Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)

1907-04-24 / 33. szám

Nagykároly, 1907. április 24. 33. szám. III. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK HETENK1NT KÉTSZER SZERDÁnVS- VASIrnAP. g Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a. —- Telefon szám: 58. =1: Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér.------ = Kéziratokat nem adunk vissza. —........... Fe lelős szerkesztő: Kovács Dezső dr. Fömunkatárs: ' Laptul Tóth Zoltán dr. Szintay Birkózás. Nagykároly, április 24. (1) Bocsássa meg a mi olvasóközön­ségünk, ha a kiegyezési tárgyalásokról irt cikkünkhöz a cimet és hasonlatot a cirkusz porondjáról vesszük. A kép egy kicsit drasztikus és egy kicsit elkoptatott. A magyar és osztrák államférfiak között meg-meg ismétlődő, eddig csak inkább kedélyes purpáriék a vicclapok képein mindig, mint egymást gyomrozó és ök­lelő cirkuszi birkózók küzdelmei teste­sülnek meg. Vagy esetleg a bibliai ak­robata, Góliát, osztrák miniszterelnöki fejjel akar derültséget és reményt belopni a szomorú honfi keblekbe. Sőt az ellen is tiltakozunk, mintha azt a lázas hangulalot akarnók kihasz­nálni, melybe a napok óta tartó esteli birkózások hozták ami éppen nem köny- nyen hevülő városunkat. Bár mint tár­sadalmi kérdéssel érdemes volna vele foglalkozni. E kérdés bizonnyal nagyon sok művelt ember lelkében felvetődött. Mi ez ? Általános elfajulása a közízlés­nek? Eltompulása a nemesebb emberi érzéseknek, mely a spanyol bikaviada­lokhoz, a római gladiátorok küzdelmeihez gész^jví lévre yedévre fog vezetni? A test kultuszának\gfcóA zelme a lélek kultusza fölött? \\v Erről a kérdésről tehát lehem^\és'< érdemes volna beszélni. De mi rrf^st mást akarunk. Mi faji sajátosságokai, akarunk a birkózásából levezetni. Talán merész ugyan, de annak a néhány né­met akrobatának a birkózási modorából a mi füleinknek szinte ordit a német nemzeti karakter. Az az otromba durva­ság, amellyel a német birkózik, ha erő­sebb ellenféllel van dolga, amikor nem ismer se embert, se paragrafust, fojtogatja, marja, harapja társát,, hasbarugja a sze­gény directort; az az igazi német őserő nyilatkozása. Azé a német kegyetlenségé, melyhez újabban az afrikai benszülöttek vére ta­pad s amely áttöri a civilizáció burkát, mihelyt bajban van. * Szükségesnek tartjuk, hogy a kie­gyezési tárgyalások alkalmával a kérdés faji oldalát kidomborítsuk. Mert ez a szempont nem részesül kellő figyelemben abban a nagy küzdelemben, melyet a magyar nemzet gazdasági önállóságáért vív. Az önző, alattomos német jelleg, minden gazdasági érvnél jobban követeli a vámsorompók felállítását. Az a nagy lárma és jajgatás, pedig az az önálló Előfizetési árak: V\ :: V " \ ........... Kg 'jres szám árii 20 fillér. ■ ■­yámp^jitW kifejtésével való fenyege tŐdzés;-a j’ajvel^kelés a nagyhatalmi cim és rangjérfe azt -^uljatja, hogy a német fáj bajban van. Most már nem ismer politikai illeme^ nincs szégyenérzete, meg­alázkodik a vnlgsaftó előtt — és meg­fojtaná ellenfelét ha lehetne. Május 1-én kézdődnek meg újra a kiegyezési tárgyalások. Az a kormány, mely a nemzet testéből és véréből lett, tudni fogja kötelességét. Mi csak figyel­meztetjük a német fajra, mely mennél jobban fenyegetődzik, annál nagyobb bajban van s annál inkább itt az ideje, hogy két válla érje a földet. 8 korona 4 korona 2 korona. A bükki tranzverzális ni. Az erdődi járás ismeretes útügyi mozgal­mában az érdekeltség 60 tagú küldöttségének Kossuth kereskedelmi miniszternél vaió tisztel­gése volt az utolsó nevezetesebb esemény. Az a meleg érdeklődés, amelyet a mi­niszter az ügy iránt tanúsított, bizalmat öntött ez érdekeltségbe a tekintetben, hogy régi sé­relmeik végre-valahára orvosolva lesznek. Épen azért úgy határozott az érdekeltség, hogy a mozgalmat most már más fokozottabb erélylyel fogja folytatni és állandóan ébren tartani. A kiküldött végrehajtó bizottság ez ügyben e hó 21-én Erdődön értekezletet tartott, ame­Becsületes ember? — A „Szatmárvármegye“ eredeti tárcája. — Irta: VÉRTESY GYULA. A Karády Laczi öngyilkosságáról beszél­gettünk. A tiszteletes ur egyszerűen isten jósága ellen való megbocsáthatatlan bűnnek minősítette azt, hogy ha egy ép testű, egészséges szép fiatal ember, a ki előtt tárva áll a jövő, — eldobja magától az életet, melyet isten kezéből kapott. Steinisz ur, a Konyáry grófok bérlője pe­dig azt mondta, hogy a gentry fajnak az már vérében van, hogy henczegni akar a halálával is. Karády Laczi is félmilliót kapott volna a feleségével, ur lehetett volna, de nem kellett neki. Inkább meghal kódusan, csak ne kelljen a vén pékmester-após kegyelméből élnie. Csak a kis aljegyzőcske az védelmezte — Laczinak igaza volt. Azt nem vehette el, a kit szeretett, olyannal meg nem élet az élet, a kit nem szerét az ember, akármennyi pénze van is ! — Bolond idealizmus! dörmögi a mérnök úr — hanem azért van benne valami! Mindenesetre van benne valami . . . Ka­rády Laczit sokkal nagyobb urnák nevelte az apja, minthogy dolgozni tudott volna akkor, mikor már nagy szüksége lett volna a munkára. Néha pillanatokra megvillan előtte egy-egy napsugaras kép a jövőből és meleg színekkel ecseteli ki gondolatában azt a képet, melylyel tétlenül töltött hangzatos óráiban úgy szeret foglalkozni. Elfogja venni azt a leányt, a kit szeret. Ha szegény is mit bánja ő, két keze munká­jával keresi meg számára a kenyeret, annál jobban fog az esni! Igen, igen elfogja venni Hedry Idát, mert érzi, hogy igaz az, a mit egy­szer mondott néki, hogy meghalna nélküle. Elfogja venni és élni fog vele szegény, de nagyon nagyon boldog életet. Elmennek majd innen messze, a hol nem kell senki előtt sem restelniök azt, hogy szegények és hogy dolgoz- niok kell, elmennek oda, a hol senki sem fogja tudni róluk, hogy a felesége hedrefalusi Hedry Barnának, a hires volt alispánnak a leánya, ő pedig karancsszegi Karády László, a kinek az apja valamikor plenipotencziárius ur volt a me­gyében, hatalma erős bástyájául szolgálván az a kétezer hold fekete föld, melynek minden röge busás perczentet hozott, A hatalom erős bástyája persze már az öreg életében ingadozni kezdett, László urra pedig, mikor túladott az utolsó göröngyön is— egyenesen reá roshadt. És koldusabb lett a kol­dusnál mert annak legalább nincs olyan hires predikátumos neve, mint neki és nem restelhet odaállani az utczasarokra fillért kunyorálni.- Két arczkép hever az asztalon a fiatal ember előtt. Az egyik az Ida arczképe. Nagy fekete szeme csak úgy villog még a képen is, kivágott báli ruhájának csipkéi alól kidombo­rodik ruganyos bájos testének minden vonala, mosolygásra álló ajkai mintha most is valami édes, kedves szót suttognának. A másik arczképről pedig egy fakó arczu hiuzszerü, csúnya kis leányka bámul reá. Kes­keny ajkai vértelenségét még igy is látni, cson­tos hegyes vállai közül gémszerüen nyúlik elé vékony nyaka. Ez Brant Gizi, a félmilliós pék­mesternek Brant Sebestyénnek a leánya, a ki halálosan szerelmes volt az urfiba, de a kire az reá sem akart nézni. Most is undorral löki félre az arczképet s kapja fel a másikat és egy darabig nézi, nézi, majd elárasztja csókjaival s úgy suttogja. Enyém leszel te édes, te drága! És két hétre rá megkérette a Brant Gizi kezét. Furcsa história volt ez. Laczinak ebben az időben va­lami rég elveszettnek hitt pörböl került pár száz forintja. Persze már az nap este ott kártyázott fen a kaszinóban. A sorsban bizó tehetetlen emberek szokásaként ő is azt hitte, hogy hátha most fordul jobbra a dolga. Az eredmény pe­dig az lett, hogy nemcsak a pénzét vesztette el, de ráadásul még elveszített becsület szóra vagy négyszáz forintot. Másnap azután megjelent a lakásán Glück ur, polgártársaink egyik legélelmesebbike és kijelentette neki, hogy csak egy feltétel alatt keríthet neki pénzt, ha megkéreti Brant Gizella kisasszonyt: Úgy is tudom, hogy szereti a nagyságos urat. A verebek is „csiripelik:“ És akkor még kerithetet többet is. Persze hogy kidobta az ajtaján a csúnya vörös zsidót, hanem az azért még egyszer be­dugta a fejét az ablakon. — Nagyságos ur!

Next

/
Thumbnails
Contents