Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-01-27 / 4. szám
4-ik oldal. SZATMÁ11V ÁR.VIEG V E. 4. szám. csey múzeumot létesítsen. E szép célra már az állami költségvetésbe is fölvétetett pár év előtt néhány száz koronáról szóló tétel, a melyet azonban csak akkor utaltak volna ki, ha a muzeum fölállítását az egyesület legalább is kezdeményezte volna. Schönherr Gyula dr. a múzeumok országos felügyelősége részéről ily irányban nem egyszer felszólította egyenesen Nagy Lászlót, mint főelnököt, és mindig eredménytelenül. Úgy, hogy egyesületünk muzeum nélkül valósága határozóban Nagy László bűne. Egyéb bűneiről most nem szólunk már, csak még annyit: csodáljuk, hogy az általános ellenszenv dacára is Nagy László a helyeit, hogy miniszteri tárcát vállalna, inkább görcsösen ragaszkodik a Kölcsey-egyesület elnöki tárcájához. Több Kölcftey-egyesiHeti tag. Kati gyere ki, Kati nem jött ki. Most már elénekelhetjük ezt a nótát. Hívogattuk múlt számunkban laptársunkat, a Szatmármegyei Közlönyt a porondra, egy kis szellemi tornára, de hiába. Hasztalan lapozzuk az azóta megjelent két számot nem találunk feleletet kérdéseinkre, pedig a héten a Vezér is itthon volt pár napig, sőt pennáját is ragyogtatja a szerdai számban, tehát a szellemi erő teljesen rendelkezésre állott. Vagy talán Kati kényes és mint a nótában van, elvárja, hogy háromszor hívják mig — nem jön ki. Rajtunk ne múljék a dolog. Invitáljuk ismételten, ezúttal a következőkkel. 1. Mondja meg Nagy László ur, hogy ő, ki eddig nagy ellensége volt az általános szavazati jognak, mi indította arra, hogy politikai programm első és fő pontjának ezt tegye meg, azonkívül természetesen, hogy a kormány mely őt főispánnak kinevezte a nemzetközi sociálistákban és nemzetiségekben talált támaszt a magyar nemzet hazafias törekvéseivel szemben, mert mi az elvi és nem a taktikai okokra vagyunk kiváncsiak. 2. Azzal vádol a Sz. K., kogy mi koalíció óhajtva várjuk az absolutismust. A hosszas beszélgetés helyett miért nem üt agyon bennünket e néhány szóval, hogy „gazság a királyról eskü- szegést feltételezni“. Vagy talán ebből a szempontból nem engedi Vészi bácsi feszegetni a kérdést. 3 A póttartalékosok nyomorgása miatt állandóan vérzik szive, a Szatmármegyei Közlönynek. De hát akkor miért hívta be szegényeket a t. laptárs kormánya? Azért mert nem ad a parlament újoncot, de, hogy adhasson mikor szóhoz sem engedi jutni a legalkotmányosabb király? Ha azonban oly nagyon szivén viseli a kormány és a t. lap a póttartalékosok sorsát, miért nem engedik át közmegegyezéssel a sub- ventiót számukra. Epizódok. A nemzeti küzdelem egyik lelkesen működő orgánumából a „Vármegyéből“ vesz- szük át a következő érdekes apróságokat: (Egy főispán fogadtatása.) Bernáth Zsigmond ungvármegyei föis pán bevonulásáról a következő epizódot beszéli el egy csendőr. Ungvár városának utcáit korán reggel megszállta a katonaság. A főispán jelentette be érkezését. A vasúttól a vármegyeházáig terjedő utón kordont vont a katonaság, de a kordon mögött harcra készen állt a közönség, amelynek izgatott hangulatából már előre következtetni lehetett arra, hogy a főispánnak díszes bevonulását még két akkora haderővel sem lehet biz tositani. Végre megérkezett az uj megyefőnök. A szitkok, átkok egész özönével fogadták, de ezenfelül hógolyóval és záptojással is. A katonai kordonon át csak úgy özönével repült Bernáth felé a tojás és nem egy dobás mesteri kézzel volt irányozva. A vármegyház közelében már valóságos kaméleonhoz hasonlított a főispán. A sárga tojáslé mindenfelé végigcsurgott kabátján, úgy hogy a csendőrtiszt, mikor egy tojás éppen a szakálát érte, végre is megsajnálta és odament hozzá: — Méltóságos ur! A dobálok között úri nők is vannak és közöttük úgy látszik az a karcsú hölgy ott a járdán a vezető szerepét játszsza, ha parancsolja — letartóztatom és elvezettetem. A főispán kalapjának karimája alól lopva odatekintett a jelzett irányba, azután sápadt arccal hebegte: — Az a hölgy a vezető? . . . Nem, kérem, azt ne tessék bántani, hiszen az a — tulajdon nővérem. (Abaujból.) Az abauji főispánilag helyettesített tisztviselőkről még Schmidt Dezső, a régi tisztikar visszamaradt szánalomraméltó alakja sem lehet valami jó véleménynyel. Róla beszélik ugyanis teljesen beavatott körökben, hogy mikor Pong rá ez gr. első kreatúrája, valami Szabó Gyula nevű egyén megérkezett, hogy Abauj- vármegye egyik aljegyzőjének székét foglalja el, valósággal megdöbbent, mikor S z a b ó exte- rieurjét szemügyre vette. Eltekintve ugyanis attól, hogy Szabó lábbelije sok kívánnivalót hagyott fenn, az uj aljegyző kabátja első pillantásra azzal vonta magára a figyelmet, hogy nem volt rajta egyetlen- egy — gomb sem Schmidt, aki valamikor úri társaságban szolgálta a vármegyét cs főleg annak hatása alatt, hogy a megyei hajdúk gúnyos tekintettel nézték a jövevényt, meg is szólta ezért Szabót. — Tudod, Gyula — mondta — Abaujban eddig a tisztviselők kissé kényesek voltak a toi- lettejükre és nagyon ügyeltek arra, hogy külső megjelenésükön se legyen kifogásolni való. Én nem kívánom, hogy éppen piperkőc légy, de amennyire az itteni közönséget ismerem, az bizonyosan feltűnőnek találná, ha igy gomb nélkül akarnád szo'gálni a vármegyét. Tedd meg nekem tehát azt a szívességet és varrass gombokat a kabátodra. Szabó, bár igen különösnek találta ezt a kívánságot, zavartan mosolygott. — Megteszem, Dezső. Megteszem a kedvedért. De ehhez pénz kell és nekem bizony nincs. Schmidt Dezső megszánta Szabót, adott neki egy koronát és azután ott a hivata'ban azon meiegiben fölvarratta a gombokat a hajdúval Szabó „vármegyei aljegyző“ ur kabátjára. (Huszárok magatartása.) A helyet nem említjük meg, hol történt, de hogy megtörtént teljesesen hiteles forrásból tudjuk. Az egyik főispán fogadására kirendeltek egy eszkadron huszárt. A százados, mikor a főispán kiszállt a kupéból, kötelességszerüen és szárazon jelentette, hogy szolgálattételre a méltóságos ur védelmére lett vezényelve, tessék vele rendelkezni. A főispán, aid régi ismerősét ismerte föl a nyalka huszárszázadosban, örömtö! sugárzó arc cal sietett feléje és kézszoritásra nyújtotta kezét: — Kedves cimborám, hát téged vezényeltek ide? Köszönöm, nagyon köszönöm jelentésedet. További formalitásra azonban közöttünk szükség nincs ... De mi az, te nem fogadod el kezemet ? A százados mereven tisztelgett. — Már pedig ér, ragaszkodom a formalitáshoz. Ide vezényeltek. Megvédem méltóságodat. De — tovább nincs. Kötelességem többre nem terjed És ezzel sarkon fordulva faképnél hagyta a főispán urat. Égy másik huszártiszt, más helyen, a helyet itt sem említjük, mikor az ifjúság a himnuszt kezte énekelni a főispán bevonulása alkalmával, akinek kocsija az egyik utcában megrekedt, tisztelgett, imához vezényelte századát és csak mikor az ifjúság befejezte áhítatos énekét, jutott eszébe, hogy itt neki tulajdonképpen a rendcsinálás a föladata Ezt azután a következő- kép intézte el: — De most már elég legyen, fiuk. Én is magyar ember vagyok, nem szeretném, ha bán- tódástok esne. Menjetek most szép csendesen haza. És a lelkes fiuk a becsületes magyar szóra szépen, békességesen szétoszlottak. (Az uj emberek.) Csodálatos gyorsasággal állapítják meg az „uj megyei emberek“ szédületes karrierjét az országban. Nem túlságosan nehéz föladat — igaz — mert többnyire hivatalos utón kap az ember érdeklődés esetén fölvilágositást: a rendőri krónikákból és egyébb épületes forrásokból. Minthogy azonban a hiteles adatok okvetlenül országszerte nagy érdeklődést keltenének értesülésünk szerint egy vármegyei dolgokban igen járatos lelkes mágnásunk most nyomozó eljárást indított minden egyes uj ember curriculum vitae-jének hiteles megállapítása iránt részben hogy a közérdeklődést az országban e tekintetden is kielégítse, részben, hogy külföldi lapokban is szellőztesse, hogy a jelenlegi magyar kormány kikkel akarja adminisztráítatni Szt. István birodalmát. Haladópárti humor .......... Halottak napján cakew alk a temetőben — humorizál a'haladó párt, jobban mondva humorizáltat! Kivel humorizáltat? Természetesen a párt humoristájával. Ki a párt humoristája, a ki a párt javára humorizál ? A párt humoristája, a ki a párt javára humorizál — Lucz Ignácz. Mégis csak nagyszerű arkánum ez a haladópártiság — ime, mi rejtett tulajdonságokat képes kiváltani! Ki gondolta volna, hogy a hektowattok szigorú férfiá- nak, a naprendszer kemény ellenőrének olyatén „gonoszkodó gondolatai“ támadjanak, mint a- milyeneket pikáns humorával felékesitve közzétesz. a Szatmármegyei Közlönyben ? Bizony nem gondolta senki, talán ő maga legkevésbé. Arról van szó, hogy a derék humorista január 2-án állami adót fizetett. Azután fogadott arra, hogy a „Szatmárvármegye“ ezt az eseményt közölni fogja. Közölte is s a derék humorista megnyerte a fogadást — száz rövid szivar alakjában. A száraz tény ennyi. Ámde hogy van ez megírva! Micsoda önkéntelen humortól duzzad a cikkely! Igazán haladópáni isteneknek való élvezet! Vannak dolgok, melyekről leírás megközelítő fogalmat sem képes adni, — ilyen a szóban forgó humoreszk is. Azt el kell olvasni, annak dacára, hogy haladópárti újságban látott napvilágot. El kell olvasni, hiszen e szomorú esztendőben úgyis olyan kevés vidám perce van a koalíciós magyarnak. Alispánok, pénzügyigazgatók, rendőrkapitányok, szeszgyárosok, testőr őrmesterek, detektívek és artisták után nem kerül-e sor a vérbeli humoristákra is? Meglehet, meglehet. ...........Halottak napján cake walk' a temetőben — Lucz Ignácz humorizál a haladópárt javára. A nemzeti ellenállás vármegyénkben. A vármegye alkotmányvédő 60-as bizottsága a következő felhívást bocsátotta ki a vármegye közönségéhez. Felhívás! Higgadt, előkelő ellenzéki politikusok, kik nem egykönnyen ugranak be bécsi ijesztgetésekbe figyelmeztetnek arra az eshetőségre, hogy a válság még két évig is eltarthat. A törvénytelen hatalom eddigi taktikája: az erőszak, a megyefőnökök kinevezése, a felfüggesztések egész sorozata megtörött ugyan a törvényhatóságok erélyes ellenállásán, de korántsem kell azt hinni, hogy mert az első rohamot sikerült visszavernünk, már győztünk is. Négyszáz esztendő szomorú története tanított meg arra, hogy van Bécs- nek ellenünk más fegyvere is, nemcsak az erőszak. Puhilás, kiéheztetés, fényes, de soha beváltásra nem kerülő ígéretek, békülési komédiák — ökölbe szorított kézzel, óh, mindezeket nagyon jól ismeri, nagyon jól tudja alkalmazni az osztrák hatalom. Bizalmát veti a sokszor csufondárosau emlegetetell magyar szalmatűzbe s ha erőszakkal nem tudta leküzdeni a nemzet ellenállását, megkerüli álulakon, elposvá- nyitja, belefullasztja a kimerültség, az unalom mocsarába. - / A haza szabadságának, jólétének, a nemzet becsületének kérdése ez. Ha fellángolásunk kitartásnélküli, ha hazafiságunk csak üres sző, de az áldozattól visszariad, akkor semhogy egész Európa gunyka- cajáuak legyünk kitéve, inkább szereljünk le s legyünk megint, a mi voltunk: Ausztriának jámbor, jól tejelő háziállatja. Am ha van bennünk tettekre is kész igaz hazaszeretet, függetlenségi vágy, alkotmányos érzület : akkor vegyünk példát azoktól, a kik állásuknál fogva az első vonalban állanak, a kik saját maguk és családjaik existentiáját vetik oda a közügyért, a kiknek önfeláldozó küzdelme nélkül Írott mulaszt maradna az egész ellenállás — tisztviselőinktől. Hogy ők kockára tegyek mindenüket, mi pedig összedugott kézzel nézzük, hogy veri le. semmisíti meg őket a hatalom — ez sem nem igazság, sem nem méltányosság, (te még nem is magyar gavalléria. Felkérjük különösen a vármegye területén levő uradalmak tulajdonosait, azután a vármegye és Szat- már városának ugyan más törvényhatóság területén fekvő, de a vármegyével legszorosabb viszonyban levő pénzintézeteit s végül a községi elöljáróság utján a kisebb adófizető polgárokat, hogy egyenes államadóik 30°/o-ának megfelelő összeget a tisztviselők javadalmazása céljából gróf Károlyi István nevére a Nagykárolyi Önsegélyző-Népbanknál nyitott folyószámlára fizessék be. Hazafias kötelességet teljesít mindenki, midőn annak a pénznek egy részét, melyet az osztrák hatalmat szolgáló kormánytól megtagad, a nemzetért küzdő, szenvedő és dolgozó megyei tisztviselői-kar fentartására szolgáltatja. Kelt Nagykárolyban, 190t>, január 23-án. Szatmárvármegye alkotmányvédő 60-as bizottsága. A tisztviselők fizetési alapjára befolyt összeg múlt számunkban sajtóhiba folytán tévesen volt 79568 korona helyett 75568 koronában kimutatva. E hét folyamán beérkeztek a következő adományok: 142. Hadnagy Ignác Nagykároly 200 K — f 143. Gróf Hadik Barkóczv Endre Budapest ............................ 2700 K — f Ös szesen: 2900 K — f Előbbi kimutatás szerint: 79568 K — f Mindössze : 82468 K — f
