Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-01-27 / 4. szám

4-ik oldal. SZATMÁ11V ÁR.VIEG V E. 4. szám. csey múzeumot létesítsen. E szép célra már az állami költségvetésbe is fölvétetett pár év előtt néhány száz koronáról szóló tétel, a me­lyet azonban csak akkor utaltak volna ki, ha a muzeum fölállítását az egyesület legalább is kezdeményezte volna. Schönherr Gyula dr. a múzeumok országos felügyelősége részéről ily irányban nem egyszer felszólította egyenesen Nagy Lászlót, mint főelnököt, és mindig ered­ménytelenül. Úgy, hogy egyesületünk muzeum nélkül valósága határozóban Nagy László bűne. Egyéb bűneiről most nem szólunk már, csak még annyit: csodáljuk, hogy az általános ellenszenv dacára is Nagy László a helyeit, hogy miniszteri tárcát vállalna, inkább görcsö­sen ragaszkodik a Kölcsey-egyesület elnöki tárcájához. Több Kölcftey-egyesiHeti tag. Kati gyere ki, Kati nem jött ki. Most már elénekelhetjük ezt a nótát. Hívogattuk múlt szá­munkban laptársunkat, a Szatmármegyei Köz­lönyt a porondra, egy kis szellemi tornára, de hiába. Hasztalan lapozzuk az azóta megjelent két számot nem találunk feleletet kérdéseinkre, pedig a héten a Vezér is itthon volt pár napig, sőt pennáját is ragyogtatja a szerdai számban, tehát a szellemi erő teljesen rendelkezésre ál­lott. Vagy talán Kati kényes és mint a nótában van, elvárja, hogy háromszor hívják mig — nem jön ki. Rajtunk ne múljék a dolog. Invitál­juk ismételten, ezúttal a következőkkel. 1. Mondja meg Nagy László ur, hogy ő, ki eddig nagy ellensége volt az általános szava­zati jognak, mi indította arra, hogy politikai programm első és fő pontjának ezt tegye meg, azonkívül természetesen, hogy a kormány mely őt főispánnak kinevezte a nemzetközi sociálistákban és nemzetiségekben talált támaszt a magyar nem­zet hazafias törekvéseivel szemben, mert mi az elvi és nem a taktikai okokra vagyunk kiváncsiak. 2. Azzal vádol a Sz. K., kogy mi koalíció óhajtva várjuk az absolutismust. A hosszas be­szélgetés helyett miért nem üt agyon bennünket e néhány szóval, hogy „gazság a királyról eskü- szegést feltételezni“. Vagy talán ebből a szem­pontból nem engedi Vészi bácsi feszegetni a kérdést. 3 A póttartalékosok nyomorgása miatt állandóan vérzik szive, a Szatmármegyei Köz­lönynek. De hát akkor miért hívta be szegénye­ket a t. laptárs kormánya? Azért mert nem ad a parlament újoncot, de, hogy adhasson mikor szóhoz sem engedi jutni a legalkotmányosabb király? Ha azonban oly nagyon szivén viseli a kormány és a t. lap a póttartalékosok sorsát, miért nem engedik át közmegegyezéssel a sub- ventiót számukra. Epizódok. A nemzeti küzdelem egyik lelkesen mű­ködő orgánumából a „Vármegyéből“ vesz- szük át a következő érdekes apróságokat: (Egy főispán fogadtatása.) Bernáth Zsigmond ungvármegyei föis pán bevonulásáról a következő epizódot beszéli el egy csendőr. Ungvár városának utcáit korán reggel meg­szállta a katonaság. A főispán jelentette be ér­kezését. A vasúttól a vármegyeházáig terjedő utón kordont vont a katonaság, de a kordon mögött harcra készen állt a közönség, amelynek izgatott hangulatából már előre következtetni le­hetett arra, hogy a főispánnak díszes bevonulá­sát még két akkora haderővel sem lehet biz tositani. Végre megérkezett az uj megyefőnök. A szitkok, átkok egész özönével fogadták, de ezen­felül hógolyóval és záptojással is. A katonai kor­donon át csak úgy özönével repült Bernáth felé a tojás és nem egy dobás mesteri kézzel volt irányozva. A vármegyház közelében már valóságos kaméleonhoz hasonlított a főispán. A sárga tojáslé mindenfelé végigcsurgott kabátján, úgy hogy a csendőrtiszt, mikor egy tojás éppen a szakálát érte, végre is megsajnálta és odament hozzá: — Méltóságos ur! A dobálok között úri nők is vannak és közöttük úgy látszik az a kar­csú hölgy ott a járdán a vezető szerepét játszsza, ha parancsolja — letartóztatom és elvezettetem. A főispán kalapjának karimája alól lopva odatekintett a jelzett irányba, azután sápadt arccal hebegte: — Az a hölgy a vezető? . . . Nem, kérem, azt ne tessék bántani, hiszen az a — tulajdon nővérem. (Abaujból.) Az abauji főispánilag helyettesített tiszt­viselőkről még Schmidt Dezső, a régi tiszti­kar visszamaradt szánalomraméltó alakja sem lehet valami jó véleménynyel. Róla beszélik ugyanis teljesen beavatott körökben, hogy mikor Pong rá ez gr. első kreatúrája, valami Szabó Gyula nevű egyén megérkezett, hogy Abauj- vármegye egyik aljegyzőjének székét foglalja el, valósággal megdöbbent, mikor S z a b ó exte- rieurjét szemügyre vette. Eltekintve ugyanis attól, hogy Szabó láb­belije sok kívánnivalót hagyott fenn, az uj al­jegyző kabátja első pillantásra azzal vonta ma­gára a figyelmet, hogy nem volt rajta egyetlen- egy — gomb sem Schmidt, aki valamikor úri társaságban szolgálta a vármegyét cs főleg annak hatása alatt, hogy a megyei hajdúk gúnyos tekintettel nézték a jövevényt, meg is szólta ezért Szabót. — Tudod, Gyula — mondta — Abaujban eddig a tisztviselők kissé kényesek voltak a toi- lettejükre és nagyon ügyeltek arra, hogy külső megjelenésükön se legyen kifogásolni való. Én nem kívánom, hogy éppen piperkőc légy, de amennyire az itteni közönséget ismerem, az bi­zonyosan feltűnőnek találná, ha igy gomb nél­kül akarnád szo'gálni a vármegyét. Tedd meg nekem tehát azt a szívességet és varrass gom­bokat a kabátodra. Szabó, bár igen különösnek találta ezt a kívánságot, zavartan mosolygott. — Megteszem, Dezső. Megteszem a ked­vedért. De ehhez pénz kell és nekem bizony nincs. Schmidt Dezső megszánta Szabót, adott neki egy koronát és azután ott a hivata'ban azon meiegiben fölvarratta a gombokat a hajdúval Szabó „vármegyei aljegyző“ ur kabátjára. (Huszárok magatartása.) A helyet nem említjük meg, hol történt, de hogy megtörtént teljesesen hiteles forrásból tudjuk. Az egyik főispán fogadására kirendeltek egy eszkadron huszárt. A százados, mikor a fő­ispán kiszállt a kupéból, kötelességszerüen és szárazon jelentette, hogy szolgálattételre a mél­tóságos ur védelmére lett vezényelve, tessék ve­le rendelkezni. A főispán, aid régi ismerősét ismerte föl a nyalka huszárszázadosban, örömtö! sugárzó arc cal sietett feléje és kézszoritásra nyújtotta kezét: — Kedves cimborám, hát téged vezényel­tek ide? Köszönöm, nagyon köszönöm jelenté­sedet. További formalitásra azonban közöttünk szükség nincs ... De mi az, te nem fogadod el kezemet ? A százados mereven tisztelgett. — Már pedig ér, ragaszkodom a formali­táshoz. Ide vezényeltek. Megvédem méltóságodat. De — tovább nincs. Kötelességem többre nem terjed És ezzel sarkon fordulva faképnél hagyta a főispán urat. Égy másik huszártiszt, más helyen, a he­lyet itt sem említjük, mikor az ifjúság a him­nuszt kezte énekelni a főispán bevonulása alkal­mával, akinek kocsija az egyik utcában megre­kedt, tisztelgett, imához vezényelte századát és csak mikor az ifjúság befejezte áhítatos énekét, jutott eszébe, hogy itt neki tulajdonképpen a rendcsinálás a föladata Ezt azután a következő- kép intézte el: — De most már elég legyen, fiuk. Én is magyar ember vagyok, nem szeretném, ha bán- tódástok esne. Menjetek most szép csendesen haza. És a lelkes fiuk a becsületes magyar szóra szépen, békességesen szétoszlottak. (Az uj emberek.) Csodálatos gyorsasággal állapítják meg az „uj megyei emberek“ szédületes karrierjét az országban. Nem túlságosan nehéz föladat — igaz — mert többnyire hivatalos utón kap az ember érdeklődés esetén fölvilágositást: a ren­dőri krónikákból és egyébb épületes forrásokból. Minthogy azonban a hiteles adatok ok­vetlenül országszerte nagy érdeklődést keltené­nek értesülésünk szerint egy vármegyei dolgok­ban igen járatos lelkes mágnásunk most nyo­mozó eljárást indított minden egyes uj ember curriculum vitae-jének hiteles megállapítása iránt részben hogy a közérdeklődést az országban e tekintetden is kielégítse, részben, hogy külföldi lapokban is szellőztesse, hogy a jelenlegi magyar kormány kikkel akarja adminisztráítatni Szt. István birodalmát. Haladópárti humor .......... Halottak napján cakew alk a temetőben — humorizál a'haladó párt, jobban mondva humorizáltat! Kivel humo­rizáltat? Természetesen a párt humoristájával. Ki a párt humoristája, a ki a párt javára hu­morizál ? A párt humoristája, a ki a párt javára humorizál — Lucz Ignácz. Mégis csak nagy­szerű arkánum ez a haladópártiság — ime, mi rejtett tulajdonságokat képes kiváltani! Ki gon­dolta volna, hogy a hektowattok szigorú férfiá- nak, a naprendszer kemény ellenőrének olyatén „gonoszkodó gondolatai“ támadjanak, mint a- milyeneket pikáns humorával felékesitve közzé­tesz. a Szatmármegyei Közlönyben ? Bizony nem gondolta senki, talán ő maga legkevésbé. Arról van szó, hogy a derék humorista január 2-án állami adót fizetett. Azután foga­dott arra, hogy a „Szatmárvármegye“ ezt az eseményt közölni fogja. Közölte is s a derék humorista megnyerte a fogadást — száz rövid szivar alakjában. A száraz tény ennyi. Ámde hogy van ez megírva! Micsoda önkéntelen humortól duzzad a cikkely! Igazán haladópáni isteneknek való élvezet! Vannak dolgok, melyekről leírás megköze­lítő fogalmat sem képes adni, — ilyen a szóban forgó humoreszk is. Azt el kell olvasni, annak dacára, hogy haladópárti újságban látott nap­világot. El kell olvasni, hiszen e szomorú esz­tendőben úgyis olyan kevés vidám perce van a koalíciós magyarnak. Alispánok, pénzügyigazgatók, rendőrkapi­tányok, szeszgyárosok, testőr őrmesterek, detektí­vek és artisták után nem kerül-e sor a vérbeli humoristákra is? Meglehet, meglehet. ...........Halottak napján cake walk' a teme­tőben — Lucz Ignácz humorizál a haladó­párt javára. A nemzeti ellenállás vármegyénkben. A vármegye alkotmányvédő 60-as bizott­sága a következő felhívást bocsátotta ki a vár­megye közönségéhez. Felhívás! Higgadt, előkelő ellenzéki politikusok, kik nem egykönnyen ugranak be bécsi ijesztgetésekbe figyel­meztetnek arra az eshetőségre, hogy a válság még két évig is eltarthat. A törvénytelen hatalom eddigi taktikája: az erőszak, a megyefőnökök kinevezése, a felfüggesztések egész sorozata megtörött ugyan a törvényhatóságok erélyes ellenállásán, de korántsem kell azt hinni, hogy mert az első rohamot sikerült visszavernünk, már győztünk is. Négyszáz esztendő szomorú története tanított meg arra, hogy van Bécs- nek ellenünk más fegyvere is, nemcsak az erőszak. Puhilás, kiéheztetés, fényes, de soha beváltásra nem kerülő ígéretek, békülési komédiák — ökölbe szorí­tott kézzel, óh, mindezeket nagyon jól ismeri, nagyon jól tudja alkalmazni az osztrák hatalom. Bizalmát veti a sokszor csufondárosau emlegetetell magyar szalmatűzbe s ha erőszakkal nem tudta leküzdeni a nemzet ellenállását, megkerüli álulakon, elposvá- nyitja, belefullasztja a kimerültség, az unalom mo­csarába. - / A haza szabadságának, jólétének, a nemzet be­csületének kérdése ez. Ha fellángolásunk kitartásnél­küli, ha hazafiságunk csak üres sző, de az áldozat­tól visszariad, akkor semhogy egész Európa gunyka- cajáuak legyünk kitéve, inkább szereljünk le s le­gyünk megint, a mi voltunk: Ausztriának jámbor, jól tejelő háziállatja. Am ha van bennünk tettekre is kész igaz ha­zaszeretet, függetlenségi vágy, alkotmányos érzület : akkor vegyünk példát azoktól, a kik állásuknál fogva az első vonalban állanak, a kik saját maguk és családjaik existentiáját vetik oda a közügyért, a kiknek önfeláldozó küzdelme nélkül Írott mulaszt maradna az egész ellenállás — tisztviselőinktől. Hogy ők kockára tegyek mindenüket, mi pe­dig összedugott kézzel nézzük, hogy veri le. semmi­síti meg őket a hatalom — ez sem nem igazság, sem nem méltányosság, (te még nem is magyar gavalléria. Felkérjük különösen a vármegye területén levő uradalmak tulajdonosait, azután a vármegye és Szat- már városának ugyan más törvényhatóság területén fekvő, de a vármegyével legszorosabb viszonyban levő pénzintézeteit s végül a községi elöljáróság ut­ján a kisebb adófizető polgárokat, hogy egyenes ál­lamadóik 30°/o-ának megfelelő összeget a tisztviselők javadalmazása céljából gróf Károlyi István nevére a Nagykárolyi Önsegélyző-Népbanknál nyitott folyószám­lára fizessék be. Hazafias kötelességet teljesít mindenki, midőn annak a pénznek egy részét, melyet az osztrák ha­talmat szolgáló kormánytól megtagad, a nemzetért küzdő, szenvedő és dolgozó megyei tisztviselői-kar fentartására szolgáltatja. Kelt Nagykárolyban, 190t>, január 23-án. Szatmárvármegye alkotmányvédő 60-as bizottsága. A tisztviselők fizetési alapjára befolyt összeg múlt számunkban sajtóhiba folytán té­vesen volt 79568 korona helyett 75568 koro­nában kimutatva. E hét folyamán beérkeztek a következő adományok: 142. Hadnagy Ignác Nagykároly 200 K — f 143. Gróf Hadik Barkóczv Endre Budapest ............................ 2700 K — f Ös szesen: 2900 K — f Előbbi kimutatás szerint: 79568 K — f Mindössze : 82468 K — f

Next

/
Thumbnails
Contents