Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)

1912-03-13 / 21. szám

SZATMA R-N=É M ÉT I Szatmár, 1912. március 10. A _ s % Jf' i V 2-ik oldal. Március idusa. Március tizenöt a magyar nemzet éle­tében piros betűs nap. Ezelőtt hatvannégy évvel, akkor, amikor már a szegény, sanyar­gatott magyar nemzet nem tudta eltűrni a már létét veszélyeztető rabszolgaságot, feljajdult, szabadságért kiáltott. A népjajszavp,, a szi­vében élő szabadságszeretet kicsapongó lángja.eljutott .a •magasba é§.,a magyarok Istene meghallgatta őkét. Március 15-én. széttörtek a bilincsek, a szabadság ajtaja kinyílott a rabszolgaság­ban sínylődő népelőtt, a kovácsmüheíyekben lobogó Iáiig mellett kovácsolták a bilincsek­ből a fegyvert. A nép, a felszabadult nép egyszerre, mint a villámcsapás, ott termett elnyomói­nál, követelve jogát, szabadságát. r,. A..jog. a nemzet éltető ereje, amellyel küzdhet, harcolhat végletekig. Ez a jog,.ez a követelés kapott szárnyra március idusán, egyszerre kitűzték a zászlót: »Követeljük a szabadságunkat, mert jogunk van hozzá«! Elől az ifjúság, utána a nép, legyőzve minden akadályt, -szállt sikra a szabad­ságért : »Ha kell, az életünket is kiontju,k a szabadságért, de megszerezzük«. A lelkesítő szavak, az elnyomás által okozott véres sebek fajdalmai életét és erőt adtak nekik a küzdésre. A nép, a maroknyi nép otthagyta csá- ládját, otthagytk házát, otthagyott minde­nét es ment küzdeni a szabadságért. A Piivax kávéház füstös termében egy kecskelábu asztalról lelkesítő szavak hang­zottak él. »A magyarok’ Istenére esküszünk, Rabok tovább nem leszünk«. Rabok tovább nem leszünk — zúgott lelkesülten a tömeg s azzal, mint. a förge­teg záguidott ki a kávéházból. Végig jár­ták az egész Pestet, hirdetve mindenütt: »Szabad lett. a'magyar!« .A pesti lakosság örömittasan fogadta a hirt. Hozzászegődőtt a lelkesült tömeg­hez, segített néki ünnepelni a szabadság eszméjét. Majd. délután megeredt az eső, öröm­könnyeket hullajtott az ég. Nemcsak Pesten, hanem az egész or­szágban végig futott a hir, talán hamarább, mint kellett volna. A lelkesedés legma­gasabb fokán álló nép a letört, bilincsek­ből fegyvert kovácsolt és azzal tört elnyo­mói ellen. A gyáva bécsiek, mikor 'láttak', hogy a maroknyi néppel m r nem bírnak, segít­séget hívtak. Segítségül hívták az roszt, aki szívesen állott szolgálatába a bé,csi udvarnak. A maroknyi nép a túlnyomó ellennel nem tudott' megbirkóani. A bátor­ság, a hősiesség nem tudta pótolni az erőt s másfél é-vi erős- küzdelem-.-után, 1849. augusztusában Vil. gosnál letette a fegyvert. A hazaszeretet húrja sirt lelkében, az el­keseredés, a-szabadság utáni Vágy jájdüit fel benne, de hiába, tovább már nem le­hetett küzdeni: v nBO*"»w Hatvannégy év telt el azóta, hatvan­négyszer virág, ott ki azóta a kákszemü ibolya, hatvannégyszer hullajtottá el virág­ját a fehér őszi rózsa és mi itt vagyunk tétlenül, elnyomva, noha a szabadság esz­méje él szivünkben. 1 üajrepelünk március 15-srt, ünnepel mindenki, akiben csak egy csepp hazafiság lakói ázzál az elhatározással, hogy ha kell, ha a /szükség úgy kívánja, mi is felvesszük a harcot a szabadságért, a nép jogainak kivívásáért; erre március idusán tettük zá­logba becsületünket. (B. i.) — Márczlua 15-iki ünnepélyek A németii' polgári társaskör e hó 17-én, vasárnap ünnspli március idusát. Az ünnepély a k5r helyiségében (Kaümcy-utea 22.) lesz megtartva. Műsora : Him­nusz, énekli a németii dalárda. Nemzeti dal, sza­valja Morvay Lóránt. Emlék beszéd, tartja Bo- ronkay Béla dr, pglei ref. lelkész. Csokonay, szavalj« Kiss Juliska. Népdalok, hegedűn előad­ják, a helybeli fotball 'Csapatból alakított műked­velői zenekar. Egy gondolat bánt engcmst, sza­valja Flontás Döme. Ének előadja a németii da­lárda. A szatmárnémetii reform, főgimn. tanári kara és tanuló ifjúsága 1912. március hó tő én dé,lejött háromnegyed 9 órai kezdette! a főgim­názium tprtracsarnokában 1848. március 15 em­lékébe’Hazafias emlékünnepélyt rendez a kővet­kező műsorral: 1. Megnyitó beszéd: tartja Mát- 'ráy Lajos önképzőköri felügyelő tanár. v2. Kár­pátoktól Adriáig, énekli az ifjúsági énekkar. 8. Nemzéli dal Petőfi, Sándortól : szavalja Saaplou- czay Bartalsn Vili. o. t. 4. Emlékbeszéd : tartja Hantz Aladár VIII Ő. t. 5, Lavoíta : Szerenád vonós riégy'es, előadják: Vajtlió László tanár, Szabados Ede Vll o. t, Halász Kornél VI. o. t., Vsjay. Gábor V, o. J.. 6. Képek a szabadság­harcból: FaLolvassa Zámbory Pál Vili. o. t. 7. Árpád siri álma M. Kovács Gyulától; rzava'ja Bocskay Jenő VIII. o. t. 8. S?óza* : énekli a főgimnáziumi énekkar. Az aiispáni hivatal hivatalos órái. Az alis­pán rendélete folytán*a vármegyeházán április 1 íőí a hivatalos órák reggel 7-től d. u. 1 ig lar an«k. • Kitüntetésre ajáplott csendőrök. Á panyolai árvíz ( alkalmából Földi Imre és Szirmai György csendőröket az illetékes főszolgabírói hivátai az ’életmentek körül kifejtett baláftmégöratő tevékeny­ségükért kitüntetésié és soronkivüli előléptetésre téijeéztetts fel a. főispánhoz. Jubiláló kir, közjegyző. A;máramaros&sigoy közjegyzőt, Szilágyi Jánost 80-ik születésnapja aikahnábói fénye» ünneplésben-, részesítették. — Szabó Sándor várrpegyot alispán 200 tagú kül­döttség .élén üdvözölte a varmegye ucveben. , „ Kinevezés. A vajás- és közoktatásügyi mi­niszter a helybeli kir. bath, főgimnázium két helyettes tanárát. Hűnek Emilt és dr Merker Mártont rendes tanárokká nevezte ki. Halálozás Hilibí Haller 0 tó, á »Szatmári' Gozrriäiom Társulat» és a »Szatmári* Takarék- pénztár Egyesület». aA-pitó és igazgatósági' tágja e h ) 6-án meghűlt. Temetésé e hó 8-án volt nagy részvét melleit. Gyászje’éhtést adtak ki: a gyászoló család, a Gőzmalom' Társulat és* a Ta­karó-pénztár egyesület. Hirek a törvényszékről A szatmári kir. Törvényszék a következők ügyében ítélkezett : v Buzmita Vazul és Stecz Mihály terepi lako­sok* ügyében. Buzmita Steczét verekedés közben fejszével főbevagta. Jutalma : hat havi börtön. lfj. Csorba János- és Nap János ráksai legé­nyek verekedés kőiben egymást megbictíkázták. Á" mindkét legényt 2—2 havi fogházra ítélte." » -m Btncze Antal helybeli kocsist pedig, mert ‘góndaflán hajtásával Schleger Ferenczet elgázolta, 8 napi fogházra Ítélte; - ? Szabctdiékolai előadások. Mold számunkban térszüke miatt nem referáltunk a szabadiskola e hö’ íl 'f eííá'dft'éftkól.’’’Bálim garten Zsigmond felső­kereskedelmi iskolai ' tarrvár lárteit előadást- a cseppfolyós levegőről. A iegélőkMőbb közönség zsúfolásig töitötíe meg a v&rosbáza nagy tanács­termét Ily nagyszámú'közönséget még az eddigi ’előadások -egyikén sem láttunk. És ez a nagy- számú, intelligens közönség nagy élvezettel hall­gatta a szép és 'érdekes előadást, amely t sike rüft,1 érdekéssbbnéi-érdekesebb kísérletekkel tett az előadó még élvezhetőbbé. A közönség a szép előadás befejeztével melegen ünnepelte Baum- garten tanár urat. . E hó 9-én Duszik Lajos ág. ev. lelkész tar­tott szép közönség előtt sikerült előadást a fe­minizmusról. Színházi heti műsor : Csütörtökön másodszor »A rejtélyes ember« dráma (A bérlet,) Pénteken díszelőadás 1848 március 15 ének emlékezetére »Szabadság ünnepén« képek az 1848-49-iki szabadságharcból 3 részben több képpel: Irta Mátráy Lajos főgimn. tanár. Ezt követi >A osászar katonái« Földes Imre nagy­hatású színmüve. (B bérleti) Szombaton uj betanulással »A madarász« Zeller dallamos és nagyhatása operettéje. (C*. bérlet.) \ Vasárnap délután »Babuska« operetté este uj betanulással — másodszor — »A madarász« (A. bérlet). A panyolai árviz ügyében befejezést nyert az árviz okozta károk felbecslése. A legnagyobb kár.Panyola községben volt mintegy 460000 ko­rona értékben, de a vetésekben okozott kár még nincs becsülve. — Vasúti automata étkező berendezés. Né­metországban hosszabb idő óta kísérleteznek az­zal, hogy a nagyobb forgalmú pályaudvarok vá­rótermeit oly automatákkal szereljék fel, amelyek az u'as közönség étkezését könnyen, gyorsan és olcsón bonyolítják ie. A kísérletek igen kedvező eredménnyel jártak, minthogy több állomáson megpróbáltak az újonnan berendezett automata bufíetet, amely oly módon fog működni, mint a hogy a német nagy városok forgalmasabb útvo­nalain vannak üzemben ezen népszerű in'ózmé- nyek. Uj forgalmi fönökhelyeites Őszinte örömmel registráljuk a hirt, hogy a kereskedelemügyi mi­nister a szatmári forgalmi főnökséghez főnök- helyettessé Lápossy Lajos főéllenőrt nevezte ki. Általános örömet kelteti e kinevezés, mellyel egy arra mindenben érdemes; tisztviselő kapta a jól megérdemelt elismerést é$ előléptetést. — Bodnár Gáspár a nökérdésröl. A Szat- máregyhazmegyei irodaimi kör hódító vidéki körútját vasárnap Beregszászban folytatta. A iüz- vonalba ismét Bodnár Gáspárt küldőim, s uog- -vari sikere után a beregszászi ahhoz méítóan csatlakozott. A társadalmi éiői dást a Sz. Anna házban tartották meg, melynek nagytermét a közönség zsúfolásig megtöltötte. Bodnar Gáspárt már megjelenésekor zugó taps fogadta, majd a kereszténység és a nőkérdés címen tartott igen érdekes előadást. Előadásában rajzolta a nő, fő­leg a magyar nő lélektanát. Történeti és szociális -szerepét a nemzet éleiében. Feltárta azon oko­kat, melyek a legújabb koyban a rő helyzetét, családi, társadalmi szerepét, életforrásait más viézonyok közzé jutatták. — Élénk és színes ké­pekben, helyzetekben mutatja be, mint vésztheti el a nő azokat a tulajdonságokét, előnyöket, talizmánokat a nő kérdésnek helytelen, szélső irányzatában, mik a múltban és .jövőben-'is .leg­erősebb védői és oltalmazói valának és lesznek. Nagy haiast tett annak feltárása, hogy mily szo­ciális tényező a kereszténység a kath. Egyház ma is a nö-kerdés nemzeti alapon való megol­dásában. S mint fordul maga a nő világ a vai lás, a hit védelme, oltalma fele, mikor a kuitur egyesületekbe bátran és nyíltan viszi be a vallás­erkölcsi tartalmat és alapokat. A szabad előadás előtt és u'án a beregszászi oltár egyesület ének­kara adott alő sikerűit énekszámokat. Veszett kutya garázdálkodása. Pénteken reg­gel egy csaiongoló veszett kutya nagy riadalmat okozott a Petényi utcán. A járókelők azonnal űzőbe vették s útjában egy Futó Es.-.ter n.vü cselédet jobb válikn megsebesített. Nagy Karoly csendőr s egy utcaseprő ép bőrrel menekült ki az izgalmas hajszából s a dühödt ebet ártalmat­lanná tették. Futó Esztert tegnap este Budapestre szállították. Esküvő. Repéczi Arankának, Regéczi Sán­dor ref. főgimn. tanár s neje szül Juhász Vilma leányának f. hó 9-én esküdött örök hűséget La­tor Zoltán tn. kir. honvéd főhadnagy. Tolvaj mosónő. Borger Gyula kávés már rég tapasztalta, bo^y vendéglői és kávéházi evő­eszközeit napról-napra dézsmálják Figyelni kez­dett és eredménnyel. A tolvaj bejáró mosónője: Ludvig Verőn volt, aki ellen a rendőrség rrieg- inditottn a vizsgálatot. H f *10?^ 1 «Ml *säfcS& ■

Next

/
Thumbnails
Contents