Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-10-20 / 86. szám
Nagykároly, 1907. október 20. Vasárnap. III. évfolyam. 86. szám. / POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ............crzr Telefon szám: 58. Hirdetések j utáfi!y5$Ifrsp közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.- ■ ■ Kéziratokat nem adunk vissza. —. Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : Schröder Béla. Szintay Kálmán. Megjelenik hetenkint kétszer:----■- Szerdán és vasárnap. .....- ■■■ ■ Eg ész évre Félévre Negyedévre Előfizetési árak: Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A kiegyezés mérlege. Nagykároly, okt. 19. Wekerle beterjesztette a kiegyezési javaslatokat. Az utolsó kiegyezés, amely Magyarország és Ausztria közt parlamentáris utón jött létre, éppen húsz évvel ezelőtt volt, 1887-ben, mert sem a Bánffy—Bádeni, sem a Széll-Körber-féle megegyezésből nem lett törvény s tiz év óta csak a recziproczitás labilis alapja az,-amelyen Ausztriával való gazdasági viszonyunk fölépült. Ennek az utolsó tiz évnek tapasztalatai minden hozzá értő emberben ébren tartották azt a törekvést, hogy.végre tizenöt évi alkudozás után valami szilárdabb megállapodás jöjjön létre Ausztriával s igy nem csodáljuk, hogy a Wekerle-kormány is hivatalba lépése óta annyi időt és 'annyi munkát fordított arra, hogy a gazdasági kérdésekben megegyezzen az osztrákokkal. Tagadhatatlan, hogy az önálló gazdasági berendezkedés, az önálló vámterület s az önálló magyar jegybank legjobban megfelelt volna az ország érdekeinek. S nemcsak azért, mert most a függetlenségi párt van többségben, amely negyven év óta küzd a gazdasági közösség ellen, hanem az ország jól fölfogott érdekébén a kormánynak első sorban az önálló vámterület kivívását kellett czélul tűzni maga elé. Nem kételkedünk abban, hogy az a kormány, melynek Kossuth Ferencz a kereskedelmi minisztere s a mely mögött a függetlenségi falanx áll, ezt a czélt tűzte maga elé s ezt meg is valósította volna, ha csak egyetlen mód is lett volna arra, hogy fáradozásait siker koronázza. De a Fejérváry-kormány által a parlament határozott utasítása ellenére megkötött s alkotmányellenesen életbe léptetett külföldi kereskedelmi szerződések olyan kényszerhelyzetet teremtettek, amely ólomsulylyal nehezedett a magyar kormányra. A külföldi szerződések Ausztria és Magyarország közt fentartandónak mondják a szabad forgalmat s a külföldi szerződések törvénybeiktatásáért a király a hatalmakkal szemben „személyes garancziát“ vállalt. Ennek daczára a magyar kormány megkísérelte a külföldi hatalmaknál a szerződések olyan megváltoztatását, amely Magyar- országnak lehetővé tegye az önálló vámterület felállítását. Apponyi Albert a múlt hónapban beszámolt a függetlenségi pártklubban arról, hogy a, külföld ezekkel a magyar törekvésekkel szemben ellenséges magatartását tanúsított s hogy nem akart módot adni a magyaroknak arra, hogy a külföldi szerződések érvényben tartása mellett Ausztriával szemben önállóan rendezkedhessék be. Ha tehát nem akarta a kormány Magyarországot Németországgal, Olaszországgal és Oroszországgal vámhábo- ruba kergetni s ha nem akarta azt, hogy a királylyal ismét olyan konfliktusba keveredjék az ország, mint aminőben másfél évig volt, akkor nem is gondolhatott arra, hogy Ausztria és Magyarország közt vámsorompókat állíttasson föl. Tehát eltekintve attól, hogy a szabad forgalom fentartására a kormány a paktumban kezességet vállalt, még ezenfelül is olyan kényszerhelyzetben volt a kormány hogy nem is agondolhatott arra, hogy az önálló vámterületet már most létesítsük. Ezért tavaly áprilisban, mikor a kormány, először mutatkozott be a Royal nagytermében a koalicziónak, Wekerle szó szerint azt mondta, hogy a külföldi szerződések idejére fenn kell tartani a közös vámterületet. Ausztriával és pedig kiegyezés utján ha lehet, recziproczitás alapján, ha kell. Aki tudja, hogy mit jelent a recziproczitás, az még egy némileg kedvezőtlen kiegyezést is előnyösebbnek kell, hogy tartson az országra, mint azt a rossz expedienst, amit a recziproczitás rejt magában. A kormány tehát éppen nem a könnyebb végét választotta a dolognak, mikor az aránytalanul könnyebb és aránytalanul rosszabb recziproczitási szerződés helyett kiegyezésre törekedett. A kiegyezési javaslatok a Ház elé kerültek. A parlament, mikor Wekerle beszédéből a javaslatok tartalmáról felvi- világositást nyert, nem fogadta a javaslatokat kitörő örömmel. Nem is fogadNézegetem este sírva . . . Nézegetem este sírva, A csillagba mi van írva . . . Nézegetem, de nem látom, Köny reszket a szempillámon Szüntelen . . . Hajdan: — más csillagba néztem, Az a csillag volt egy szép szem . . . Üdvöt vártam, átkot leltem, Azóta sir, sir a lelkem Szüntelen . . . Tamássy György. Vilma. Irta: Felszeghy Béla. Amit a disztingváitsággal hivalkodó át- lagizlés összehordhat, azt mind látni lehetett ebben a kis szalonban. Afféle bizonytalanul úri, puha kis fészek volt. Bizarrstilü székek, szőnyegek, lehető sok és szmirna látszatot keltő szőnyegek, arcképek, szecessziós rámák s az előtérben egy hízelgő mester kosztümös képe Vilmáról, Radnothy Sándornéról — a főhad- nagynéról. A főhadnagyné ott tilt a széles ottomá- non, s elvirult szépségének hervadtsága alól mélázón tekintett rá ifjú mására. Akkor még üde volt, s bolondul fiatal. Aztán nevetségesen könnyelmű, s romlott, kit állítólag vére hajszolt a folytonos rosszba, áltatásba. S mi maradt most? . . . Nagy, kiülő, sötét szempárja . . . De kendőzött az arca, rom egykori szépsége és aztán fáradt a lelke, hazug a kedve, vétek a mosolya, bűn a könye. . . . Valahogy ott felejtette kezét a férfi kezében S Huber Pál, a mérnök, erősen megszorította a keskeny asszonykezet. Aztán ráhajolt s megcsókolta. Az asszony nem húzta el, hanem másik kezét is átjátszotta a férfi kezébe. A férfi erre magához vonta az asszonyt, s az tettetett legyözöttséggel omlott rá vállára, hogy szeretője csókkal hintse be odatartott, fonnyadt arcát, keskeny, vértelen ajkait. Künn lépések halatszottak. Radnothy volt: — Itthon van a feleségem ? — Igen, s a mérnök ur is . . . hallatszott a lovászgyerek hangja, Radnothy elcsörtetett. Az asszony és barátja szótlanul ültek egymással szemközt. A férfi órája után nyúlt. Az asszony észrevette s eléje tartotta arcát, aztán gyermekesen, de kissé színpadias bensőséggel kérdezte: — Szeret, Pali ? Feleljen . . . Akarom ! Feleljen százszor, ezerszer . . . mindig azt mondja, hogy szeret. — Igen, Vilma, igen ... — s tenyerébe fogta azt az okos, hervadt asszonyfejet — igen, igen ... de Sándor . . . Itthon van Sándor. Majd holnap, jó ? Holnap 6 órakor . . . S felállt. Az asszony felelet helyett csak a szemét hunyta le. Aztán odanyujtotta a férfinak, hogy megcsókolja a szemét. Ebben a pillanatban toppant be Radnothy Sándor. Hubernek csak éppen annyi ideje volt, hogy búcsúra ragadja meg az assszony kezét. — Szervusz, Sándor . . . Hát ilyen hamar vége az ekvitációnak ? No de csak isten- hozzádot mondhatok. Tudod a gyárban . . . Radnothy főhadnagy nem szólt közbe. Megvárta mig a mérnök szép sorjában előadja mentségeit, melyek zavartak, kapkodok voltak. Aztán mogorván odaszólt: — Várj kissé. Ezzel megfogta a férfi kezét, odaszoritotta az asszonyéhoz s csak ennyit mondott: — Viheted! Mély csend. Az asszony tompán, mély tüdőből csak ennyit mondhatott: — De Sándor . . . Radnothy Sándor megint csak a mérnökhöz fordult:— Elvidd ezt az asszonyt!. . . Elvidd, még ma! Most vidd el innen ! Aztán az ablakhoz ment s kibámult az acélszürke levegőbe. Mikor visszafordult, ott találta még az aszszonyt és Huber Pált. Szótlanul, merőn néztek egymás szemébe. Az asszony krétafehér arcának vonásai mintha megfagytak volna. A férj Huber Pál elé állott. Rátette kezét a vállára s mintha csak folytatta volna előbbi beszédét, gúnyosan, cinikusan szólt: — Jószántamból engedtem át neked. Sőt elmondom a történetét is. Nincsen semmi regényes benne. Mindennapi közönséges história. Szürke színekből lekeverve az élet palettájáról. Elvettem ezt az asszonyt kényszerűségből, unalomból, mint a hogy leül az ember egy párti pikére, vagy . . .
