Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-09-01 / 35. szám
Nagykároly, 1906. szeptember 1. 35. szám. IL évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MI3STDENT SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey-utca 21. sz. a. Hivatalos órák : minden délután 2-tól—5-ig.-3- Telefon-szám : 9. • g- Hlrdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttór sora 40 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Lapvezérlő-bizottság: Kovács Dezső dr., felelős szerkesztő. N. Szabó Albert dr., Vetzák Kde dr., Gózner Klek dr. Laptulajdonos: a lapvezérlő-bizottság. Szerkesztő : Varjas Kndre. Előfizetési árak: Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre .............................2 kor. Le lkészeknek, tanítóknak, jegyzőknek és a IX., X., XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselőknek egész évi előfizetési összeg beküldése mellett 5 kor. •<=»• Kgyes szám ára 20 fillér. A vármegye és a bányavárosok. Nagykároly, aug. 31. (—cs.) Azok a lelkes és fényes ünnepségek, a melyekkel az elmúlt héten a főispánt fogadták, egy-két napra ismét a bányavárosokra irányították a vármegye figyelmét. Sajnos, hogy a vármegyének és a bányavárosoknak leginkább csak az ilyen parádés alkalmak az érintkezési pontjaik. A vármegyének elég az, hogy alkalomadtán Nagybányán kitünően lehet mulatni, viszont a bányaiak mindez- ideig megelégedtek azzal, hogy a vármegye jól mulat náluk s ezzel kölcsönösen napirendre tértek egymás felett. Hogy egy kicsit komolyabban foglalkozzanak egymással, hogy keressék azokat az okokat, a melyek egymásra utalják őket, hogy a vármegye és a bányavárosok által közösen kitűzött célok közös erővel vitessenek előre a magyarság javára — bizony mindezekről nem sok szó esett eddig. Az elmúlt és soha többet vissza nem jövendő korszaknak Nagybánya csak politikailag létezett, épenugy, mint a vármegye többi nemzetiségi vidékei. De ezt a politikai értelemben létezést nem úgy kell felfogni, mintha a vármegye vezetőinek bármikor is a nemzetiségi viszonyok miatt fájt volna a fejük és mintha erélyesen bölcs politikával igyekeztek volna amaz ugyancsak exponált végvidéken erősíteni, fejleszteni a magyarságot. Korántsem. Ha Nagybánya, Somkut, Krassó, Megyes rendesen beszállították a leltári mamelukokat, el volt velük intézve a kérdés az országos politika szempontjából. Ugyanígy a vármegyei politika szempontjából, ha a mindenkori hatalmi érdekek megfelelő támaszt találtak a nagybányai, ugyan sokszor akarátuk ellenére megyegyülésre kényszeritett kincstári szavazatokban. Dicsérlessék érette a magyarok Istene, megváltozott az idők járása úgy a vármegyében, mint a bányavárosokban. Amaz is, ezek is, a nemzeti gondolat minden akadályt elhárító hatása alatt megszabadultak lenyűgöző bilincseiktől. S pusztán ez az olyan sokat gúnyolt nemzeti eszme elég volt ahoz, hogy Szat- már egyszerre az ország vezető vármegyéi sorába emelkedjék és ahoz, hogy Nagybánya, minden kincstári kerületek legkincstáriabbja olyan óriási többséggel küldjön a parlamentbe függetlenségi képviselőt, a milyen becsületére vált volna a magyar alföld legkurucabb kerületének is. Sok és biztató jelünk van arra, hogy ez uj korszakban a vármegye és a bányavárosok sokkal jobban megfogják egymást érteni, sokkal inkább tisztába jönnek közös feladataikkal s egymásra utaltságukkal, mint a hogy ez a gyászos emlékű múltban történt. Ennek a gondolatkörnek mi voltunk legbuzgóbb terjesztői a kezdet kezdetétől fogva, öröm telj es ambícióval folytatjuk munkánkat ma, a midőn joggal remélhetjük törekvésünk sikerét. Az alkotásoknak reánk következő korszakában, mely fanban helyzetünk prekárius voltánál fffva minden percben ismét átalakulhara küzdelmek korszakává, épugy szüksége van a vármegyének a bányavárosokra, mint viszont. A vármegye a bányavárosoknak a városi élet sok száz éves kultúrája által nevelt intelligenciájában, ha ez kész részt venni a vármegvei életben, kitűnő anyagot nyer, viszont a bányavárosok nap-nap mellett súlyosabbá váló helyzetükben anyagilag is, nemzeti tekintetekből is csak lendületet várhatnak a vármegyével való szorosabb és bensőség- teljesebb viszony létrejöttétől. Innen a vármegye nyugati határáról nem az installációs ünnepségeknek minden disszonáns hangtól ment, rózsás szemüvegén át nézzí^f; a dolgokat, hanem nézzük szigorú tárgyilagossággal. E szempontból kell tényeket megállapítanunk, következtetéseket levonnunk. A bányavárosok, melyek nemcsak a vármegye, de az ország egész keleti részén legkitoltabb bástyái a magyarságnak, nem fejlődnek olyan mértékben, ahogy ez nemzeti szempontból kívánatos volna, sőt a kisebbiknek s igy a védelemre még fokozatosabban reászorulónak, Felsőbányának népessége minden természeti törvény ellenére 40 év óta lassan bár, de állandóan apad is. Nagybányáról, melynek lélekszáma különösen a két 1 utolsó népszámlálás közötti időben ör- vendelesen gyarapodott ezt szerencsére nem mondhatjuk, de igenis elmondhatjuk mind a kettőről azt, hogy bár lakosaik törhetetlen hazafiassága következtében bevehetetlen várai a magyarságnak, de kifelé ható, magyarosító erejük minimális. Magukra hagyva, nem is tehetnek semmit a magyarság terjesztésére irányuló hivatásukért, — hiszen az ön- fentartási küzdelem teljesen igénybe veszi ereiket. Állami intézmények, nagy és magyar ipartelepek létesítése, mely utóbbiakra a vidék speciális alakulatánál fogva különösen alkalmas, — ezek volnának a segítség, az erősítés leghatható- sabb szerei. E cikkünk kereteit túlhaladná a kérdés ezen részével való bővebb foglalkozás, e helyett inkább arról kívánunk írni ezúttal, milyen módon nyúlhatna a hóna alá Szatmárvármegye erős és vagyonos magyarsága a keleti részek szorongatott magyarjainak társadalmi utón és úgy, hogy a ki részt venne az akcióban, nem csak hasznát, de gyönyörűségét is találná benne. A két bányaváros vidékét természeti szépségek, turisztikai érdekesség szempontjából joggal nyomban a Tátra után következőnek sorozhatjuk. A ki csak valamennyire is ismeri azt a gyönyörűséges vidéket, mely a Számos- völgyétől, a nagybánya—felsőbányái vonalon egyre magasabbra emelkedő hegyek mentén a máramarosi határig, a Gutinig terjed, a ki járt Nagybánya csodaszép városligetében, pompás kiránduló helyein, a rengeteg sok ércbánya valamelyikében, a ki bebarangolta a szelíd lejtőjű gesztenyésektől a Rozsály kopár gerincéig ez oly sokféle változato- zatosságot mutató vidéket, mely nehány órai távolságban a szamosi lankák viruló síkjától az alpesi tájak zord fenségéig emelkedik,— a ki hallotta a primitiv érezuzók egyhangú kattogását és látta a tecnika legmodernebb vívmányaival berendezett kohókat, — aki elbuvár- kodott ez ősrégi város történeti és régészeti emlékei között s a kit áthat az a tudat, hogy ez a két kis város minden kicsinysége mellett is milyen hatalmas védelmezője a magyarságnak '— mindaz igazat ad nekünk abban, ha Nagybányát és vidékét Magyarország legérdekesebb vidékei közé sorozzuk. És csakugyan, évről-évre egyre többen és többen keresik fel. üdülés, szórakozás, művészkedés céljából vármegyénk gyöngyét: csak épen maga a vármegye nem látogatja. Külföldiek jönnek Nagybányára és nem győzik magasztalni szépségeit, közöttünk pedig, a kik itt vagyunk ma már nem több, mint negyedtél órányira e bájos vidéktől, akár- hányan vannak, a kik bekalandozták Tirolt és Svájcot, de Nagybányán sohasem jártak. Ha az a sok ember, a ki nyaranta csak vármegyénkből kirajzik az ország és a külföld minden vidékére pihenni, üdülni, feltenné magában, hogy egyetlen nyári vakációjának egyetlen hetét Nagybányán és vidékén tölti, hatalmas és egyre növekvő forgalom áldásait élvezné e környék, mert csak egyszer kell oda menni, azontúl már oda vonzódik az ember. Köztudomású, hogy az idegenforgalom a legelhagyottabb, legszegényebb helyből varázslatos gyorsasággal teremt kulturás, gazdag vidéket. A bányavárosok forgalmát gyarapítva még többet teszünk, nem is csak magunknak szerzünk végtelen gyönyörűséget, de hazafias célt is szolgálunk, mert nem csupán a magyarság ellenálló képességét fokozni, hatóerejét fejleszteni, de a statusquot fentartani is csak akkor vagyunk képesek, ha a bányavárosok magyar szigeteit egyre védjük, egyre erősítjük a folyton erősbödő nemzetiségi hullámcsapások ellen.
