Szatmárvármegye, 1907 (3. évfolyam, 1-106. szám)
1907-03-20 / 23. szám
irányba terelik figyelműket, amily irányba maguktól eszük ágába sem jutna menni. S gondoljuk meg, hogy a vezetők a magyar állam jóvoltából élik le gondtalanul az életet. Állásuk előnyeit nem a haza javára használják, hanem népük félrevezetésére. Nem a közérdek tetteik rugója, hanem az önzés. Ezek a jó urak megengednek maguknak az ezer éves magyar államban olyat, amilyet az ötven éves kis Romániában senki emberfia meg nem kísérelne megtenni. Vajon mi lehet ez ellen az orvosság ? Semmi más, mint a megszavazott törvénynek a legszigorúbb végrehajtása. Az államhatalmat nem elég mutatni, de éreztetni is kell. Román nyelvű polgártársaink meg lehetnek győződve, hogy a közös törekvésekben mindenkor testvéreknek tekintjük őket. Akik a magyarsághoz csatlakoztak, eddig is megtalálták a boldogulás útját. Nemcsak hogy mellőztetést nem szenvedtek, de sőt előnyben részesültek. A rugdolódzást azonban tovább tűrni lehetetlen. ______ Az igazságügyminiszter rendelete a nemzetiségi sajtó ellen. Günter Antal igazságügyminiszter az összes ügyészekhez rendeletet intézett, melyben utasítja őket, hogy a nemzetiségi sajtónak a néptanítói javaslattal szemben tanúsított magatartását különös figyelemmel kisérjék és ama lapok ellen, melyek a törvény- javaslat magyar nemzeti irányát kifogásolva, támadásokat intéznek a magyar nemzet egysége ellen, a büntető törvény teljes szigorával járjanak el. Az igazságügyminisztert ennek a rendeletnek a kiadására Apponyi Albert gróf vallás és közoktatásügyi miniszter bizalmas átirata indította, melyben a miniszter utal arra, hogy a nemzetiségi sajtó a néptanítói javaslatról való bírálatával kapcsolatban felbujtó és lázitó cikkeket közöl a ma- gyar nemzeti állameszme ellen.________ 2ik oldal. Elkezdett zokogni. Az első roham elmúltával Sárdy azt kérdezte: Nem tetszik ismerni valami Dénessy Aranka nevű lányt ? Dehogy nem. Itt lakik a harmadik házban a sarkon, — trafikja van. Abból tartja az anyját meg magát. Nagyon tisztességes népek . . . Az apjuk katona volt, honvéd őrnagy ... azt is ösmertem ... a férjem századában szolgált. A Tibor urfi nagyon szerette azt a kis trafikus leányt, szentül hiszem ha nem történt volna ez a szerencsétlenség, el is vette volna feleségül. Szászor is mondta ... Oh édes jó Istenem minek is tette azt a finom kisasszonyt is szerencsétlenné. Az öreg Sárdy összeráncolta a homlokát. Szerencsétlenné ? kérdezte, — hogy érti ezt ? Hát csak úgy i . . azt hiszi, hogy a szeretője volt? Az asszonyságnak nem igen akaród- zott felelni, de ugyanis vállvonogatása azt látszott kifejezni, hogy ő olyasfélét sejt. A tovább faggatásra mondta : Tetszik tudni két évig ismerték egymást. Az igaz, hogy nagyon tiszteséges leány ő, azt mindenki tudja őt a környékben. Ahoz szó sem fér, de tetszik tudni, két év alatt . . . Nagyon szerették egymást. Ritkán mentem el a trafik előtt, hogy ott ne láttam volna Tibor urfit . . . ki tudja, mi volt, mi nem . . . Ámbár én sohase szeretek rosszat gondolni, csak épen ha muszáj. Másnap reggel kilenc órakor Sárdy Péter megjelent a trafikban. Mikor meglátta a sápadt leánynak vörösre sirt szemét s vértelen ajkát, oly meghatottság kerítette hatalmába, hogy önkénytelenül is szivéhez kapott. — Parancsol valamit ? — kérdezte Aranka. SZATMÁRVÁRMEGYE. Függetlenségi népgyüléseket kell tartani, (Ky) Ha valaki a népgyülések keletkezésének idejét akarná kutatni, annak a messze ó-korba kellene visszaszállani. Az emberi fejlődés másodiknak nevezett fokában, mikor az egyes törzsek már nem eszik meg, csupán rabszolgájukká teszik a csatározások alkalmával elfogot- takat, keletkezett az első munkáltatók osztálya, a ki a megélhetéshez szükséges munkát az említett rabszolgákkal végeztetve, maga pedig a törzset közösen érdeklő ügyekkel foglalkozik, íme a közügyek első őrei, ime a nyilvános közpálya megszületése. Még egy lépés és az egyesülő törzsek szervezett társadalommá válnak, melynek egyre szaporodó közügyei, már nem esetről-esetre, hanem organizált intézményekben nyernek elintézést szélesteret hagyva az érdekelt felek kritikájának. A forum demagógja és a modern parlament hatalmas szónokai között- már nincsen külőmbség. A nép felemelt és lesújtott akkor is — ma is. S fórum nép- gyülései épen úgy a közhangulat meghódítására valók, mint a huszadik metignjei. Századunkat a negyedik rend küzdelmei jellemzik. A proletárok kizárt csapata egyre nagyobb erővel döngeti a közügyek kapuit, még néhány csapás s az általánosválasztói jog segítségével a parlamentből hangoztatják elveiket. Álljunk meg egy egy pillanatra ennél a kérdésnél. Kortárs összes nemzetének, igy a Magyarnak is minden demokrata polgára szívesen osztja meg jogait a negyedik rendel a munkás osztálylyal. Helyesen-e vagy nem, nem akarjuk kutatni. Ámde felteszük a kérdést, hogyha a másik három rend melyben a jogokat élvező Magyarország minden polgára benn foglaltatik, magával egyenrangú politikai tényezővé teszi a nálánál számra nézve sokszorosan nagyobb prolitariatust: számolt e azzal, hogy ezeknek túlsúlya, képes lesz az egész mai társadalmi alakulásnak más képet adni. Itt térhetünk vissza ismét kiindulási pontunkhoz a népgyülésekhez. A negyedik rend a melyet ma vagy holnap általában szociálisták- nak lehet majd neveznünk, minden alkalmat felhasznál arra, hogy elveinek propagandát csináljon. A röpiratok, a hírlapok, a plakátok, a népgyülések tefiger száma mind e mellett bizonyítanak. Ma öt, holnap ötszáz, aztán ezer ember hódol meg eszméiknek. S ezek az eszmék nem apró intézmények, nem egyes emberek, nem is kormány rendszerek megváltoztatására törekszenek ezeknek az eszméknek a mai társadalmi rend teljes megváltoztatása a céljuk. Ezen úgy — Köszönöm kisasszony, ön ugyebár Dénessy Aranka ? — Igen ! — Én Sárdy Péter vagyok, Tibornak az édes apja. A leány még jobban elhalványodott, a homályos ibolyakék szempárból félelem, riadt- ság áradt. — Mitetszik ? — kérdezte alig hallhatóan. — Önhöz jöttem kisasszony. — Hozzám ? — Igen, kötelességem volt eljönni. Fiam levelet hagyott hátra, hogy öntől menyasszonyától Dénessy Aranka kisasszonytól 1500 forintot kért kölcsön. A halvány leány élénk tiltakozó mozdulatot tett. — Az nem igaz, csak 500-at. — A levél — mondta csendes, barátságos hangon — 1500 forintot említ, ha tetszik megmutathatom. És kivette a levelet oldalzsebéből. Egy órával előbb irt az ötszáz forint elé egy egyest. — Mindegy — mondta a leány — egyre energikusabban. — Itt tévedés van. Betudom bizonyítani a takarékpénztári könyvvel. Nekem nem is volt több, mint 1200 forintom. Nem is adhattam volna 1500-at . . . — Esküszöm önnek uram, esküszöm, mama is tudja. —• Elhiszem önnek kisasszony, legyen tehát 500 forint. Természetesnek fogja találni, hogy én ezt köszönettel és hálával vissza- téritem. — Igen, — hangzott a nyilt válasz. 23. szám nevezett végcél mellett programmjukba vették a szociálisták minden radikális és demokrata kívánalmat, amit csak a világ bármely ilyen pártjánál megtaláltak. Ez az ők átmeneti prog- rammjuk, kezdve az általános választóijogtól végig az önálló vámterületig benn foglaltatik ebben, ami üdvösét és hasznosat a függetlenségi és 48-as párt óhajt. A programm tehát nem eredeti, mert sarkalatos pontjai Magyarország legnagyobb pártjának is követelését képezik. Miben keresendő hát az ok, hogy ez a párt, amely születésétől fogva mind máig a népnek, az úgynevezett kispolgárságnak hivatott vezetője volt, hogy az a párt, melynek zászlójáról a hármas egységet a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget a szocialisták egyszerűen csak lemásolták, hogy az a párt ma nem képes a negyedik rendből ömagának fényes számban híveket toborzani? Kizárólag csak a taktika kérdése áz oka ! Az az 1000—1500 ember, aki a-múlt vasárnap a nagy piactéren a szociálista népgyü- lésen összegyűlt, teljesen indiferens egyénekből állott. Egy csomó beszállingózott emberen kívül — aki azért mondja magát szociálistának, mert többet akar inni és kevesebbet dolgozni — az azon jelenlevő munkások javarésze közelebb áll Kossuth nevéhez, mint a Marx ismeretlen doktrínáihoz. A gyűlés végén azonban megváltozik a helyzet. A szociálista szónokok tudják, hogy „mi kell a népnek“. A statisztikának szomorú kivándorlási és munkabér adatai felkavarva az izzó kifejezésekkel, és a könnyen hevülő munkás már szociálista, s a szervezetek a csoportok tagjai ismét szaporodtak. Az általános választói jog pedig egyre közeledik. Mi tehát a teendő? A függetlenségi és 48-as párté a kötelesség, hogy az egyre tova terjedő tűznek gátat vessen. Tartsunk függetlenségi népgyüléseket. A piros plakátok helyébe fel tehát a nemzeti szinü plakátokat. A szónoki pódiumra pedig ne szégyeljünk felál- lani; hiszen a becsületes hazafiság vezérel bennünket. A nép vezérein kívül szólaljanak ott meg a kisiparosok is. Egy a bajuk a munkásokkal, szólítsák hát őket maguk mellé. Fogjanak hozzá a függetlenségiek a szervezés munkájához. Ha Németországban, a nemzetköziség szülőföldjén feltudott lángolni a nemzeti eszme és negyven szocialista képviselőt tudott kiszorítani a parlamentből: a „hazádnak rendületlenül“ hazájában is megtudja hódítani a trikolor számára a népet. Az öreg kivette a pénzt és letette az asztalra. Egy ideig rajta tartotta a kezét. — Megvallom, — mondta — nem csupán azért jöttem. — Ön menyasszonya volt a fiamnak? — Igen. — Ön szerette a fiamat ? — Szerettem. / Aztán csüggedt fővel, végtelen szomorúsággal hozzátette: — Nem is tudom, hogy voltam képes túlélni . . . Még ma egy hete ott sétáltam vele a bástyán, akkor beszéltem vele utoljára, várta, hogy kinevezik fogalmazónak . . . Akkor azt mondta, hazamegy s kikéri atyja beleegyezését. Már a jövő hónapban meg lett volna az esküvőnk. Nem tudott tovább beszélni. Sárdy Péter megsimogatta a haját. — Édes leányom — mondotta — vegye úgy, mintha megadta volna a beleegyezést, mintha elvette és özvegyen hagyta volna ... Érti? — Nem értem. — Pedig egyszerű, tekintsen engem apósának, vagy inkább második apjának. — Öh uram ! . . . — Mondja : apám, mondja, szükségem van reá ... én is sokat szenvedek. — Apám — mondotta Aranka — lehajolt s megcsókolta a kezét . . . Az öreg keblére szorította. — Leányom, még ezen e héten elviszlek benneteket haza . . . oda, ahol Tibor született, ahol nevelkedett, ahol annyi örömet és keserűséget szerzett nekem. — Eljössz-e ? — El.
