Szatmár-Németi, 1912 (16. évfolyam, 1-68. szám)
1912-01-03 / 1. szám
XVI. évfolyam.' Szatmár, 1912. január 3. Szerda na I. szám ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára !0 filler. Megjelen hetenklnt kétszer: vasárnap és szerdán. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR TANÓDY ENDRE. SZERKESZTŐSÉG É8 KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 " Telefon-szám 80. ■ Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzetsn Pusztul a magyar föld! A politikai élet gondját lefoglalta a harci k«dv, ez az ősrégi magyar virtus. Ma már a müveit népek sorompói mögé álltunk, az ő dolgaikat kell nekünk is magunkévá tennük, az ő kulturális törekvéseikkel muszáj azonosítanunk magunkat, ha számot akarunk tartani arra, hogy besorozzanak a szomszéd kulturnációk a maguk alyafiságába. De ősi fejletségünk eme fattyúhajtását, a meghasonlást csak nem tudjuk lerázni magunkról. íme itt van egy égető kérdés, olyan nagy jelentőségű dolog, amely nemzeti életünk gyökerét érinti; kellene, hogy az egész ország, mint nehány meghitt jóbarát összefogjon, egyesült erővel küzdjék ki maguk számára az eredményt és tessék, az országban párt- tusák vannak napirenden, felbolygatott jogrend és eszeveszett kavarodás, A fontos kérdés nem más, mint földbirtokunk tehermentesítésének kérdést. Egy •ügy, amely évről-évre fenyegetőbben követeli maga számára a rendes mederbe való terelést. Mi előbbrevalónak tartjuk a közjogi kérdések megoldását, melyek ebben a szép országban aligha lesznek valamikor megoldattaknak mondhatók, előbbre valónak a magunk életkérdésénél, amit pedig megoldanunk kell, ha élni akarunk ezen a földdarabon, melyhez bennünket egy ezredév csatol. A hivatott faktorok tétlenül nézték a zavaros politikai helyzet közepette a kis- és középbirtokosok verő- dégét, de úgy remélik, hogy most már, talán mert talpunk alatt ég a talaj, mostanában mégis észre tértek a vezető elemek és serényen hozzá látunk amennyire lehet tisztázni a nagy horderejű ügyet. Néhány esztendő előtt a gazdák egyik nagygyűlésén erről az életbevágó ügyről minden tekintetben megszivlelést érdemlő beszédet mondott Bernát István. Szerinte a viszonyok mai állásában gondolni sem lehet arra, hogy a földbirtok teljes tehermentesítést nyerjen, Ma már csak arra kell és lehel szorítkoznunk, hogy módot találjunk a magyar föld terhein annyira könnyíteni, hogy a megélés és a kibontakozás lehetősége legyen megadva. Ez a kijelentés nagyon szomorú, ha rágondolunk arra a hivatásra, amit nálunk a birtokos osztály a múltban betöltött. Ha visszaidézzük azokat az időket, amikor a középnemesség képezte a nemzet életerejét, amikor ez az ország biztosította számunkra a függetlenséget, ha kellett karddal is. Ámde ez nem volt lehetséges csak addig, mig bizton és önérzettel támaszkodhatott földjére a magyar. Mihelyt ez a biztonság- érzet is inogni kezdett, mihelyt másoknak is beleszólásuk lett az anyaföld javadalmaiba, a függetlenség is alább-alább szállt, vagy jobban át és át származott hitelintézetekre, uzsorásokra, idegenekre. Csakhogy ha orvosolni óhajtjuk a bajokat, ha radikális utón akarjuk helyrehozni a mulasztottakat, akkor le kell vetnünk minden álszemérmet és pőrén kell megnéznünk a sebet, mely betegségünk, bajunk okozója. Ha kendőzgetjük, ha folyton folyvást olyan gyógyszerekkel élünk, melyek csak ideig- óráig húzogatják betegségünket, akkor az a veszély érhet bennünket, hogy az elharapódzott sebet csak operációval tudjuk eltávolitani. Éppen igy áll a mi ügyünk is. Ha nem mutatunk rá azokra a fekélyekre, melyek a mezőgazdaság, illetve a földbirtokosság züllését okozzák, ha nem akarjuk nyiltan bevallani az okot, amely ezt az okozatot létesítette, bizony akkor alapos gyógymód hiányában, nem fogunk zöld ágra vergődhetni. A baj okozója pedig megint csak fájdalom, ki kell mondanunk, egyik fajjellegünk. Ez pedig a magyar embernek a TÁRCA. Idegen törvények. A legtöbb ember, alti mégnem lépett angol földre, az angol nőt plaidbe öltöztetett seprű- nyélnek képzeli, amelynek két széles, ludtalpu lába nem épen elegáns cipőbe van bujtatva, mig felül csontos fejben végiődik, amelynek tulnagy állkapcsában bosszú, sárga fogak éktelenkednek. E kép azonban nem illik Albion minden ásazonyára. Nagyon csinos angol nők is léteznek és, ha szépek akarnak lenni, úgy csodamódra értenek hozzá. Kiszmann Nelly a legimádandóbb, kis szőke szépség volt, azonfelül pedig tizenötödik leánya volt egy szegény vidéki lelkésznek. Tizennyolcadik születésnapján tiszteletas atyja, aki már sok mindenre megtanította, húsz schillinget, atya és lelkészi áldását adta neki és szelíden, de mégis energikusan kitette a szűrét, mikösben bibliai hangon szólt hozzá : — Menj, leányom! Atyád nem tud már eltartani! . . . Menj és ne térj le soha az Ur ösvényéről. Uram 1 — könyörgött a lány. — Mi lesz méltatlan szolgádból ? Az Ur nem felelt neki. A kis Nelly nem merte megismételni kérdését. Vonatra szállt, hogy Londonban keressen szerencsét. A szakasz üres volt. Az első állomásnál többször felnyitották a kupé ajtaját, de gyorsan be is csukták újra. Férfiak voltak természetesen, akik úgy menekültek el, mintha magát a sátánt jelentették volna meg! Mindenki tudja, milyen veszélyes dolog az erényes Angolhonban fiatal hölgygyei egyedül utazni egy kupéban, még, ha a világ legerénye- sebbb embérével történik is meg e kellemetlen helyzet. Utolsó percben, amikor újra elindult már a vonat, az ajtó felpattant és egy fiatal ember rohant be rajta. Mielőtt helyet foglalt, köszöntötte Nellyt, ami azt a megyöződést érlelte meg a leányban, hogy ez a férfi nem angol ! _Miss ! — kérdezte az utitárs — megengedi kérem, hogy lebocsássam az ablakot? Új abb csodálkozás Nelly részéről, aki zavarában leejtette az ernyőjét. A fiatal ember odarohant, hogy fölemelje az érnyőjót. Erre Nelly már bistosra vette az idegen nemzetiségét. Ez csak francia lehet, gondolta magában. Ez a feltevés biztonsággá fejlődött, amikor beszélgetésbe kezdett az utitárs. Nelly kezdetheti elutasító némasággal és nnpertinens arckifajeséssel fogadta a fiatal ember fáradozását. Minden jó nevelt angol leány igy is tett volna az ő helyén. De olyan csinos fiú volt. jómodoru, kellemes hangú, hogy elvétve felelgetett neki Nelly. Aminek az lett a követkeiménye, hogy a kis Nelly szükségét érezte annak, hogy könnyítsen gondterhes szivén és ezért elmondotta az idegennek, hogy ö tizenötödik leánya Kiszmann Revernek, hogy atyja kitette hazulról és ő most — húsz aehillinggel zsebében — utazik Londonba. Amikor befejezte elbeszélését, könnyei megeredtek. A fiatalember meghatottan ült melléje, hogy néhény meleg szóval megvigasztalja. Msglebet, hogy túlságosan vigasztalta, lehet, hogy Nellyke nagyon elmélyedt a bánatában. — mindenesetre megállapítható, hogy a fiú ajkai egy pillanatig odatapadtak a leány kis kezére. Ez az érintés felkeltette Kiszmann lelkész leányának szigorú erkölcsét. Lármás ébredés volt ez. Kiszmann kisasszony borzalmas sikolyok közepette föl-alá futkosott a kupéban . . . A francia értelmetlenül bámult reá. E percben a leeresztett kupéablak előtt megjelent egy megbotránkozott britt faj. — Aoh 1 — mondta ez a britt hivatalnok, miközben szégyenlősen sütötte le szemeit. A T NI A R$ nagy vására A G YT ÓZSDE--------női! férfi és gyermek pgp* ruhákban *"3P| legolcsóbb árban MELLETT SZEREZHETŐK B E.
