Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-08-14 / 66. szám

66. szám.

ííí. évfolyam.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP,

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hctsastoll-utca 12. sz. a.j -----------— Telefon szám: 58. —

Hi

rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.

= Kéziratokat nem adunk vissza. :

Felelős szerkesztő:

Schröder Béla.

Laptulajdonos:

Szintay Kálmán.

Megjelenik

hetenkint kétszer szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak:

Egész évre ........................................................... 8 korona

Félévre .. 4 korona

Negyedévre........................................................... 2 korona.

— Egyes szám ára 20 fillér. —

A kerületi jelölés.

Nagykároly, aug. 14.

Holnap lesz a napja annak, hogy Nagykároly városának és a nagykárolyi kerületnek függetlenségi és 48-as pártja jelöltet állit gróf Károlyi István politikai örökére, jelentettük már a „Szatmárvár- niegye“ tegnap kiadott rendkívüli számában, hogy az elnökség Papp Béla, volt nagykárolyi ügyvédet, a nagykárolyi függetlenségi pártnak sok éven át volt elnökét, a nemzeti ellenálláskor a jóléti hatvanas bizottság nagy érdemeket szerzett alelnökét, jelenleg szatmári kir. ügyészt fogja a holnapi nagygyűlésnek a párt jelöltjéül ajánlani. Egyben kifejezését adtuk ama meggyőződésünknek, hogy a párígyülés az elnökség javaslatának elfogadásával mennyire helyesen, bölcsen és öntudatosan fog cselekedni, mert Papp Bélában igazán méltó utódot küld gróf Károlyi István székébe az ors.zágszine elé.

Ismeretesek ennek a jelölésnek az előzményei. Tudjuk, hogy a vé'grehajtó- bizottség elvi deklaráczió formájában kimondotta annak idején, hogy: első sorban csakis kipróbált, eivszilárd és a pártküzdelmek során érdemeket szerzett politikust ismer el és választ meg a koaliczió hivatalos jelöltjéül és képviselőjéül. A személyi kérdést illetőleg pedig szintén határozatba ment, hogy amennyiben lehetséges : a gróf Károlyi-család egyik

függetlenségi érzelmű sarjá; nyeri meg kerületünk képviselete részére. Az elnökség ez irányban a végrehajtó bizottságtól nyert utasításokhoz képest el is járt és a megnyilvánult közóhaj szavára első sorban is gróf Károlyi Gyulához, István gróf vejéhez fordult. Gyula gróf azonban, aki aradi főispán, hálája és a polgárság bizalmának megköszönése mellett elhárította magától a ijejöítélést, mert arra nyomós politikai okai vannak. Ámbár családi érdekei ide fűzik őt hozzánk : most az általános vármegyei tisztujitások küszöbén nem hagyhatja oda politikai poziczióját Aradban, rn^rt oda éppen a függetlenségi párt vitális érdekei állították őt nemzeti őrszemül. Az oláh nemzetiségek főfészke Arad (a vármegye 7 kerülete közül négyben: Radnán, Jószás- helyen, Világoson és Borosjenőn oláh képviselőt választottak tavaly májusban. S még hozzá a legvéresebb szájuakat, mint: Suciu, Popp C§icsó, Goldis és Gíicil) ETzf 'T”varmegyéi,’' — "amelynek törvényhatósági bizottságában százon felül van oláh bizottsági tag, akik a nemzetiségi törvény egy lagymatag intézkedése és gyöngéje következtében oláhul karatyolnak a megyegyüléseken — nem hagyhatja most oda Gyula gróf. Neki ott súlyos kötelmei vannak, amelyeket a függetlenségi párt rótt reá, neki ezeket a kötelmeket be kell váltania. Másfél esztendős főispáni működése alatt máris mérhetetlen szolgálatokat tett őrhelyén

a nemzeti ügynek s most hasznos munkásságának bekoronázása elől nem térhet ki az országos pártérdek sérelme nélkül. Ezek voltak okai annak, hogy a jelöltséget nem vállalta, de megfogadta, hogy azért minden időben és minden körülmény között számíthatunk az ő közreműködésére, gondoskodására és erejére. Ő ajánlotta aztán jelöltül unoka- öcscséí, gróf Károlyi Mihályt, aki bár nem a nagy károlyi ág közvetlen képviselője, ami most Pista gróf halálával Gyuia gróf: de a legidősebb ág majo- reszkója, a néhai idősebb Gyula gróf fia. Mihály gróf azonban gyöngélkedik ez- időszerint s Biaritzban üdül. Orvosai csak szeptember közepére bocsáfanák haza. Úgy pedig, hogy még csak meg sem jelenjen választói között: ifjú korára, rövid politikai múltjára való hivatkozással, illemből nem óhajtotta magát megválasztottnak látni s éppen a választópolgársággal szemben érzett nagyrabecsülésé mcíitÖM: ot "árrá *' a~z~ ’^Tffä'fäTÄfSS'ä, hogy jelen körülményei között megköszönje, de ne fogadja el a jelölteiéit: Mikor ez is tudomására jutott a párt elnökségének: jog- és kötelességszerüen alkalmas és méltó jelölt után nézett, akit a nagygyűlésnek nyugodt lelkiismerettel ajánlhasson Pista gróf utódjául. Ekkor már a levegőben volt Papp Béla neve. S az elnökség csak a közhangulat hivatott kifejezőjévé szegődött akkor, amikor szükebb előértekezletén akként határozott,

Anna.

írta: Zöldi Márton.

Az a nő, akiről itt szó van, a társadalmi előítéletek szerint nem tartozott a jobb körökhöz. Kávéházi kaszirnő volt. Annának hitták. Szabályos finoinrajzu arcán rendszerint könnyű árnyék borongott, mely nyomban eltűnt, mihelyt valaki ránézett. Viaszksárga haja dús fonatokban széles kontyot alkotott a fején.

Modora hideg, kimért volt, a mosolya erőltetett. Valami szokatlan, szinte gőgös előkelőség sugárzott róla, ami ellentétet mutatott szemének érzékies csillogásával.

Figyelmes igyekezett lenni mindenben, anélkül, hogy valaki iránt érdeklődött volna. Az obiigát udvarolást (a kaszirnőknek mindig akad udvarlójuk) nyugodtan tűrte, mint foglalkozásának tartozékát. Nem ellenezte és még kevésbé reagált reá.

Nekem rokonszenves volt s noha hónapokig alig váltottam vele szót, érdeklődtem iránta. Önálló egyéniségnek tetszett s többször felmerült bennem a vágy, valamit megtudni múltjából, melynek drámai refleksze ott borongott szép arcán.

Több mint félévig minden nap láttam, de családi nevét nem tudtam. A nők, ez ösztönük egyik legfejlettebb vonása, megérzik, hogy kiben ébresztenek rokonszenvet. Észrevettem, hogy Anna barátságosabban, bizalmasabban tekint reám, mint másokra.

Az én koromban az ilyesminek nem szokás jelentőséget tulajdonítani. Aminthogy nem is jelentett semmit, s a szőke Anna bizonyára nyomtalanul tűnt volna el emlékezetemből, ha- egy gonosz incidens nem jön közbe.

Korán jöttem a Peneiope-kávéházba reggelizni. Ebben a kávéházban volt éjjeli kaszirnő Anna. Ép akkor távozott, mikor érkeztem. Csak egy pillanatra láttam. Szokatlanul dultnak, szenvedőnek találtam.

— Mi baja van ennek a leánynak ? kérdeztem a felém mosolygó kávéstól.

=— Ostoba dolog, mondotta, nem minden zavar nélkül. Járom, a nagyfuvaros be volt rúgva. Kötözködött vele és megsértette.

— Hogy sértette meg ?

— Hm. Nagyon csúnyákat mondott neki. Tetszik tudni, a részeg emberek nem válogatják a kifejezéseiket.

Aztán komolyan hozzátette :

— Bizony Isten, ha Járom ur nem volna egyike legjobb vendégeimnek, nem tudom, mit tettem volna.

— Így azonban, mondottam, remélem az Annát fogja kidobni.

— Azt nem ... a világért sem . . . még csak az kellene . . . nincs is szükség reá . . . ő mondott fel . . . Tessék elhinni ez a leghelyesebb .megoldás, mert kérem, egy olyan jólköltő vendég . . .

— Aranyat ér . . . igaza van, barátom. Csak egygyel nem vagyok tisztában.

— Mivel?

— Azzal, hogy kicsoda komiszabb fráter:

maga, vagy a nagyfuvaros? ... Ezt különben végezzék el maguk között.

Nem tagadom, az eset felháboritott. Este, szokásom ellenére megszólítottam a szőke leányt a kasszában, ki komoly nyugalommal meredt maga elé.

— Hallottam Annuska, mondottam, hogy magát az éjjel megsértették.

— Szóra sem érdemes, hangzott a közömbös válasz.

— Tehát nem veszi érzékenyen? kérdeztem erősen szemügyre véve.

Jó ideig nem válaszolt, aztán olyan keserű arckifejezéssel, minőt ritkán láttam, ezt mondotta:

— Azt hiszem, nincs jogom az érzékenységhez. Ellenkezik foglalkozásommal, kenyeremmel.

— Miért hiszi ezt ?

— Mert senki, pedig voltak vagy húszán, akik hallották a sértést, egy szóval sem kelt védelmemre. Sőt mondhatom, igen jól mulattak rajta ... És ez, higyje el, jobban fájt mint a sértés . . . Éreztem, hogy ki vagyok közösítve az emberek becsüléséből, mint ahogy a bélpok- losok ki voltak közösítve a társas érintkezésből.

A pincérek jöttek különféle rendelésekkel, s én ott hagytam a pénztárt. De a szememet nem tudtam levenni arról a szomorú arcról, a sápadt ajkakról. Az újság mögül, melyet kezemben tartottam, sűrűn átnéztem reá. A figyelem, melyet munkájának szentelni kellett, elűzte a keserűséget arcáról.