Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-08-11 / 64. szám
SZATM ÁR VÁR MEGYE. 64. szám 2-ik oidal. ______t__ biz ottsággal, közvetlen adhat felvilágosításokat és nyerhet utasításokat. (Helyeslés,) Felszólalási, hozzászólási, kérdezési joga van, de — miután a törvény ez irányban nem rendelkezik — szavazati jogot nem gyakorolhat. Ma már személyesen teszi meg a jelenlévő tv. m. kir. állatorvos a jelentését. (Elénk helyeslés.) Kellner György törvényhatósági m. kir. állatorvos kijelenti, hogy szívesen és teljes odaadással vállalja ezt a feladatot. Működése előbbi helyén, Aradon : már 5 éven át volt a vármegye és a város törvényhatóságainak állategészségügyi előadója s ebben a tisztségében — úgy véli, szerénytelenség nélkül állíthatja — szakértelmével, önzetlenségével és lelkiismeretességével kiérdemelte a két törvényhatóság bizalmát s ebben a minőségében is hasznára vált állomáshelye állategészségügyének. Kéri a közig, biz. jóindulatát önmaga és leendő működése iránt. (Helyeslés.) Luby Géza: a bizottság nevében köszönetét mond a főispánnak e fontos újításért, amelyet a gazdatársadalom érdekében igen célszerűnek tart; annál is inkább, mert Barabás Béla képviselőtársától a képzelhető legmelegebb ajánlást és informácziót nyerte az uj törvény- hatósági állatorvos felől, akit hasznos működése esetére már eleve is biztosit a közig. biz. ro- konszenvéről és jóindulatáról. (Helyeslés.) Az alispánt jelentés. Szintay Gábor vm. aljegyző felolvassa llosvay Aladár vm. alispán julius havi jelentését. A jelentés igy szól: Mielőtt a jelentés tulajdonképeni tárgyára áttérnék, egy szomorú eseményt jelentek be a tekintetes közigazgatási bizottságnak, a mely gróf Károlyi Istvánnak folyó évi julius hó 31-én történt halálával bekövetkezett. Bár mindnyájunkat fájdalmasan érintett az ö kimúlása, nem mulaszthatjuk el azt, hogy e helyen is meg ne emlékezzünk róla, azon férfiúról a ki országos ügyekben, különösen a legközelebbi időkben vezető szerepet vívott ki magának s kétségtelen az, hogy sajátos egyéniségénél fogva mindenkor felemelte szavát, midőn a magyar nemzeti állam erősitéséröl, megvédéséről szó volt; kétségtelen az, hogy vármegyei közéletünk fájdalmas veszteséget érez e férfiú halálával, mert határozott s alkuvást nem t-ürő jelleménél fogva oly irányzatnak volt hive, a mely csakis a közügyek tisztasága és magas erkölcsi színvonalának biztosítása felé vezetett. Nem lenne méltó emlékéhez, ha az ő halálával bennünket ért veszteségről mintegy érdemét kutatva részletesebben emlékeznénk meg . . . miért is indítványozom, hogy a tekintetes közigazgatási bizottság gróf Károlyi István elhunyta felett mély fájdalmának adjon kifejezést e helyen is az által, hogy a szomorú eseményt jegyzőkönyvében megörökiti. Ezekután havi jelentésemet a következőkben terjesztem elő. A személyi és vagyon biztonság vármegyénk kerületén az elmúlt hó folyamán kedvezőnek volt mondható amenyiben oly esetek, a melyek azt nagyobb mérvben veszélyeztették volna és különösebb intézkedések megtételét tették volna szükségessé elő nem fordultak. A fegyelmi ügyek körében említésre méltó különösebb változás nem történt. A kéményseprő-szabályrendelet. Luby Géza: az alispáni jelentéshez négyrendbeli kérdése volna, amelyeket interpelláczió alakjában intéz llosvay alispánhoz. (Halljuk! Halljuk!) Az első kérdése az, vájjon beérkeztek-e már a járások főbíróitól a kéményseprés ügyében bekért jelentések és statisztikai adatok. Ő ezeket rendkívül fontosaknak és sürgőseknek taclja a szabályrendelet kodifikálása czéljából llosvay alispán: mint már legutóbb is bejelentette, — a főbirákat megsürgette, de mert azok még mostanáig sem tudták beszerezni a hiányzó adatokat: 30 napi terminus adása mellett újólag megsürgette őket s reméli, hogy akkorára rendelkezésére állanak a szabályrendelet megalkotásához kívánatos statisztikai adatok és jelentések s akkor immár mi sem áll a statútum megalkotásának útjában. Már eleve is köszönetét mond Luby Gézának ezért az eszméjéért mert csak neki fogja a vármegye köszönhetni, ha kéményseprési szabályrendelete lesz. (Igaz. Úgy van) Luby Géza tudomásul veszi a választ. A vármegyei telefonhálózat. Luby Géza: kérdést intéz az alispánhoz, hogy mikor jut dűlőre a vármegyei telefonhálózat égető kérdése. Mikor fejezik már be az ez irányban megindult munkálatokat? llosvay alispán: a legkedvezőtlenebb választ adhatja csak erre a kérdésre. A járásokban nincsen meg a hangulat a teiefonépitésre, a községek nem akarnak a költségekhez hozzájárulni. Ezen az alapon, amelyen most próbáljuk a vmi telefonhálózat megépítését, az nem fog megvalósulni. Más tervet kell foganatba venni. Mindazonáltal be kell várni, mig minden járás jelentése idebenn lesz, s ha azok is olyan kedvezőtlenek, mint az eddigiek : úgy más utón kell ezt az égető k.érdést megoldani. Falussy főispán megjegyzi, hogy ez a más ut: a kényszer útja lesz, mint azt más vármegyékben is foganatba vették, mert megyei telefonhálózat nélkül képzelhetlenül nehezebb a közigazgatás, mint amúgy. (Helyeslés.) A megyeház-építés számadásai. Luby Géza tudomásul veszi ezt a választ is, és egyben kérdést intéz az alispánhoz, hogy mikor fogja a vármegyeház építési számadásait 1 a közig. biz. elé terjeszteni. Kívánatos volna ez minél előbb, hogy ez az ominózus kérdés végre lekerüljön a napirendről. llosvay alispán: hivatkozik a májusi közgyűlésre, ahol a vármegyeház építési kölcsön- ügye már a miniszter hozzájárulásával tisztázódott. Most már csak a leltár kérdése van függőben. Ezt is 5 tagú albizottság revideálja felül, ő ezt a bizottságot váltig sürgeti, de az még mindig nem készült el a munkájával. Falussy főispán szerint is sürgős volna ez a dolog, mert hiszen kriminális visszaélésekről van szó: koronás szőnyegek méterjét 21 koronájával számoltek el, számos szőnyeg meg egyéb tárgy eltűnt. Az albizottság bizony már beterjeszthetné a jelentését. (Úgy van ! Úgy van!) Az oláh-megyesi körjegyzőség. Luby Géza: évek óta folyik a vármegye valamennyi járásában a körjegyzőségek szaporítása. Példákat hoz fel arra nézve, hogy számos körjegyzőségnek csak 1200—2000 a lélek száma. Áz oláh-megyesi körjegyzőséghez azonban 6 község tartozik, körülbelül 7000 lakossal. A területe pedig 32 kilométer hosszú. Nagy anomolia ez, különösen most, amikor az anyakönyvi kerületek beosztása is a körjegyzőségek alakulatához alkalmazkodott. Ha annak a szegény odavaló oláhnak egy halottját kell bejelentenie, sok esetban egy egész napja rámegy. Fölhívja erre a visszás állapotra a főispán figyelmét, mert tudvalevő, hogy ilyen oláh községeket milyen nehéz egy távoli központból rendben tartani. A pénzügyigazgatóság most is 17 csendőrrel tudta csak az adóbehajtást simán lebonyolítani. Az oláh-megyesi körjegyző dákoromán, aki összeharácsolt vagyonát arra használja fel, hogy a népet izgassa a magyarság ellen. Falussy főispán figyelmezteti a szólót, hogy távollévőről ne tegyen ilyen kijelentéseket, mert még ez irányban nem érkezett a megyéhez konkrét följelentés. Luby Géza mindazokat, amiket állít, személyes tapasztalásból tudja és ezért ismételten kéri az alispánt, hogy Közép-Homoródnak a körjegyzőség ketté, esetleg hárommá választása ügyében beadott kérvényét újabb tárgyalás alá vegye, mert azt ugyancsak az érdekelt körjegyző illetéktelen befolyására: a vármegye — még a régi rendszer idején — visszautasította. llosvay alispán válaszában azt fejtegeti, hogy anyagi nehézségek állanak a kettéválasztás útjában. A legutóbb kapott állami dotácziőbói csak 12 körjegyzőséget lehetett szervezni s ekkor is az első szempont az volt, hogy hol van áldozatkészség a községekben és másodszor dését a barátnői házába. S mint egykor a mit- hológiai Eris a viszályt hozó arany-almát, ö is beledobott egy-egy nyugodt asszony-kompániába valami gyanús hirt egyik-másik mákvirágról. S addig guritgatta, guritgatta, mig amazokat is összezavarta, harcba tüzelte s azokkal is megtáncoltatott egy-egy tilosba téved hitvestársát. Matild, akit az agyonzaklatott férjek — a kinevezett mákvirágok — már csak Eris asszonynak hittak maguk között, jóformán csak annak élt, hogy kutatott, felfedezett s aztán figyelmeztetett, Segíteni nem tudott, nem is akart, sőt boldogtalan lett volna, ha segíthetett volna, ő csak figyelmeztetett. A két barátnő szenvedelmesen összeölelkezett, elhelyezkedett s Matild, miután néhány pillantással átvizsgálta az egész lakást, Bella I szivébe is belátott azon a sápadt és fájó mosolygáson, mely megsoványodott arcán kesergett, kivágta a színeket: — Fiam, mindent tudok. A mákvirág gyönyörűen megcsal. — Nem csal, — felelt Bella szelíden. — Csak egyszerűen mást szeret s ebben igaza van. Minden elmúlik, miért lenne épen csak a hűség örök ? Matild lángra lobbant: — Miért ? Átért neki áldoztad a leányálmaidat, a tisztaságodat, a fiatalságodat. Ezt meg kell szolgálni. — Nem kérek végkielégítést. Semmit sem adtam el neki, csak mindent odaadtam s boldog vagyok, hogy neki adhattam . . . Eris asszony szikrázó szemekkel, remegő ajkakkal nézett a bágyadt, szőke asszonyra és kivágta a Jegszenvedelmesebb almáját: — És ha még tudnád, hogy kit tett a helyedbe ! Jól célzott. Bella csakugyan összerezzent, mintha szivén találták volna. Tagadás ide, tagadás oda, ezt az egyet csakugyan szerette volna tudni, csak büszke volt, restéit utána nézni. A leskelödés nem volt az ő kenyere. Titkos vágya kigyult a szemeiben és Eris asszony most már diadalmasan guritgatta az almáját. — Pozorinéval azzal, azzal, azzal 1 Bella majdnem felsikoltott, de aztán megsimitotta a homlokát és csendesen mondta : — Vele . . . Tegnap Bellának irt, hogy ma délfelé itt lesz és Bella rendbe hozta érte a lakást s elrejtette előle a könyes éjszakák nyomait. És amint ezt kimondta, egyszerre előtte volt Pozoriné, akire sohasem gondoJt volna s akit még csak csizmatisztitónak sem választott volna soha az ő egyetlen ura mellé. Bella emlékezett rá, s hogy néha látta s ilyenkor a jelentéktelen asszony hanyag külseje szinte fizikai undort okozott neki. A hire sem volt kifogástalan, piszkos históriákat suttogtak róla s Bella, aki erős asszonyismerő volt, az asszony viselkedéséből látta, hogy a hir nem rágalom, hanem igazság volt. Szinte félt tőle, de úgy, mint a békától félne az-ember, ha a közelébe került, önkéntelenül összébb fogva a szoknyáját. A csodálkozáson és az undoron kívül egyszerre a halálos aggodalom gyötrelmét érezte most. De hiszen ha ezt választotta az ő előkelő Ízlésű, költői szivü, fenségesen gondolkodó ura, nem lehet boldog, iszapba téved, beszennyezi, tönkre teszi magát . . . Oly kétségbeesett erővel ugrott fel, hogy Eris asszony szeme egyszerre felragyogott. Nem hiába jött, nem hiába kutatott, nem hiába figyelmeztetett. Lesz itt táncoltatás, elverik a port a mákvirágon. Hát csak rajta, rajta ! Ő is felállott s mint egykor a tüzes, jő verbunkos a katonát, áíkapta Bellát, hogy beleöntse a maga örök dühét, elkeseredését, erejét. Szinte meg is rázta. De Bella most már egészen nyugodtan nézett rá. — Köszönöm, Matild. Most már tudom, hogy mit teszek. — Megtáncoltatod ugy-e ? — Nem. Megalázom magamat, megtagadom a büszkeségemet, lektizdöm az undoromat, megtagadok magamban mindent, ami eddig női méltóság volt, szemérem és tartózkodó gyöngédség . . . Mindent oda adok. De visszahódítom az életem árán is! Eris asszony megsemmisülve, haragosan kielégítetlenül ment el Maróthynétól. — A gyáva, a nyomorult, az alamizsnaszedegető — mondta úgy befelé. És soha sem hitte volna el, hogy ez a gyáva, nyomorult s az alamizsnát is megbecsülő asszony most a glóriás hősök csatáját vivja. A haldokló hősökét, akik győztek, de nem tudják már hasznát venni annak, hogy megmentették a zászlót, amelyre egykor felesküdtek.
