Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-11-10 / 45. szám
t Nagykároly, 1906. november 10. 45. szám. II. évfolyam. Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. ■<& Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Hétsastoll-utca 12. sz. a- Lapvezérlö-bizottság: Előfizetési árak:-----Telefon szám: 58. — Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. Egész évre ... 8 kor. Félévre .... 4 kor. .. .. . ... .... . , Vetzák Ede dr., Gózner Elek dr. Negyedévre .... 2 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Szerkesztő: Lelkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., Xi. fize. ,, V V tési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési Nyiltter sora 40 filler. Varjas End r e. összeg beküldéíe mellett 5 korona. ' Kéziratokat nem adunk vissza. : Laptulajdonos: a lapvezérlö-bizottság. Egyes szám ára 20 fillér. Rákóczi-kultusz Szatmárvármegyében. Nagykároly, november 10. (— cs) Szándékosan vártuk meg e czikkünk megírásával az ünnep forróságának természetszerű kihűlését, a lelkesedés lázának lecsillapodását. Úgy akarjuk, hogy normális viszonyok között, szürke hétköznapon foglalkozzunk a cimbetett kérdéssel. Ne szalmatüz szerűen, hanem komoly elhatározással, melyet kitartó munka kövessen. Rákóczi állandó kultuszát két okból tartjuk igen fontosnak. Az egyik ok általános természetű és abban áll, hogy napjainkban, melyek előkorszakát képezik Ausztriával vívandó és minden eddigi küzdelmünknél keményebb harcunknak, nem lehet elég sokszor emlékezetbe idézni a némettel folytatott négyszázesztendős háborúnk dicsőséges, bánatos eseményeit, ragyogó hőseit, kiknek sorában — nap a csillagok között —emberfeletti magasságban tündök- lik a világ egész történelmének legnagyobb, legönzetlenebb szabadsághőse, Rákóczi Fe- rencz. A másik ok lokális jellegű és abban áll, hogy vármegyénk épen úgy szegény belőle kiszármazott, országos hirü nagy férfiakban, mint a hogy szegény nevéhez fűződő, területén lefolyt történelmi eseményekben is. Magyarország igazi nagyjai közül egyedül Kölcsey a miénk s a nemzetrázó viharoknak rendszerint csak szélső hullámgyűrűi érintették e vármegyét. Kölcsey emléke azonban sokkal inkább kulturális, mint politikai jellegű és neve irodalmi egyesületek élén hat még ma, hetven évvel halála után is. A nagy politikai, hadi események közül egyedül és épen a Rákóczi-kor eseményei azok, a melyek területi összefüggésben is vannak vármegyénkkel. Tiszabecs a diadalmas kezdet emléke, Majtény a gyászos, de kényszerű végezeté. Amott egy magas dombon, a Tisza beláthatatlan síkja felett uralogva büszke, karcsú emlékoszlop tör az ég felé, emitt százados bokrok sötét sűrűségétől beárnyékolva áll és jelzi az oly sokszor meghalt az oly sokszor feltámadott magyar szabadság eszméjét egy szerény, kopott kőobeliszk. A tárgyilagos történelmi kritika a maj- tényi béke jelentőségét, létrehozói s ezek között első helyen Károlyi Sándor működésének önzetlenségét, a fegyverletétel abszolút kényszerű voltát rége > megállapította. Ezekkel a tényekkel réges-régen tisztában van minden intelligens magyar s ha ezekre ezúttal röviden mégis kitérünk s az alábbi, egyik legkiválóbb történettudósunk tollából származó idézetet, mely a legalaposabb és legmodernebb magyar történelmi munkában olvasható, — közöljük — voltaképpen nem annyira általánosan elfogadott álláspontunkat akarjuk megerősíteni, mint inkább az igazság viszhangját kívánjuk megadni egy, épen e kegyeletes napokban szenzációhajhászásból világgá bocsátott hírlapi izetlenkedésre. „A szatmári békeszerződés — Írja Acsády Ignác Magyarország millenáris történetének a Rákóczi-korral foglalkozó kötetében, — Károlyi Sándor legsajátabb műve, melynek létrehozatala nemcsak teméntelen munkájába, hanem költségébe került. Nem alacsony önérdek, hanem az a tudat vezette, hogy Magyar- országot s annak minden fiát menti meg vele végromlásától. Azzal a buzgalommal, melylyel az egyezség létrejötte elé háruló töméntelen akadályt elhárította, megtett mindent, hogy egyszer megköttetvén, valósággá is legyen, végre is hajtassák. Állandóan hűséges őre, gondviselője maradt a szerződésnek, melyet nem az udvar, hanem a nemzeti reactio, a fehér rémuralom nyomban ostromolni kezdett. Károlyi férfiasán szembeszállt e támadással s a vármegyéknek csakhamar alkalmuk nyilt nemcsak az elmúlt siralmas háborúk lecsendesedésében kifejtett buzgó tevékenységét megköszönni, hanem jogaik megoltalmazóját is ünnepelni. „Meg- valljuk méltóságos generális uram, Írták neki Gömörvármegye rendei 1712. február 10-én Jolsván tartott gyűlésükből, kicsintől fogva nagyig kívántuk és óhajtottuk azon hazánkat szörnyüképen égető háborúnak tüzéből való menekvésüket és annyival inkább tartozunk egész kötelességünkkel mindenjót kívánni s szolgáltjára magunkat ottan-ottan kötelezni.“ De nemcsak az egykoruak magasztalták, hanem másfélszázad tapasztalatai 1 Y>n gesztenye. Vén gesztenye a hegynek oldalában . . . Ülünk alatta mulatozva hárman, Te, én s az angyal: kicsi gyermekünk. . . Oly jól esik a pihenés nekünk. A pihenés . . . Köröttünk szél se lebben S a munka most is ott van két kezedben; Miként a méhe, mindig dolgozol. . . Én ilyen asszonyt nem láttam sehol. Más asszony él vígan a nagy világnak, Szivébe gondok útra nem találnak, Éezébe munkát tán sohsem fogott ? . . . A te világod kisded otthonod. A gondja sok. A gondja mégis édes. Nyomában áldás, ég kegyelme lépdes. Te érzed ezt és egyre dolgozol, Mig másnak napja vígan egyre foly. Vén gesztenye a hegynek oldalában, Terjeszd ki szárnyad hitvesemre lágyan És súgd fülébe halkan, csendesen, Hogy mindig áldom, mindig szeretem!. . . Snem lér Ferencs. Rákóczi/ Tisztelt Hallgatóság, Kedves Tanulók! „Dulce et decorum et patria móri“ —zeng: egyik ódájában a rómaiak koszorús költője Horatius, s ehez én még a következőt adom : „impossible est non reminisci de maiaribus nostris“, Helyes a költő állítása, mert a hazáért életünkéi feláldozni, a harci síkon egy nagy eszmétől lelkesítve elvérzeni hősi cselekedet: de ennél semmivel sem kisebb értékű, sőt talán nagyobb áldozatot hoz az, aki a világ fényéről, összes anyagi javairól lemondva hosszú szenvedéseknek teszi ki magát. Mindkettő mindenét a haza oltárára helyezte, és eme tette által felemelkedett nemzete halhatatlanai közé, ércnél maradandóbb emléket állított népe szivében, emléke él, mig nemzete él, és örök hálára kötelezte az utókort maga iránt. Nem kevésbbé áll a második, mert épen az irányukban megnyilatkozó köteles hálaérzet sugallja, hogy szép és hasznos, ha az utókor kegyeletüket megőrzi és az unokák olykor egyes ünnepélyes alkalmat felhasználnak, hogy erre kegyeletüknek kifejezést adhassanak, hogy azoknak, akik a múltban a köznapias- ságnak hullámaiból kiemelkedve világitó fáklyákként szerepeltek, népüknek vezetőivé lettek, néhány percet szenteljenek. Hasznos is a múlt nagy alakjairól megemlékezni, mivel úgy az ő megfutott * A fűgimnázium 1906. okt 29-i Rákóczi-ünnepélyén elmondta Barna Leander dr. kegyész. tanár. pályájok tettei, mint egyéni életök bőséges okulást nyújt. A mai ünnepélyes alkalomra szintén ilyen szempontokból vezetve gyűltünk össze, ünnepelni jöttünk napjaink közzül azokat, kik a magyar nemzet viharos századaiban, midőn a mennybolt sötét felhőkkel beborult a hon felett és cikázó villámok rémitették a hazafiakat, midőn az ellentörekvések nemzeti létünket, s e nemzeti lét alapjait végveszéllyel fenyegették, készek voltak jogainkért, őseinktől örökölt szabadságainkért hosszú küzdelmeket végig harcolni, s inkább a számkivetés keserű kenyerét ették, inkább szenvedtek majdnem egy emberöltőn át, mert csak szabad hazának akartak szabad fiai lenni. A Mohács mezején végbement katasztrófa után nagyon borús napok virradtak a magyar hazára ; a török és- német egyaránt dúlta, fosztogatta a különben is pártokra szakadt országot. A külsü és belső ellenségektől széttagolt nemzet hol a töröktől, hol a némettől remélte a szabadulást, nemkülönben az egység és béke áldását, sajnos azonban, hogy egyiknél sem találta; a török anyagilag tette tönkre, a német tovább ment, jogait, alkotmányát is megakarta nyirbálni. Midőn így a mindkét részről jövő csapások közepette feleszmélt, fájdalmasan ismerte meg a sivár valót. De az isteni Gondviselés, a népek sorának intézője — nem feledkezett meg a magyarról; védőszárnyait kiterjeszté a nemzet felett, s oly férfiakat küldött, akik felemelték a nemzeti lobogót, utat mutattak, vezették a hon jobbik felétj- miként egy- kor a tűzoszlop vezette az Úr választott népét.
