Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-07-28 / 30. szám
30. »zs'irn. 3-ik oldal. mi. Nem rég is kénytelenittettünk polémiába bocsátkozni nevezett lappal Ináncsi Papp Kálmán ur nézeteinek pártolása miatt és ime rövid idő alatt ismét alkalmunk nyílt hasonló eljárásra. A koalíciós uralom rövid időn bekövetkező végét hirdetik fennen mindenfelé a letűnt korszak emberei. Nem csoda! A hol a hosszú küzdelemben kialakult tábor még pár hónapig sem tud együtt maradni, hanem folyton réseket nyit az ellenségnek, ott ki bizhasson tartós sikerben. A hol maguk a párt orgánumok verik a dobot a zászlót cserben hagyott áruló mellett, ott hogy vezethessen az a zászló győzelemre. Nem mulaszthatjuk el ilyen jelenséget látva mi Szatmárvármegyeiek, kik a koalíciós táborba nem engedünk ellenséget beférkőzni, hogy a Szatmár városi elvtársainkat hasonló óvatosságra ne intsük. A vármegyei számvevőségek és pénztárak visszaállítása. Fenti cim alatt lapunk egyik minapi számában megjelent hirt vettük Vörös György csengeri járási számvevő ur következő felszólalását. Tekintetes Szerkesztő Ur! Becses lapjának 28-iki számában »A vármegyei számvevőségek vissza állítása« címen egy közlemény jelent meg; a hírek között, a mely Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter ur, ama állítólagos tervével áll elő, hogy a volt vármegyei számvevőségek a vármegyéknek vissza adatnak; mig a pénztárak megmaradnak az adóhivatalok kezelése alatt. .-»Az adópénztárak, — mondja a közlemény, — ugyanis a törvény értelmében minden utalványt, tartoznak majd kifizetni, a melyet törvényes utalványozó tisztviselő ad ki, és törvényes számfejtő közeg ellenjegyez; igy tehál nem ismétlődhetik majd meg a múltban tapasztalt azon állapot, hogy az alispáni utalványon ellenjegyzését az állami számvevőség miniszteri rendeletre megtagadja« ! Engedje meg Tek. Szerkesztő ur, hogy ezen citátumra, észrevételemet megtehessem. Eleve kijelentem, politizálni nem óhajtok, hiszen abban állásom gátol; csakis a száraz tényre utalok, minden személyeskedés nélkül. A fenti közlemény Írója a mint látszik, örömet talál a jelzett reformban. Én. Tek. Szerkesztő ur, ha úgy lesz a reform, amint az idézett közlemény mondja, nem csak örömet nem találok benne; hanem még köszönetét se!... Mert, mit fog érni az a reform, a mely, — mikor háborúra gondol, — a pénzt, amely dolog tudva lévő, a háború folytatásához, illetve viseléséhez, feltétlen kell, — az ellenség kezében hagyja ? Hát az ilyen reform után, mit fog majd érni, az a törvényes tisztviselő által aláirt, a vármegyei számvevőség által ellenjegyzett utalvány; ha az adóhivatalnak esetleg meg megy az á bizonyos rendelet a minisztériumból, hogy »Fizetni, csak X által aláirt és ellenjegyzett utalványra lehet«!... És lementünk egy hegyszakadék mellett elterülő völgybe. E völgyben egy alacsony boltozatu kápolna fekszik, éppen az ut mentén. A kápolnában egyszerű Madonna-kép a kisded Jézussal. Az öreg pap errefelé mutatott ujjával. Egy sötét alakot láttam ott térdeplő helyzetben. Fejét kendő takarta, mely vállaira omlott. Kezei összekulcsolvák. Ajkai mozogtak. Egészen elmerült, észre sem vett bennünket. — Ez Prancrazia! — súgta fülembe a lelkész. Azóta sem ment férjhez. De ide eljön mindennap ugyanezen órában. Tudja-e miért ? — Hogy kérje ... — Semmit sem kér, csak Madonnát magasztalja. — Magasztalja a Madonnát! — Mivel meghallgatta imáját. — De hiszen ... — Uram, midőn Pancrazia feláldozta haját a Madonna della Roccának, ezt nem magáért tette. Csak azt kérte, hogy Angelo visszanyerje egészségét. Kérése teljesedett. Angelo él. Pancrazia pedig mindennap, ebben az órában idejön hálát adni Istennek és áldani s magasztalni a dicső Madonna della Roccát. Egy szó sem jött ajkamra, de mialatt azon az imádkozó nőn járt tekintetem, az a gondolat villant meg lelkemben: Mily végtelen az emberi érzés ! (Vége.) Tán erőszakkal kényszeríti a vármegye az adóhivatalt a fizetésre? Nem számvevő kell Tek. Szerkesztő ur, ha; — amit ne adjon az Ég, — ismét küzdeni kell az abszolutizmussal, hanem »pénz«!., »pénz« és ismét csak »pénz« : hogy a küzdők kezébe legyen a »hatalom«! __ Más szóval elő ször, — hamár az abszolotizmusra hivatkozással az 1902: III. t.-cikket vissza csinálni kell, — a vármegyei pénztárt kell az állam karmai közül kivenni; mert ha a vármegyei pénztárral saját házában, saját emberével, a vármegye rendelkezhetik: jegyzi ellen, vagy nem jegyzi, az a számvevő, azt, a törvényes tisztviselő által aláirt, utalványt; fizethet a vármegye pénztára, még szóbeli rendeletre is; de az adóhivatal fizetni ugyan.'soha; bár mit mond is majd a novelláris utón módosított törvény!... Ennek előre bocsátásával engedje meg a Tek. Szerkesztő ur, hogy kezdhessem: hát mi, számvevők voltunk a lezajlott alkotmányos küzdelemben kerék kötői, okai annak, hogy a vármegyei tisztviselők fizetéseiket nem kapták meg; s azért kell első sorban is velünk leszámolni ?.... Hát csak nekünk jött, illetve jöhet rendelet; az adó hivataloknak nem? Hát tán azok, fizettek volna, csak mi, hazafiatlan számvevők nem engedtük őket?!... Hát mi nem vagyunk olyan jó hazafiak, mint a pénztári tisztviselők?!.. Minket tán, kénye kedve szerint rángathat a hatalom adhat törvénytelen rendeletet, ki; s mi, — éppen mivel ellenőrző közegek vagyunk, — annak feltétlen engedelmeskedünk?!.. Csalódik, aki hitte, csalódni fog, bárki is legyen az, aki azt hiszi és hinni fogja! __ Ép pen ezért, mivel mi, számvevők tartjuk magunkat olyan hazafias tisztviselőknek, mint bármely más branschbeli tisztviselő: az általam citált közlemény soraiból kiolvasható am ráfo- gás ellen, — hogy mi miniszteri rendeletre, még a törvényt is készek vagyunk nullificalni; dacára, hogy senki meg nem bízott, de felelősséget válalva. ugv a magam, mint az összes számvevő kartársaim nevében — óvást emelek, és azt bárhonnan jöjjön is, mint alaptalant, határozottan és erélyesen visszautasítom! A számvevőség úgy a hazafiság. mint a törvényesség utján mindig megállta a helyét; ezután is megállja; mert ha ő letér a törvény útjáról,— utánna már csak örvény jön! — Kapcsolatosan, engedje még meg Tek. Szerkesztő ur, hogy megemlíthessem b. lapjában, hogy mit tartanék én sokkal sürgősebbnek az 1902: III. t.-c. vissza csinálása helyett: 1. Egészséges jó. garantiális törvényt — pragmatikát, — a vármegyei és állami tisztviselők részére; akkor azután szeretném látni azt a halandót, aki az összes tiszti kart, illetve annak egyes tagjait törvénytelen rendelet végrehajtására kényszerítheti! 2. A miniszterek felelőségéről szóló törvény revízióját, szigorítását. 3. Az 188Ö: XXI. t.-b. pro és contra magyarázott szakaszainak félre érthetetlen módon való körül Írását. 4. Annak kimondását, hogy kormánybiztos csak a törvényhozás engedélyével ültethető a vármegye nyakára. 5. Hogy teljhatalmú főispán nincs. 6. Királyi biztosi intézményt a magyar törvény nem ismer, s az ósdi törvény szakasz, amelynek alapján, bár furfanggal az abszolutiz- tikus kormány a vármegye nyakára ültette; igenis a magyar törvény-könyvből örökre törlendő. Ezeknek a megalkotásánál aztán, az 1902: III. t.-c. minden változás nélkül fenmaradhat, az ugyan bajt, a vármegye autonómiáját nem gördíti. Más szóval: nem a torony keresztjét kellene először feltenni, hanem a templomot, utána, a tornyot -felépíteni, s csak azután jöhet sor a kereszt feltevésre. Egyébb iránt maradtam a Tek. Szerkesztő urnák. Hazafias tisztelettel: VÖRÖS GYÖRGY, pü. szám ellenőr, járási számvevő. Megjegyzés. A szőnyegen forgó tárgy minden oldalról való beható megvitatásra a tervezett és az alkotmány védelmet is érintő reformok kellő előkészítése céljából fontos és szükséges dolog. Adjuk tehát Vörös számvevő ur felszólalását, bár annak lényegével nem értünk egyet. Az állami számvevőknek az alkotmány harc idején tanúsított magatartása ellen, — legalább Szatmárvármegyét illetőleg — panaszunk csakugyan nem lehet. Sőt örömmel regisztrálhatjuk, hogy a számvevői karnak e vármegye- beli főnöke, Obholczer p. ü. számtanácsos Kemény pénzügyigazgató teljesen ellenkező magatartása dacára sem volt kapható semmiféle törvénytelenségre, sőt mindenkor volt benne elég bátorság arra is, hogy a hatalom szájaizével ellenkező felfogásának nyíltan kifejezést adjon. SZ A T MÁU V ÁRMEGY E. ________ A számvevői kar többi tagjai — központiak és járásiak — ellen sem hallottunk panaszt semmi részről sem, a cikkező Vörös számvevő urat pedig mint a függetlenségi politika intranzigens hívét ismerjük. Mindezek azonban, bármily örvendetesek lesznek, de mégis csupán személyi dolgok; az alkotmány biztosítása azonban csak intézményesen történhet. Egyik ilyen, ha nemis legfontosabb, de nem is legértéktelenebb biztosítéknak tartjuk mi a vármegyei pénztárak és számvevőségek vissza állítását. Az a hir, a melyre reflektálva Vörös számvevő ur felszólalt, csupán regisztrálás, de a mi álláspontunkat nem elégíti ki. Mi egyforma súlyt helyezünk úgy a számvevőségek, mint a pénztárak visszaállítására, mert csak ilyen módon remélhetjük azt, ha a törvényhatóságok akaratuknak autonomiájok körén belül valósággal érvényt is tudnak szerezni. Gyakorlati indokaink is vannak e felfogásunk erősítésére. A szakkörök egybehangzó véleménye szerint a kezelés sokkal bonyolultabb lett, a mióta a vármegyék megfoszlattak pénztáraiktól s a mióla nélkülözik a saját számvevőséget, melylyel pedig minden jelentékenyebb közigazgatási ág és kincstári üzem is bír külön-külön. Tudvalevőleg a belügyminiszter ez év őszén egy szélesebb külön szaktanács kormányt hiv össze e kérdés megvitatására. Kívánatos volna, ha ezen időpontig a helyi szakkörök közvéleménye az ügy hírlapi megvitatása utján kialakulna. Vármegyénk számvevői kara élén a fentebb említett s méltán köztiszteletben álló hivatalfőnökkel, a szakértelem kiváló fokán áll, másrészt pedig Szatmárvármegye köztudomás szerint az ország egyik legexponáltabb vármegyéje vagy az ellenállási harcban, tellát az e vármegyében működő szakemberek igen becses tapasztalatokai szerezhettek a tekintetben, mik a hibák, hogyan kellene javítani, visszaállitandó-e a régi állapot? Azt hisszük, hogy a szakembereknek a kérdéshez való hozzászólása hasznos adatokkal járulna az ügy anyagához és e hiszemben készséggel bocsátjuk rendelkezésre lapunk hasábjait a legelsősorban érdekelt szakköröknek: a vármegyei tisztviselőknek és a számvevőségi karnak. Az aratósztrájk áldozatai. A bomlottagyu nemzetközi anarkista-szo- ciálisták, a becsületes munkások bolonditói és szipolyozói, a kik Kristófénak szerető testvérei és szövetségesei voltak, sehogy sem tudnak beletörődni Magyarország uj rendjébe és becsületes, törvényes kormányzásába. Az uj kormány a népjogok kiterjesztését, a közélet tisztaságát, a nemzeti erők szervezését irta zászlajára. Nekik azonban nem ez kell, az ő elemük a bujtogatás és lázitás, mert ilyenkor kényelmesen lehet a zavarosban halászni. Ezért rendezték az aratósztrájkot is. Ezek a népbolonditók igen sok helyén az országnak lehetetlenné akarták tenni az aratást, ez által koldusbotra juttatni ezer és ezer munkás családot, kisbirtokost és súlyosan megkárosítani a nagybirtokos osztályt. Nagyravágyástól, gyűlölet és bosszúvágytól égő, bomlottagyu anarkisták mindenre kiképzett vakeszközei jártak hónapokon át szerte az országban. Bujtogatták, lázitották az arató munkás népet szerződésszegésre, munkamegtagadásra, gyújtogatásra és egyéb büncselek- vényre izgatván. Szóval, írásokkal, újsággal, röpiratokkal izgattak a fennálló rend, a birtokososztály és a kormány, valamint a hatóságok ellen. Az eredmény az volt, hogy szerte az országban lázongani kezdett a földmüvesnép és lázas izgalmában megtagadta szerződéses kötelességét. Nem állott munkába és meg akarta akadályozni a munkában azokat is, a kiket nem sikerült a pesti uraknak kötelesség sze- gésre bírni. Hogy az izgalom nem nyilvánult véres kitörésekben is, az a kormány erélyes fellépésének és állandó felügyelésének köszönhető. Ha az a pokoli terv, melyet a népbolon- ditó anarkisták főztek, nem is sikerült, bajt és veszedelmet mégis okozott, még pedig, épen a beugratott szegény munkás népnek. Ők lettek az aratósztrájk áldozatai. Csanád vármegye területén 17 uradalomban sikerült úgy elbolonditani a népet, hogy megtagadták szerződéses kötelességüket. Ezek közül 260 munkást Ítéltek fogházra s helyüket felvidéki aratókkal pótolták, Torontálvárme- gyében 21 helyütt léptek az arató munkások sztrájkba. Itt a pesti urak a nemzetiségi urakkal karöltve apostoloskodtak a népjólét előmozdítására. Sikerült is nekik 364 munkást keresetétől megfosztani és börtönbe juttatni. Temesvármegye területén 156 munkást ítéltek el szabadságvesztésre. Vasvármegyében 7 uradalomban léptek sztrájkba a munkások. Ezeket a szomszéd vármegyékből hozott aratókkal helyettesítették és igy kenyér nélkül maradtak.
