Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-12-27 / 55. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 55. szám. Igaz, hogy majd 10 év múlva a feleslegből, ez is meg lesz. Addig azonban nem az utón a valódi, hanem szivünkben lesznek meg a reménység nehéz kövei. Ezt az aktiót ilyen irányban tovább vinni nem szabad. Előbb beszegődtetni a kocsist, s csak azután venni lovat, szekeret, nem szokott a gazda. Sőt úgy tudjuk, az aratást is megelőzi a vetés. Ezt a memorandumot nem vihetjük a minister elé. Elsősorban a járás középpontját, az Erdődön átvonuló utat kérjük, melyet úgyis csak folytatni kell az erdődi határtól, mint a meddig földmunkáját már ki is építette Szatmár város. Ezzel az úttal nem várhatunk a 800000 koronából idő múltán megmaradó feleslegre. Tudjuk jól, hogy nincs oly költségvetés, mit át ne hágnának. Soha sem volt még oly építkezés, mely kereken kiállott volna az előirányzott összegből, különösen nálunk, hol az országos kormány is mindig póthitellel kénytelen dolgozni. Ez már megcsontosodott szokás, nincs eltérés még a mi utunk kedvéért sem. Arra kérjük tehát járásunk törvényhatósági bizottsági tagjait, úgy az ügyünk iránt érdeklődőket is, hassanak oda a legközelebbi közgyűlésen, vagy ott, ahol akkor a mikor, de mindenesetre még pesti deputationális utazás előtt, hogy ez anomálián sőrgős változtatás essék. Úgy tudjuk most is 1% pótadót szavaz meg a közgyűlés. Zúgolódás nélkül fogjuk fizetni. Tessék azonban nekünk is juttatni egy morzsát, mentsünk meg egy járást, köszörüljük a csorbát, tegyük jóvá a régi mulasztást. A szomszédos kis Ugocsamegyében az utolsó kis vicinális ut is ki van már kövezve. A hatalmas Szatmármegyének pedig egy egész járása ma is egy sártenger. Ha teljes irányba nem tereljük vissza az aktiót, úgy hisszük vidékünkről nem lesz tagja a pesti deputatiónak. Miért is ? Lophágy felé magunk is kitudjuk adni az utat! Dr. Nagy Sándor. Készséggel közöltük a fenti panaszokat egész terjedelmében, anélkül azonban, hogy annak minden pontjával egyetértenénk. Nem különösen azzal a konklúzióval, a mely oda céloz, hogy a szeptember 15-iki erdődi értekezlet eredményeként kidolgozott s az alispánnak és főispánnak már át is adott emlékirat ne vitessék fel a kormányhoz s a megkezdett akció felfüggesztése mellett a Szatmárhegy-Erdőd-Kraszna- béltek-ákosi útvonal kiépítése sürgettessék. Nem oszthatjuk a cikkíró felfogását és túl sötétnek kell tartanunk az általa festett képet azért, mert szatmárhegy—ákosi-ut ügye tudomásunk szerint jelenleg épen nem áll olyan rosszul, mint a hogy az erdődiek gondolják. Úgy áll ugyanis a dolog, hogy a vármegye az államtól nyolc éven át járó évi 100—100,000 koronás útépítési hozzájárulás terhére felvenni célba vett 800,000 koronás kölcsönből kívánta kiépíteni nemcsak a lápi és az Ecsed—Köztelek—fehér- gyarmati, hanem a Szatmárhegy—ákosi utat is. A miniszter azonban ilyen formában nem hagyta jóvá a határozatot, hanem azt engedélyezte csak, hogy a lápi és ecsed—fehérgyarmati utak kiépítése után az állami kezelésbe átvett útvonalnak fenntartási költségeinek elestével elért megtakarítás terhére engedélyezett kölcsönből építtessék ki a többször emlitett szatmárhegy—ákosi útvonal. Így van ez megírva az októberi közgyűlés által tudomásul vett alispáni jelentés 18. lapján. Nincs tehát arról szó, hogy a szatmárhegy— erdődi ut a vármegye által törvényhatósági útként kiépíttetni ne szándékoltatnék, sőt arról sincs szó, hogy ez az igen fontos közérdeket képező telepítés lényeges halasztást szenvedne, sőt ez útvonalnak mielőbbi, valószínűleg 1908-ban leendő megépítését lehetővé is teszi az, hogy a kereskedelemügyi miniszter által megszabott feltételek egyike: a tranverzális és a nagybánya—somkuti utaknak állami kezelésbe átvétele már bekövetkezett, miáltal ezen utak fenntartási költségei elestek, a másik feltétel pedig a lápi és az ecsed—fehér- gyarmati utak kiépítése pedig szintén a közel jövőben, 1907-ben beteljesedik. Különben a mint értesülünk az e hó 28-iki vármegyei közgyűlésen az alispánhoz interpelláció fog e kérdésben intéztetni. Hisszük, hogy az alispán válasza teljesen meg fogja nyugtatni az erdődieket. Különben pedig, ha túlzottak is az erdődiek aggodalmai, mindenképen örvendetes jelenség, hogy ez eddig letargiában volt járás vezetői állandóan foglalkoznak ezen reájuk nézve oly igen pontos dologgal. Csak az a fődolog, hogy azt ne téveszszék szem elöl, mikép mig a szatmárhegy— ákosi ut kiépítése a vármegye erejéből is belátható rövid időn belüi keresztül vihető, addig a másik, a szeptember 15-iki erdődi értekezleten megállapított úthálózat létesítése csak államilag lehetséges. A két kérdést összezavarni épen az erdődi érdekek szempontjából felette helytelen dolog volna. Nyílt levél Domahidy Sándor szatmárvármegyei gazdasági elnök úrhoz. Kedves Barátom! A legnagyobb örömmel olvastam és vettem tudomásul, — ezelőtt pár héttel e lapok hasábjain megjelent, s teljesen időszerű közleményedet, melyben a gazdaközönséget figyelmezteted s felhívod a lelketlen izgatok által elhintett, — s fájdalom; a legjobb belátással biró, józan gondolkodású, tiszta magyar munkásoknál is már-már gyökeret vert, — nem socialisticus, — de com- munísta tanok elleni védekezésre, s összetartásra. Azt hiszem nemcsak magam részéről fejezhetem ki neked köszönetemet, de talán majdnem minden e megyebeli gazdatársam háláját tolmácsolhatom a munkás- és cselédügy terén felvetett propagandád iránt. Azonban mint gazdasági elnöknek, — engedj meg ha megindítandó actiódnál még egy fontos gazdasági tevékenységet, — s még hozzá sem a tulajdonképeni gazdasági napszámosok, sem a gazdasági cselédek működési köréhez nem tartozó gazdasági ágat, — nevezetesen a dohány- termelést (a mennyiben ez majdnem kizárólag feles kertészek által űzetik) ajánlom figyelmedbe. Bár a dohánytermelésnél nincsen a megye összes gazdaközönsége, — de azért mindenesetre egy igen tekintélyes része, — s még hozzá olyan része érdekelve, kik a befektetett, — s csakis dohánytermelés üzésére berendezett épületeik fel- állitási költségei miatt; — lehet mondani kötve vannak ezen termelési ág tovább folytatására. Ezek előrebocsájtása után reá térek a dohánytermelés jelenlegi míseriáira. Pontos statisztikai adatok nincsenek kezeimnél, — s igy csakis hozzátevőleg ; — de nem lényeges tévedéssel mondom, hogy jelenben az országban mintegy 42,000 holdon termeltetik dohány. Ennek átlagos évi hozama mintegy 320—350 ezer métermázsa. Az állami egyedáruság teljes tiszta jövedelme mintegy 65—70 millió korona. A dohánytermelés az országban az utolsó 5—6 év alatt nagy lendületet vett, — mennyiség tekintetében is, de minőségileg is, s mi a szomorú tapasztalásunk e téren ? Az, hogy a beváltási árak, — kivéve némi csekélységgel az I-ső a és b osztályt illetőleg, — évek óta mit sem változtak. (Sőt változás ezeknél is csak látszólagos, a mennyiben a válogatott osztály ma már jóformán nem is létezik). A beváltási rendszer, az teljesen ugyanaz maradt. Ez festeni való kép 1 Szelíden szólva: Az egyedáruság javát a legtulzottabb mértékben szem előtt tartó beváltó tiszt urak, sugdosó feles dohánykertészek, — eleinte reménykedő, majd remegő, végül elkeseredett termelők, — soha dohányt elevenen nem látott politikai biztosoknak egy percre való bekukkanása. Ez mai napig is egy dohánytermés beváltásának hű képe. A termelők és feles kertészek érdekeit védi a magas- ságos gondviselés. De ezen képtől mostan eltérek, s visszamegyek a dohányárakra, s az ezek csekélységéből eredő türheletlen viszonyokra. Elismerem azt, hogy a dohánytermelő határozottan jobb átlagárakat ér el 1901. óta mint azelőtt. Belterjesebb, okszerűbb művelés alá lettek véve a földek, némileg emelkedett a beváltási ár, elég olcsó volt a munkaerő, célszerűbbek lettek a száritó pajták, nagyobb kezelési épületek emelése az egyedáruság részéről, s megfelelő jobb kezelés gyakorlottabb kezelő tisztek által, egyszóval emelkedett a termelés hozoma s értéke egyaránt. Így volt ez a lefolyt években, de nem igy' van ma. Az egyedáruság nem számol Amerikával, s a gazdasági munkás- és cselédbérek horribilis emelkedésével. Hogy ezekkel lépést tarthassunk és hogy már a kivitelben elég jó hírnévre szert tett magyar dohány jövője megóvassék ; — a beváltási árakat legalább is 8—10 koronával emelni kell, és pedig nemcsak a finomabb osztályoknál, de a külömben legjobb vágó anyagot szolgálható homoki dohányokra való tekintettel, — az alsóbb osztályoknál is. — (Természetesen megváltoztatandó volna az előbb vázolt dohány beváltási kép is, — s legalább a politikai biztosoknak volna nagyobb szerep jutandó, — hogy ne csak pictus mascu- lusként szerepeljenek ott) — Ezen áremelés elvonna az egyedáruság tiszta jövedelméből mintegy 3.5 millió koronát tehát a tiszta jövedelem alig 5" o-át. De ez is csak látszólagos veszteség, mert kipótolódik a már kivándorolt, de a jobb árak hallatára vissza szivárgó szakavatott dohányker- tészek által kezelt jobb minőségű dohány által. Miért állanak ma élő panaszok a tulszigoru beváltás miatt ? mert iélnek a beváltó hivatalnokok a beváltó romlástól, s megvallom igazuk is van. De kit büntetnek vele ? a termelőt s főként a termelőt. A feles dohányos az megkapja havonként előre egész éven át megélhetési ' költségét, legfeljebb nem kap a beváltás után készpénzt, s megyen Amerikába. Miért kezd különösen az idén már a dohány jókezelése csökkenni ? mert nincsen dohányosunk. Aki jóravaló dohányhoz értő feleskertészünk volt, — az ma már a csekély jövedelmezőség miatt feladta ezen kereset forrást, de nem is fogott másba, — kiment, kivándorolt. — Kaptunk helyettük másokat, — kik béresek, igáskocsisok voltak. — Ki csodálkoznék ha ezek nem kezelik a dohányt teljesen szakszerüleg! — De nincsen mai napság már a dohánykezeléshez sejtő segédmunkásunk sem. — Ezeket elvitték a beváltó hivatalok, a gyárak s újra csak Amerika. Ennek magyarázata végtelenül egyszerű. Magyarázata az, hogy az egyedáruság nem számol a bekövetkezett munkásbérek emelkedésével. Egy 4 holdat munkáló feles dohányosnak csak simítás idején 6—7-ed magával kell dolgozni; szóval családján kívül legalább négy munkást alkalmazni. Ezeknek bére fejenként s havonként még pár évvel ezelőtt 20—24 korona volt, vagyis a simítási időszakra mintegy 60 korona. Ma ez a napszám havonta 40 korona s igy simító időszakra 100 korona. A négy munkásnál kerek 400 korona. Tehát többlet kiadása 169 korona, s ez volt eddig jóformán az ő haszna, a lekötött állapotú béressel szemben. Aránylag ugyanis terhelődtek a termelők is, mert legalább is ezen a vidéken kénytelenek voltunk az egyes feleskertészek fa és palánt nevelési járandóságát felemelni, s ez kiteszen métermázsa dohány után 2—3 koronát. Ezzel nem számol az egyedáruság; s vájjon annak a dohányosnak nincsen-e igaza, ha azt mondja „Uram nem tudok megélni, megyek Amerikába.“ Elnök uram! Kedves barátom! Arra kérlek én tégedet, legyél kegyes a gazdasági egyesület gyűlésén ezen panaszainkat is tárgyalás alá vétettni s egy köriratban a dohánytermelő vidékeken működő többi gazdasági egyesületekkel is közöltettní; s ezen nehézmények megszüntetése céljából őket egy megindítandó aktióban való részvételre felhívni ; annyival is inkább mivel ez évben fognak a dohánybeváltási árak újólag megállapittatni. Nagy-Dobos, 1906. december 24-én. Hazafias üdvözlettel tisztelő barátod Jármy Ödön. HÍREK. Helyreigazítás. Lapunk 54-ik számában megjelent „Régi bűnök“ czimü czik- künkbe értelem zavaró nyomda -hiba csúszott be. Ugyanis e helyett; Az által, hogy a vármegye részére a [nyomtatványokat a „Kölcsey-nyomda“ és nem a Manyák és Tóth nyomdája fogja szállítani, a vármegye évente 5—6 koronát fog megtakarítani, a mi hat esztendő alatt 30—36 korona nyereséget jelent a vármegye részére“ ez olvasandó : „Az által, hogy a vármegye részére a nyom-