Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-04-14 / 30. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 30. szám. tanoncz, valamint a gazdasági ismétlő iskolának sem. Igen ám, de egyiknek sincs az a bizonyos matéria, melynek pénz a neve... Vagy ha elő is tudnák azt teremteni, az csak a jelen generáció súlyos megterhelésével járna. A bajon a felekezetek nem segíthetnek, mert a tandíj úgyis elég magas' és az adósság nagy. A tandijat felemelni, mikor a tankötelezettség elve ki van mondva, egyenesen képtelenség. Itt-ott hallunk egyes hangokat iskola feloszlatásról, községi és állami iskola létesítéséről, de ez eddig csak beszéd. Szó, mely elhangzik és nyomot nem hagy maga után. Mindenki kíváncsian várja a történendőket. Valamennyi arcon kiolvasható a nagy kérdés: Mi lesz ? Hát igenis, mi lesz ? Erre vagyunk mi is, a felekezetek is kiváncsiak! Itt nincs egyéb hátra, mint vagy a felekezeteknek adandó nagyobb mérvű iskolaépitési államsegélylyel szanálni a helyzetet, vagy az állam vegye kezébe városunk iskolaügyét és véglegesen rendezze. Ha jól tudjuk a felekezetek szívesen látnák az állam megváltó kezét. De az államnak viszont kötelessége is gondoskodni alatvalóinak megfelelő oktatásáról, iskoláztatásáról. Mi gátolja tehát városunk iskola ügyének egészséges mederbe való terelését?! Nincs tán emberünk, nincs szószólónk, kik mérvadó helyen bajainkat tolmácsolják? Dehogy nincs! Csak kissé körül kell tekintenünk és meglátjuk őket, hisz közéletünk padjainak első sorában foglalnak helyet. Ott van vármegyénk minden nemes és szépért hevülő agilis főispánja, ki rövid kormányzása alatt oly sok szép eszmét vetett el körünkben. Neki nem kerülne nagy fáradságába és a gordiusi csomó meg volna oldva. Ott van mellette a fiatal, de tetterős és ambiciózus királyi tanfelügyelő, ki a szatmári és egy sereg szatmárvármegyei elemi iskola államosítása körül kifejtett buzgalmáért megérdemli, hogy neve Szatmárvármegye történelmének fényes lapjain tündököljék. Sürgős teendője tehát felekezeti közéletünk vezetőinek odahatni, hogy ezen két kiváló, jóakarattal és munkabírással megáldott lelkes hazafit az államosítás eszméjének hathatós támogatására megnyerjék. De Nagykároly városa maga sem maradhat tétlen. Szemlélője a közoktatás- ügy eme vajúdásának. • Az ő érdeke is erős veszélyben forog. Nagykároly város, mint iparostanonc és gazdasági irányú ismétlő iskolai fentartó közeg iránt is naponként uj meg uj követelményeket támaszt az állam az iskolák fejlesztése és korszerűvé alakítása tárgyában. Ha a követelményeknek meg nem felelne, köny- nyen elveszítheti nagymérvű államsegélyét amit már élvez és az iskola fentartás reá háramlik teljes sulylyal. E napokban is üdvös rendelet jött az iparos tanonciskolák igazgatójához, mely az 1907— 1908. tanévre „Tanonc Otthon“ létesítését sürgősen'-meghagyja. Igen ám, de ehez nemcsak jóakarat, hanem pénz és helyiség is kell. Pedig éppen ez nincs! Ha elemi iskolák államositatnának, ezt nyomon követné az iparostanonc és gazdasági ismétlő iskolák államivá tétele, miáltal nehéz felleg vonulna el Nagykároly város háztartási egéről. Véleményünk tehát az, hogy az államosítás végett a .kezdeményező lépést városunk erélyes polgármesterének kell megtennie. Az ő buzgóságának szikrája gyújtsa fel a lelkesedés, tüzét, mely any- nyi kebelben lappang. Ő vegye az ügyet vaskezébe. A darázsfészekbe csak az ő szerencsés keze nyúlhat elsőnek be s Augiász istállóját csak ő takaríthatja ki. Az ő neve városunk regenerálásával és modern intézményeivel szoros kapcsolatban van. Kaszárnya, polgári leányiskola, aszfalt, kövesutak, város rendezés, villanyvilágítás, állandó színház őt tisztelhetik édes atyjuknak. Most már csak az van hátra, hogy az iskolák államosításával halhatatlan érdemeit betetőzze. Ezt várja tőle a város közönsége és saját hazafisága, mert Magyarországon az állami iskoláké a jövő. A vármegyei közigazgatási bizottság ülése, A közigazgatási bizottság f. évi április hó 12-én Dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt rendes havi ülést tartott. A választott bizottsági tagok közzül: Jé- key Zsigmond, N. Szabó Antal, Luby Béla, Luby Géza, Domahidy Sándor, Madarassy Dezső, Jármy András voltak jelen, Gróf Károlyi István és dr. Kovács Dezső távol maradásukat igazolták. A bizottságnak tisztviselő előadói mind jelen voltak. A főispán az ülést megnyitván először a Sántha Kálmán lemondásával megüresedett árvaügyi fellebbviteli küldöttségbe póttagnak; II. fokú erdei kihágási bíróságba rendestagnak, a munkásügyi bizottságba póttagnak Böszörményi Zsigmond választatott meg. Luby Géza bizottsági tag a matolcsi komp közlekedését kifogásolta. Ilosvay Aladár alispán válaszában megnyugtatta a felszólalót kijelentve, hogy szükséges intézkedéseket megteszi. Az alispáni jelentéssel kapcsolatban Jármy András felszólal, hogy a kivándorlók vissza érkezésekor terjesztik a különféle, magokkal hozott betegségeket, inditványoza, hogy a közig, bizottság szerezze be az adatokat s írjon fel a kormányhoz a bajok orvoslására. Tanfelügyelő, úgy a havi jelentésében, mint előszóval tudomására hozta a közig, bizottságnak a vármegyei népoktatás égető kérdésének megoldását. Részletes előterjesztésben hívja fel figyelmét a bizottságnak a tulzsuffolt és törvényes követelményeknek nem megfelelő iskolákra s megjelölte az orvoslás azon eszközeit is, melynek céltudatos felhasználásával a vármegye népoktatásának áldásos eredményeket lesz képes biztosítani. Hatáskörében teljesített iskolalátogatások alkalmából 157. iskolát kifogásoltnak tart a tanfelügyelő, s bejelentette, hogy a vármegye területén 81 tanítói állás szervezendő. A kifoVI. A virág sorsa. Hajnalodott. Egy pompás kertben sok színes virág kis kelyheiben csillogott egy-egy harmatcsepp. Sírtak. Remegve várták gazdájukat, kinek ma sok kell közülök. Temetésre és esküvőre. Halkan suttogva beszélgettek és szólott az életvidor piros szegfű: — Én csak a menyasszonyi csokorba vágyom. — Én pedig a koporsóra szeretnék jutni! — feleié a szerelmes liliom. A bús fehér őszirózsa igy vágott közbe nagy bölcsen : — Kis testvérkéim ne vitatkozzatok. Sorsotokat ki nem kerülhetitek úgysem. És ha már ettől az élettől, melyet annyira megszoktatok, mely boldogított benneteket, hol szerettetek és titeket szerettek, meg kell válnotok és elszakít a sors benneteket, nem mindegy-e már akkor: akár a menyasszonyi csokorban avagy a gyászos koporsón hervadtok és haltok el? VII. A Füst és a Szerelem. A Füst és a Szerelem egymás'mellett repültek az ég felé. — Ne oly kevélyen Szerelem — szólítja meg a füst. — Hidd el, te nem vagy egyéb nálamnál. Nagy lángokkan égsz te is és aztán : felszállasz, elillansz, eloszlasz — akárcsak én... VIII. A két menyasszony. Kora, zsenge tavasz volt. A nagy természet egyes kiválasztottjai ébredeztek még csak. Két leány ült egy pádon. Beszélgettek a Boldogságról. Szólott az egyik : — Én most találkoztam először életemben a Boldogsággal. Szeretek. Szeretek. Boldog menyasszony vagyok. És felelt a másik: — Én felém is tartott egyszer Boldogság, Rózsás arccal köszöntött és kisért haza felé . .. Tiszta csendes otthonomba érkezve rémülve tapasztaltam, hogy kísérőm az álszenteskedő — Boldogtalanság. Ijedten bocsátottam el. És talán most vagyok csak igazán boldog — mert már nem vagyok menyasszony . . . IX. A gyász. | Két temetés volt egy időben ... Az egyiknél zúgtak, kongtak a harangok. Nagy pompa, fény . . . Sok, sok virág . . . Beethoven gyászindulója ... A pap . . . Sok ember . . . Dicséret, megszólás is, sok üres beszéd . . . A másiknál csönd. Néma fájdalom . . . Senki sem tudta . . . Senki sem kisérte . . . Csak egy — Könycsepp és egy Szív.. . . X. A gyermekek. Kéz-kézben megelégedetten halad férj és feleség. Egyszer azonban felkereste őket a veszélyes Unalom. És az Unalom közvetlen nyomdokában sietve jött a Kaland. E kettő együttesen célba vette a gyengébbet — az asszonyt. Elkábitották, elfelejtették vele hivatását. Érzéketlenné tették lelkét és szivét. Vitték, sodorták. Az asszony pedig ment-ment biztos léptekben lefelé a lejtőn. Nagy fekete örvény tátongott szemei előtt. De az asszony semmit sem látott. Vak volt. Csak ment, egyre ment. Már-már az örvény szélén állott . . . Lába ingadozott . . . Ekkor isteni hang hatolt szívéig: — Anyám, édes kis anyám, hova tartasz? Jer, jer, haza . . . Hozzám . . . Kis fiad beteg .. . Az anya visszafordult . . . XI. Az Ifjúság és az Öregség. Égető vágya ébredt egyszer az Ifjúságnak. Az Öregséggel szeretett volna megismerkedni, kit csodált, hogy oly józan, előrelátó és mindig hidegvérű. Elment tehát az Öregséghez. — Megismerni téged és tanulni jöttem hozzád, hogy ne legyek lépten-nyomon oly meggondolatlan és bohó. Szeretném én is öntudattal élvezni az életet, minden kínálkozó gyönyört, szépet és jót. Mondd, hogy lehetsz ily méltóságteljesen nyugodt és megállapodott? Hogyan tudod, mit kell tenned és mitől óvnod, védeni magad? Taníts. Hallgatlak. — Egyszerű ez nagyon — feleié higgadtan — az Öregség. Élned kell csupán. Menj vissza az Életbe. Küzdj. Szenvedj. Szerezz óriási áldozatok árán keserű tapasztalatokat. Szeress és csalódj . . . Egyszerre utolérsz engemet... XII. Az örült. — Milyen szép, dicső az Élet! Milyen jók és nemesek az emberek! Hogyan szeretik egymást. Milyen megelégedett és boldog vagyok. Hogy győzedelmeskedik a Jó.. Mikép bukik a Gonosz, a Rossz. Csak Igazság uralkodik mindenek fölött. Nincs Irigység és Hazugság . . . Szép, szép az Élet . . . — Ki, ki vagy te boldog, hogy igy beszélsz ? — Én — feleié büszkén — én őrült vagyok . . . XIII. A két Árva. _ Nehéz útnak indult két Árva . . . Egyszerre bocsátották ki őket az élet forgatagába. Útravalóul a Bánatot függesztették vállukra ... Egyik ment északra. A másik délre. Ifjú férfi volt az egyik, fiatal nő a másik. Hosszú éveken keresztül vándoroltak. Egy-
