Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-10-01 / 84. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. ........... Telefon szám: 58. zzz Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.-----------= Kéziratokat nem adunk vissza. — Fe lelős szerkesztő: Schröder Béla. Laptulajdonos: Szintay Kálmán. Megjelenik hetenkint kétszer: = Szerdán és vasárnap. ■ Előfizetési árak: j Egész évre ........................................................... 8 korona I Félévre ................................................................. 4 korona Negyedévre........................................................... 2 korona. —r:.""TT Egyes szám ára 20 fillér. — Megyegytilés. — A „Szatmárvármegye“ tudósítójától. — Nagykároly, okt. 10. Rendes őszi közgyűlését tartotta Szatmárvármegye törvényhatóság bizottsága pktóber hó 10-én. A megyegytilés iránt méltán volt élénk a bizottsági tagok érdeklődése, mert albizottsági tagválasztásokon kívül is igen sok fontos tárgy került elintézésre. A gondosan előkészített és megindokolt ügydarabok fölött alig volt élénkebb vita, csak a Majos- ügy végvonglása, meg az uj járás alakítása keltettek nagyobb emócziót. De ezeket is közmegelégedésre intézte el a törvényhatósági bizottság, amely különösen a Majos-ügy kapcsán nyilatkozott meg komoly méltóságában, amikor a néppárti turbulencziákat egyhangúlag utasította vissza. Szinte igaztalan dolog a megyegyü- lés tapasztalatai után néppárti-nak deklarálni N. Szabó Albert újabb akadékoskodását, mert még a néppárt higgadt elemei is megtagadták vele ebben a kérdésben a szolidaritást, — mégis csak kénytelenek vagyunk a néppártra hárítani az újabb kiadású Majos-ügy ódiumát, mert hiszen egy kis tapintatos befolyással és lebeszéléssel talán meg lehetett volna vele érttetni, hogy pártja tekintélyének és komolyságának tartozik azzal, hogy végre-valahára erőt vegyen szereplési vágyán és ne t°gye ki önmagát és pártját a megyegytilés egyhangú visszautasításának. Hajánál fogva ranczigálta szőnyegre Szabó Albert megnt a Majos-ügyet. Azt firtatta egy interpelláczió keretében, hogy leirt-e már a miniszterelnök, hogy a Alajoséhoz hasonló kinevezés nem fog többé előfordulni, — s ha nem irt le: meg tudja-e azt a főispán indokolni?.. Mintha nem az egész ország már egy hónapja visszafojtva lélekzetét a kiegyezés ádáz tárgyalásait kisérte volna figyelemmel s mintha nem mindenki tudná, hogy Wekerlének ezidőszerint ezerszerte nagyobb gondja volt az osztrákkal való gazdasági tülekedés, mint egy már tett kijelentésében impliczite bennefoglalt Ígéretének a megismétlése. Kellemetlen hatást tett Szabó Albert szerencsétlen interpeliácziója. Egy szónyi visszhangja nem támadt s még azok a kevesen is, akik a múlt alkalommal még vele rokonszenveztek: (kilenczen voltak) azok sem lelkesedtek a türelmetlenkedő föllépésért. Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy a Majos-ügy, — mint sérelem — a nyert elégtétel előtt és után mindig csak N. Szabó Aibert vesszőparipája volt. S ezt nemcsak a függetlenségi párt látja most már be, hanem a néppárt is, sőt még Szabó Albert személyes hívei is. Ezért maradt magára. Egészen egymagára, a szó legszorosabb értelmében. Felszólalása fölött a közgyűlés egyhangúlag napirendre tért. De hát vannak ilyen szerencsétlen temperamentumok. Akikről közeli-távoli ismerőik, barátaik, sőt még politikai ellenfeleik is mindenkor elismerik egyéniségüknek, tehetségüknek értékét, hogy ne mondjuk kiválóságát: s ők mégis olyan szerencsétlenül választanak meg egy-egy alkalmat a közfeltünésre, hogy önmaguk is megmosolyogják szereplésüket. Amint azt Szabó Albert is cselekedte. És vele mosolygott fölötte az egész megyegyülés. Ezzel a vidám akkorddal aztán le is zárult a Majos-ügy. Requjescat in pace! . . . Szabó Albert azomban igen értékes tanulságokat vonhat le belőle. Ne derogáljon ez neki, hiszen még — mint Szalkay bátyánk mondotta a múltkori megyegyülésen — olyan fiatal. Ez a hibája pedig már ősidőktől fogva: napról-napra javul az embernek. A megyegyülés jelentőségének méltatása kapcsán külön kell kiemelnünk a főispán villásreggelijének társadalmi — s nem túlzással mondjuk: politikai jelentőségét. Az ebéd idejére félbeszakított közgyűlés másfélórás szünete alatt Fa- lussy főispán és neje a bizottság mintegy harmincz előkelő vidéki tagját látta vendégül dejeuneére úri asztalánál s az ott elhangzott pohárköszöntők mind egy szálig amellett tettek tanúságot, hogy a A sógor. — Szatyra. — Bokáig vagyok felhevülve, Hallgatni nem bírok tovább. Meg kell ma, meg kell énekelnem A világ legjobb sógorát. Éltesse Isten sok-sok éven, Mig a feje lágya benőtt, Ne merjen szemfedőt borítani Rá senki — halála előtt! Ah, sógor, sógor hogyha tudnád Mint lángolok eszméidért, Akár husángjáért a gyermek, Mely rajta egyszer végig ért.. . Amikor megfordulsz közöttünk, Mindjárt be megkönnyebbülünk, Csupán a nótánkat hagyod meg, Elúszik pénzünk, kenyerünk. Ami mienk, közös vagyon lesz, S ami közös, az a — tied . .. Ah, sógor, a széles világon Nincs oly nagy szive senkinek, Dalomra méltó vagy egészen, De bölcseséged legkivált, Te tanítottad futni bátran A nagy, közös ármádiát. Békében mily mesterkezekkel Hinted a viszály magvait, Horvátnak és szerbnek diszkréten Súgsz a fülébe valamit.. . Nevetsz, mosolyogsz szörnyűképpen Velünk, ha mind hajba kapott. A termést? Azt száz kapzsi kézzel Nagy sunyimód — learatod. Áldott is, szép is ez az ország S itt mind tiéd a rév, a vám. Mienk csupán a háznak füstje S a kutgém — elhagyott tanyán .. . Ah, sógor, sógor, szép te tőled, Hogy rólunk igy gondoskodok Hanem tán mégis — lehetnél már Lenn a pokolban valahol. Ott, sógor, ott te boldog lennél S tán nem is érne annyi vád. Hogy ne kotorj más fazékába, Öreg Plútó vigyázna rád . . . Az időt én se vesztegetném, S amikor nincsen más bajom, Nem a mocsárba taposnék — Szállhatna felfelé dalom. Tarcsafalvi Albert. A néma sztiliánkisasszony. (Egy anekdota nyomán.) Messze keleten, Ázsia belsejében uralkodott XXVII. Szulejmán, ki ebédjének elköltése után hangos kürtszóval tudtára adta a világ többi uralkodóinak, hogy jóllakott s most már megengedi nekik is, hogy lakomához üljenek. A nép, melynek Allah kegyelméből XXVII. Szulejmán ura volt, csak nevette szultánja hóbortját, gondolván, hogy a legutolsó féregtől egészen a hetedik mennyben trónoló Allahig mindenkinek megvannak a maga kisded kedvtelései s egy ilyen kedvtelésnek hitte azt is. hogy Allah — Szulejmánt az ő országuk szultánjává tette. A nép dolgozott, mulatott a maga módja szerint, a szultán szintén. Az uralkodó kiadta a rendeleteket — a nép hódolattal félretette. Csak egy volt, a mi a nemzet mindkét nemhez tartozó rétegének szemeit a felséges ur palotája felé irányította — a szultán csodaszép lánya. Irén, Anna, József, Adél stb. stb. igy hívták a szultánkisasszonyt, — a világ legelragadóbb teremtése volt. A napra léhetett nézni, de nem az ő arcára — ősi szokás szerint ugyanis sűrűn le volt fátyolozva. A szultán őrülten szerette leányát. Megtett neki mindent, amit csak szeme-szája megkívánt s ez sokat jelentett. Mikor a szultán kisasszonynak tudomására hozták, hogy születésnapjának legkegyelmesebben közeledni mél- tóztatik, egyet gondolt és odalépett felséges uratyja elé: — Atyám, a földön egy van, a mi szép ! — A gép — felelte apja, ki ismerte leánya előszeretét a költészet iránt. — Nem — szólt legkevésbbé sem zavartan Irén, Anna, József stb. — a függő kert. Egy függökertről álmodom, mely a világot bámulatba ejti. Csináltass nékem egyet apám!“ Szólt és olyan édesen térdelt a szultán előtt, hogy annak megesett a szive rajta.
