Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)
1906-07-28 / 30. szám
2-ik oldal. SZATMÁRV ÁRMEGYE. 30. szám. hogysem megelégednék azzal a formális dicsőséggel, hogy az uj közigazgatási törvények az ő nevével kapcsolatban szerepeljenek majd Magyarország történetében. Bizonyára ki akarja venni megvitatásuk, lényegi megalkotásukból is a maga részét s hogy ezt tehesse, meg kell ismerkednie az élő közigazgatással, megkell hallgatnia a közigazgatással gyakorlatilag foglalkozók véleményét úgy az alapelvek, mint különösen a részlet- kérdésekre nézve, mert az uj kormánytól és belügyminiszterétől bízva reméljük egyebeken kívül azt is, hogy lesz bennük erő megszabadítani magukat az eddigi törvényalkotási szokványtól, mely a miniszeri irodák egyoldalú, elméleti képzettségű tisztviselőit tette meg szabadalmazott kodifikátorokká, holott épen a közigazgatási törvényeknek kell a gyakorlati élet talajából mintegy maguktól kinőniük. Különösen az önkormányzat erősítését és kiterjesztését célzó törvény alkotásánál kell az évtizedes megszokás miatt az államosítás hitvallásában megcsontosodott miniszteriális tisztviselők helyett a gyakorlati szakemberek meghallgatására fektetni a fősulyt. így előkészítve nem féltjük reform- törvényeinket attól, hogy megakasztják közigazgatásunk fejlődését, színvonalának emelését az államosítás elmaradása mellett sem. Nagyon is elvont elmélet az, hogy csak a központi hatalomtól kinevezett tisztviselőkkel lehet jó közigazgatást csinálni. És abból, mert pl. Franciaország centralizált közigazgatása, mely az ottani történelmi fejlődésnek megfelel. — jó, — legtávolabbról sem következik, hogy az önkormányzati közigazgatás megfelelő kautelákkal ellátva ne legyen épen olyan jó minálunk, ahol a mi történeti fejlődésünknek s nemzeLi létérdekeinek egyedül ez az intézmény felel meg. A központi igazgatásban, (melynek szívesebben adnók a felügyelet nevet és jelleget) — a miniszteri bürókban túlteng az elmélet a gyakorlat rovására, — viszont a külső szolgálatban, a törvény- hatóságoknál felette hiányos az elméleti képzetség. Ezen az első és mindenesetre nagyon megszívlelendő hibán segít az állami és törvényhatósági tisztviselők nyugdíj viszonosságának törvénybeigtatása, segíthet a kormány adminisztratív utón a minisztériumokba vitelével a és sokat beszéltek a tengerészek hűtlenségéről, de a leány csak mosolygott magában. Én is csak nevettem magamban. Ön látja most már, hogy mi tudtuk, ki a választott, azok a szegény lelkek semmiről sem bírtak tudomással. Mégis, mint később kitűnt... Az idő szállt-szállt és egy este, körülbelül egy hónap múlva, Pancrazia őrültként ront be hozzám, egy darabka papirossal kezében. Angelo életveszélyesen megbetegedett a szigeten, a hajó pedig őt ott hagyja, hazajött. Alig ismertem rá Pancraziára. Oly szenvedély ült szemeiben, minőről eddig halvány sejtelmem sem volt, bár jól ismerem azt a tüzet, méh' bennük szunnvadoz és amely — mint fin mondaná — az Etna szülötteivé tesz bennünket. — Mit tegyek, hogyan segítsek rajta? — tört ki zokogva a leány. — Imádkozzál! — mondám. — Imádkozzál, gyermekem, a Madonna della Roccához. Este volt már, mikor eltávozott. Késő éjszaka volt már, midőn magam is kimentem az Etnában és a csillagos égben j gyönyörködni és ime az utszéli kápolna előtt [ egy térdeplő alakot pillantottam meg, s mintha ; hangos sóhajokat is hallottam volna. Arra feté irányitám lépteimet s magamban igy szóltam: Eölösleges annyit sóhajtoznod Pancrazia. A Madonna még azt gondolhatja, hogy nem bízol benne. Többé nem is hallottam sóhajtását. Hét-hét után mult, hire jött, hogy Angelo betegsége még rosszabra fordult, sőt hogy kömegfelelő vármegyei erőknek, kik bizonyára az exponált helyzetet elfoglalt törvényhatóságok tisztikarából fognak ki- szemeltetni s a nemzeti ellenállásban megacélosodott kuruc felfogást visznek magukkal a minisztériumok konzervatív irodáiba. De segít a most említett hibán az idő múlása is, mert minél idősebb a minősítési törvény, mely rengeteg sok, minden elméleti előkészültség nélküli embernek adott tény leges szolgálat címén kvalifikációt, természetszerűleg annál magasabb lesz a vármegyei tisztviselők színvonala. A szolgálati pragmatika s a fegyelmi jog legfőbb fokon való gyakorlatának ha nem is az összes, de mindenesetre a főtisztviselőkre nézve a közigazgatási bírósághoz utalása a második lépés az önkormányzati alapon újjá szervezett törvényhatóságok közigazgatásának érdekében. A fentebbiekben érintett, inkább elméleti természetű kifogásokon kívül két, gyakorlati szempontból fontos ellenvetést szoktak még tenni az önkormányzati közigazgatás és a választási rendszer ellen. Az egyik kifogás az, hogy a választott tisztviselő a legtöbb esetben a helyi befolyások könnyen veszedelmessé váló hatalma alá kerül s minden választásnál abba a helyzetbe jut, hogy saját alantas közegei kegyét kell keresnie. A másik az, hogy a közhatósági működés zavartalan menetéhez ha nem is elkerülhetlenül szükséges, de nagyon hasznos stabilitási elv van vészé-_ lyeztetve a meg-megujuló választások"1 által. Az összes ellenérvek között ez a kettő a legfontosabb. Annyira fontos, hogy ha célunk lényegében jó vármegyei közigazgatás létesítése, okvetlenül gondoskodnunk kell a megfelelő korrekti- vumokról. E korrektivumokat feltalálni véljük: 1. a törvénybe iktatandó szolgálati pragmatikában, 2. az alispáni állás kivételével minden egyéb állásra élethossziglan történendő választás rendszerében és 3. a törvényhatósági bizottságok szervezetének alapos reformjában. Miért és hogyan? ezt fejtjük ki a következőkben. Ellenségeink táborunkban. Előrelátó politikusok igen jól tudták, hogy a nemzeti-ügy diadala legelső sorban azt fogja eredményezni, hogy a kik a küzdelmet teljes közönnyel szemzel van halál. Ezen a napon Pancrazia ismét felkeresett. Hideg, oly hideg uram s arca olyan fehér mint a tejszín. — Atyám’ ajándékot viszek a Madonna della Roccának, de azt rajtad kívül senki se tudja. Megigéred-e, hogy senkinek meg nem mondod. Ünnepélyesen Ígéreteit tettem, amint kívánta. — Most jöjj velem, atyám, a templomba. Elmentem vele, láttam miként, hogy miként ajánlotta fel levágott szép hajfonatát a Madonnának. Majd rákötötte a szalagot úgy, amint most is látható s a Madonna kezébe tette haját, azután letérdelt s elmondotta, hogy azt Ange- lóért ajánlja fel, abban a reményben, hogy szerelmüket az ég is el fogja ismerni és An- gelót meg fogja gyógyítani. Ez volt az egész. A szegény leány kendőt kötött fejére s azzal kijöttünk a templomból. A faluban pedig ismét összesúgtak az emberek. A nép ugyanis látván Pancraziát, csodálkozott az ember. Kíváncsian kérdezősködtek, majd magukban nevettek. A gyermekek ujjal mutogatták s kiabáltak a leány után. Pancrazia pedig csak hallgatott. És tudja uram, a leány áldozata tetszésre talált a Madonnánál. A Madonna meghallgatta imáját, Angelo felépült betegségéből és hazajött. Itt az öreg pap elhallgatott, de arca annál többet beszélt. Az a titokszerü kifejezés ismét megjelent egy pillanatra szemeiben. Kis vártatva pedig igy folytatta elbeszélését: lélték, kik a zászlót abban a pillanatban, melyben a harc komolylvá vált, elhagyták, sőt még azok egyrésze is, kik nyíltan ellenünk voltak, rohamosan fog az uralomra jutott pártokhoz csatlakozni és a szerepek kiosztásánál a leghangosabban fogja követelni a maga részét. Ezt tudva, vármegyénkben az ellenállás vezetői legnagyobb energiát fejtettek és fejtenek ki az ilyen egyéniségeknek minden politikai' hatalomtól való rideg kizárásán és a megyei tisztikarból a hazafiatlan elem eltávolításán, minek eredményeként ma Szatmárvármegye megtisztulva és megszilárdulva készen áll ha kell egy még keményebb ellenálló küzdelemre. Dicső résztvétele mellett a nemzeti küzdelemben ez a consequens és könyörtelen érvényesítése a küzdelem eredményének az, a mire vármegyénk közönségét méltán büszkeséggel megelégedéssel és a jövőbe vetett bizalommal tölti el, minek folytán észre sem veszi a kizártak és be nem eresztettek által fenntartott apró sajtó orgánumok naponkénti csaholását. Sajnos ritka helyen történt ez igy és leg- kevésbbé a központban és különösen az or- szággvülési függetlenségi pártban. A Komjáthy Béla, Bartha Ödön-féle szellem ott él uralkodik, sőt tért foglal, mert a választásokon több oly egyén jutott 48-as mandátumhoz, kik az ellenállás harcában sehol, vagy az ellenkező oldalon voltak. Pénzemberek, radikálisok, sociális- ták és más ellenséges csoportjai nemzeti ellenállásunknak a legvakmerőbben tolakodnak a 48-as lobogó alá és beszennyezik jelenlétükkel annak tisztaságát. Az Erzsébetvárosban most ismét egy ilyen vakmerő betolakodás készül a koalíció táborába Eötvös Károly képviselőjelöltsége alakjában. Kicsoda Eötvös Károly? Éveken át 48-as programmal képviselte Nagykőröst, de azért 67-es Bánffy-párlinak ismerte és tartotta a közvélemény, mig végre a nemzeti ellenállás legkritikusabb pillanatában Bánffyval együtt cserben hagyván a zászlót, tényleg kitűnt róla, hogy báránvhőrbe bujt farkas. Nagykőrös városa meg is vonta rögtön tőle bizalmát és egy hazafias kerületben nem is juthatna soha mandátumhoz, azonban Budapest—Erzsébetvárosban épen alkalmas ember arra, hogy a haladópárti városi klikk benne tovább éljen. Az igaz hazafiak mindent elkövetnek ellene. Ellenfelének Barabás Bélának legbuzgóbb támogatója kerületünk országgyűlési képviselője, az igazi hazafiság rendithetlen bajnoka gróf Károlyi István, kinek személyisége maga mutatja az utat, melyen a valódi 48-asoknak haladni kell. Mit látunk azonban. »Szatmárnémeti« cimü laptársunk egy cikket hoz vasárnapi számában, melyben Barabás Bélát és Eötvös Károlyt mint egyformán érdemeseket állítja elénk. Megáll az eszünk! A fővárosi sajtóban, ha Eötvös mellett cikket látunk megjelenni, nem csodálkozunk, mert hiszen ennek a sajtónak működését csak nem rég leplezték le, de hogy egy vidéki 48-as pártorganum egy szót is szóljon az áruló Eötvös mellett, különösen oly férfiúval szemben, mint Barabás Béla, ez nem jelent kevesebbet, mint azt a végtelen elszomorító jelenséget, hogy a szomszéd törvényhatóságban nem tudnak oly energiával védekezni a hazafiatlan, vagy kétes hazafiságu elem ellen mint Ekkor még egyikünk sem tudta, amit később mindnyájan megtudtunk, hogy Angelot, kinek felgyógyulása a Madonna csodája volt, a szigeten egy asszony ápolta s hogy ez a nő már közel férkőzött Angelo szivéhez. Ez azonban mégis visszatért, hogy beváltsa szavát. Ezt magam is tudom. De midőn meglátta Pancrazia levágott haját, gondolata ismét visszaszállott ahhoz a szigeti asszonyhoz és... Itt az öreg lelkész köhögött egyet s aztán elhallgatott. — Aztán, uram. — vette fel ismét a szót, — midőn Pancrazia látta az ifjú tekintetét, aki ily semmiség miatt kész elfordulni menyasszonyától, egy világért meg nem mondotta volna, mi történt szépséges hajával. És én — én titoktartásra köteleztem magamat. Angelo pedig küzdött magával, szenvedélye forrott, de szeméből eltűnt a régi tűz és — a Madonna bocsássa meg neki, de ha látta volna azt a szivet.. . Ismét elhallgatott. — Visszatért, uram, a szigetre és nőül vette azt az asszonyt, aki őt betegségében ápolta. — És Pancrazia? — kérdezém, — Bocsásson meg, ha megelőzöm kérdésemmel, de nem szünt-e meg a leány ezentúl is imádkozni a Madonnához ? — Hogy nem szünt-e meg imádkozni ! — kérdé az öreg pap, arcán ugyanazzal a titokszerü kifejezéssel. Ezzel felém nyújtotta karját és .. . — Jöjjön, uram, — szólt halk suttogással.