Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-11-24 / 96. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 95-ik szám. a törvényhatóság egysége nemcsak a közelmúltban, nemcsak par excellence politikai kérdésekben, hanem adminisz- tráv tekintetben is mintaszerű. A politikai helyzet. Irta: Pallay Sándor, a függetlenségi párt titkára. Budapest, nov. 23. Az 1867-iki kiegyezési törvény megalkotása óta nehéz volt hazánkban mindig a függetlenségi párt helyzete. Nehéz akkor, amikor a függetlenség eszméje csak néhány apostol lelkében élt, akik lelkesedésüknek és házasságuknak lángoló tüzével csak nagy nehezen tudták felolvasztani a közönynek azt a jégkérgét, amelyet az abszolutizmus korszaka a lelkekre vont. Kicsiny volt e csapat és csak lassan sorakoztak zászlója alá a függetlenség harcosai. Az eszme azonban hódított és az a törpe minoritás, mely a parlamentben a függetlenségi elvekért harcolt, ha nem is a parlamentben, de az országban napról-napra nőtt, gyarapodott. Nehéz volt ekkor a párt küzdelme, mert a kormányhatalom mindent elkövetett a végett, hogy a függetlenségi pártnak ezt a fokozatos fejlődését visszaszorítsa. Hiába minden, a párt hatalma nőttön-nőtt, mert mindenki tisztában volt azzal, hogy a függetlenségi párt nem a hatalomra törekszik, hanem arra, hogy az ország közvéleményének felvilágosításával és zászlója alá való tömörítésével nemzeti irányú gyakorlati politikára kényszerítse a mindenkori kormányokat. S mikor ezek nemcsak mereven elzárkóztak minden nemzeti követelés elől, hanem attól sem riadtak vissza, hogy erőszakkal és törvénytiprással nyomjanak el minden nemzeti irányú mozgalmat, akkor korona és nemzet között kitört az a vad harc, amely egész alkotmányunkat a legnagyobb veszéllyel fenyegette és amelynek következményei beláthatatlanok voltak. Ezt a harcot nem vívta végig egyik fél sem. Az ország vitális érdekeinek szemelőtt tartása mindkét harcoló felet arra bírta, hogy derékén törve a küzdelmet, fegyverszünetet kössenek egymással. így jött létre a paktum a korona és az ellenállási küzdelem alatt egységgé forrt koalíciós pártok között. Ezen paktum alapján, amelynek értelmében egyik fél sem adta fel jogait, vállalta az ország kormányzását a koalíciós kormány. Nem a koalíció többségét alkotó függetlenségi párt elveinek, hanem előre megállapított programnak a megvalósítására vál— Lám, lám, — mondá halk hangon az államtitkár — nem akart feleségül jönni hozzám. Igaz, hogy akkor egészen kis hivatalnok voltam a tanfelügyelőségnél . . . — Nagyon sokszor gondoltam azóta méltóságodra. De a jóságát nem akartam igénybevenni . . . Ma is abban a hitben voltam, hogy a miniszter ur elé kerülök és csak a véletlen... — A véletlen huncutkodott, ugy-e bár? Kardosné mosolygott. Ez a mosoly éles vonalban kirajzolta azt a ráncot, amely a szeme szögletében eddig rejtve maradt. Az államtitkár észrevette. — Ami a kérdést illeti, biztos ígéretet nem tehetek. Két-három év múlva . . . talán. A kérvényét mindenesetre hagyja itt . . . Azzal biccentett a fejével. Kardosné meghajtotta magát. Zavarában alig találta meg a kilincset. Mikor a lépcsőházba ért, a karmantyújából kivette a kis tükrét és belenézett. A szeme könybe lábadt és az egyik könycsepp ráhullott a kis tükörre . . . Iáit kötelezettséget a koalíciós kormány és ennek megvalósításáért viseli a politikai felelősséget a parlamentnek abszolút többségét alkotó függetlenségi párt. Ennek a paktumnak és a kormány átmeneti jellegének félreértésében és rosszakaratú félremagyarázásában rejlik a kormánynak és elsősorban a függetlenségi pártnak nagy nehézsége. Azok, akik a mai alakulásnak kezdettől fogva ellenségei voltak, nem azt veszik kritikájuk alapjául, hogy a koalíciós kormány meg- valósitja-e azt a programmot, amelynek megvalósítására vállalkozott, hanem folyton azt nézik és azzal kívánják félrevezetni az ország közvéleményét, hogy a mai nehéz kormány nem valósítja meg a többségi pártnak, a függetlenségi pártnak elveit. A független Magyarországért, az önálló hadseregért, az önálló vámterületért, az önálló bankért lelkesednek most azok, akik a közös intézmények dicséretében növekedtek fel. Ezek akarják kitanitani a függetlenségi elvekre azokat, kik egész életükön át ezekért az elvekért harcoltak. Csak a vakság nem látja át ezt a kétszínű játékot, amely spekulációját a magyar nép politikai éretlenségére alapítja. Éppen ezért a függetlenségi párt, amelyet a néphez való határtalan bizalma és a magyar nép józanságába vetett hite tett meg a mai parlament többségévé, megvetéssel fordul el ezen rosszhiszemű rágalmazóktól és nyugodtan várja annak a népnek az ítéletét, amelyhez nem lett hütelen soha. Bízik a magyar nép józanságában, bízik abban, hogy aki visszapillant a közelmúlt alkotmányválságra és aki előtekint a jövőbe és számot vet annak eshetőségeivel,’ az előtt nem lehet kétséges, kit kövessen: a függetlenségi párt nagymultu és kipróbált jellemű vezéreit-e, vagy pedig azokat a politikai kalandorokat, akiknek amúgy sincs semmi vesziteni valójuk s akik csak a zavarosban tudnak halászni. Az újságíró. Nagykároly, nov. 22. A közelmúltban két nagy pör tartotta izgalomban a közvéleményt. Az egyik a német birodalom székhelyén, Berlinben zajlott ie és az egész müveit világ sajtóját foglalkoztatta, a másik, alig ha terjed túl hazánk határain, de érdeklődésre már csak azért is számot tarthatott, mert úgyszólván előcsatározása volt egy nagyobb pörnek, amely már a nyomozat stádiumában is széles hullámgyürüket vert maga körül. Hogy mik voltak e pörök előzményei, arra fölösleges kiterjeszkednünk. Tudja mindenki, aki újságot olvas. A bíróságok Ítéletével sem szándékozunk ehelyt foglalkozni, nemcsak azért, mert ebben a tekintetben fiiamat szab toliunkra a törvény, de mert e czikk más csapáson kíván haladni. Ez a csapás sáros is, rögös is. Igaz ugyan, hogy az egyik oldalán vezet valami szűk, kacskaringós ösvény, amelyen az, aki félti a lakktopánját, száraz lábbal is keresz- tülvergődhetik, főképen ha a nadrágja szárát is jól feltüri. De akinek sietős az útja, aki kevésbé törődik azzal, hogy a czipője meg- tartja-e a fényét és a kivasalt nagrágja szárát se félti nagyon, — az bizony, mire az ut végére ér, éppenséggel nincs udvarképes állapotban. Ha valaki igy lucskosan, fáradtan meglátja, azt hihetné, hogy útonálló, és riadtan már-már menekülne előle. De ha azután belepillant a szelíd ragyogó szeme közé, látja, hogy kellemesen csalódott. Hiszen csak az ut volt csatakos, amelyen jött és az utonállónak nézett halandó csak azért lett lucskos, mert nem a száraz, de kacskaringósabb ösvényt választotta, hanem a süppedékes, de egyenes csapást. A hivatásának magaslatán álló újságíró útja ez. Aki közülünk az események puszta regisztrálására szorítkozik és jó messziről elkerül mindent, amiből csak a legkisebb kellemetlensége lehet, az mindenesetre a kacskaringós, száraz ösvényt fogja választani. De aki nem riad vissza attól, hogy mindig az igazságot keresse és ennek lázas kutatása közben ne kíméljen se hatalmasokat, sem földi kincsekben duskálkodókat, az a süppedékes, de egyenes csapásokon fog haladni. És valljuk meg őszintén, az igazi újságírók tevékenysége nem merülhet ki az eseményeknek iélek nélküli felsorolásában. Még abban sem, hogy levonja az eseményekből a kon- zekvencziákat. A valódi újságírónak irányítania kell a közvéleményt és pedig a maga józan, becsületes, önzetlen és hazafias felfogása szerint. A korunkban különösen divó antizsurná- lizmust főképen az a körülmény növeli és szítja, hogy a sajtó a magánbecsület érintésétől sem riad vissza. Már pedig az általános felfogás szerint a magánbecsület épp oly szent és sérthetetlen, mint a házi tűzhely. Ennek az álláspontnak a helyességét mi sem vitatjuk, de csak addig, amig a közérdeket nem tángálja. Mihelyt valaki a lelke romlottságával a közéletet akarja korrumpálni, legyen ott az újságíró és rántsa le a leplet róla. Mert a közéletnek tisztának kell lennie. Tiszta pedig csak akkor lehet, ha becsületes és makulátlan emberek állanak a fórumon. Aki újságíró létére megtűri a közélet porondján a szennyet, holott kezében a seprő, amelylyel megtisztíthatná, az nem is újságíró és nem is érdemes arra, hogy kezébe adassék a toll, minden idők legnagyobb hatalmassága. De éppen azért, mert az újságíró tolla, olyan hatalmas tényező, fölötte óvatosnak kell lennie annak, aki forgatja. Találomra felfeszi- teriie senkit sem szabad. De hogyha kezében vannak a bűnösség elvitázhatatlan bizonyítékai, tegye meg a kötelességét. ígéret ne csábítsa, fenyegetés ne riassza, haladjon az egyenes utón, még ha sárban kell is gázolnia. És még egyet. Aki erkölcsbiró akar lenni, annak magának is a tiszta erkölcs piedesztál- ján kell állania, mert különben nem elismerés, hanem szánalmas mosoly lesz a jutalma. Az igazság villogó fegyverével csak az harczolhat, akinek sebezhető pontja nincsen. Jaj annak, aki a szószékről oly igazságokat hirdet, amiket önmaga megtagadott. Dörgő szóval onnét csak az prédikálhat, aki legjobb tudása szerint mindig a helyes utat választotta, mert annak szemében az igazság tüze lobog, annak hangját az igazságba vetett mélységes hit rezegteti meg. És csak ez a láng, ez a hit az, amelyet milliók leikébe át lehe^ plántálni, dicsőségére a sajtónak és hűsége bajnokainak egyaránt. HÍREK. Nem igaz érzés ... Nem igaz érzés Mely számit, bírál, Átgondol mindent; Mig végre élni kezd : Nem igaz érzés Csak az ész szülötte; Ne tűrd meg soha Száműzd messze ezt! Az a nagy érzés Mely mint a villám Lecsap szivedre, Lánggal vonva át; Nem tudod jöttét, Nem hiszed végét, Csak érzed tiszta, Fényes sugarát. Gulácsy Ilonka. Sirolin Emelt az étvágyat é* a testsúlyt, megszűnteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolást. F. Hoffmain-Li Roche A Co. Basel (Svájc) Roehe íí ßß Kapható orvoii rendeletre a gyógyszertárakban. — Ara kvegenkint 4.—korona.
