Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-07-21 / 58. szám
2-ik oldal. SZATM ÁR VÁRMEGYE. 58. szám Itt lenne hát az idő és ez lenne hát az alkalom : az aratás ! Fájdalom azonban, hogy nem a Pessimismus, de a rideg valóság adja meg a szót: ez az idő most a gazdálkodónak nem a gazdag uzsora szedés ideje, ez az idő most nem a vig aratás ideje. Nem a gazdag uzsora szedés ideje, mert ha helylyel — közel szép is a termés, bizony általában országos jó termésünk nincs. A gabona- nemüeket mintha a pusztító rovar, a fagylaló tél megharmadolta volna. A búza rozsdát is, hő ütést is kapott, pusztult is belőle fagy, árvíz, egér s az Isten tudja mi minden ellenség következtében. A föld szóval szükmarokkal mostohán adja a kenyeret. Ám a csalódás töviseit és bogáncs kóróját osztja itt is, mint más vonalon a szegény magyarnak ! Kétségkívül nagy baj ez a szűkös termés ! Olyan baj, mit még az emelkedettebb árak sem képesek pótolni, gyógyítani. De hogy képesek pótolni, hiszen az a baj éppen, hogy az az ár emelkedés, mi terményeink eladásánál csak a múlt évivel szemben is mutatkozik ; végtelenül relativ dolog ! Mit ér vele a kis termelő, ha 20 koronás búza mellett 4 koronás napszámost kell vala fizessen, ha a sztrájkok, kongreszusok önzése feljebb csapta az anyagok árát, ki minden felől ott tátja száját nem csak az adó prés, de az adó emelkedésnek minden vonalon fenyegető mo- lohja. Eszünkbe jut egyik élez lapunk képe: „Aratás katonai segítséggel.“ Úgy variálnók azt igazán, ha száz féle üres zsákot tartanánk a kistermelő szűkös aratása elé, melyek végelnyeléssel fenyegetik nem csak a termést, de a talpalatnyi földet is és kezébe adják a gazdának vándorbotot a nagy vizek felé. És én Istenem ilyen terhek alatt, ily nehéz munkás viszonyok, ilyen törhetetlen megélhetési feltételek mellett arathat-e vígan, örvendezve, ki jó reménnyel, könyhullatva, verejtékezve vetett. Bizonyára nem ! Korántsem a mind inkább szaporodó arató gépek teszik nótától, vigdallától csendessé a mezőt. Nem. A zakatoló arató gépek késeiének suhogó vágása csak pótlása egyfelől az idengenbe vándorolt munkás kezeknek, az egymást kergető, kalimpáló vitorlák pedig mintha fenyegetnék a kezieket össze dugó sztrájkoló aratókat és intenek : „e gépek gyorsak és kenyér nélkül hagynak benneteket.“ De tagadhatatlanul hozzá járulnak az aratók szomorúságához ezek. A sokféle adó és más megterheltetés előtt nyögő kisgazda a szomorú szűk aratását pedig a nehéz gazdasági Sárközi György és Gáspár Károly beösmertek. Legalább az eltűnt ruházatának leírása az áldozatra vonatkozó adatokkal nem vágott össze. Minthogy azonban nem sokkal előbb ezt a mészárost is többen látták Didi Miklós házába betérni, mely Felső- és Alsó-Almás község közepén feküdt, sok valószínűség támogatta azt a föltevést, hogy őt is a cigányok ölték meg. A helyszíni szemle se vezetett eredményre, bár a tettesek egyike, Hliszki Máté önként ajánlkozott az eltemetett hullák fölfedezésére. De kisült, hogy csak szökési szándéka elleplezésére tette, mert kiszállás közben leoldva karjáról a köteléket futásnak eredt s az erdőbe akart rejtőzni. Ellenben pontosan megjelölték a tettesek Didi Miklós háza tűzhelyének szegletköveit, ahol a hullákat szétdarabolták s bevallották azt is, hogy a földarabolt hullatesteket megpörkölték, megfőzték és elfogyasztották, sőt Hliszki Máténak süketsége és hebegése ellen is jót tett állítólag e kannibáli szokás, Most már erélyesen hozzáláttak a bűnösök kézrekeritéséhez. Nemsokára 131-re emelkedett a letartóztatottak száma, akik bevallották, hogy egész külön társadalmat alkottak, maguk közül papot is választottak, aki az egyesülni kívánó párokat összeadta, mely alkalmakkor nagy lakodalmakat csaptak s táncz, muzsika közben 3—4 embert is leöltek és fellakmároztak. Midőn egyiküket megkérdezték, hogy milyen izü az emberhús, ez azt felelte, hogy az nem újság előttünk, már nagyapáik is azzal éltek. Ha túlságosan nincs főzve, igen finom, de soká főzve nem jó s általában a soványak húsa jobb, mint a kövérekké. munkás viszonyok, kedvezőtlen időjárás mind szükösöbbé mind szomorúbbá teszi, úgy hogy kétségbe esve áll meg a gazda az ő búza földjén és üres gabonása előtt kezeit tördelve kérdi: aratás ez ? És vájjon meddig vetnek reménnyel azok, kik sírva aratnak? És vájjon mi lesz velünk ha a föld nem hallgatja meg az el hintett magot, s a földet nem hallgatja meg az ég ? ! Ki vét, ki arat itt ? Ki szeret, ki tud itt igy élni ? ! i. Szabó Miklós. Politikai forgácsok. Az Andrássy és Bismark által összehozott tripl-allianz ugylátszik még sokáig fogja Európa népeit a béke áldásaiban részessé tenni. Olaszország és Ausztira az ölelkezés daczára szárazon tartotta mindig puskaporát és nem egyszer azt hittük felrobban a nagy szárazságtól, úgy dühöngött a béke ... Az olasz irredentizmus aláaknázta Ausztria olasz vidékeit és egy gyönyörű reggelen ott termett az olasz flota az ámuló-bámuló Póla előtt. Egy csattanás hiányzott és — fucs a békének. De nem csattant semmi, csak Póla parancsnoka ment nyugalomba. Erre Ausztria roppant mód megerősítette Tirol határait, jobban vigyázott a — ravasz Olaszra. Olaszország viszont az osztrák határ mellett óriási hadsereget vont össze — fegyvergyakorlatra, amit úgy is neveznek: falts manőver... Pár év óta azonban megszűnt az irredentizmus, mert Heléna királyné a Balkánra irányította a figyelmet : ott még sok a gazdátlan és sok gazdáju föld. Levántére kacsintottak kedves olaszjaink és Szalonikire drága osztrákjainak. Kezét azonban egyik sem meri kinyújtani a savanyu szőllő felé. A napokban az osztrák és olasz belügyminiszter Dezzióban találkoztak és tárgyaltak parti halászatról, vízi csendőrségről és Szerbiáról. Mit fáj nekik a Szerbia feje ? Hisz ott nincs a két állam között ütköző pont! Szerbia megmutatta már nem egyszer, hogy nem kér az idegen beavatkozástól, ha nem is keztyüs kézzel, de csak elvégzi belső ügyeit Európa uralkodói legnagyobb megelégedésére. . . * * * A mithologia népe évenként áldozatot hozott a krétai Minotaurusznak. De ennek volt kezdete és volt vége. A mi molochunknak, a mi minotauruszunknak soha sem lesz talán vége. Mindig éhesebb és éhesebb. Olyan, mint aki cukor betegségben szenved : minél többet eszik, annál éhesebb. A mi minotauruszunknak minden évben uj foga nő. Egyik évben létszámemelés, a másik évben uj hegyi ügyeteg, a harA rettenetes felfedezés hírére a legszéle- sebbkörü intézkedéseket tették a törvény teljes szigora alkalmazására, ami annál nehezebb volt mert nemcsak a megyebörtön telt meg vádlottakkal, de az istállók és pincék is. Maguk a bírák sem érezték magukat biztonságban s Rimaszombatban ütötték fel szállásaikat, ahonnan csak az ítélethozatalra rándultak le. A megyei hóhér nem volt elég az elitéltek kivégzésére, a selmeci hóhért is segítségül hívták. így is három napig tartottak a kivégzések. Báth, Kemencze, Csebi helyiségekben, mint a megye legjártabb utjain, sőt Szálkán és Drége- len is állítottak fel akasztófát. A vesztőhelyre vivő ut alatt a helybeli papságnak hat ferenc- rendi, két piarista és két Pálos-barát segédkezett. Első napon 41-et végeztek ki, és pedig: 16-ot lefejeztek, 14-et felakasztottak, 5-öt kerékbe törtek, 3-at felnégyeltek s testrészeiket bitóra szögezték, kettő a botütések alatt kiadta lelkét. Az Ítélet megszabta, hogy az akasztásra ítélteknek végig kellett nézniök a pallos által kivégzéseket, a kerékbe törésre ítélteknek az akasztásokat, a felnégyelendőknek pedig a kerékbetöréseket, hogy igy a fokozatosság a büntetésnemekben a nem, a kor s a tett súlya szerint érvényesüljön. A fejvételre Ítéltek csupa asszonyok voltak, név szerint: Révay Anna, Károly Mária, Didi Ferencné, Sovszki Katalin, Géczy Mártonná, Farkas Róza, Jónás Tamásné, Balázs Erzsébet, Sárközi Cecil, Sándor Mihályné, Jónás Ferencné, Jónás Mari, Polyákné Radics Mária, özv. Kál- lainé Radics Mária, Istók Tamásné, Szarka Hona | madikban uj gépfegyver századok. Hát fogfájásban soha sem szenved ez a bestia ? Hiszen ! annyi harapást okozott már nekük, hogy már I csak attól is elkophatott volna legalább egy fogsora. Ha ez, mint reméljük rövidesen bé fog állani akkor teljes lelki nyugalommal ajánlhatjuk, hogy gyógyittasa magát a — Tisza István által kreált királyi fogorvosokkal. Ne ijesztgessenek folyton létszám emeléssel hiszen az „Armeezeitung“ kimutatta, hogy felesleges a létszám emelés, ha a tiszti szolgákat rendszeres kiképzésben részesítik: Tartson a tiszt ur szolgát a saját, nem pedig az ország pénzén s akkor a kívánt létszám emelés mo- lochjának a szája talán hosszú időre bezárul, mert hát legyen Schönaich ur nyugodt arról, hogy ettől nem kopik — a foga. Adomány. Boldog emlékű özvegy Pósz Vendelné hagyatékából 100 koronát és több ruhaneműt juttattak örökhagyó gyermekei a szegények felruházó bizottságához. A nemesi elkü és bőkezű adományért ez utón fejezi ki háláját és köszönetét a felruházó bizottság védnöke gróf Károlyi Istvánná. E köszönő nyilatkozattal kapcsolatban említjük meg, hogy valóban követésre méltó e szép példa, mely az irgalmasságnak egy uj és könnyen megvalósitható cselekedetére hívja fel a figyelmet. A szegényeknek télire történendő felruházása esztendőről-esztendőre könnyebben megvalósíthatóvá lenne és esetleg nagyobb arányokat is ölthetne, ha általánossá válnék amaz ir- galmassági cselekedet, hogy a hozzátartozók elhunytjaik ruháinak egy részét a szegénység nyomorának enyhítésére ajánlanák föl. E valóban nemes gondolat megvalósítása érdekében ez utón is felkéri a szegényeket felruházó bizottság a könyörületes sziveket, hogy a gyász lesújtó napjaiban ne feledkezzenek meg a ruhátlan szegényekről, hanem fájdalmukat enyhítsék az irgalmasság oly gyakorlásával, hogy az elköltözött ruháinak egy részét, vagy a hagyatéki összeg egy kis részét juttassák a felruházó bizottsághoz, vagy a Paulai Szent Vinczé- ről nevezett irgalmas nővérek helyi zárdafőnöknőjéhez, hogy azt a télen szokásos ruhakiosztásnál a reá szorultak között kioszthassák, vagy Sárközi György kedvese. Az ítélet kiemeli, hogy ezek az áldozatok sikoltásait hegedüszó mellett dalolással, tánccal, lármával igyekeztek elnyomni. Kötélre ítéltettek: Zsigárdy Mihály, Didi Ferenc, Antics János, Grody Koska János, Laci Miklós, Géczy Márton, Bobecz Ferenc, Gáspár Károly, Hliszky Máté, Sándor Mihály, idősb Didi Pál, Jónás Mihály, Koncsek Gáspár, Zsigmond Mihály, Belsy Samu. Kerékbe törettek: Zsigárdy István, Bojsza András, Porongyi István, Tököly István, Jónás Ferenc és pedig úgy, hogy az alsó lábszáraikon kezdték a kerékbe törést. Felnégyelték Sárközi Györgyöt, Vörös Mihályt és Koncsek Ferencet. De még ez nem volt elég; következő napokon ismét 24-et végeztek ki s még mindig hátra volt még 80, úgy, hogy az összes kivégzettek száma 145-re rúgott. Csak az áldott állapotban levő asszonyoknál függesztették fel az ítélet kihirdetését és végrehajtását a szülés megtörténtéig. A felnégyeltek testrészeit részben a laládi hid táján, részint a fejjel együtt Drégel vidékén Nagyoroszi felé fordítva függesztették, mindeneknek elrettentéséül a szégyenoszlopra. Nem volt ennél nagyobb és gonoszabb bűnszövetkezet sem azelőtt, sem azóta hazánkban. Nyomtatott emléke sem marad, ami jobb is, mert nemcsak társadalmi, de közigazgatási állapotaink rettenetes barbárságát bizonyította volna. V. S.
