Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-03-19 / 23. szám

S*atmAr, 191.7. március 19. 3-ik oldal. szATMAR-németi láno* többséggel Madarassy Dezső tanácsbirót válasz­totta meg, ennélfogva a csütörtökön egybegyült sza- vazatfölbontó bizottság őt az egyházmegye gondnoká­nak jelentette ki. — Hangverseny. H&wel Edith zongoraművésznő folyó hó 25-én tartja meg önálló hangversenyét a hely­beli kereskedő-ifjak körének dísztermében. A szatmári közönségnek — ki korábban több Ízben hallotta váro­sunkban a már akkor általánosan elismert tehetséges növendéket — most első Ízben lesz alkalma a mű­vésznő önálló játékában gyönyörködni. Ezen hangver­senyen Svastics Eugénia budapesti énekmüvésznő fog közreműködni. Jegyek Huszár Aladár könyv- és zenemű­kereskedésében 5 és 3 korona helyárban kaphatók. —- Iparkihágás megismétlése. Megtörtént, hogy a meginditolt iparkihágás még nem volt elintézve s máris ugyanazon egyén ellen ugyanilyen kihágás miatt újabb eljárást tettek folyamatba s ezt, mielőtt az első kihágásban ítéletet hoztak volna, ítélettel fe­jezték be. A kereskedelmi miniszter ezt az Ítéletet megsemmisítette, kimondván, hogy ugyanazon vádlott ellen ugyanazon az alapon újabb kihágási eljárás addig nem indítható, mig a korábban folyamaiba tett eljárás jogerős Ítélettel befejezést nem nyert. _Tolvaj cigány. Harcsa Gyula 17 éves nagy­ec sedi cigányfiu b itört a napokban, éjnek idején, Biró Sándor gazdaember padlására s onnan nagyobb meny- uyiségü élelmi szert lopott el. Mivel e kirándulás si­került, következő éjjel megismételte, de ekkor rajta­vesztett, mert a házbeliek észrevették, lefülelték és átadták a csendőrségnek. Itt azu'án kiderült róla, hogy a télen egy nagyecsedi bál alkalmával besző- kött a korcsmáros lakásába s ott az ágy alá bújva megvárta, mig a korcsmáros lefekszik és elalszik. Akkor kilopott a korcsmáros ruhája zsebéből 200 koronát s az ablakon át megugrott. A pénzt termé­szetesen nem találták meg Harcsánál, mert már rég elköltötte. Letartóztatták. _ A kiütéses tífusz. A kiütéses tífusz Felsőfer­nezelyen úgy látszik, megszűntnek tekinthető. Össze­sen 25 betegedés fordult elő, melyből 5 haiálos volt Húszán meggyógyultak, kik közül még többen lábba- dozók. A kiküldött járványorvos azonban még Felső- fernezelyen marad. Kőbányatelepen az egyik beteg szintén meggyógyult, másik aligha lesz megmenihető. — A falusi szövetkezetek célja. A nagyecsedi fogyasztási szöveikezet egyik tagja levelet irt a Hangya igazgatóságához, amelyben beszámol a múlt esztendei eseményekről és megállapítja az elért ered­ményeket. Ebben a jelentésben elmondja a beszá­moló, hogy a szövetkezet sikeres esztendőt hagy maga mögött. Mindannyian a községben a szövetkezet szol­gálatában állanak immár. Egyszóval nagyon nagyot és sokat haladtak, úgy, hogy a virágzó szomszéd bol­tot december 31-én bezárták és azóta csukva van. Zárójelben végül megemlíti a jelentést tevő alkalma­zott a láb alól eltett szomszéd boltról, hogy : (Saj­nos, keresztény bolt volt !) — Sajnos — mondjuk m,j lg — ez a zárjelbe tett sóhajtás mindennél han­gosabban magyarázza meg a magyarországi szövetke­zeti mozgalom rugóját. — Az irodalmi oktatás reformja. Tanári szak­körökben régóta vitás, hogy a külföldi és a magyar modern irodalom milyen keretekben adassék elő a középiskolában. Ha elég őszintén gondolkozunk, akkor be kell vallanunk, hogy a magyar irodalom tanítása, — értve ez alatt a régebbi magyar irodalmat — nem annyira az irodalmi ismeretek fejlesztése és az eszté­tikai érzék fejlesztése érdekében, — mint inkább puszta kegyeletből történik. A haladó kor igényeit szem előtt tartva, csak helyeselni lehet azt a törek­vést, amely a magyar irodalom, különösen annak ré gebbi korszakainak fejtegetését némileg rövidebbre akarja szabni és helyette a külföldi irodalmat és a modern magyar irodalmat akarja ismertetni. Ez alkal mat nyújtana egyszersmind arra is, hogy azok az át­hatások, amiket a külföldi irodalom a mienkre gya korolt, behatóan tárgyaltassanak. Endrey Ákos, neves irodalomtanár foglalkozott ezzel a kérdéssel nemrégen az országos középiskolai tanáregyesületben és ő is a modern irodalom ismertetése mellett foglalt állást. Öngyilkosság. Sorbán László 60 éves hiripi gaz­dálkodó szerdán éjjel, mig családja aludt, kiment az udvarra és belevetette magát a kútba. Hozzátartozói csak reggel vették észre az öngyilkosságot, midőn már Sorbán halott volt. — A kamara ösztöndijpályázatai. A debrecen kerületi kereskedelmi és iparkamara most hirdeti meg évente ismétlődő ösztöndijpályázatait. Ez évben a ka­mara tetemesen felemelte ösztöndíjai számát, melyek főcsoportjai a következők : I. Tanulmányi ösztöndíjak: 1. Egy 600 koronás ösztöndíj (állami), amelyet külföl­dön műhelyben, tanfolyamon vagy szakiskolán tanulni kívánó iparos ifjú kaphat. Folyamodók igazolni kö­telesek, hogy katonai kötelezettségüknek már eleget tettek. Kereskedő ifjak ily tanulmányi ösztöndíjért^ pályázaton kívül, szintén folyamodhatnak. — 2. Két egyenként 300 koronás Szabó Kálmán elnök nevét viselő (kamarai) hasonló célból. Egyik iparos, másik kereskedő ifjut illet. — II. Kisiparos-önállósulási ösz- tőndjj : Két egyenként 20ö koronás : szerszámsegélyül kaphatja 2 Debrecenben felszabadult, szakmájában ki­való, önállósuló kisiparos. Ez ösztöndíjak Löfkovits Arthur adományai. — 111. Munkás jutalmak: 1. Öt egyenként 100 koronás jutalom és díszes oklevél (ál­lamiak). 2. Hat egyenként 50 koronás jutalom (ka­maraiak) oly iparos munkásoknak, akik huzamos idő óta foglalkoznak szakmájukban. Javaslatokat a munka­adók nyújtsák be. Kereskedelmi alkalmazottak állami megjutalmazásáról a kamara külön gondoskodik. Az I—111. csoport lejárata május 15. — IV. Szakiskolai ösztöndíjak (kamaraiak). Ezekből igényelhető: 10 egyen­ként 200 koronás a debreceni fémipari szakiskolától, 7 egyenként 150 koronást bármely szakiskolától, 3 egyenként 150 koronást a szatmári faipari szakisko­lától, 2 egyenként 200 koronást a debreceni felső keresk. tanintézettől, 1 egyenként 200 koronás ugyan- onnét (Löfkovits Arthur adománya). E csoport lejárata julius 15. — V. Iparos és tanonciskolák jeles végzett­ségű tanulóinak, az iskolaigazgatóság javaslataira ez évben is 100 nagy ezüst érmet adományoz ki jutalmul. Valamennyi pályázatnál általános feltétel, hogy a ké­relmező a debreceni kereskedelmi és iparkamarai kerü­letben illetékes legyen. Részletes feltételeket a kamara hivatala ad az oda fordulóknak. —- Március 15. A herendi állami iskola ifjúsága lelkesen ünnepelte meg március 15 ikét. Barazsi József tanító szép alkalmi beszédet tartott, ezt követte az ifjúság szavalatai. A növendékek a »Szózat« hangjai mellett oszlottak szét — Szolnokdoboka vármegye a láposvölgyi vasúi­ért. Szoluokúoboka vármegye törvényhatósági bizott­sága gróf Bethlen Balázs főispán elnöklete alatt tartott legutóbbi közgyűlésében a láposvölgyi vasút kiépítésé­hez 200,000 korona hozzájárulást szavazott meg. Az uj vasút 80 kilométer hosszú lesz s Nagybányáról ki­indulva Giródtótfalu, Felsőbánya, Lacfalu, Sándorfatu, Pusztatelek, Gyertyános, Garbonác, Bererice. Kápolaok- monostor, Rózsapataka, Kóbpataka, Istvántelep, Magyar­lápos, Domokos, Alsószűcs, Felsószücs, Tőkés, Rogoz és Oláblápos községeket érinti. A vasútépítéshez való­színűleg még ez évben hozzáfognak. — A budapesti tavaszi vásár programmja. Az április hó 1-én megnyíló és 6-áig tartó tavaszi vasár prograromját az igazgatóság már megállapította. A vásár mindennap reggel 8 órakor nyílik és esti 7 órakor zárul. Az első nap délelőtt 10 órakor lesz az ünnepé­lyes megnyitás, melyet a szeib kereskedők fogadása követ. Ugyanezen a napon tartja a vidéki papirkeres- kedők országos nagygyűlésé második évi közgyűlését. Esti 8 órakor Gelléri Mór kir. tanácsos a Kereskedelmi Csarnokban a Tavaszi vásár jövőjéről tart előadást i 9 órakor pedig, ugyancsak a Kereskedelmi Csarnokban lesz a kereskedők és iparosok díszvacsorája. A vásár második napján, vasárnapon, az Országos Magyar Ke­reskedelmi Egyesülés, továbbá as Üveg és poreellán- gyárosok országos egyesülete tartja közgyűlését. A következő napokon, tehát április 6 áig bezárólag, a vásár egész napon nyitva áll. Április hó 6-án, csütör­tökön déli 12 órakor történik a vásár berekesztése- Úgy a vidéki, mint a külföldi kereskedők részéről igen nagy számmal érkeznek bejelentések, úgy, hogy a vásár sikere minden irányban biztosítva van. A vásár igazgatósága (IV., Irányi-utca 21.) már csak e hó 20-ig fogad el jelentkezéseket. — Mert a tyúkot kereste. Kismajtényban Kauf­mann Tóbiásnak elveszett a tyúkja, átment a szom­szédba, hogy megkeresse. A kedves szomszéd, Roma- tán György és becses neje ezt rossznéven vették és szegény Tóbiást úgy megverték, hogy lepedőben vit­ték a lakására. Hogy a tyuk megkerült-e vagy sem, í arról hallgat a tudósítás — Az udvarok tisztántartása. A főkapitány tu­datja a város közönségével, hogy a közegészségi, köz- biztonsági és tüzrendőri szabályrendeletekben előírtak ellenőrzését, illetve felülvizsgálatát a tavasz folyamán is eszközöltetin fogja. Ebből kifolyólag felhívja a ház- tulajdonosokat, hogy az udvarok, lakóházak, mellék- épületek, pöcegödrök és szeméttartók kitakarítását és rendbehozatalát, valamint a tűzrendészed szabályren­deletben előirt rendelkezések foganatosítását folyó évi április hó 15-ig hajtsák végre, mert a vizsgálat alkal­mával észlelt hiányok és szabálytalanságokért, köz- tisztaság, közegészség elleni mulasztásokért a kihágási eljárás megindítása mellett úgy a köztisztaság, mint a tűzrendészet tekintetében szükségesnek mutatkozó in­tézkedéseket (udvarok, folyókák, pöcegödrök, szemét- tartók, sertésólak kitakarítását) hatóságilag fogja a háztulajdonos költségére foganatosíttatni. — Ha jó és takarékos konyhára adnak, ott a Maggi név tiszteletben áll. Az immár két évtized óta jól bevált Maggi-féle izesitőhöz hasonlóan az 5 fillé­res Maggi-féle kocka is hamar elnyerte háziasszonya­ink bizalmát. A kocka a legjobb huskivonntból készül éB már az összes hozzávalókat tartalmazza, úgy, hogy csupán íorro vízzel leöntve rögtön használatra kész, kitűnő izü, tiszta szinü húslevest ad. A bevásárlás­nál ügyeljünk a Maggi névre és a keresztcsillag véd­jegyre. — Táncvizsga. Folyó hó 19-én azon növendékei­vel, kik a saját háza tánctermében tartott táncfolyamat látogatták, előhaladások bemutatása céljából táncvizsgát rendez Zelinger Adolf oki. táncmester a következő műsorral: 1. Meseország. (Élőkép bengália fény mellett.) 2. Magyar szóló. Bemutatja 4 leány nökendéb. 3. Virág tánc. Előadja 14 leány növendék, 4. Gentry boston Bemutatja a mester Szalontai Jolánka nevű 6 éves növendékével, amely tánc tekintettel a gyermek korára, a közönséget meg fogja lepni. 5. Rózsa tündér tánc (Gyermek balét), bemutatja 12 leánynövendék. 6. Szer­pentin tánc. Bengália fény világítás mellett előadja 1 leánynövendék. 7. Tót tánc (a műsor befejező pontja), tót jelmezben előadják Szalontai Jolánka fiú és Bergei Janka leány ruhában. Ezt a táncot érdekessé teszi az, hogy egy 5 és egy 6 éves gyerek által lesz bemu tatva. Ezen műsor után általános tánc. Belépti-dij személyenkint 1 K 60 fill., diák- és gyermekjegy 1 K Kezdete este fél 7 órakor. Kéretnek a résztvenni szán­dékozók, hogy pontosan megjelenni szíveskedjenek, mert a műsor egyes számai között az ajtó zárva lesz A nők rendszerint nem törődnek az emész­téssel és bélmüködésük rendben tartásával 6 mikor ennek következtében már sokat szenved1 nek gyomorbajokban és hosszantartó székreke­désben, valami haszontalan és gyakran ártalmai pirulákkal akarnak magukon segíteni. A ki már sokféle hashajtószert hasz­nált, nem talál elég dicsérő szót a valód Ferencz József-keserüvizre, oly annyira fe lette áll e természet-teremtette gyógyvíz az álta­lában használatos hashajtószereknek. Ezt tapasz talta dr. Lefévre amerikai orvos is, mikor eg} érdekes esetből kifolyólag következőkben számo be : ,,A természetes Ferencz József-keserüviz eg\ áldott állapotban levő asszony eldugulásánál cső daképen hatott. Rögtön megszüntette a hányás és a belső szerveket az egész terhesség alat rendes állapotban tartotta.“ A ki nem birja az igazi Ferencz Józse keserüvizet gyógyszerésznél vagy fűszeresnél be szerezni, az rendelje meg levelezőlapon közvet lenül a Ferencz József-források szétküldési igaz gatóságánál, Budapesten. — Borzalmas történet. Némi kis eltéréssel é modern formában, a Mazeppa borzalmas történőt- ismétlődött meg Szökő Miklós kismajtényi kocsissal Szökő szombat este a nevéhez híven, elszökött gaz­dája, Bodoky Béla körjegyző lakásáról és Szatmárr utazott a szeretőjéhez. A Szatmárról éjjel 10 őrá 2( perckor induló vonattal utazott vtssza. Ez a vonat i kismajtényi állomásnál nem áll meg. Szökő mégi leakart ugrani a vonatról, de szerencsétlenül járt Ruhája megakadt a vonatban, amely vagy 300 mé ternyi távolságra vonszolta magával Szökőt. A sze rencsétlen kocsisnak mindkét lábafejéről cafatokba t szakadt le a hús, úgy, hogy csák a csupasz csonto, látszottak. Vasárnap reggel beszállították a nagyká­rolyi közkórházba. Bárhol Csak a MAGGI névvel és a keresztcsillag védjegygyei valódi! legyen szükségünk húslevesre (levesekhez, főzelékekhez, mártásokhoz), úgy azt a leggyorsabban, legolcsóbban és legkényelmesebben készítjük a <**‘ícs** n® m a «a a-féle Csak forró vízzel kell leönteni! I-féle húsleves-kockából, darabja 5 f-

Next

/
Thumbnails
Contents