Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-04-21 / 16. szám
Nagykároly, 1906. április 21. 16. szám. II. évfolyam. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-tól—5-ig.-3- Telefon-szám : 9. -e— Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat ném adunk vissza. Lapvezérlő-bi/ottság: Kovács Dezső dr , felelős szerkesztő. N. Szabd Albert dr., Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Laptulajdonos: a lap vezérlő-bizottság. Szerkesztő :• Főmunkatárs : Varjas Endre. Hanga Béla. Előfizetési árak: Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre .............................2 kor. Le lkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése mellett 6 kor. <4* •*?>• Eg-yes szám ára 20 fillér. ^ ■«?>• U] ösvényen — nj vezérrel. Nagykároly, ápril 19. (—ő) Pár évvel, vagy mii is beszélünk : csak négy héttel ezelőtt vajon mit mondtak volna arról az emberről, a ki azt meri jósolni, hogy Szalmárvármegye főispáni székében függetlenségi párti ember fog valaha ülni ? És a letűnt korszak apró, emberforma teremtményéi nem cinikusan szánakozó mosolylyal honorálták volna-e bárkinek olyasforma gondolatát, hogy a főispánság éppen annak a vármegyei közigazgatási pártnak egyik legexponáltabb tagjával lesz betöltve, a mely párt a legkíméletlenebb, legélesebb harcot hirdette és folytatta a vármegyében közveszélyes módon elharapózott nepotizmus és némely járások mindennemű közigazgatási visszaélései ellen ? Az a tény, hogy a kormány, valamint az ország többi vármegyéi, úgy vármegyénk részére is a nemzeti ellenállás legerélyesebb harcosai közül szemelte ki a főispánt, igazolja, hogy nemcsak formai, de a lényegnek legmélyére ható változás küszöbén állunk a közélet minden terét illetőleg. Bízva reméljük, hogy valamint az ország többi törvény- hatóságaiban, azonképen vármegyénkben is a régi kormányzati eszközök : a főispáni erőszak, az úgynevezett szelíd nyomás, a jogosulatlan egyéni és klikk érdekek istápolása a közérdek rovására, a „jóindulata“ szemhuny ás a kisebb és nagyobb huncutságok felett, a struc- politika, mind, mind lomtárba kerülnek. TÁUCA. A magyar ipar pár tolásról.") Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Az élet, a történelem sok meglepő mozgalmat szemléltet. Az elfogult', a mindent lekicsinylő, pusztán önhasznukat leső emberek legtöbbnek az értékét nem tudták kellőleg mérlegelni. Nem akarják felfogni, bogy látszó lag csekély ok nagy dolgot, valósággal csodát létesíthet. Ma már alig van ember, ki át nem látja, hogy nem egyedül Luther egyénisége idézte elő a reformatio mozgalmát. Rousseau »Társadalmi szerződése« nem adja magyarázatát a francia forradalomnak. Sőt Kossuth Lajos hatalmas egyénisége sem szülője a magyar szabadságharcnak. Az érdem annyiban az övék, hogy magasan lobogtatták a zászlót, a melyről milliók érzelem és gondolatvilága sugárzott le. így vagyunk a Tulipánkert mozgalommal is. A március 15 én egvbegyült főrangú hölgyektől elvitathatatlan az érdem, hogy megértették koruk szívverését, a lelkek vágyát. Tettükkel a közóhajnak adtak nyilvános kifejezést. Honleányi érzületük és fenkölt gondolkodásuk valóra váltotta azt, a mi millióknak keblében csak sejtelemként s a messzi jövőben megvalósítható óhajként élt. *) Elmondotta Cseh Lajos a Károlyi Gyuláné grói'nótől rendezett mácsai Tulipánkert ünnepen. _____ Hel yükbe lép a törvények szigorú betartása, a méltányos igazság, a közügyeknek önmagukért valóban közügyek módjára való kezelése, a szigorú felügyelet a köztisztviselői ténykedések minden ágazatában, s az állandó, éber felügyelet arra, hogy a vármegyei életben egyedül a hazafias tisztességnek legyen helye. Mielőtt azonban a nemzeti és közérdekű alkotások terére léphetnénk, rombolnunk kell. Kérlelhetetlen szigorral, vas következetességgel el kell pusztítanunk a régi rendszernek még itt-ott lappangó maradványait, legyenek azok tárgyiak vagy személyiek. Hiszen a jövendőkor politikailag és gazdaságilag egyaránt erős Magyarországát csak úgy tudjuk hosszú évek vállvetett, verejté- kes munkájával megalapítani, ha még még a nyoma is kivész közéletünkből annak a salaknak, melyet a legutolsó félév viharai a mélységekből a felszínre korbácsoltak. Örömmel látjuk, hogy a kormány teljes erejével dolgozik a tisztítás nagy munkáján, örömmel üdvözöljük Falussy Árpádban az alkotmányos kormány erélyes képviselőjét. Uj főispánunk bizonyára a kormány jól megértett intenciói értelmében fogja végrehajtani fontos feladatát Szatmár- vármegyében. Hiszen ő volt az, a ki az emlékezetes december 14-iki közgyűlésen a törvényhatósági bizottság viharzó helyeslése közt vágta szemébe a hatalom akkori bitorlójának ezeket a szavakat: „Most nem személy ellen lolyik a harc, a nemzetet nemesebb ideák foglalkoztatják. mint a Nagy László kicsiny személye, a mely olyan, mint a vihar forgatagában a falevél, ma itt és holnap — a szemétdombon; mi küzdünk az alávalóság ellen, a mely törvényes színbe öltözik, de eggnttal küzdünk emberek ellen is, a kik a jogfosztásban s a nemzet leigázásában gyalázatos eszközök.« E szavak egy programmot foglak nak magukban, egy kötelezettséget vonnak maguk után. Szerencsés ember Fa- lussy Árpád, mert egyfelől ismpri a vármegyét, másfelől azonban semmi kötelék sem feszélyezi nehéz, de hálás munkája teljesítésében. De még szerencsésebb azért, mivel Ilosvay Aladár ma még alispánhelyettes, néhány hét múlva már alispánnal élén olyan tisztikar odaadó segítségére számíthat, a mely tisztikar lángoló betűkkel irta be nevét Magyarország történetébe s a mely joggal követeli, hogy megtisztíttassék az oda nem illő, hazafiatlan elemektől. \ Ha kormányzati programmjának ezen első részét az erélyétől várt sikerrel megoldja a főispán, — bízvást számíthat arra, hogy a vármegye az alkotás munkájában is a legszívesebb készséggel támogatni fogja hazafias, közhasznú tevékenységét. A koalíciós kormány oly mértékben bírja a nemzet osztatlan bizalmát, a hogy a 48-iki kormány óta nem bírta egyetlen egy sem. Tegye részesévé e bizalomnak vármegyénk közönsége a kormány képviselőjét, uj főispánunkat is, kinek kinevezésében politikai és köz- igazgatási elveink fényes győzelmét üdvözölve, bízvást hisszük, hogy műköLe apunk jeleit száma 12 oldal. % Amidőu a hivatalos hatalom ellentétben állolt a közérzülellel, a midőn erőszakkal akarták útját állani annak, hogy magyarnak tartsuk meg országunkat, akkor a társadalmi mozgalom nem csak jogosult volt, de szükséges is. A mostoha viszony ok a ^magyart úgy is legtöbbször a társadalmi öntevékenységre utalták. Gazdasági, ipari, kereskedelmi s kulturális fejlődésünkben vajmi keveset köszönhelünk a kormány támogatásnak. A jelen, ha nem is mondható épen fényesnek, legfőkép a társadalom munkájának a gyümölcse. Előhaladásunk- ban akadályoztak, de nem istápoltak. Az osztrák körök rossz indulata annyira szembeötlőd minden időben, hogy az 1836-iki országgyűlés bezártakor maga a higgadt Deák Ferenc harsogta a nemesi követek fülébe : »Tanácslom a nemzetnek csak önmagában bízzék.« Valóban ez az önbizalom adhat pusztán erőt s biztosíthatja jövőnket. A kishitűség, a megalkuvás menthetetlenül elpusztít. Szerencsénk, hogy a nemzet nemesebb, értelmesebb eleme mindig igy vélekedett. Mert nem kell azt gondolnunk, hogy a közelmúltban jutottunk bele először á kelepcébe. Szó sincs róla. Az osztrákpolitika olyan, mint a szárazmalomba befogott ló, mindig köi'ben forog. Az uralkodót nem először környezték lelkiismeretlen, önhasznukat munkálkodó tanácsosok. A Habsburgok négyszáz éves uralma elég példát szolgáltat erre. A folyton megújuló nemzeti küzdelmeinknek szinte állandóan a király környezetében lévő gerinctelen alakoknak az elfogultsága, legtöbbször a galádsága adja meg a magyarázatát. Ez évben lesz épen 300 éve, hogy Bocskay István, az első nagy szabadsághősünk a nemzeti önállóság s a lelkiismereti szabadság biztosítására zászlót bontott. Ne gondoljuk, hogy Bocskay István forradalmi szellem. A szereplésvágya távol állott egyenes leikétől. Az önzetlenségnek s a politikai meggondollságnak szinte típusát képviseli nagyjaink sorában. A törvénytiszteletben egyedid Deák Ferenc állítható melléje. S mégis fegyvert fogott, mert éppen a törvények láb- baltiprását s nemzetének nyomorúságát nem nézhette nyugodtan. Szereplését saját szavai jellemzik legjobban : »Az Úristentől majd ugyan kedvem ellen, úgy mint ki elégtelenségemet ismervén, szólitattam s vonattam erre.« Nem meglepő e kijelentés, ha tudjuk, hogy Rudolf király környezete nem a rend fentartásán munkálkodott, hanem a zavar előidézésén, akárcsak a nemrég letűnt hősök. Belgiojoso, a Felvidék főkapitánya a felfordult állapotokra mondja: »Ez jó idő a meggazdagodásra, ne pihenjünk tehát.« Szegény magyar nép, hányszor ismételték ezt Belgiojoso epi- gonjai azóta! Bocskay küzdelmét a szabadságháboruk egész sora követte. A bécsi, nikolsburgi, linzi, szatmári békék eredményeit s az 1867-iki kiegyezést beiktatták törvénykönyvünkbe. S bámulva láttuk, hogy a nemzeti szabadság reális eredményében semmisnek volt mondható. A kibékülés jóformán csak arra volt jó, hogy időt nyerjenek. Nem szórványos, sőt szinte általános az uralkodók környezetében a Thurzó György féle tanács. Bocskay követeléseit illetőleg ugyanis azt ajánlja Mátyás főhercegnek, hogy adjon meg mindent, hisz idővel majd csak »vissza lehet csinálni«.
