Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-02-10 / 6. szám
Nagykároly, 1906. február 10. 6. szám. II. évfolyam. MEGJELENIK JVEXl>TI3E3Sr SZOMBATON. • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-tól—5-ig.-9- Telefon-szám : 9. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezérlő-biz\>ttság: Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Cseh Lajos, N. Szabó Albert dr., Gózner Elek dr., Vetzák Ede dr. Laptulajdonos: a lap vezérlő-bizottság-. Szerkesztő: Varjas Endre. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre.............................2 kor. Lelkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész’évi előfizetési összeg beküldése mellett 6 kor. •-£>■ Egyes szám ára 20 fillér. Bátran előre. Nagykároly, febr. 9. (—s) Hn Rákóczi és kurucai most megjelennének a máj tény i síkon, csodálkozva dörgölnék meg szemeiket. Bámulva szemlélnék, hogy a magyarság felett a kétszáz év csaknem nyomtalanul vonult el. Ugyanaz a könnyelműség és jóhiszeműség jellemzi a magyart ma, mint a daliás kuruckorszak előtt. Pedig hányszor visszhangzott a hullámos rónák felett a nóta: ,.Ne higy magyar a németnek...“ S talán okulásul szolgált? Dehogy. Majdnem úgy jártunk, mint az égő gyertya körül repkedő légy. Kis híja, hogy nem szárnyaszegetten buktunk a porba. A nemzet jó részét megtévesztették a szép szavak s a csillogó frázisok. Az alkotmány, szabad állam, független kormány stb. szólamok mind mint való tények jelentek meg előttünk. Innen onnan másfél év keserű tapasztalatának kellett bennünket kiábrándítani. Mire való a múlt, ha nem okulunk belőle? Egyes körök gondolkozása évszázadokon át nem változott. Legfeljebb színeit változtatta, mint a kaméleon. Veszély idején mást mutatott, mint amit igazán akart. Az erőszak és önkénykedés valósággal beléjök rozsdásodott. A magyar alkotmányos szabadság védelmére Bocskai, Bethlen és Rákóczi György rövid egymásutánban kötötték meg a bécsi, nikolsburgi s a linzi békéket. S mi lett az eredmény ? Bekövetkezett az osztrák Íróktól magyarnak csúfolt Leopold igazán rémes uralkodása. Mélv vallásos lelkülete és sürü imádkozásokban megtisztult gondolkozása egészen rendén valónak találták Zrínyi, Nádasdi és Frangepán grófoknak a törvénytelen kivégeztetését. A magyar alkotmány felfüggesztését pedig már igazán hathatós gyógyszernek minősítették. Ért talán valamit, fiogy Thököly, a „kuruc király“ kivívta újból az alkotmány elismerését? Azt, hogy alig egy évtized múlva a Rákóczi-féle szabadság- háborút kellett a nemzetnek végig küzdenie. A bécsi Burg egy bepenészesedett régi sírbolt, ahonnan a haza járó lelkek hallatják olykor szavaikat. Andrássy Gyula gróf elutasítása önkéntelenül a lecsüggő vastag ajakkal, nagy karimáju kalapban megjelenő, kistermetű Leopol- dot juttatja eszünkbe. Mint mérte végig büszke, lenéző tekintettel Szobieszky | János lengyel királyt <'y- a lengyel főnemességet. Mit is hálálkodott volna nekik? Hisz csak Bécset mentették fel a török ostrom alól. Istennek és a császárnak csak ennyivel tartoztak. Vagy nem? A „Vitám et sanguinem“ és a francia háborúk korszaka rég elmúlt. Talán igaz sem volt, hogy a magyarok valaha megmentették a Habsburgok trónját ? Ily kicsinységek csak mérlegelés alá nem jöhetnek. Jobb is ez. A magyar nemzet és az osztrák császár tisztába jöttek egymássál. Levonhatjuk belőle az okulást, hogy a nemzet minden igaz tagját át kell hatni a tudatnak, hogy az erőket egyesíteni kell. Csak két párt lehet ezentúl az országban: magyar és osztrák párt. Ne tévesszen meg bennünket az utóbbiak fenegyerekeskedése. Had rikácsoljanak és verjék a mellüket. Annál jobban kitűnik, hogy sem egyéni jellemük, sem a tudásuk nem emelte őket a polcra, melyet elfoglalnak. Hanem feltolta őket a jelemtelenség s a bennök lakozó rut, állati önzés. A konclesés és a vágy másoknak a letiprására. A nemzettestből kiváló szemét ez. Amely tisztulást jelent. Olyan ez, mint midőn a háborgó tengerből a tajtékkal kiválik a piszok, hogy aztán nyugodt állapotban annál tisztábban tündököljön. A forrongó nemzeti erő azokat szintén félredobja, hogy azután átadja a jól megérdemlett megvetésnek, nehogy a nemzeti törekvéseknek mégegyszer útjában álljanak. Legyen tehát már elég a múlt tanulságaiból. Múljék el rólunk az egyenetlenkedés örök átka. Merészen és bátran egyesült erővel haladjunk a kitűzött nagy cél felé. Ne kerülgessük, hanem a legrövidebbet, az egyenes utat válasszuk. Ne feledjük, hogy a nemzet az örök, a királyok pedig múló lények! Jakab ajánlkozik. Ons revient toujours a ses premiers amours. Csakhogy ez esetben nem szerelemről hanem svindliről kellene beszélni, mert hiszen hírhedt volt alispánunkról, jelenlegi megyefőnökünkről és leendő császári nem a beiktatáshoz valóval). Hát én kedves barátom, ebbe nem megyek bele. Most már nem félek tőled, most már én vagyok az ur. Ha nem tetszik, nem olvasok semmit s még a még a publikumnak is jót teszek vele. De tied lesz a blamázs, hogy nincs felolvasás s kilyukadt a programm. Olvasok tehát arról, amiről akarok. Szatmár becsületét úgy is megmenti Mondik. Különben is az én thémám jobban pászol ennek az egyletnek az intencióihoz. Divatos is, eléggé unalmas is. Tehát minden kellék meg van benne, ami egy felolvasáshoz kell. Aztán egy csapással két legyet is. ütök, először is rajtad ütök egyet, másodszor egy régi kötelességet teljesítek. Épen kerekszám 941 napja ma, hogy Rómába zarándokoltam. Utitársaimnak megígértem akkor, hogy amint hazaérkezem, tollat ragadok s megírom éleményeinket, kiteszem az újságba s elküldöm valamennyinek. Azóta minden hónapban kapok egy ánziksz- kártyát. egyszer egyiktől, másszor másiktól, a melyben Ígéretemre figyelmeztetnek. De hát annyi a dolog kérem, hol az iskolában, hol a kath. kaszinóban, hol az Ezresben, hol a Pannóniában, hol a Ivalabriászban, s annyi munkát adott az anyag fáradságos rendezése, hogy meg kellett elégednem az örökös biztatással. Eleinte azzal várakoztattam őket, hogy meg kell várnom, mig XIII. Leo pápa egészségi állapotában valami fordulat áll be. Aztán a pápa választást vártam be. Majd közbejött a tél, a mikor nagyon hideg van. Azután a nyár, amikor nagyon meleg van. Majd be kellett várni az ex-lexből való kibontakozást. Ki kellett állani a választási zavarokat. Közben betörték az ablakaimat s a nagy cugban nem leheteti i TÁR CA. üti reminiscenciák*) Mélyen lisztéit közönség! Igen szépen köszönjük a szives meghívást kedves városuk becses nevenapjára; el is jöttünk gratulálni Nagy Károlynak s az összes kis és nagy Károlyoknak és Schifbeck Károly barátomnak. Szivünkből kívánjuk a nevenapját ülő városnak, hogy nagyot nőjjön, éljen erőben és egészségben a városi kor legvégső határáig. Legyen mindig itt a megyeszékhely, ami nekünk — legalább most — nem kell. Üdvözlöm a szép Oltáregyletet, mely azon nemes célból alapittatott, hogy a szatmári felolvasó és művészkedő cégek áruinak piacot teremtsen. Tisztelettel kalapot emelek ezen katholikus intézmény valóban keresztényiek önmegtagadása előtt, amellyel a szatmári konkurenciának tért nyit, s a szatmári felolvasások meghallgatásának tűzpróbáit nemesen kiállja, ügy sejtem azonban, hogy a mai felolvasás után megelégeli a penitenciát s nem csak hogy nem fog kívánni több idegen portékát, hanem re- vánsul azt az urat is átküldi hozzánk felolvasónak, aki bennünket ide importált. Egyébként a két város közötti csereviszonynak elvileg én is barátja vagyok. Például különös tisztelője vagyok az olyan kedves cikkeknek, aminőket dr. Vetzák, dr. Gózner és Csics biró tisztelt barátaim hoztak át Nagy- Károlyba. S meg vagyok győződve, hogy úgy *) Felolvasta Dr. Fodor Gyula Nagy-Károlyban uz Oltáregylet jan. 24-iki estéjén. önök, tisztelt hallgatóim, mint a város egész közönsége hasonló nézetben van. Nem különben szívesen látják itt a szatmári elszármazottakat — Péchv Lászlót, a folyamok és a lápok hatalmas lecsapolóját, Demidor Nácit, a rend éber őrét s a hanglétra utolérhetetlen kuszóját, Obholczer Gyulát, a nagy számművészt s kedélyes apát, mint mi szeretjük Litteczky Andrást, a sváb tósztok mesterét, dr. Schönpflug Jenőt, a merész hazardjátékost a szójáték terén, vagy ahogy szerettük Majos Károlyt, kivált, hogy nem lett főispán. Csak azt nem szeretem, hogy engem is ideszállitott Varjas. Mi a fészkes verébnek nem nyugszik ő tőlem? Mi a manónak instál és installál ő ebben a zavaros világban egy békés családapát? Tán ő is beiktató párti lett már ? Nincs nekem odahaza elég pár bajom, sőt ikerpár bajom, még ide hoz a párbajok kellős közepébe, a fenekedő kardok élei közé, a sivitó golyók keresztcugjába! De hát ilyen kegyetlenek ezek az estélyrendezők! Nem néznek azok sem Istent, sem embert, sem életet, sem halált, csak meg legyen a programm. Hát még a melyik szerkesztő is! »Tetszik, nem tetszik; ide vele, hol egy cikk!« S az efféle ijedős ember, mint én, mindjárt beugrik s megígér mindent, mint egy debreceni megyefőnök, csakhogy ne bántsák. Van-e téma vagy nincs, avval ő nem törődik. Tudok-e én olyat Írni, ami a nagykárolyiaknak tetszik? Bánja is ő. Ad ő tanácsot. írjak a nagykárolyiakról. Köszönöm. Mintha olyan könnyű volna annak főzni, akinek nem ismerjük a gusztusát. Otthon csak megeszik valahogy, mert hozzászoktak. De itt könnyen azt mondhatják: »egye meg az ur!« Aztán a személyeskedéssel csínnján kell ám bánni, mint a himes tojással (persze
