Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-12-11 / 101. szám

4-ik oldal. SZATM ÁRVÁRMEGYE. 101. szám. — lacobovics József úri divat és müipar- áruk üzlete kéri a közönségét, hogy karácso­nyi megrendeléseiket idejekorán kegyeskedjenek eszközölni, nehogy az utolsó napokban felhal­mozódó tömeges megrendelések következtében azok pontos elintézése halasztást szenvedjen. Játék különlegességben Humpty Dumpty Cirkus kapható; egyben t. vevőit felhívja, hogy ka­rácsonyfára bármily méretben e hó 20-ig elő­jegyzéseket tenni szíveskedjenek. — Nem akart szappanná lenni. Af. 5. nagy- somkuti lakos ezelőtt négy hónappal vándorolt ki Amerikába fiával és leányával együtt. Leányát Amerikában férhez is adta a somkuti járáshoz tartozó Kisfentős községből már régebben ki­vándorolt legényhez. Fia látta, hogy apja bete­ges és azt ajánlotta neki, hogy utazzon haza, mert attól fél, hogy apja ottan elhal és ha el- temettetni akarja, úgy az eltemetése neki 200 dollárjába kerül. Mert, mint az illető beszéli, ott a nép közt az a hit van elterjedve, hogy az elhunytat csak úgy temetik el rendszeresen, ha előzetesen 200 dollárt lefizet, ellenesetben szap­pant főznek a hullából. Éppen ezért sietett haza, nehogy az ő testéből is — a kinek teste különben megtermettségénél fogva igen alkal­mas a szappanfőzésre — szappant főzzenek. — Abraktakarmány-szállitási kedvezmény. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter a takarmányozási czélokra rendelt korpa, olaj­pogácsa, árpadara, kukoricza-dara és malom­konkolyra 15% szállítási díjkedvezményt enge­délyezett a m. kir. államvasutak vonalain. Ez a kedvezés április hó végéig marad érvényben. A kedvezményből ki vannak zárva a határállo­másokra, Budapestre és Kőbányára helyben ren­delt küldemények és a kereskedők részére ren­delt erőtakarmányküldemények is. GÁL JENŐ okleveles mérnök magánmérnöki irodája = Szatmár, Eötvös-utcza 13. = Iroda áthelyezés! 60LDBERGERA.Y. czég tisztelettel értesíti tn. t. ügyfeleit, hogy 35 év óta fennálló hirdetési irodáját (jelenleg Budapest, IV., Váczi-u. 20. sz.) 1907. november hó 10-én saját házába Budapest, IV. Molnár-u. 38. sz. alá helyezi át. Hirdetések felvétele a világ összes lapjai és naptárai részére. 4 éves építmény, uj nádtetővel, gyö­nyörű uj fából építve, hatalmas tölgy ^ ágasokon. Csűrnek, háznak, istái- | lónak vagy dohánypajtának különö- á sen alkalmas. g Szabadkézből jutányos áron eladó. | Bármikor megtekinthető. Levélben 1 vagy szóval értekezhetni 201-3-2 Kovács János, ref. tanítóval f~ Nagydoboson. D8SG3SB Megvételre kerestetik egy használt, jókar­ban levő pénzszekrény Ajánlatok a „Kölcsey-nyomda“ r.-társasághoz küldendők Nagyká­rolyba. 200—9—2 íawHL'aiv-ras Pollitzer sérv- ambulatorium nyilvános orvosi rendelő- intézet sérvbajosok ferdén- nőttek és amputáltak részére. Budapest, IV., Kossuth-Lajos-n. 8., félemelet. Az intézet szakorvosa bárkinek teljesen díjta­lanul rendelkezésére áll. Az orvosi vizsgálat igény- bevétele vásárlásra nem kötelez. Orvosi ellenőrzés! mérsékelt árak! Egyéni speciális kezelés! ----------- Szabadalmazott sérvkötők már 5 koronától felfelé. ——- : Vidéki megrendelések az intézet szakorvosa, által lelkiismeretesen felülvizsgáltatnak s pontosan és legnagyobb titoktartás mellett eszközöltetnek. Hygienikus cikkek a legfinomabb minőségek­ben, orvosilag ajánlva és sterilizálva. Feltétlenül megbizhatóak. Tucatonként 2—16 koronáig. Ugyanott most jelent meg: „Az ember egész­sége“ cimű orvosi mű, mely kizárólag a sérvbajjal, annak ellenszereivel és kezelésével foglalkozik. E munkát bárkinek díjtalanul és zárt borítékban küldi meg az intézet igazgatósága. g3BBBBaBBBBBSBBS3Bg88BBBS3BBS3BBBSBBS% 18 3—1907. szám Krasznabéltek község elöljárósága. r Árverési hirdetmény. Krasznabéltek község tulajdonát képező urdo Í90p. évi január 1-től számított három évre Krasznabéltek községh'á- 7-n f. évi deczember hó 18-án délelőtt 10 órakor nyilvános árverés mellett haszonbérbe fői adatni. Az árverési feltételek a községházánál megtekinthetők. Krasznabéltek, 1907. deczeniber 6-án. Velti Márton, biró. Soltész József, jegyző. ^ea8Q^ܧ^3ESS2S3S^3g^3E388E3SBS3^3S38S3S3S3g3S3§Í-£• ä A lT ^ A ■ P s* •> p p zatmárvármegye szerkesztősége és kiadóhivatala a „Kölcsey-nyomda“ részv.-társaság az „Önsegélyző Népbank“ mellett lévő üzlethelyiségében van HIRDETÉSEKET jutányos áron vesz fel kiadóhivatal. P •> •P P ¥ gfe. w p p a* P P Nyomatott Kölcsey-nyomda r. t. Nagykárolyban. 1907.

Next

/
Thumbnails
Contents