Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-07-03 / 53. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 53. szám hető olyannak, a melyet a közönségnek a valódi igazsághoz rendszerint legközelebb álló jogérzete fed. Ebből a szempontból csak akkor lehet helyesen bírálat tárgyává tenni a fegyelmi választmány ítéletét, ha indokai is ismeretesek lesznek. Ámde már ez idő szerint is meg- állapitandónak tartjuk, hogy Szatmárvár- megye közönsége a felmentő ítélet olyan értelmezésével, amely akár a vármegyei nemzeti ellenállás, akár az ellenállási harcban a végsőkig rendületlenül kitartott tisztviselők dezavuálásának csak árnyékát is tartalmazná, nemcsak egyet nem ért, de az ellen a leghatározottabban tiltakozik. A nemzeti eszme ellen vétkezők, amint már fentebb érintettük, maguk szabták ki büntetésüket, a hibá- zóknak a vármegye megbocsáthat, — de azoknak, akik a legriasztóbb körülmények között is rendíthetetlenül megállották a harcot, — érdemeit el nem felejtheti, ha csak saját dicsőséges cselekedeteit is nem akarja sárba tiporni. Ez a felfogás egyhangú Szatmárvár- megyében — és ha Kristófinak és társainak csakugyan az az eszeveszett gondolatuk támadt volna, hogy épen Szat- márvármegyében üssék fel a nemzetellenes tábor első sátorát, a vármegye közönségében lesz elég erő és erély ahoz, hogy e parazitákat csúfosan visszakergesse sötét odvaikba. A nemzeti ellenállásnak, — bár törpe kisebséget képező, — nyílt és titkos ellenségei tudjuk jól, voltak e vármegyében épen úgy, mint sajnos, mindenütt az országban. Azt azonban, hogy közülök Kristófiékkal bármelyik is pártalakitó cimboraságba merjen vagy akarjon állani, csak az mondhatja, aki sem ama szánalmas alakok természetrajzát, sem azt foghatják őket, mikor pedig letaglózták őket, húsúkat, bőrüket, belüket, mind-mind fölhasználják a gyakorlati érzékű emberek. Hogy a levágatás kellemes-e nekik, vagy sem, azt természetesen senki sem kérdezi meg tőlük, mert hiszen a vágómarhának nem az élete érdekel bennünket, hanem a húsa, bőre, bele és egyéb értékesíthető részei. Tehát, ahogy a vágóhídon, innen is, onnan is egy-egy keserves bőgéssel fogadva, vagy bégéstől kisérve, ide-oda ődöngtem, egyszer csak megáltain egyik kisebb rekesz előtt. A rekeszben erős, fehérszinü ökör állott, izmos, nagy fejét a földre konyitva, mialatt fehér farkát csöndes inegadottsággal csóválgatta lassan jobbra-balra. — Istenem, — gondoltam és (bocsánat a hasonlatért, de hisz tulajdonképen én magam is ember vagyok) önkénytelenül is az ember sorsa jutott az eszembe — Istenem, egy szegény, taglózásra szánt ökör ! Az állat mintha megérezte volna, hogy részvevő szív van a közelében, most fölemelte a fejét és hatalmas nyakát visszafelé fordítva, szemében valami kimondhatatlanul együgyü fájdalommal tekintett rám. — Buu ! — szólalt meg azután mély bőgéssel, miközben (óh, hisz az lehetséges, hogy csupán képzelődtem) nekem úgy rémlett, mintha a bőgésnek valami különös értelme volna. Mintha kérdezett volna tőlem valamit : — Lássa, uram, hová jutottam ? — Látom, — bólintottam némán a fejemmel. — Szomorú sorsa jutott szegény barátom (mert hiszen csak lehet a barátom, nemde, akinek a húsából élek ?) — De vigasztalódjék . . , Az ökör közbevágott: — Oh, (valószínű azonban, hogy most sem szólt egy értelmes szót sem s most is csak úgy bőgött, mint az imént s amiként neki tudnia adatott,) minek énnekem a vigasztalás, uram ? Tudom, hogy micsoda sors vár rám, a nemzeti erőt nem ismeri, amely e vármegye közönségében lakozik, — békés időkben, sajnos, a kelleténél többet pihen, de a veszedelem óráiban annál szenvedélyesebben tör ki. Szemle az iparkiállitáson. A városunkban múlt hó 16-án megnyílt iparkiállitás napról-napra mindjobban köti le és ébreszti fel a közönség figyelmét s a látogatások száma immár 3000-ik felé közeledik. Mire bezárul biztosan 5000 lesz a megtekintők száma. Ez oly szép eredmény lehet, milyet az iparosok maguk sem mertek volna remélni. A sürü látogatásokból és a nagyszámú elkelt tárgyak tüneményéből kettős tanulságot vonhatunk le. Először, hogy iparosaink teljes munkát végeztek, mikor készítményüket kiállítás alakjában a nagyközönségnek bemutatták. Másodszor, hogy a közönség tehetősebb része szívesen áldoz a hazai ipar oltárán és nem hajlandó többé idegen bálványnak hódolni. Jól teszik. Amit itt, a kéklő Kárpátok alján, magyar ember kezemunkájaként kapni lehet, azt vegyük meg itt, ne adjuk pénzünket idegenbe. Amit pedig ezidöszerint itt beszerezni nem lehet, azt igyekeznünk kell beszerezhetövé, előállíthatóvá tenni ; mert ha még sokáig fogjuk tűrni ezt a képtelen állapotot, akkor az ország lassan-lassanként elvesztvén életerőit utoljára politikailag is teljesen az osztrák, mindent beolvasztó molochjának áldozatul fog esni. — Ha gazdaságilag függetlenek, erősek leszünk, akkor politikailag sem maradhatunk gyámol- tanul. A kiállításon felhalmazott munkák felől eddig csak általános véleményünket mondtuk el. A babért az összeségnek adtuk s azért nézzük meg, kinek-kinek mennyi levélre van jogos igénye. Mindjárt a kiállítási tágas terembe lépésekor szemünkbe tűnik Bálintffy József csinos vasból készült ékszerdoboza és igen praktikus kiállítású takaréktüzhelye\ ezek mögött azonban korántsem maradnak el Orosz István és Schnell Károly, bámulatos lakatos készítményei. Aki szakértő és a bádogos munkát kellőképen becsülni tudja, az nézze meg Drágus István czinkugyanaz, ami többi barátainkra, akik — hallja, ugyebár — itt is, amott is, minő keserves bőgéssel várják a maguk végzetét, mely közös mindnyájunkéval. Anyámból tejet fejtek, abból vajat, túrót, sajtot készítettek, apám igaz, hogy felöklelt egy csordást, de én, jó uram a világon soha egy légynek sem ártottam, még azt is hagytam, hogy csak úgy hemzsegjen a testemen az istálóban. És mégis uram, most kivégeznek, mintha gonosztevő lettem volna. Semmi örömem sem volt az életben, uram s borzasztó, hogy még az elmúlásom is ily szomorú ! Igazán megesett szegény állaton a szivem s meleg részvéttel kapargattam meg a szőrét. — De — kérdeztem bizony ámulattal — de, ha semmi örömöd sem volt az életben, öreg, akkor minek búsulsz ? hogy itt kell hagynod ezt a világot ? Mi az, ami vonz, ami visz- szatart, hogy : oh, élni, maradni akarok, nem akarok még kimúlni, mint a többi szerencsétlenek ! Mi az, mondjad meg ezt, szegény állat. Az ökör, ej, milyen furcsa dolog is ez, elfordította tőlem a fejét és megint csak mélyen, keservesen bőgött egyet. Aztán jámbor tekintetével ismét rám nézett, ezúttal oly értelmesen, hogy mindent egyszerre megértettem. — Igen, az élet mégis megadja neked, hogy legalább bőghess, ha szenvedsz. Mig a taglózás után . . . És hirtelen, mint a villám az eszembe cikkant, hogy az emberek közül is az utolsó pária is, hogy ragaszkodik ösztönszerüleg az élethez, amelyben tudja, érzi, hogy — ha mást nem — legalább szenved. Otthagytam a szegény párát s a vágóhoz vetődtem . . . Épen egy letaglózott ökröt emeltek el a legények. Üveges szeme véletlenül rámmeredt s én borzalommal olvastam ki belőle a panaszt, hogy : — Én nekem már szenvedni sem lehet! bői készült keresztjét, kertipavillon-zenélőjét, fűthető fürdőkádjait és vízszűrőjét. Ez utóbbinak egy házból sem volna szabad hiányoznia, ahol a viz tisztaságára csak valamicskét adnak Kárászi Lajos nagykárolyi majolika munkái igen érdekesek ámbár festése kezdetleges. Katz Mórné keféi, Grosz nővérek csinos női kalapjai, Szikszay Kálmán esztergályozott virágtartói, Török István és Csontos Ignátz magyar jestésü paraszt bútorai, Fernczy Lajos szűcs árui, Orosz János lószerszámai, Nágele Ferencz és Klein Salamon kárpitozott bútorai mindannyi kedves szép készítmények. Tiszta és értékes munkát végzett :Ko\áXs Lajos gubás mester, Fetser János magyar szür-szabó, Lukácsovits János kékfestő, Csókás László könyvkötő, Kun Áron, Hancsis Illés, Timkó, Sípos és Szabó István férfi szabók. Hosszas figyelmet szentelhetünk Plesz Erzsi szalmafonadékainak, Ujfalussy Margit bársony beégetéseinek és befestéseinek. Ezen munkák bármely világkiállításon figyelmet keltenének. Kacsó Erzsi művészies hímzésű selyem kályhaellenzője bármely főúri szalon díszére válnék. Festőink közül kitűnő előhaladásról te- szen tanúbizonyságot Kalina Ferencz czégtáb- táblája; a Szabó Miklós szobafestő segéd által festett, de Reés József által kiállított Bencur „ Vajk megkereszteltése“ utánzatával, Pucser István aquareljei és kárpitmintái. Ez utóbbiak általános figyelmet keltettek városunkban és komolyan szóbakerült városunkban ilyen gyárnak való felállítása. Festőink ugyanis a papirkárpi- tokat eddig kizárólagosan külföldön szerezték be, mert itt ilyen nem kapható. A nagykárolyi Kölcsey-nyomda r. t. munkái igen csinosan vannak csoportosítva. A különféle stílben és színekben készített munkák mind a gondos és ízléses kiállításról tesznek tanúbizonyságot. Különösen említést érdeme! a hátszínben kiállított meghívó és irys stílben készült levélpapír. Ha a Kabelik Gyula fogasát, Drágus- család czimerét, II. Rákóczy Ferencz székeit Gr. Károlyi István részére faragott foteljeit szemléljük önkénytelenül jutnak eszünkbe a költő eme szavai: „Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi szépre, mely müvedben csillog pazar fénnyel ?“ Kinczel János fali etagerjére, Meszessy Ferencz szobakorlátjára, fiókos ruhaszekrényére stb. stb. bátran mondhatjuk: „Más csak levelenként kapja a borostyánt, s neked rögtön egész koszorút kell adni“. Ilyen munkákat, továbbá a milyeneket Ember László, Griszháber Albert, Klein Ferencz s mások állítottak ki, csak nagy kultiválással biró világvárosi művészek tudnak produkálni. Ezek rég túl vannak a mesterember határán. Czutrin Bernát által kiállított szatyorok valóban praktikusak s ha ezen iparágnak a külföldön piacot lehetne szerezni, sok munkáskéz szép keresethez juthatna városunkban. Végre el nem hallgathatjuk elismerésünket kifejezni a nagy számmal kiállított kikészített bőrök, a szép lábbelik, Márton Sándor borprése, Kun István pinceberendezési cikkei, Kihán Sándor saját készitményü ekéi, Nagele, Czeha, Kern és Akkermann pintér mesterek ügyesen kidolgozott boros hordói fölött. Terünk nem engedi, hogy az ott még ezeken felül is látott sok szép és ügyes dolgokkal érdemben foglalkozzunk. Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy a munkákról kevesebbet mondtunk, mint amennyit mondani lehetne. Erről bárki könnyen meggyőződést szerezhet egyszeri látogatás után. És hisszük is, hogy városunk és környékünk szép-, jó-, és nemesért lelkesülő polgárai, kik a kiállítást eddig meg nem tekintették ezek után — tekintve, hogy a kiállítás csak julius 16-ig marad nyitva — sietni fognak maguknak egy igazi nemes élvezetet szerezni és mielőbb megtekintik azt. SZATMÁRVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP * Előfizetési ár: Egy évre .... 8 kor. — fill. Félévre .... 4 kor. — fill. Negyedévre . . . 2 kor. — fill. Egy hóra . ... — kor. 70 fill.
