Szatmárvármegye, 1906 (2. évfolyam, 1-56. szám)

1906-06-23 / 25. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRVÁRMEGYE.

25. szám.

nünk, kegyeletesen megőriznünk a jövő számára azt a keveset a mi a jelenre maradt a múlt hagyatékából.

Kultúrtörténeti emlékünk történelmi ereklyénk aránylag • kevés van. De ezt a keveset sem gondozzuk eléggé. Hagyjuk tovább pusztulni és kallódni, vagy könnyű prédául átengedjük élelmes kufároknak, kiknek révén gyakran külföldi gyűjtemények diszdarabjai lesznek könnyelműen elvesztegetett ereklyéink.

Még mindig elég gazdagok vagyunk a népélet jellegzetes hagyományos tárgyaiban. Hazánk még egy nagy néprajzi muzeum. De mint említettük, itt is elsimít minden kiemelkedő sajátságot a civilizátió nagy gyaluja. E téren is itt van a gyűjtés, a megmentés 12-ik órája.

Hazánk természetvilága rendkívül dús és változatos. Földünk atrukturája, állat- és növényvilága fölötte gazdag, érdekes és tanulságos. De e téren is épen most nagy átalakulás történik. Pl. épen Nagykároly közvetlen környékének geográfiái ábrázata milyen metamorfózist mutat ez utóbbi időben. Mennyire megváltozott az ecsediláp hidrografaja, flórája, faunája! A láp sajátságos világa maga is külön múzeumot érdemelt volna. Most már késő!

Nem akarom tovább szőni e talán máris hosszúra nyúlt és valószínűleg hiába való elmélkedéseimet. Rátérek a záradékra,

Nagykároly városa, e tekintélyes megyei székhely a lendületes kulturélet számos előfeltételével és eszközével rendelkezik. De még többet ezután kell megszereznie. A nagyhivatásu Kölcsey- egyesület pang, a város és megye szellemi életének nagy háirányára. A vezető tényezők feltétlenül igen sürgős feladata uj életre kelteni, hathatós tevékenységre serkenteni e magyarcélu kultúrintézményt, ellátni azt a mivelési határok uj foganatos szerveivel és eszközeivel. Ezek közt első helyen áll a vármegyei muzeum megteremtése. Ez erkölcsi kötelessége is; hiszen tudtommal már itteni támogatásban is részesült. E téren minden halasztás szinte kipótolhatatlan veszteséget jelent.

Rossz csillagok járnak. Nehéz idők zúdulhatnak ránk, még a közelmúltaknál is nehezebbek. A nemzet nagy védelmi harcához és a történet logikája

S ajkad susogja csók tüzén epedve: Szeretsz, örökre szeretsz engemet.

De szivem kétség habja veti—hányja: Halld, zörren, sóhajt a hulló levél;

Alig fordult még a tavasz a nyárba, Elhervad már is letépi a szél.

Alig nyillott ki, már lehull a rózsa,

Alig zendült föl elhangzik a dal:

Lombos ág zöldje válik hervadóra,

Őszi szél zug itt ismét csakhamar.

Szeretsz. Ezt hinni lelkem úgy óhajtja, Hiszen bus éltem drága kincse vagy,

De tudom, érzem, hogy szerelmünk napja Előbb lenyugszik, mint jő őszi fagy.

Halld már hull pereg a fa hervadt lombja. De lesz még rajta üde, zöld levél,

’— Valami titkos, bus sejtelem mondja, — S nekünk már őszi dalt susog a szél.

Ajkamra hullott édes ajkad csókja,

Forró két karod most is átölel,

De tudom majd csak álmodhatok róla: Válásunk perce, úgy érzem, közel.

Lehet összehoz még a sors szeszélye.

De szived akkor meg se rezdül tán,

Hisz’ a szerelmünk nem a nap hő fénye: Egy feslő rózsa május hajnalán.

Egy égő rózsa illatát még érzem,

Szirmán a harmat gyöngye még ragyog S széthull a jövő legelső percében.)

Egy kis, kopár ág a mit ott hagyott,

Nem zendül azon édes madárének. . . .

S a fásult szívben bus ősz üt tanyát És a hideg, ködös napjain a télnek Nem borulnak ránk csókos éjszakák.

Váry Ferenc.

szerint bekövetkezendő végleges diadalához a modern kultúra összes szellemi és erkölcsi fegyvereire van szükségünk. E fegyverek egyik leghatalmasabb arzenálja a muzeum.

Múzeumot Nagykárolynak!

Nagykároly, 1906. Űrnapján.

Dr. Hermann Antal.

A gimnáziumi érettségi vizsgálat.

Szükséges, hogy lapunk is foglalkozzék a nagy port felvert ügygyei. Meg kell ezt különösen akkor tennünk, mikor vannak olyanok, kik egy ember szabálytalan eljárását az intézetnek akarják felróni. Mi, akik a közélet minden terén való tisztítást irtuk zászlónkra, örülünk a gimnáziumban beállott tisztításnak is. Annyi szennyese volt már az intézetnek a közelmúlt években, hogy dicsérnünk kell az intézet igazgatóját, midőn arra törekszik, hogy az intézet megrontott szellemét javítsa.

Oly ifjakra nincs szüksége a társadalomnak, kik már a középiskolából hozzák magukkal a stréberséget és a munkakerülést. Ha valaha, úgy most van szüksége a nemzetnek erős akarata, jellemes és munkaszerelő tagokra. Ilyeneket pedig nem a Pécsi-féle tanárok nevelnek. De beszéljenek maguk a tények.

Pécsi Ödön dr. tanár a folyó hó 12-én lefolyt magánvizsgálatoknál olv szabálytalanságot követett el, amely nem csak a tanügynek megy rovására, de egyenesen immorális. Nem jóakarat az, hanem veszedelmes merénylet minden tisztességes munka és reális tudás ellen.

Pécsi Ödön tanártól sajátkezüleg aláirt jegyzőkönyv tanúskodik amellett, hogy a mennyi- ségtani tételeket holmi ürügyek alatt elvitte az őrködő tanár asztaláról, holott ehhez semmi jussa nem volt. A tételeket gimnázista deákokkal kidolgoztatta s a kidolgozott tételeket becsempészte a vizsgázóknak.

Nem jóindulatú útbaigazításról van tehát itt szó, hanem a tanulóknak bűnös cselekedetekre való felhasználásáról beszélhetünk.

A megtörténtek után az érettségi vizsgálatnál méltán merült felt a gyanú, vajon sza- bálvszerüleg járt-e el Pécsi tanár? Sajnos a következmények az ellenkezőt bizonyították.

A vizsgáló bizottság elnöke nem függesztette fel Pécsi tanárt, hanem egyszerűen jogával élt, mikor kijelentette, hogy ő maga fogja a kérdéseket a magyar irodalomból feladni. Ez érthető okból nem tetszett Pécsi tanárnak, a termet elhagyta. A fellázított ifjak, midőn ezt látták, nem voltak hajlandók vizsgálatot tenni.

A vizsgáló bizottság minden ifjút a szóbelire bocsátott. Ezek azonban azon kijelentéssel, hogy nincsenek elkészülve, a termet elhagyták. Hiába iparkodtak őket helytelen cse- lekedetökről főigazgató és igazgató meggyőzni. Sőt midőn az igazgató másodszor visszahívta őket a terembe, biztosította nem csak a bizottság különös jóindulatáról, de azt is kijelentette, hogy a Pécsi tanártól benyújtott tételekből kapnak kérdést. Az ifjak erre kijelentették, hogy ők a Pécsi-féle tételeket nem tudják. Van olyan, aki tud 5 tételt, de a legtöbb csak 1. 2 vagy 3-at tanult meg. A kérdésre, hogy mint akartak ily csekély tudománnyal boldogulni, kijelentették, hogy bíztak szeretett taná- [ ruk jóságában. A bizottság még ezek után sem akarta boldogulásuknak útját állani. Húsz percnyi meggondolás]' időt adott, hogy ennek leteltével bárki jelentkezhetik. Csak midőn senki sem jelentkezett zárta le a jegyzőkönyvet.

Ez tehát nem botrány, hanem a szándékosan félrevezetett és felizgatott ifjúságnak a rövidlátása. Botrányos csupán Pécsi tanárnak az eljárása és a viselkedése. A »nagyműveltségü« férfi annyira becsülte meg a nemzeti irodalmat, hogy annak tudását nem tartotta szükséges utravalónak a társadalom jövő vezetői számára. Ily tanárok láttára csakugyan igaza lehet Kautz Gyulának, hogy nagyon is keleten vagyunk. A nyugati tudományos műveltség és • munkálkodás ismeretlen valami lesz előttünk.

Ily súlyos hibákat személyeskedésekkel s igazság elferdítésével nem lehet jóvá tenni, legfeljebb súlyosbítani. De hát, ahol nincs, ott ne keres!

Örvendetes eseményként Írjuk le a tényt, hogy a visszalépett ifjak szülei testületileg keresték fel a gimnázium igazgatóját és sajnálatuknak adtak kifejezést, hogy fiaik tudtukon kívül kellemetlenséget szereztek neki és a tanári karnak. Egyben biztosították őt teljes bizalmukról. Továbbá kérték terjeszsze fel folyamodványukat a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, amelyben kérik, hogy fiaik szeptember hó elején helyben vizsgázhassanak. Igazgató kérelmüknek helyt adott, a folyamodványt a legmelegebb ajánlással küldötte fel.

Egy röpiratról.

Megemlékeztünk már arról, hogy a volt megyefőnök és királyi biztos, Nagy László, tetteinek védelmére röpiratot bocsátott közre. Politikai halottaknak a síron túlról előtörő Írásai csak igen kivételesen bírnak jelentőséggel és hatással: akkor, ha nagy és igaz ügyért buktak el szerzőik tisztán, politikai és egyéni érintetlenségük teljes birtoklásában. Ámde, ha, a mint a jelen esetre áll, a politikai halállal együtt az erkölcsi halál is lesújtotta a férfiút, feltámadási törekvése nem csak teljesen hiába való, de a legteljesebb mértékben ellenszenves is. Áz országos politika ó-szabadelvüből főis- pánságért haladópártivá átvedlett vitézének személyével a vármegye közönsége előtt oly szétválaszthatatlanul össze van fonódva a 16 esztendős nepotizmus és minden fajta visszaélések cinikus hősének emléke, hogy újabb érvényesülési vágya még csak szánakozó mosolyt sem, hanem legfeljebb undorodást ébreszt. Lehetne tehát talán némi következetlenséget találni abban, ha a fentiek biztos tudatában jelentősége feletti mértékben foglalkozunk a volt megyefőnök röpiratával. Ámde ravasz dialektikája, mely ugyan az emberekkel való kényszerű nemérintkezés miatt szemmel láthatólag sokat veszített erejéből, vörös fonalként húzódik végig e röpiratán is, mint minden elmeművén. Bizonyára semmiesetre sem alkalmas e dialektika arra, hogy bárkit is meggyőzzön a Nagy László gondolatai helyességéről, de az a mód, amelylvel közismert tényeket vakmerő cinizmussal elferdítve előad, a hogy azokból félkonzekvenciákat levon, azokat, akik másfél évtizeden át rabulisztikájának hatalma alá jutottak esetleg megtévesztheti abban a tekintetben, ha vajon a jelenlegi politikai alakulás nem rejt-e magában még ma általánosan nem, hanem csak olyan kivételes szellemektől felismert veszélyeket, a milyen kivételes szellemnek Nagy László magát iratában feltüntetni igyekszik.

Az abszolutizmus keserves hónapjai alatt mi voltunk az egyetlen orgánum Szatmárvár- megyében, akik a legélesebb harcot hirdettük Nagy László hazaáruló gonoszságai, rendszerének nyomorultabb teremtményei ellen. Feladatunkat a hazaárulókkal szemben befejezetnek tekintettük bukásukkal -- de rehabilitációs szándékaik természetszerűleg ismét sorompóba hívnak. Kötelességünknek tartjuk kimutatni, hogy a nagyhangú röpirat semmi egyéb, mint ferdítések, hazugságok, rágalmak tudálékos modorban feltálalt halmazata.

*

Feladatunk lényegileg könnyű, formailag nehéz. Nehéz a röpirat rendszertelen, rhapszo- dikus alkotása miatt, mely csaknem lehetetlenné teszi egész anyagának összefüggőleg tárgyalását. Ki kell keresnünk azokat a tételeket, melyekre a röpirat szerzője különös súlyt látszik fektetni, melyek következtetéseinek alapját képezik. Megcáfolván alaptételeit egyenkint, az általános következtetés levonását bízvást reábizhatjuk olvasóinkra.

*

Mindjárt előszavának kezdő soraiban azt a kijelentést teszi Nagy László, a mit azután az unalom legszélsőbb határáig ismétel az egész füzeten keresztül, ho^v az ő politikai irányzata, küzdelme a szabadelvű párt uj uralmára irányult. És ezt egy olyan röpiratban állítja, a melyet Szatmárvármegvében terjeszt és árul! Ha már lényegileg és a legvégiege- sebben el nem bukott volna, elmondhatnék róla szemben e perfid kijelentésével azt a régi közmondást: akit az Isten el akar veszíteni, előbb elveszi az eszét. Tisza István, — mert hiszen épen Nagy László szellemében beszélünk, ha Tiszában személyesítjük a volt szabadelvű pártot, — igaz, hogy későn, akkor a mikor szerencsétlen politikájával a végső veszedelembe sodort országon már mit sem, legfeljebb személyes presztízsén segíthetett valami keveset, de mégis többször és látszólag legalább teljes határozottsággal megtagadott minden közösséget saját pártja és a haladópárti kalandorok között. A pártatlan történetírás feladata lesz kideríteni, hogy e kijelentések voltaképen milyen szándékokat és cselekedeteket fedtek. Lehet, hogv Nagy Lászlónak van tudomása e rejtett célokról és működésekről, melyek a haladók és szabadelvűek közötti titkos egyetértést feltételezték s ha van ilyenekről tudomása, ezek nyilvánosságra hozatala mellett joggal hirdethetné, hogy ők és Tiszáék lényegileg egy test, egy lélek s ebben az esetben, ha egyebet nem is, de annyit elérhetne, hogy a szabadelvűeket magához lerántva beigazolná, hogy ezek még ő náluk is rosszabbak voltak, mert az ő egyéb bűneiken kívül egy a világ- történelemben páratlanul álló hypokrizisben is leiedzettek. Nagy László azonban Tiszát mint a haladópártival nagyon is ellentétes ószabad-