Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-12-02 / 48. szám

2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 48. szám. Sára irányul. Nagy hatvanhetes párt soha többet nem lesz Magyarországon, sőt ami van is, a dolgok természetes rendje szerint nem fejlődni és gyarapodni, de visszafej­lődni és elcsenevészedni fog. Épen úgy, mint a hogy a 48 előtti konzervativek 67 után kiváló vezéreik minden törekvése mel­let sem tudtak érvényesülni s nyomtalanul eltűntek, épenugy nincs mód arra sem, hogy az uj alakulások mellett a hatvanhetes pár­tok maradványai még egyszer táborukban egyesíthessék a nemzet intellektuális erejét; okos, hasznos és lehetséges dolog, hogy Andrássy Gyula negyvennyolczas legyen, de oktalan, haszontalan és a leglehetetlenebb, hogy Apponyi Albert valaha vissza térjen a hatvanhetes alapra. A circulus vitiosusnak, a függetlenségi párt kormányképtelenségéről szóló problé­mának ez volna legtermészetesebb megol­dása: fúzió a negyvennyolcas alapon. A koalíciós pártoknak függetlenségi alapon való fúziója mindazokat az akár haladó, akár ó szabadelvű párti retrogád irányzatokat, a melyek érvényesülésétől a mai pártkeretek létezése mellett van némi okunk félteni a nemzeti harc eredményét; végképen lehetetlenné tenné, hogy ismét az előbb már érintett példára hivatkozzunk, épen úgy, mint a hogy a 67-iki alakulás lehetetlenné tette a 47-es konzervatív irány fenmaradását. A negyvennyolcas irányban való evoluczió nem csak természetszerű do­log, de egyenesen a nemzet létfeltétele, sem érdemleges, sem opportunitási ok nem lehet arra, hogy érvényesülése minden lehető eszközzel ne propagáltassék. A bécsi reak­ciótól való félelem miatt bizonyára nincs okunk visszavonulni s feladni a már elfog­lalt pozíciókat is. A hogy a koalíció 1905-iki választási diadalát és a hogy a független­ségi párt 1906-iki abszolút többségé fejlő­dését bevette, szintazonképen befogná venni Bécs, mert kénytelen vele, a függetlenségi elvek -valóságos érvényesülését is. Persze, ha e negyvennyolczas alapon remélt fúzió csak pium desiderium marad, más a függetlenségi párt helyzete a kor­mányban. A paktum köti s mig megtartása egyfelől kormányképességét biztosítja, más­felől akció képességét csökkenti. Ámde, hogy a paktum időtartama hosszabbittassék vagy rövidittessékazon szükség szerint, a melyet egyfelől a választói jog reformjának, más­ányzik Krisztus szótárából. Ez egyetlen, száműzött szó — az én. Az én gyűlöletes — mondja Pascal, — mert ennek túlhajtott szeretete hozza létre az önzést. Az önzés pedig megüresiti a szivet az ideáloktól, kicsinynyé teszi az embereket, számítókká és ha­szonlesőkké. Mint a puszta, a melyben csak kí­gyók lesik áldozataikat, ilyen az én embere. Miatta Messiásokat vihetnek Golgothára, mit bánja, ha megfeszítik is. Világa szűk és kicsinyes, mert el nem fér belé a szellem. Az én embere anyagi ember s az én százada a testiség százada. Sártól szennyes szivek, szárnytalan lelkek kicsinyes tü­lekedése apró célokért, ebből áll egész történelme. Az önzés századaiban ezért nincs általáno­san nagy gondolat, fölemelően fönséges cselekedet — a krisztusi éntelenség korszakai szülik ezeket. . . . Hallgassátok csak az éntelenség dalait ! Hymnusokat költ ez. Ott, a dél mosolygó ege alatt ma is áll Szent Domonkos barlangja. A sziklafal freskói fris­sek, mintha tegnap hullottak volna rá a vezeklő ostor csapásai alatt kiserkedt vércseppek. Szent Domonkos vérétől piroslik a barlang. S a remete­ség alvástalan éjszakái miért teltek ez önkéntes vérhullajtásban ? „Az én vérem — mondja a szent — ömlött nem magamért, de a világért, a világ fiaiért.“ Parce Domine ! Könyörülj Uram, ne raj­tam, könyörülj a többi bűnösön! — kiáltozzák ma is e vérrel festett rózsák. — Halljátok az éntelenség hangját ?! . . . Poéta beszéli : Nápoly fölött fekszik Camal- doli, egyik legszebb helye a földnek. Fölséges a kép, a mi itt föltárul. Három öböl mosolyog a bámulóra : a nápolyi a Vezúv fönséges szépségé­vel, a bájáéi öböl, a melyben, mint kék bársony­párnán a drágakő, fekszik Nissida bájos szigete és távolabb ragyogó napfényben a gaetai öböl, mögötte a tenger, a „végtelenség képe.“ De még szebb maga a kolostor, a melynek visszhangos folyosóin néma hallgatagságban járnak Szent Ro­muald fiai és imádkoznak, vezekelnek. Imádkoz­felől az alkotmány biztosítékoknak megal­kotása kíván ez úgy hisszük legelső sorban a függetlenségi párton, mint a parlamentnek nemcsak számban, de tekintélyben is leg­izmosabb pártján áll. Az átmeneti idő letelte után pedig a nemzeti alapon keresztül vitt uj választási törvény mellett, a függetlenségi párt bizo­nyára ismét szépszámú abszolút többséggel kerül vissza a parlamentbe s a törvénybe iktatott alkotmány biztosítékok védelme alatt minden fentartás és minden feszélyező kö­telék nélkül munkába veheti Magyarország ujjáteremtését. Addig pedig a vármegyékben, a vá­lasztó kerületekben, a pártkörökben ez legyen a függetlenségi párt ezidőszerinti akcióját irányitó, minden cselekvését átható jelszó: minél tömörebben szervezkedni, minél több értékes elemet megnyerni a függetlenségi elvek szolgálatára s azokat a külömbsé- geket, a melyek a negyvennyolczas hitü polgárokat az ország más politikai hitval­lású lakóitól elválasztják, minden alkalom­mal a lehető legfeltűnőbben kidomborítani és érvényesíteni, soha egy pillanatra szem­eiül nem téveszteni, hogy a koalíció csak átmenet s hogy a függetlenségi pártnak ha a jelen körülmények között, ideiglenesen tudni kell egyértelmű működésre alkalmas fegy­verbarátságban állani a nemzeti irányú 67-es pártokkal, de készülnie is kell szakadat­lanul, pihenés nélkül arra a korszakra is, a melyben jelenlegi fegyvertársaival, bár lojális, de mégis csak mint ellenféllel szemben állani fog. Ha el nem puhul a negyvennyolcas párt, ha kisértésbe nem engedi vinni magát a hatalom birtoklásától sem a circulus vitiosusként felállított haladópárti csapdától, sem attól nem féltjük, hogy valaha a kor- mányképtelenségi elméletet ismét reá lehes­sen fogni. A püspök városunkban. Vasárnap, nov. 25-én, nagy ünnepléssel fo­gadta városunk az egyházmegye főpásztorát, Bo- romisza Tibor dr. szatmári püspököt, aki az Ol­táregyesület meghívására e napon először jött egyházmegyéje legnagyobb hitközségébe, hogy az Oltáregyesület kiállítását megnyissa és beszentelje. Gyönyörű, verőfényes nap virradt meg a püspök érkezésekor, akit az állomáson az JA8 órakor érkező vonatnál Titz Antal dr. kegyesrendi nak és vezekelnek a világ bűneiért, amely a szemök előtt nyüzsög. Az éj leszáll, a kolostor templomá­ban megzeneg az éjjeli chorus. Oh, ez elragadó! Fönn a menny, lenn a hajókkal borított tenger, távolabb a morajló világváros, balfelől a Vezúv, az Isten dicsőségére emelt ez óriás tömjéntartó, a melyből lángkévék törnek ki az éjszakába — mi­csoda kiséret Dávid örökszép zsoltáraihoz! A zárdák szüzeit, a kórházak apácáit, az irgalmasság Szent Erzsébetéit, a nemzetek Rákóczi Ferenczeit, hősöket, vértanukat, liliomos sziveket, a művészet képíróit, az „örök szép“ lantosait, a szenteket — az erkölcs e nagy genie-it —- mind a krisztusi éntelenség szüli. A lovag kardja kirepül hüvelyéből, a véső márványtömböket farag, a lant éneket zeng, a szeretet sebeket gyógyít s a nagy­ság hófehér szárnyai csattogva röpítenek fölfelé. Az emberiség kidőlne vándorlásának százados si­vatagjain, .ha az éntelenség eme légiói nem támo­gatnák útjában. Az én világa rideg, jéggé fagyasztja a szi­veket ; meghal a könyörület, ravatalra kerül a szeretet, meg.örpül a lélek. A jó, a szép, az igaz holtan hull le az önzés fegyvere nyomán. ... És ma mintha megint a caesari idők kiáltozó századai élednének meg. A nagy tettekre hajtó éntelenség világa halott, a lelkek szárnyta- lanok s az önzés sarában vergődnek. A múlt leg­szentebb eszméinek készítik már a Kálváriát, a fölemelő ideáloknak ácsolják a keresztfát, viszik megfeszíteni a messiási gondolatokat. A Golgotha megásott sirgödre mellett meg­ismételjük a velarium alól hangzó merész jóslatot: — Christus vincit! Christus regnat! Talán meghallják sokan, tikkadt lelkeknek való ital ez. S ha megmerülnek belé, fehérlő szárnynyal el tudnak repülni az önzés rideg pusz­taságából az éntelenség virágos mezeire. Azzal a kívánsággal, hogy minél több szív­ben termékenyüljenek meg a mi egyesületünk szárnyas nagy gondolatai — nyitom meg jelen felolvasó-estéink sorát. házfőnök, Varjas Endre oltáregyesületi igazgató s a város részéről Demidor Ignácz rendőrkapitány, valamint nagyszámú közönség fogadott. Afpüspök kíséretében voltak Pemp Antal praelatus-kanonok, Hámon Róbert püspöki titkár, Zahoránszky János, Lovász Győző, Jaklovics György Szatmáregyház- megyei papok. Ugyancsak ez ünnepségre váro­sunkba érkeztek még Kosztra Ignácz esperes-ka­nonok, Kovács Gyula dr. tanitónőképzői igazgató. Soltész Imre kálmándi és Rónay csanálosi plébá­nosok és még a környék falvaiból a káplánok. A vasútról a püspök harangzúgás között a zászlódiszbe öltözött utcákon keresztül a piaristák rendházába hajtatott, a melynek kapujában a rend­ház tagjai fogadták a magas vendéget. Kilenc órakor a papság ünnepélyes menete vonult kereszt alatt a rendház kapuja elé, hogy a nagymisét pontifikáló püspököt a templomba ki­sérjék. A főpásztor áldást osztva vonult végig a templomot szorongásig megtöltő hívek sorfala kö­zött a szentélybe, a melyet ez alkalomra grófi fő­kertész díszített föl virágokkal impozáns Ízléses­séggel. — Ezután kezdetét vette az ünnepélyes szentmise. A faldistóriumon a főpásztor felöltötte a miseruhákat és Pemp Antal praelatus, Hirschler József dr. kolozsvári főesperes, kanonok-plébános, Koszra Ignácz esperes-kanonok, Hámon Róbert püspöki titkár, Zahoránszky János, Jaklovics György, Lovász Győző, Schwegler Ferencz, szatmár-egy- házmegyei papok és Titz Antal dr. házfőnök, Ja­kab Gyula, Rády József, Arendt Endre, Varjas Endre, Sróff Gábor, Horváth Jenő, Hatvani Ede, Barna Leander és Kosa István kegyesrendi taná­rok segédletével megkezdte az ünnepélyes püspöki szentmisét, amely alatt a polgári leányiskola és a főgymnasium növendékei énekelték Fülöp Margit közreműködésével Láng Margit és Szolomajer Já­nos énektanitók vezetése alatt. Szentmise közben a magasan szárnyaló szentbeszédet mindenkit el­ragadó tartalmassággal Titz Antal dr. házfőnök tartotta. Szentmise végén a püspök pápai áldást osztott s a papság vezetése mellett újra az előlvitt kereszt alatt vonult végig a templomon ismét a piaristák rendházába, a hol a rendház tagjai tisztelegtek Titz Antal dr. házfőnök vezetése alatt a püspöknél, aki lekötelező és szeretetteljes szívességgel vála­szolt az üdvözlő beszédre. Tizenegy óra után indult el a püspök kísé­retével a zárdához, hogy a nagyteremben levő oltáregyesületi kiállítást beszentelje. A lépcső alján az irgalmas nővérek fogadták a főpásztort, akit a gyönyörűen díszített lépcsőházban a virágfüzére­ket tartó növendékek nevében egy kis fehérruhás lány üdvözölt kezében virágcsokorral. A terem ajtajánál Báthory Istvánná elnök, Karc Erzsébet oltáregyesületi alelnök és Varjas Endre oltáregyesületi igazgató az egyesület választmánya élén fogadták a főpásztort, aki belépve a terembe a baldachinum alatt foglalt h:lyet, miközben a zárda növendékei üdvözlő dalt énekeltek. Az üdvözlő ének után megindító beszédet mondott a püspök az Oltáregyesület tagjaihoz, majd a kiállított tárgyakat szentelte be és áldotta meg, amelynek végeztével a zárda növendékei újra egy szépen sikerült egyházi éneket adtak elő. Majd a püspök megtekintette a nagy értékű és ízlésesen elrendezett kiállítást, ezután pedig még ott a nagyteremben fogadta az Oltáregyesü­let és a Nőegyesület tisztelgését. A tisztelgések végeztével a püspök a zárda kápolnájában imád­kozott, majd az apácákat látogatta meg és az in­tézet telkén fekvő árvaházat szemlélte meg, ahol a nőegylet vezetősége fogadta a püspököt, akit az árvák nevében egy kis lányka üdvözölt. A főpász­tor megható beszédet intézett a növendékekhez, ezután kocsira ült és a grófi kastélyban, valamint a főispánnál és alispánnál végezte el látogatásait. Tizenkét óra tájban visszahajtatott a piaris­ták rendházába, ahol a tisztelgések folytatása kö­vetkezett. Tisztelgett a kerületi papság Kosztra Ignácz esperes vezetésével, a gör. kath. hitközség Ardeleán Korjolán vezetése alatt, a honvéd tiszti­kar Tanárky Béla őrnagygyal, a rkath hitközség Balogh Kálmán hitközségi elnök, majd az iskola­szék Péchy László elnök vezetésével, a rkath ta- itók, a város Debreczeni István polgármesterrel, a kath. legény'egyesület, Plachy pénzügyigazgató, N. Szabó Pál járásbiró, a vasút és posta főnökeik veze­tésével,végül Falussy Árpád főispán, Ilosvay Aladár alispán visszaadták a püspök látogatását.

Next

/
Thumbnails
Contents