Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-11-17 / 94. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 94-ik szám. petens forum jár közben a szatmárvár- megyei függetlenségi és 48-as párt újjászervezésében: úgy ez írképen hasson hazafias aggodalmainkra. Arról van ugyanis szó, hogy a szatmári pártgyülés homályosnak látszó állásfoglalása arra indította a vármegye négy függetlenségi képviselőjét: Luby Bélát, Földes Bélát, Szúnyog Mihályt és Papp Bélát, hogy az ilyen politikai félreértések, vagy félremagyarázások elkerülésére — formát, módot és parlamentáris alakulást keressenek arra nézve, hogy a vármegye, mint függetlenségi emporium, egyes adandó alkalmakkor egy- öntetüteg nyilatkozzék meg s ha van is rétegei között valamelyes nüánszbeli eltérés : az ne kerüljön az ország piacára. Kossuth Ferencz nagy készséggel állott a képviselők akciója mellé, amelybe dr. Falussy Árpád főispánt is, aki tegnap Budapesten volt, belevonták s az ő egyhangú helyesléssel találkozott indítványára : Kossuth Ferencz az öt megyebeli függetlenségi pártállásu politikussal úgy egyezett meg, hogy Szatmárvármegye függetlenségi és 48-as érzelmű közönségét újjászervezze. És pedig akként, hogy leküldi az országos párt egy alelnökét, aki a kerületi szervezetek bevonásával, azoknak legitim és alkotmányos jogai teljes tiszteletbentartásával, parlamentáris formába öltözteti a politikai kérdésekhez hozzászólani hivatott vármegyei párt lényegét. így aztán majd nem fog megtörténhetni az, hogy egy illegálisan nagyobb számmal kirukkolt kerület mesterséges túlsúlyának deferálni legyen kénytelen a vármegye függetlenségi és 48-as érzelmű közvéleménye. És ez lesz az igazság! Mert ha majd ez az uj alakulás foglal állást valamely politikai kérdésben — mondjuk 10—10 delegátussal a párt- gyülésen : nem fog kelleni annak a párt- gyülésnek határozatát magyarázni, nem szükséges abba semmit belemagyarázni és nem lesz szabad és nem fog lehetni félremagyarázni. És látnivaló lesz az egészséges újjászervezés után, hogy Szatmárvármegye függetlenségi és 48-as közvéleménye áll a Kossuth Lajos hagyományainak vérrel szentelt zászlaja mellett, keményen, szilárdan, rozsdátlanul — mint a vasék! . . . A szatmári sikkasztás. Papp Gyula levele az ellenőrhöz. Az öngyilkos sikkasztó felgyógyul. Nagykároly, nov. 15. Lapunk szerdai számában hirt adtunk arról, hogy Papp Gyula, a szatmári kir. adóhivatal pénztárnoka 10,400 korona elsikkasztása után megszökött. Azóta hire járt annak is, hogy Papp Gyula Temesvárott agyonlőtte magát. Ez azomban álhir volt, mert a sikkasztó csak Budapesten szánta magát az öngyilkosságra, amelyet fővárosi tudósítások igy adnak elő: Az öngyilkossági kísérlet. Papp Gyula a szerdai napon, reggel érkezett a fővárosba, ahol céltalanul bolyongott az utcákon, öngyilkossági terveket forgatva az agyában. Úgy látszik nehezen határozta el magát, hogy milyen eszközzel vessen véget életének. Egynegyed tízkor a Vigadó-téren felszállt egy csavargőzösre, amely a budai hídfőhöz indult. A csavargőzösön olyan izgatottan viselkedett, hogy a személyzetnek is feltűnt. Papp egyszerre hirtelen elhatározással a gőzös korlátjához lépett és átvetette magát rajta. A következő pillanatban Haas István hajóvezető és Magyar András legény utánnaugrottak és még idejekorán megragadták mindkét lábát. Izgalmas dulakodás következett erre. A meg- rnentők ki akarták vonszolni az életunt testét a vízből, de nem sikerült nekik, Papp pedig a mikor látta, hogy mindenképpen meg szeretnék menteni, hirtelen előrántotta zsebéből revolverét és jobboldali halántékába lőtt. A golyó szeme mellett fúródott agyába. Papp elveszítette eszméletét és csak ekkor sikerült testét a csavargőzös fedélzetére vonszolni. Haas István hajóvezető nyomban átkutatta a zsebeit, hogy az öngyilkos személyazonosságát írásaiból megállapíthassa. Az öngyilkos zsebeiben talált egy vasúti igazolványt, amelyet „Papp Gyula m. — Önmagamat? — No! — Mikor először megláttam, nagyságos asszonyom, fagyos közönynyel csókoltam kezet. Másodszor, csinosnak, kedvesnek, szellemesnek találtam. Harmadszor is találkoztunk és elhitettem magammal, hogy a. legszebb asszony a világon. Azóta többször meghívott heti zsur- jaira s ma már oly őrülten szeretem, hogy a legszebb, legbájosabb, legszellemesebb nőnek, az egyedüli tökéletes nőnek — képzelem. — Képzel ? — Igen. És azért szeretem önmagamat. Megalkottam bálványomat, ahogy az emberiség is a saját képére teremtette meg istenét, mit különben ma már széliében tudnak és szent meggyőződéssel hirdetnek. — Tehát a bálványa vagyok? — Az aranyborjúm, melyet én öntöttem s mely előtt azóta leborulok, melyet könye- immel áztatok s amelyért ma, vagy holnap, vagy egy hét múlva . . . — Főbe lövi magát ... és megkacagtatja a világot! Komédia ! — Bizony szomorú komédia — az élet s a legszomorubb jelenetek a legmulatságosabbak. — Én fogok kacagni a legjobban. — Tudom. — Hát hogyne kacagnék, mikor meghal egy nulla miatt, egy aranyborjú miatt. — Bálványom! — Persze! A vadember talál a fűben egy dugóhúzót, mit valami borbarát misszionárius vesztett el, és bálványának mondja. Leborul előtte és imádja. Még elég hizelgő rám nézve, hogy aranyborjúnak és nem dugóhúzónak nevezett. — Ha előbb a dugóhúzó jutvala eszembe, annak neveztem volna, mert az szentebb a műveletlen vadak előtt, mint volt egykor az aranyborjú a félmüveit zsidók előtt. — Mindenre tud felelni. Annyi azonban igaz, hogy ily furán még senki sem udvarolt nekem. —• Mert küzdők önmagam ellen és mégis jól esik látnom és bevallanom gyengeségemet. — Vagyis nem akar szeretni — és dühöng, mert érzelmeit nem tudja visszafojtani s hogy ki ne kacagjam, jólesőnek mondja gyengeségét. — Végzetem! — Ön az én végzetem ! — Hogy? — Egymásra végzetesek leszünk, vagy máris vagyunk. — Szeret ? — Férjem van! . . . Éppen ide néz . . . A zongorajáték véget ért . . . Mindjárt elvákir. adópénztáros“ névre állítottak ki, továbbá néhány adópénztári írást, blankettát stb. Papp Gyulát a mentők bekötözték és beszállitották a Rókus-kórházba, hol a déli órákban Stefkovits Ferenc rendőrfogalmazó kihallgatta s jegyzőkönyvet vett fel. Délután pedig átszállították a rabkórházba. Papp Gyula sebesülése kevésbbé veszélyes, úgy hogy körülbelül egy hét alatt felgyógyul. Papp Gyula levele. A szerdai napon a reggeli postával Papp Gyula családja a családfotói Budapestről levelet kapott, melyben egy másik levél is volt Kádas József ellenőrhöz címezve, melyet eredeti szövegében itt közölünk: Kedves Ellenőr ur! Ne haragudjék a megszólításért — de igazán mondom, hogy tőlem ezt megérdemli. Én sikkasztottam és pedig a maga tudtán kivül a pénztárból aranyokban 10,000 koronát. Mikor magának átszámoltam az aranyokat már a 20 és 10 filléres hason szinü papírba csomagolt tekercs készen volt, s azt tettem be a cassába és a másik napokon kicseréltem azokat papírral. Sikkasztottam az értékpapírok közül a Révi és Gál 4000 koronás biztosítékát. Ebből 2000 koronás papirt két darabba Zoltán átfogja adni. A másik két papírból az egyik a Nagy Barnaféle bankban van 700 koronába becsapva, a másik a gazdasági és ipar-bankba szintén 700 koronába. Ezekről az zálog-cédulák az ablak felőli fiókban vannak, váltsa ki, én már nem tudom. Tudom, hogy nagy vizsgálat lesz, de egyébb nem hiányzik, de hisz ez is elég, hogy öpnek is nagy és szomorú kellemetlenségei legyenek ; bíróság is bele fog avatkozni, kérem a levelemet felmutatni, a melyben Isten nevében mondom, hogy ön teljesen ártatlan ebben a dologban, de mindazok a kik rovoncsoltak és átvételt tanúsítottak. Isten áldja meg önt — egy halálra szánt ember óhajtja és kívánja, hogy szabaduljon ki e bajból. Egyre kérem ne legyen senki hozzámtartozójával bosszúálló, de tartsa őket olyanoknak, kik szintén nem okai borzasztó tettemnek, adja által tiszttársaimnak búcsú üdvözletemet s intse őket, ne legyenek könnyelműek és sikkasztók. Hazamentem volna, de úgy is a napokban rovancsolás lesz, ha még nincs és akkor rosszabb lett volna. Isten vele, Isten velők — külön-külön és összesen csókolom mindnyájokat. Szerető volt főnökük és barátjuk Papp Gyula, — Xl/12. — U. 1. A tisztviselő egyletnek a pénzét én nem küldtem el. lünk — és ki tudja mikor láthatjuk egymást! . .. Ez volt az idén az utolsó zsur! . . . — Az utolsó! ? — A jövő hét végén elutazom férjemmel és a gyerekekkel. — Sajnál engem itt hagyni ? — Szívesen elcsevegtem önnel. A férjem szófukar ember, s különben se szerettem soha. — Javítson a helyzetén. — Ha nem volnának gyermekeim ! — A gyermekek! . . . Én imádom . . . — És? — Legyen az enyém! — A felesége ? — Hallgat? — Hiszen tudja, mily szegény ember vagyok? Nem tudnám eltartani. De . Hiszen akkor egy atommal se volnék jobb a Julcsáknál! — A szerelemben nem is kell, hogy jobb legyen. Én is csak Andrisnak érzem magamat — ebben a percben. — De én jobb akarok lenni! . . . A kötelesség ! — Hazugság! — De becsületes hazugság . . . Viszontlátásra ... a jövő télen!
