Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-02-17 / 14. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 14. szám volt. A régi átkot rólunk nem tudta levenni sem a haladó kor, sem a fejlődő műveltség. Ha a külső ellenséget valahogy legyűrtük, akkor egymás hajába kapunk. Még addig sem várakozunk, mig valahogy erőinket összeszedjük. így igazán a világ kacaghat rajtunk, köztünk a jobb érzelmüek pedig szánakozhatnak állapotainkon. Sőt kétségbeesetten mondhatnak le a szebb jövőről. Sokszor felötlött már eszembe egyik kis-deákkorabeli szüretem. Érdeklődéssel néztem az éhes szüretelőket, amint kanalazták a juhhusos kását. Hallgattak, csak kanalaikat meregették buzgósággal a nagy tálba. Öreg kapásunk törte meg a csende', ki azt kérdezte tőlem, hogy tudom-e, vajon mikor van a magyar egyetértésben? Nemleges feleletemre megmondotta, hogy akkor, a mikor eszik. Derék öreg, magyar paraszt filozófiád hányszor jutott azóta eszembe! Minél idősebb leszek, annál inkább belátom mondásod nagy igazságát. Azt hiszem, hogy saját fajabéli ember, legyen az bár ész és jellem tekintetében a legkiválóbb, mégis kicsi a magyarnak. Ültessenek egy hózentráglis ici-pici kis németet a fejére, úgy rögvest meglapul. Bizony mondom nektek polgártársak : egymásnak a megbecsülése nélkül nem boldogulunk! A jót nemcsak barátainkban, de még ellenségeinkben is méltányolni kell! Lemondott alelnök. A függetlenségi párt f. hó 10-én alelnökei közé választotta Cseh Lajos fögimn. igazgatót, ki a választásról csak a lapokból értesülve a következő levelet intézte a függetlenségi párt elnökéhez: Tekintetes Dr. Adler Adolf urnák a függetlenségi és 48-as párt elnökének Nagykároly. Kedves Barátom! A helyi lapokban olvastam, hogy a nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt folyó hó 10-iki szervező gyűlésén csekélységemet is besorozta az alelnökök sorába. Őszintén szólok, Béla, Fekete Béla velem járt. És Klári ? Oh Istenem, már hosszú ruhát kapott. És én ha elmentem a füzesek alatt, olyan fájdalmas szúrást éreztem a szivemben. Mert tavasz volt. Nyílt a kis ibolya s mi diákok nagy zajjal vertük föl a természetet. És itt a füzesek alatt oly szép minden. Itt álmodoztam a zöld füvön heverve. Este felé volt. Az „intelligencia“ sétált a gáton. Én még mindig álmodoztam ott a puha, szépfüvü gyepen. Két diák cigarettát sodort amott a hid mellett. Büszkén fújják a füstöt. A kis bakfisok remegve nézik a két hőst. — Jaj, ha most valamelyik tanár jönne — súgja a Nemesék Margitkája Kállay Irén- kének. Ők rém ül ve vizsgálják a járókelőket, a két diák pedig nyugodtan füstöl. Most nyílik a keriaj’tó. Ott jön ö. Klári. Szivem sebesebben ver,.. Becsapom a könyvet. Oda menjek, ne menjek ? De jön Béla, a Fekete Béla. — Szervusz! — kiált felém messziről. — Tudod már a fizikát? így Béla, a ki nem szerette a fizikát s megfogadta,, hogy soha kezébe nem veszi, ha kikerül az iskolából. — Jó napot. Maga is itt van? — igy Klára, a szép Klári . ^. És boldogan sétálunk a meglepetéssel olvastam, mert én a nagykárolyi függetlenségi pártnak sem szervezésébe be nem folytam, sem más egyéb ténykedésében soha részt nem vettem. Igaz, hogy közreműködésemet nem is kérték ki! Így tehát felfogásom szerint teljesen illetéktelen vagyok a megtisztelő bizalomra. De meg az a véleményem, hogy állásommal sem egyezteti! :tő össze oly tisztség elfogadása, a melyben esetleg társadalmi és politikai súrlódásoknak tehetem ki szertíélyeínet. Sajnálattal tudatom azért Veled, mint a függetlenségi és a 48-as párt elnökével, hogy a pártban a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül juttatott alelnöki tisztséget nem fogadom el. Szolgálatkész hived: Nagykároly, 1907. február 15. Cseh Lajos. Állandó népnevelési bizottság. A nemzeti kormány minden téren meg akarja vetni a jövő biztos fejlődésének alapjait. Bölcs előrelátással úgy tesz, mint a várőrség egy kiállott ostrom után. Erősiti bástyáit, hogy a jövőben minden támadást kiálljanak. Tudott dolog, hogy az iskolák, különösen a legalsó fokon, egyik legbiztosabb bázis, a melyen a nemzeti állam épülete nyugszik. A népiskolák fontos és lényeges szerve a nemzeti életnek. Az iskolakötelezettség révén itt öm- lesztheti népességének minden rétegébe a nemzet az ő gondolkozását, az ő törekvéseit, a m'a- gyar szellemet. Itt építhet és itt is kell megépíteni a másik ezeresztendő biztos és szilárd alapjait. Különösen ma, a mikor a szétvonás gyűlölködő indulatait dobta be a nemzet életébe a nemzetiségi kérdés és a socialismus. Ezek ellen védekezni és erősödni kell, hogyha majd az elvetett szélből vihar lesz, ne recsegjen és ne dőljön romba az ezeresztendő viharait átélt magyar faj. Ezek a gondolatok már rég élnek a parlament törvényalkotásában. Az 1876. XXVIII. t.-cz., az 1879. évi XVIII. t.-cz., a mely a tanítás menetét s magyar nyelv eredményes oktatását az állam felügyelete alá helyezi, majd az 1893. XXVI. t.-cz., a mely a községi és felekezeti tanítók államsegélyét kiutalja, még inkább a most előterjesztett törvényjavaslatok a községi és felekezeti tanítók fizetésrerdezéséről, mind azt bizonyítják, hogy a nemzet mélyen átérzi a népiskola fontos voltát. gáton. Szótlanul. Mert ha a szív telve van, nem lehet sokat beszélni. És most eszembe jut Kárász bácsi püspöksüvege, Kárász néni csillogó szeme, a mely miatt Kárász bácsi otthon ül a fehérre meszelt, tornácos házban. — Jöjjön már az Istenért! De oda maradt a tanulásban. Még megbetegszik, ha annyira töri magát. Így fogad már a folyosón Törökné, a mi második mamánk. — Igen . . . Igen ... A megboldogult is. Az is épen ilyen volt, mint maga. Nem evett. Aztán meg mindig a könyvet bújta. Szegény, még a betegségében is a könyvekkel vesződött. Pedig mondtam neki sokszor ... A többit köny- nyei mondják el. Ma különben jó kedvem volt. Boldogságomból rész jutott Józsinak is, és Török mama is csöndesen dúdolt, a mint a kötőtű gyorsan forgott ujjai között. Aztán éjjel. Püspöksüvegről, Klárikáról, fehérremeszelt, tornácos házról álmodtam. De most jön a tragédia. Mig a Bábi, a dalos Bábi vígan dalol a folyosón : tralala . . . tralala . . . addig Törők mama imádkozik két kosztos fiáért, akik érettségit tesznek ott fönt az emeletes gimnáziumban. Tralala. . .tralala .. hangok a Bábi, a dalos Bábi hangja s mi rohanunk haza. Már nem diákok többé. Urak! 'Hallja Bábi! Urak! Tralala . . . tralala . . . ! Urak ! A mostani kultuszminiszter számtalan tettében látjuk, mint kívánja biztosítani a magyarság vitális érdekeit; üdvös intézkedései mind az előrelátás bölcseségéből születtek meg s odacéloznak, hogy eleven erővel vésődjék már a gyermek leikébe a magyarság fogalma s a hazaszeretet érzése. Egyik újabb intézkedése a törvény holt betűit akarja életre támasztani. Az 1876. XVIII. t.-cz. a községi és felekezeti iskolák ellenőrzéséről szól s ez ellenőrzést nemcsak a tanfelügyelőre bízza, de egy szakértő iskolalátogató-testületre, amely törvény- hatóságonkint megalakuland j népnevelési bizottság czimen működnék. Eredményes gondolat van letéve a törvény e rendelkezésébe, a mely szélesebb érdeklődést biztosit népoktatásügyünknek és intenzivebb munkásságra készteti a népiskolát, mikor a társadalom szélesebb köreit is bevonja abba a munkába, a mely a magyar érzés és szellem erősítésén, előbbvite- lén fáradozik. A nemzet minden tagjának kötelessége ez. E törvény meg is nyitja a tért, a hol a hozzáértők lelkes fáradozása valóban mindig javíthat és építhet. Az 1876. XVIII. t.-cz. azonban eddig jórészt holt törvény volt. E népiskolai állandó bizottságok a legtöbb vármegyében nem alakultak meg. A mi vármegyénkben sem, a hol pedig — különösen a sok nemzetiségi iskola miatt — e társadalmi felügyeletre égető szükség van. A kultuszminiszter most mindazon törvény- hatóságokat, hol e szervezet megalakulva nem volt, fölhívta a népnevelési bizottságok megalakítására. Vármegyénk főispánja már el is készíttette e bizottság működési tervezetét s a legköze- lebi vármegyegyülésen e tervezet alapján meg is fog alakulni ez oly szükséges nagykihatásu népnevelési állandó bizottság. A bizottság feladata a népoktatásügy felvirágoztatása, hogy nemzeti közművelődésünk erős fejlődésnek induljon; e célból nem elég ellenőrizni azt, hogy az iskola jól tanítson, de el kell érni azt is, hogy az iskola munkája kihasson az életre is; másrészt e bizottság ellenőrzi, vájjon ama tetemes kiadások, a melyeket az állam az iskolaügy fejlesztésére fordít, kellően gyümölcsöznek-e. És jött a válás. Arról akarok beszélni. Én sokat sírtam. Búcsúzni mentem a fehérremeszelt, tornácos házba. Ah, Klári a hosszú ruhában. És én még nem tudtam . . . Avagy ne legyen az ember büszke, mikor Török mama igy szól: — Fiam, édes fiam, jöjjön ide. Itt az újság. Bent van a neve. Jaj, fiam, a megboldogult is. Épen igy történt. Emlékszem. Én olvasom a „Harangszó“ hírei közt, hogy én, az álmodozó gyermek, vagyok „a gimnáziumunk büszkesége.“ Olvasom a lapot és lehajtom a fejemet az asztalra. Sírok keservesen. .— Miért sir, édes fiam? Igaz, a megboldogult is igy tett akkor a lugasban. És fölém hajolva nézi Török mama, a mint könnyeimmel áztatom a másik hirt. A Klárika eljegyzését Benőssy József törvényszéki jegyzővel. És most kitör belőlem a keserűség, az elfojtott fájdalom. De eh ! Isten veletek ! Diák-álmaim ! Fehérre meszelt, tornácos ház . . . Ragyogó szemek . . . Klári . . . Török mama . . . Bábi, dalos Bábi . . . Isten veletek ! . . . jl Cs/efl
