Szatmárvármegye, 1905 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1905-11-11 / 2. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 2. szám. nem a kalászringató, hősök vérével megszentelt, szabad magyar föld sugallta e keserű próféciát a magyar király ajkára — vallottuk magunkban a királyi eskü szentségében bizó hittel és lélekkel. — önámitás volt. A fenyegetés nem maradt meg ijesz- tegetésnek, de valóra akarja váltani a megígért nyomorúságot. Ismert vállalkozás. Tudjuk, sőt már látjuk is, hogy akadnak erre zsoldosok, megfizetett hóhérok — a hősök azonban az ellenállás táborában vannak. Ott kitüntetést váró, anyagi, nyomorult exis- tentiáért küzködő szolga lelkek — itt a nemzet jogával fölvértezett herosok. — Emlékezzünk! Értünk már ily időket is! Meg volt már bénítva nem egyszer a nemzeti összesség alkotmányos szerve: az országgyűlés, de lüktetett még a szívverés a megyékben, azokon a bástyákon, a melyeket az alkotmányvédő elődök pro- viv^.itialis bölcsesége emelt. A császári birtokosok aerája kezdődött meg. Mindenre vállalkozó, megfizetett lakájok — a kloákák lakói is előbujnak* néha — akartak odaülni a megyéknek történelmi multjoktól méltóságteljes és dicsőséges főispáni székébe, hogy a törvényesség álarca alatt elnyomják az alkotmányosság harcát. Erőszak, aljas kétszínűség, eszeveszett gonoszság, felháborító jogfosztás és törvénytelenség egyaránt szerepelt ebben az undorító szemfényvesztő játékban. Mégsem győzedelmeskedett, bár a szuronyok erdeje villogott a császári biztosok háta mögött. A megyéknek fegyvere nem a nemzeti ellenállásoknak sokszor kettétörött kardja volt, hanem a passiv ellenállás. A társadalom le nézte s be nem fogadta körébe ez aljas bérenceit a hatalomnak: elzárkózott előlük; nem létezőknek tekintette; átnézett rajtok, mint a levegőn és nem vette észre vegetálásukat. — Ismételjük meg a históriát! Össze kell állani újra a társadalomnak és együttes elhatározással mellőzni a nemzet fájának e parazitáit. E látszólagos törvényes főispánokat a mint nem illeti meg a régi idők fényes installatiója, épen ugv tagadjuk meg tőlök a társadalmi számbavevést is! Érje őket a megérdemelt és megbélyegző bojkott minden oldalról! Kerüljük őket, mint a miasmás leokozá — itt közlünk tnegjelen. Szeretném én ezen embert elvezetni azon viharos idők szerencsétlen áldozatához (Lovassyhoz, ki megőrült a börtönben). Szeretném, hogy lássa szenvedéseit és kínjait, s ha akkor nyugalma el nem hagyná, ha nem rázkódnék fel teste és lelke egész lényében, akkor azt mondanám, hogy nem ember, hanem ördögnél is rosszabb. Különben Szatmár követét emlékeztetem, hogy kerülje az alkalmat, mely ily jeleneteknek a szülője lehet, mert én a következményekről jót nem állok.« A hatalmas, dörgő hangon elmondott beszéd valósággal lázba hozta a hallgatóságot. A követek mind helyeslőleg bólint- gattak. A. eljárása Szatmármegyében szintén megtenné a keserű gyümölcsöket. Már 1845-ben József kir. herceg, nádor úgy vélekedik, hogy Szatmárvármegye erélyes és szakértő vezetést igényel. Kinevezték tehát admipiszlralornak Földváry Gábort. Metternich és kormánya mintegy 20 éven át mindenkép akadályozta a nemzeti ellenzék munkáját. Ennek dacára sok reform megvalósult, a nemzeti ügy előbbre haladt. Sőt a mindenható miniszter bevallja a nádorhoz irt levelében, hogy Magyarország ma már sehogy sem kormányoztatik. Minden hatalmat a megyék ragadtak magukhoz. Ezen úgy lehelne segíteni, ha a megyékben s az országgyűlésen egy, a kormányt támogató többséget teremtenének. Rá kell tehát parancsolni a főispánokra, hogy a megyék igazgatását személyesen vegyék át. Tudnunk kell, hogy a főispánság abban en nem annyira hivatal, mint inkább vegőt, mint a szemétdombot! A legridegebben el kell zár' zni a velők való érintkezéstől; lehetetlenné kell tenni minden társadalmi téren a szereplésüket. Legyen elátkozott vár a főispáni lakás; nőjje körül cserje, tüske, laboda; gyepesedjék be az odavezető út! — Nemes lelkekhez, hazafiakhoz szólunk; ők megértenek. Kicsiny, törpe, servilis, gerinctelen lakájok ne is vegyék be szavunkat! A november hatodikai csíny közigazgatási és büntetőjogi szempontból. Lapunk más helyein bőven tárgyaljuk a november hatodikai eseményeket, itt csupán a tételes törvényekből levonandó jogi következményekkel óhajtunk foglalkozni. Az egész közgyűlés látta, hogy Nagy László a nélkül, hogy híva lett volna, az alatt tolakodott oda az elnöki emelvényre, a mi alatt az elnöklő főjegyző a közgyűlés megnyitási aktusát teljesítette. A megnyitás kijelentése és a főispán kinevezését tudató miniszteri leirat felolvasása után törvény szerint az állandó választmánynak ezen ügyre vonatkozó javaslatát kellett volna előterjeszteni, minek megtörténtével, ha a közgyűlés többsége a főispán esküjének kivétele mellett dönt, — lett volna helye a főispán megjelenésének. Ez esetben is a főispáni eskü csak akkor lett volna joghatály lyal letehető, ha előtte: 1. a Nagy László főispánná történt kinevezését tudató királyi kinevező okmány felolvas tátik, mert ennek hiányában a közgyűlés nem bírhat hivatalos tudomással arról, hogy Nagy László csakugyan ki lelt-e nevezve főispánnak ? 2 ha a közgyűléssel, mint e tekintetben egyedül jogosított hatósággal Nagy Lászlónak alispáni állásáról való lemondása kőzöltetett volna, mert az már csak természetes, hogy valaki egy időben alispán és főispán nem lehet s előbbi minőségének meg kell szűnni, hogy utóbbi állását elfoglalhassa. Történt pedig az, hogy Nagy László az elnöki előterjesztés közben jogtalanul az elnöki emelvényre hatolt s mialatt Nagy Sándor aljegyző egy papírlapról valamit (állítólag a királyi kinevezést) olvasott, ugyanezen idő alatt Nagy László egy papírlapról szintén olvasott valamit (állítólag az esküt). Tény, hogy ílosvay Aladár főjegyző Nagy László ^elolvasás' FSen berekesztette a közgyűlést, tehát még mielőtt ez utóbbi az esküt (ha az volt) végig olvasta volna. Hogy ezen | berekesztés valóban és a jelzett időben megtörtént, ezt kétségtelenül bizonyítja Ilosvaynak kétszáz ember előtt tett kijelentése, — hogy pedig a berekesztést meg kellett tennie, ez evidens abból, hogy a közgyűlési rendet Nagy László jogtalan odatolakodása és Nagy Sándorral együtt rendezett egyidejű felolvasása oly mértékben megzavarta, hogy az elnöknek ezen berekesztési jogával okvetlenül élnie kellett, ha csak a legvadabb anarchiát nem akarta engedni elhatalmasodni az elnöki emelvényen. Kétségtelenül meg van tehát állapítva, hogy a főispáni eskü egyrésze, különösen pedig annak méltóság. A legtöbb főispán nem is lakik a megyéjében. Ott csak a közgyűlések alkalmából vagy még akkor sem jelenik meg. Egyiket már magas méltósága köti le, a másikat pedig a csekély érdeklődés tartja vissza. Ezekkel a nagy célra, a nemzeti akarat letörésére vállalkozni nem lehet. A legtöbb nem is engedi magát felhasználtatni. Meghagyják tehát méltóságukat, de a kormányzás átvételére helyettük adminisztrátorokat, úgynevezett kerületi főnököket küldenek. Ezek a vállalkozókból kerülnek ki. Nem az elv az ő tetteik rugója, hanem a hatalmi mámor s az érdemszerzés mániája. Innen van, hogy a leggyü- löltebb emberek kerülnek a megyék élére. Olyanok, kik még a legkonzervatívabb érzé- süek tetszését sem tudták kiérdemelni. A kancellária az 1723. évi 56. t.-c. értelmében szabályozta hivatalukat. A kerületi főnök irányit, mozgat, ellenőriz a megyében mindent. A megyében lakik, vezeti a gyűléseket, elnököl a megyei törvényszékekben, a megyét évenkint beutazza, számadásokat s a pénztárt ellenőrzi. Szóval mindent tesz, mi a megye autonom jogát csorbítja. S a mi fő, megteremti egy még csak részleteiben ismeretlen programm számára a többséget, ügy gondolkodtak ugyanis Bécsben, hogyha meglesz a párt, akkor lehet nyújtani is, szűkíteni is a programmot. Az uj párt nem fog renitenskedni, hanem majd cselekszik a parancs szerint. A kerületi főnök nagy hatalmához ráadásul kapott egy doboz cukros labdacsot. Ebből osztogathat. Már pedig ezeknek csodás varázsuk van. Némelyik arany keresztet, a másik király tanácsosságot, a harmadik közjegyzőséa sanctiot magában foglaló ezen befejezése: »Isten engem úgy segéljen« — már a közgyűlés befejezése után lett elmondva, tehát nem az 1886. XXI. t.-c. 60. §-ának megfelelően. A tényállás megállapítása után lehet beszélni arról, mennyiben forog fenn a jegyzőkönyv meghamisításának tényálladéka, a mely cselekedet a büntető törvénykönyv 394. §-ába ütközik s a 393. §. szerint öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntettetik. Meg kell még jegyeznünk a következőket: Attól a pillanattól kezdve, a midőn az elnöklő főjegyző a Nagy László nevét kimondotta, az egyik oldalról, a hol*a jól szervezett személyes párt (jegyzők, utibiztosok, állatorvosok stb) működött, szakadatlan éljenzés, a másik oldalról, a hol a jóravaló emberek voltak, harsány abcugolás hangzott fel s a fülsiketítő lárma szakadatlanul tartott, még Nagy Lászlónak a teremből való kiosonása után is, úgy hogy egy szót megérteni nem lehetett. A közgyűlésről felvett jegyzőkönyv mégis megállapítja. hogy a közgyűlés az esküt a főispántól kivette, holott, ha csakugyan esküt olvasott a főispán, legfeljebb az elnöki emelvényen ülők érthettek belőle esetleg valamit; megállapítja továbbá a jegyzőkönyv, hogy »szólásra senki sem jelentkezvén, a főispán a közgyűlést berekesztette« — arról azonban persze mélyen hallgat, hogy fel lett-e téve a kérdés az iránt, kiván-e valaki szót és hogy általában lehetséges volt-e a bábeli zür-zavarban ilyen kérdés megérthető feltevése? Tény az is, hogy a főjegyző Nagy Lászlónak szót nem adott, már pedig ennek megadása elnöki jog, -- a főispán elnöki hatásköre esküjének joghatályos letétele után kezdődvén. A Lányi-féle hülyeséget a főispáni jogkörnek a kinevezés pillanatától gyakorolhatása tekintetében, gondoljuk, épeszű jogász ember nem veheti komolyan, ha csak nem az 1883. évi I. t.-c. 34. §. alapján van hivatalára qualifikálva. Még egyet! Az eskü formaságai úgy vannak előírva, hogy az esküvő jobb kezét szivére téve, mondja el az esküformát, Nagy László pedig, láttuk több százan — az eskü állítólagos letétele alatt úgy hadonászott a jobb kezével, mint egy megháíiorodott szélmalom. A jegyzőkönyv hitelesítői között olvassuk a Schönpflug Richárd nevét is. Érthetetlen, hogy a vármegye törvény tudó és tisztelő főügyészének, ki a közelmúltban több Ízben határozott és kíméletlen állást foglalt el a Nagy László-féle törvénycsavaritások ellen — neve’ hogyan kerül erre az Írásra? Szívesen vennők erre nézve nyilatkozatát. A Szatmármegyei Közlöny-ben olvassuk, hogy a főispán, miután letette az esküt, a főjegyzőnek «karja megérintésével« adta tudtára, hogy átveszi tőle az elnöklést. Ha t. laptársunk ennyit ir, az igazság körülbelül az. hogy a kitüntető karérintés fedi a büntető törvénykönyv 165. §-át. Akár lesz, akár nem lesz bűnvádi feljelentés a beiktatásból (!) kifolyólag, annyi tény, hogy november 6-án épen olyan naivul ügyetlenek voltunk kicsiben, mint volt a képviselőház tavaly november 18-án nagyban. Várjuk december tizenharmadikánkat — addig pedig: a viszontlátásra Kukorica Lászlói get vagy tudja Isten mi-mindent nem szülhet. Á cukor, lépes méz s más hasonlók embernél és állatnál sokszor több sikerrel járnak, mint az erőszak. De ily messzemenő törekvéseknéLaz erőszakot és a célt nem lehetett mellőzni. Érdekes és tanulságos lesz, ha néhány eljárásról elleb- bentem a feledés fályolát, Luka Sándornak a honti hires kerületi főnöknek az eljárása nagyon egyszerű és közönséges. Hamis szavazó liszta alapján választatta meg a maga embereit tisztviselőknek. A következő gyűlést pedig, mert az ellenzék volt többségben, elhalasztotta. Elhalasztotta arra az időre, »mikor a személyes bátorság és a tanácskozás méltóságának a fentartásáról kellőleg gondoskodva lesz.« Ezt úgy kell érteni, mikor a katonaság biztosíthatja a többség leverését s a kisebbség győzelmét. Az ellenzék állta a zavart. A gyűlést az adminisztrátor ellenére megtartotta s felirt a királyhoz, a nádorhoz és az országbíróhoz. Egyúttal felszólította a többi megyéket is ügyük pártolására. Tisza Lajos a hírhedt bihari főnök már jobb módszert irt elő az epigonoknak. A katonaságról eleve gondoskodott. Jelölni csak a saját embereit jelölte. Törvény ellenére még a volt alispánt is mellőzte. A szavazással pedig egyáltalán nem fárasztotta a közgyűlési tagokat. Egyszerű felkiáltásra megválasztottaknak jelentette ki embereit. Majd a gyűlést rögtön berekesztette. Az ellenzék a kormányhoz fordult védelmeinek orvoslása céljából. A kormány a feliratra a megyegyüléstől kért felvilágosítást. Az
