Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-08-11 / 32. szám

2-ik pl da I.

SZ ATM ÁRVÁRMEGYE.

3’/. szám.

Mindez persze csak úgy, ha megfelelő szolgálati pragmatika és szigorú, de igazságos fegyelmi törvény biztosit a tisztviselők túlkapásai ellen.

Még két mellékkérdést kivánunk érinteni a reform ezen részének tömegéből.

Az egyik a főszolgabirák és szolga- birákra, a másik a kezelő személyzetre vonatkozik.

Elvileg a szolgabirákat is épen úgy meghatározott székhelyre választandóknak tartjuk, mint a hogy a főszolgabirák eképen választatnak. Semmi előnyét nem látjuk annak, ha a szolgabirák bármikor ide-oda helyezhetők. Ez mindig végtelenül sok torzsalkodással, intrikával jár; egyéneknek vagy csoportoknak hasznára szolgálhat, de a közérdeket csak igen kivételesen szolgálja.

Tudjuk, hogy e felfogás ellen egy igen nyomós ellenérvet lehet felhozni, azt, hogy előfordul, mikép egy szolga- biró a nélkül, hogy hivatalosan konstatálható fegyelmi vétséget követne el, állásának súlyával kellemetlenül reá nehezedik egy járásra. Senki annyi hasznot és annyi kárt nem csinálhat a népnek, mint a járási tisztviselő s ha ez utóbbira szánja el magát, kivált ha még protekciója is van az illetékes körökben, akár évtizedeken át folytathatja büntetlenül apró játékait. Igv aztán egy és ugyanazon vármegyében egészen különböző jogterületek alakulnak. Vannak a szó teljes értelmében korrektül vezetett járások és vannak olyanok, a melyekről mindenki tudja, hogy bennük a visszaélések, kisebb-nagyobb panamák napirenden vannak, de senki sem mer szót emelni, mert nem tud bizonyítani és még ha talán tudna is, fél kikötni a helyiérdekű törökbasával.

Ezen a nagyon sok vármegyében tapasztalható s nem egyszer egész járásokat a züllés útjára vivő bajon úgy lehetne segíteni, ha megadatnék a törvényhatósági bizottságnak az a jog, hogy főszolgabírókat és szolgabirákat áthelyezhessen ; mert aki ismeri e kis zsarnokok természetrajzát, jól tudja róluk, hogy félelmetes hatalmuknak s e hatalom tiszteletéből származó, de kellően soha nem ellenőrizhető visszaéléseiknek mindjárt vége, mihelyest elvesztik lábuk alól a megszokott, tiz-husz éven át megdolgozott talajt. Megtorlásul is, óvóintézkedésül is nagyon beválnék, ha ezt az áthelyezési jogot a törvényhatósági bizottság megkapná, természetszerűleg szigorú korlátozással, mely pl. abban állhatna, hogy a mindenesetre titkos szavazás utján hozandó áthelyezési határozat érvényességéhez a törvényhatósági bizottság összes tagjainak bizonyos jelentékeny hányada és a beadott szavazatok 2/s többsége kivántatnék meg.

A kezelő személyzet tagjait illetőleg a kinevezési rendszer fentartása ellen nem lenne kifogás a jövőt illetőleg sem. Ámde e kinevezési jogkört a vármegye autonómiájának e téren is kifejezése végett az alispán jogkörébe átutalandónak valjuk.

A dotáció mai nyomorúságos rendszere alapos reformra szorul; önálló, biztos, kormányhatalomtól nem függő jövedelmi forrásokat kell hogy az állam átengedjen a vármegyéknek a részére teljesített közigazgatási szolgáltatásuk ellenértékéül. Mindenképen méltányos és jogos kívánság ezzel összefüggőleg az is, hogy a vármegye minden legkisebb tisztviselője és alkalmazottja is a vármegye autonómiájának képviselőjétől nyerje kinevezését.

Az Országos Tisztviselő Szövetség.

Társadalmi életünk szomorú jelensége, hogy egyazon gondolkodású, azonos érzelmű és hasonló foglalkozási körben élő egyének a helyett, hogy szervezkedve tömörülnének, — szétforgácsoltság miatt erőt kifejteni nem képesek.

Sokszorosan áll ez reánk, tisztviselőkre nézve, kik bár valamennyien egyenlőkép másoknak szolgálatában állunk és igy a társadalmi élet organizmusa folytán egyforma érdekkel bírunk, mégis állami, egyházi, törvényhatósági, községi, részvénytársasági és magántisztviselőkre széttagoltan állunk.

Kartársak! Hosszú esztendők tapasztalatai eléggé megtaníthatlak bennünket arra, hogy ezeknek a részleges mozgalmaknak, melyeket csak a legközvetlenebbül érdekeltek indítottak meg, sulv nincsen, minthogy az önérdek tudata megfoszt az erőtől és diadalra csak az a küzdelem vezethet, melyben az ország egész tisztviselői kara száll síkra az egyes rétegek igazáért. Eddigi küzdelmeink meddősége szembeállítva a munkásszeryezetek által elért nagy eredményekkel, ezt -r úgy véljük — eléggé bizonyítja.

Tömörülés és szervezkedés az egyetlen jelszó, amelynek aegise alatt biztosan számíthat az ország tisztviselői kara azoknak a jogoknak érvényesítésére, amelyek bízvást megilletik. De ezenfelül vannak oly általános nagy célok is, melyek szűk csoportok kereteiben nem valósíthatók meg; igy a tisztviselői takarékpénztár, internátusök, üdülő házak, szolidáris együttműködés minden társadalmi kérdésben nem valósulhatnak meg addig, mig le nem hullanak a bennünket szétválasztó korlátok és nem egyesülnek egy általános tisztviselő szövetségbe.

Kartársak .' Nem küzdenek-e évtizedek óta az állami, törvényhatósági és egyházi tisztviselők a fizetésrendezésért, a szolgálati pragmatikáért, az alsóbb osztálybeliek előrehaladásánál közismeretes anomáliák megszüntetéséért, — a magántisztviselők az egységes kötelező nyugdíj biztosításért, a munkaadóval való viszony törvényes rendezéséért, a vasárnapi munkaszünet törvénybe iktatásáért, — elértett-e csak egy esetben is teljes eredmény ?

A tisztviselői takarékpénztárnak, interná- tusnak, üdülő háznak kérdése is oly régen foglalkoztatja a tisztviselőket, a társadalom és államhatalom legnagyobb rokonszenvvel segítene bennünket és mi mégsem vagyunk képesek eredményhez jutni! Miért van ez igy ? Ne áltassuk magunkat, lássuk be őszintén, hogy bennünk van a hiba : széthúztunk, sohasem igyekeztünk egységesen harcolva célunkat megközelíteni, hanem mindig csak külön-küiön, egymástól ridegen elzárkózva, sőt nem egyszer egymás ellen fordulva.

Avagy talán igaz volna az az ósdi felfogás, hogy az állami tisztviselők érdekei ellentétesek a magántisztviselőkéivel, vagy legjobb esetben is nem érdeklik amazokat emezek érdekei? Egyetlen példával bebizonyíthatjuk ennek a gondolkodásnak a helytelenségét. Gondoljunk csak a magántisztviselők legspeciálisabb bajára, a kötelező egységes nyugdíjbiztosítás hiányára. Egyedül a magántisztviselőknek égető sebe ez, de erősen kihat az mégis az állami tisztviselői pályára is, amennyiben csakis ez okozza azt, hogy az állami hivatalok aránylag kisebb javadalmazásu, de mégis biztos állásai felé oly nagy a vonzódás és jogvégzett egyének készek fizetés nélkül 6—8 évig ministeri- umot, bíróságot, várost szolgálni. Azok, akik tagadják az érdekek kölcsönösségét, ám feleljenek arra a kérdésre, hogy a magántisztviselői nyugdíj és pragmatika létesítése után nem fog-e egyszerre és önként megszűnni a kis ja- vadalmazásu, ma csakis biztonsága folytán kedvelt állami állások utáni tülekedés?

Véget kell vetni annak az állapotnak is, hogy a számarányban oly óriási tisztviselői kar társadalmi befolyással egyáltalán nem bir, amig az iparosok, kereskedők ilyen irány testületéi már régen számottevő tényezői minden társadalmi mozgalomnak.

Ne kicsinyeskedjünk, ne keressük az ellentéteket, hanem egyesüljünk egy hatalmas szervezetbe és már is döntő lett szavunk minden kérdésében.

Nem kevésbbé fontos kérdés megoldása képezi a szövetség harmadik célját: anyagi heÍjTzetünk alapos újjászervezése, megjavitása. Ennek a célnak elérésére a szövetség tisztviselői takarékpénztárt létesít, hogy gazdaságilag csakis önmagunktól függjünk.

E saját pénzintézetünk nyújtani fogja nekünk azt, a mit eddig soha sem kaptunk: olcsó személyhitelt. Az iparosok, kereskedők a nem nyerészkedésre alapított saját társulatjaik révén rég élvezik ezt, tőlünk tisztviselőktől ellenben a legkisebb hitelnél is életbiztosítást, kezeseket, illetékeket és uzsorakamatot követelnek. Miért van ez igy ? Mert a tisztviselők személyhitelével csak a szövetkezetek foglalkoznak és nincs takarékpénztár, nagyobb bank, mely tisztviselői személyhitellel foglalkoznék.

A liga által alkotandó hank természetesen nem nyerészkedésre alakul és a tisztviselők tisztára személyi megbízhatóságukra alapított kölcsönöket fognak élvezhetni. E takarék- pénztárban, mely részvénytársasági alapon van szervezve, hitelt kérhet minden tisztviselő, semmiféle tagsági dij, részvényvétel nem kötelező, minthogy a részvények elhelyezése máris biztosítva van. Másrészt pedig, hogy teljesen függetlenek legyünk és a részvények mégis idővel tisztviselői kezekben legyenek, egy-egy részvény névértéke mindössze 20 (húsz) korona lesz és még e csekély összegből is az első évben csak egy harmad fizetendő be. a második és harmadik harmadnak befizetésére pedig két évi ideje van a részvényt jegyzőnek. Minden tisztviselő tehát, a legkisebb fizetésű is, olyan is, a kinek semmi felesleges pénze nincs, részvényese lehet a tisztviselői takarékpénztárnak és jogait már az egyharmad befizetése után élvezi, még pedig a nélkül, hogy a be nem fizetett második és harmadik harmad után kamatot fizetne. Hangsúlyozzuk azonban még egyszer, hogy vételkényszer nincsen és sem a ligának tagjai, sem a hitelt élvezők részvények jegyzésére nem köteleztetnek.

A bank a kölcsönt egész összegben folyósítja, nem mint a mai úgynevezett tisztviselői szövetkezeteknél, a hol a nagy nehezen és körülményesen folyósított kölcsönből még bizonyos számú részjegyet is levonnak.

További nagy célja a szövetségnek az, hogy a tisztviselőd gyermekei részére Budapesten és a vidék több magyar érzelmű városaiban interóátusokaí létesítsen, valamint, hogy egyes gyógyító fürdőhelyeken a tisztviselők és családtagjaik részére üdüíőházakat tartson fenn.

Ezeknek az intézményeknek a hiányát a vidéki tisztviselők, a kiknek nagyobb gyermekeiknek más városban esetleg Budapesten való neveltetése olv nagy gondot ad: eléggé érzik. Úgyszintén felesleges az üdülőházak szükségességéről beszélni; a ki volt már orvosa parancsára valamely méregdrága külföldi fürdőhelyen, bizonyára irigykedéssel látta az ottani tisztviselői üdülőházakat, melyekben osztrák, német és francia kollegáink oly olcsó szállást és élelmezést élveznek. Mi is e külföldi mintára szándékozzuk meghonosítani ezeket az intézményeket. Az oly sokféle igénybe vett tisztviselők hozzájárulása nélkül, állami és társadalmi segélylyel létesítették külföldön ezeket az internátusokat és üdülőházakat, a további kiadásokat pedig önzetlen tisztviselői vezetés és igazgatás mellett, az intézményeket igénybe vevők fizetései fedezik. Hogy a magyar társadalom sem szükeblü tisztviselői iránt, bizonyítja eléggé az, hogy az eszme megpenditése után máris több magyar város ajánlott fel interná- tusoknak telket, házat.

Ezeket a nagy vonásokban jelzett célokat kívánja az Országos Tisztviselő Szövetség szolgálni.

Felölelné ezenkívül a szövetség a tagok magánérdekeinek megvédését, a mennyiben ügyészei utján ingyen jogvédelmet nyújt és állás nélküli magántisztviselő tagjait üresedésben lévő állásokra ajánlja. E tekintetben máris több nagy részvénytársaságnak és vállalatnak aláirt igazgatója kijelentette, hogy a jövőben a liga által ajánlottakat előnyben részesíti.

A belépésre buzdítani külön, feleslegesnek tartjuk: mindenkinek önérdeke egyenesen parancsolja ezt.

Budapesten, 1906. julius havában.

Az országos szervező-bizottság választmánya.

Haladópárti rágalom. A részint nyílt,

részint titkos haladópárti sajtóorgánumok rágalmazásai politikai közéletünk egyik legjellemzőbb tünetét képezik már hónapok óta. Úgy az országos, mint a vidéki haladópárti lapok (és pedig ez utóbbiak legtöbbje társadalmi és nem politikai újság mezében) kezdetben tola- kodóan próbálkoztak a koalícióhoz törlesz- kedni. Erélyes elutasítással sikerült e sajtóparazitákat távol tartani a koalíciótól, mire azonnal áttértek a rágalmazás nekik egyedül megfelelő műfajának gyakorlására.

Hogy tényeket nemcsak saját szájuk izük szerint kiszínezve, de legarcátlanabbul elferdítve adnak elő, ehez már hozzászoktunk, de hogy aktaszerüen bizonyítható tényeknek csak homlokegyenest ellenkezőjét Írják meg valóság gyanánt, ez iskolájuk legújabb tanítása, íme egy eset a legjavából.

Az Újság cimü haladópárti hírlap »Az uj rendszer« cim alatt közli, hogy a kereskedelemügyi m. kir. miniszter a nagykároly—mar- gittai vasútra előmunkálati engedélyt adott Dr. Falussy Árpád szatmárvármegyei főispánnak