Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-06-05 / 45. szám
III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. « MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. — Telefon szám: 58. -------- . ~ Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér.- Kéziratokat nem adunk vissza. —■■■......: Fele lős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Egész évre Főmunkatárs: Laptulajdonos: Félévre Negyedévre Tóth Zoltán dr. Szintay Kálmán. Előfizetési árak: Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona 4 korona 2 korona. A válság. Nagykároly, 1907. junius 4. Azt hittük, nagyobb és keservesebb csalódás és kiábrándulás sohasem érheti Aáagyarországot, mint a milyen a tavalyi és azelőtti esztendőben az ezeresztendős alkotmány vér- és hús nélkül valóságát demonstrálta. Csupán csak azért, hogy azt a papiros alkotmányt egy kicsit szilárdabb alapra állíthassuk, hogy némileg megnehezítsük azon becsi kezek munkáját, a melyeknek legfőbb céljuk a mi várunk kapuit kiforgatni sarkaiból, hogy majdan az alkotmánybiztositékoktól körülbástyázott parlament a nemzet széles rétegeit magába foglalva, nyomatékosan képes legyen a császári hatalommal szemben a magyarság történeti jogait, tényleges erejét érvényesíteni, csupán ezekért a messze jövő gyümölcseivel kecsegtető kilátásokért felhagyták a harcot a szövetkezett pártok, deferáltak az uralkodónak s egy éven át az önmegtagadásig vitt lojalitással vártak az alkotmány-biztosító törvények előterjesztésére. Régóta, mondhatni a koalíciós kormányzat első napjaitól kezdve nem titok, hogy azok a titkos tanácsadókakik, úgy látszik, ma még benfentesebbek a Burgban, mint voltak a Fejérváry-kormány idejében, minden erejükből igyekeznek a királyt a trónbeszédben bejelentett, a parlament feliratával megpecsételt alkotmány- biztosító törvények ellen hangolni. Sokáig lappangott ez a legújabb krízis. Mintha mind a két fél érezte volna, hogy az oly nehezen megszerzett béke állapotát súlyos ok nélkül megzavarni nem áll érdekében egyiknek sem, sőt kiszámíthatatlan következményekkel járhat mindkettőjükre. Hogy immár a félhivatalos kommünikék is csak félig- meddíg cáfolnak s máris sejtetni engedik a közel jövő súlyos válságát, ez azt bizonyítja, hogy a kormány elérte lojalitásában a legvégső határt. Soha kormánytagok nagyobb áldozatot nem hoztak, mint a jelenlegi magyar miniszterek kormányra jutásuk óta mind e mai napig. Általában hálátlan feladat az, a midőn az ellenzékiség meddő, de korlátozatlan mezejétől az alkotásoknak körülhatárolt területén kell átlépni, a népszerűség felváltatlan, értékesíthetetlen nagy bankóját a mindennapi szürke munka aprópénzére felaprózni. Hát még miná- lunk, helyesebben odaát Bécsben, ahol az „alkotmányos“ miniszter typusa ma is Kaunitz s Metternich ! Személyileg bizonyosan legkényelmesebb, politikailag legragyogóbb megoldás volna a kormánynak minden, de különösen negyvenyolcas párti tagjára, ha nem igyekezne tompítani a válság ellenségét, a nemzet egészére támaszkodó büszke önérzettel határozottan felvetnék a kabinetkérdést. Ha nem teszik, ha a lehetetlenség határáig menő türelmet tanúsítanak minden bérű provokációval szemben, a legsúlyosabb, de legszebb polgári kötelességet teljesitik, a mivel hazafi hazáját szolgálhatja. Ök tudják, a nemzet érzi, mikor érünk el arra a határozatra, a melyen túl Magyarország existencziális feltételei ellen volna egy lépést is tenni, egy lépést is engedni. És az újabb harczban, a melytől hasztalan húzódunk, előbb- utóbb csak keresztül kell rajta mennünk — ismét együtt lesz az egész ország, ha talán kisebb lármával, kevesebb tűzzel — de tapasztalat által megszerzett nagyobb mértékével a bölcsességn.ek. Koronázási jubileum. Ö Felsége Apostoli királyunk I. Ferencz József meg- koronáztatásának 40-ik évfordulójához jutunk folyó hó 8-án. Ezen alkalomból a helybeli összes templomokban ünnepélyes hálaadó Istentisztelet lesz és pedig: Úgy félek a ... Úgy félek a sírtól! De nem a haláltól. Meghalni könnyű, Elmúlni jó, De a sötét sir irtóztató! A lélek boldog, Bezárva nincs ott, Felszáll szabadon Isten felé — Kijelölt helyét ott meglelé ! A test meg szegény, A sir fenekén, Ott fekszik némán, Hidegen, Körötte minden idegen. Fölötte a hant olyan nehéz, Nincs ki könnyítse segítő kéz, Féreg ellepi Alakját veszti, Sokára jő csak az enyészet Készít belőle hamut, földet; Majd valaki Porát is kiveti Míg a fergeteg megszánja; S betemeti az ut sarába. Úgy félek a sírtól! De nem a haláltól. Meghalni könnyű, Elmúlni jó, De a sötét sir irtóztató. Gulácsy Ilonka. A szegénység és az ember. A nap tüzelt. A föld szinte gőzölgött a forróságtól. Ekkor tért a Szegénység egy kis pihenőre. Meghúzódott egy szomorufüz bus árnyékában. Bágyadtan nézett vissza az életbe. Ezermillió testvére szenvedett, nyomorgctt — az emlékezetében . . . A szomorufüz levelei egyszerre megrezzentek. Hirtelen lágy szellőjárás kerekedik. Az apró levélkék egymáshoz simulva hajlongnak. Biztos, határozott léptekkel közeleg — valaki. Itt ismeretlen idegen : a Gazdagság. Odaér. Leül a Szegénység mellé. Kevélyen szó! hozzá: — Sajnállak Szegénység, hogy ebben a tikkasztó nyári hőségben is csak ez az egyetlen üdülőhelyed marad. Látod, nekem nyitva az egész világ. Mindenütt tárt karokkal fogadnak. Fény és pompa az én hajlékom. Tengerpartról jövök most is, hol édes hullámok enyelegneka partvidékkel, hol boldog emberek élnek vigadva gyönyörökben. — Az én üdülésem a lelkem enyhülése, a lelkem békés, boldog elmerengése! — feleli a Szegénység. Azért választottam a nyarat és kerestem az elhagyott helyet. Kis időre kitértem sanyargó testvéreim elől. Nem nézhetem örökös sinylődésüket. Ha jön a zord, kegyetlen tél csak vissza kell térnem hozzájuk . . . És a nagy, a dicső természet magához ölelte, átkarolta a Szegénységet. Vigasztalta. Megunta a Gazdagság az egyhangú Szegénységet. Felállott. — Isten veled. Sietnem kell vissza testvéreimhez. Tudom fájlalják, nélkülözik távol- maradásomat. — Hallgass meg, mielőtt távoznál! — mondá a Szegénység. Öntelt és vak vagy te. De boldog, mert hiszesz testvéreidben. Meg- 'győződtél-e vájjon már hűségűkben, őszinteségükben ? Nagyok és szomorúak az én tapasztalataim. Tedd próbára őket. Ha ezt a próbát kiállották, én is hiszek a szeretetben. Csak külsőt cseréljünk. Vedd magadra az én fájdalomból és könyekből szőtt ruhámat. Én pedig felöltőm fényes köntösöd. Meglátjuk, szeretnek-e téged akkor is? És cseréltek külsőt. Mentek . . . Öntelten, hiú büszkeséggel lépdelt a Gazdagság — szerényen, de öntudatosan Szegénység. A tengerpartra értek. Együtt volt ott a fény és a pompa. Ezrivel mulatoztak drága
