megkövetelő tiszti főorvosi állásra kiválasztva. Halálozás. A mint részvéttel értesülünk, Rébay Károly nagysomkuti nyugalmazott kir. járásbiró, 48-as honvédtüzérhadnagy e hó 20-án életének 74-ik évében Nagybányán hosszas szenvedés után elhunyt. Rébay a vármegye keleti részének társadalmi életében előbb Nagybányán, majd Nagysomkuton évtizedeken át kiváló részt vett. Rébay Dezső erdődi uradalmi intéző édes atyját gyászolja az elhunytban. Béke poraira ! Tiszti értekezlet. A főispán meghívására a vármegyei központi közigazgatási tisztikar és a járási főszolgabirák e hó 22-én tiszti értekezletet tartottak, a melynek tárgyát a mező- gazdasági szociálista mozgalmak megbeszélése képezte. Résztvettek az értekezleten dr. Falussy Árpád főispán, Ilosvay Aladár alispán, dr. Péchy István főjegyző, Mangu Béla tb. főjegyző, Kerekes Zsigmond és Madarassy István aljegyzők. Csaba Adorján, Domokos Ferencz, dr. Képessy László, Bay Miklós, Eötvös Róbert és Péchy László főszolgabirák és Gulácsy Tibor szolgabiró. Jékey Sándor és dr. Péchy Péter főszolgabirák, úgy Sepsy Sándor tb. főszolgabíró sürgős hivatalos elfogultságuk miatt nem vehettek részt az értekezleten, melynek tagjai a tanácskozás befejeztével a főispánnál gyűltek össze ebédre. tudod eléggé megbecsülni a te kis feleséged! Hiszen minden reggel és este hálát kellene, hogy adj az Istennek, hogy ilyen okos, ilyen takarékos és előrelátó feleséged van mint én. —- Látod ma is végig megyek a szobákon és azonnal észreveszem, hogy ni ni! ezek a szobák üresek, a falak meg épen egészen csupaszok. — Csupaszok? Hiszen tele vannak nagy és drága képekkel. — Igen de ha azokat leveszük, mert t. i. okvetlen levesszük, — Nem szépek, nagyon nagyok és nem eredetiek. — Erdetieket akarsz venni? — hebegtem ijedten. — — Igen! Kiálta diadalmasan- — egy pazarló — rövidlátó asszony — mint annak a szegény szerencsétlen embernek a felesége. Mintha egy kést szúrtak volna belém, — felszisszentem, — de a takarékos asszonyok mintaképe folytatta: — Igen úgy tett volna, de én más vérből vagyok — én magam fogok festeni. Magamhoz jöttem. Hála az egek Urának, hogy csak ez a baj.-7- Kérlek ha neked ez jól esik — fess fess és ha úgy tetszik, ismét fess. — Igazán — hát belegyezzel, ujjongott akkor már délután mégis kezdem. Úgyis eljön már ma az a kisasszony, aki tanítani fog. És pedig milyen olcsón tanít. Mindössze 10 forint egy hónapra. Pedig mindennap el fog jönni! Aztán rendeltem már egy égetőgépet is. Csak 9.50 kr. Hallod. És a festékek is milyen olcsók Istenem! Egy egy tubus festék 40 krajcár. Potom 40 hatos. Pedig egy olyan tubus kifogyhatatlan. Elég egy egész nemzedékre! Én nem tudom, azok a festékgyárak erővel megakarnak bukni._ Én kérem — mondhatom — nem a festékgyárak jövője miatt éreztem magam rosszul. Prófétai lelkem előre azt súgta, hogy ebből baj lesz. Nagy baj lesz. És lett is. Házaséletem történetében eljutottam addig a fejezetig, melynek a történelemben ez a cime van: „Tatárjárás.“ Csakhogy itt nem kutyafejü tatárok viseltek háborút, akik végre is a hegyes vidékeket békében hagyták, hanem nagy, ijesztően vőrösfejü szegfűk, a melyek előtt nem volt szent semmi! A feleségem elkezdett vörös szegfűket festeni, és úgy látszott, sohasem fogja elhagyni. ■ A falak megteltek kisebb és nagyobb képekkel. Az utóbbiakon a változatosság kedvéért szegfű, szegfűk párosán egymás mellé, mint a vörösbugyogós bosnyák tulipános csokrok voltak. Mikor aztán a házban sem volt már hely, — rákerült a sor a bútorokra. A szép sötétbarnadiófa iró asztalomról nagy vörös szegfűk vigyorogtak felém, bútorokon a kályhákon, diványpárnákon, a zongora takarón, a konyhában a fakanalakon nagy, nehéz, ijesztően vörös szegfűk pompáztak. Kezdtem magam nagyon rosszul érezni. Ha az utcán m'entnm a szemeim előtt a levegőben, az irodámban az előttem fekvő fehér papiroson nagy vörös szegfűk vibráltak. Megzavarták még az álmaimat Is. Nagy, iszonyú nagy vörös szegfűk hágtak a mellemre, rémesen bó- lingattak jobbra és balra. Majd rám hajoltak és ezt susogták a fülembe: Megfogsz bolondulni! Mi leszünk a te gyilkosaid. Mi vörös szegfűk! Mi ismertünk egy embert, aki abba bolondult bele, hogy a nagyujját a másik két ujja közzé dugta és ugyanavval a kezével akarta elkapni. Mert ti emberek nagyon gyenge és nyomorult lények vagytok! Te miattunk fogsz megőrülni! Miattunk, vörös szegfűk miatt! A hivatalban a collegáim figyelmeztettek, hogy nagyon „rosszul néz ki, talán valami baja van ? Aznap azt is észrevettem, hogy a kezem mennyire reszket az írásnál. Éreztem, hogy ez az ut okvetlen a Lipót- mezőre vezet. A feleségem azonban csak festett. Délelőtt úgy mint délután, délután úgy, mint este. Nem törődött semmivel — csak a festéssel. Elhanyagolt mindent. Engem is. Mikor este megakartam csókolni — bágyadtan tolt félre és bánatosan nyögte. — Úgy ki vagyok fáradva! A hátam is úgy fáj a sok festéstől! Es én nem szólhattam semmit mert úgyis egész nap szemrehányó pillantásokkat vetett rám, — hogy nem méltányolom eléggé az ő munkásságát és takarékosságát. Hej pedig a kifogyhatatlan és egész nemzedékekre való tu-
