Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-11-29 / 96. szám

0

K f*

\

2-ik oldal

3ZATÁM R-N fe MET

leginkább sújtó nagy adózás. És készül | valami a gazdák ellen is. Lukács pénzügyminiszter már feléjük kacsingat, mert j úgy tudja, hogy nagyon sok takarékbetét- ! jük van.

Szóval drágán fizeti meg az ország j a nemzeti munka születésnapját, — a vá- i lasztásnapi szeszmámort. j

TÁROS.

__ )

A város jövő évi költségvetését hétfő dé- ■ lután tárgyalta a gazdasági szakbizotság. Az 1912 . évi szükséglet — közel jár a 4 millió koroná- ‘ hoz, vagyis egészen pontosan: 3.700,244 korona, a fedezet 3.378,240 korona, a hiány 322.000 ko róna, aminek fedezetéül 460.000 korona egyenes állami adóalap után kivetett 70 százalék községi pótadó fag szolgálni. Tehát négy százalékkal több mint eddig.

A költségvetés tárgyalásánál jutott kifejezésre a jövő évi munkaprogram. A fölveendő kölcsönök terhére végrehajtandó munkálatok közt szerepel a vízvezeték és csatornázás 1.200.000 koronával, a kir. adóhivatal, polgár' fiúiskola, fegyverfelszerelési raktár és közkórház építése, valamint a Fehér-házi építkezés folytatása, amikre a már fölvett kölcsönökön kívül 1.835.000 korona befektetés szükséges.

A gazdasági szakbizotság a költségvetést általánosságban és részleteiben elfogadta s a közgyűlésnek elfogadásra ajánlotta.

A költségvetésijeiőirányzata napokban nyomtatásban is megjelenik és még a decemberi rendes városi közgyűlés előtt valamennyi bizottsági tag meg fogja kapni.

Hit és Haza.

Népdráma. Irta: Schönherr Károly.

Egy darab történelmi igazság, egy parányi tükörtörmelék a jezsuita gazságok korszakából. Lovagok, a szent szűz imádatában meghibbant középkori vértesek térdig gázolnak a vérben, asszonyokat és nyomorult parasztokat gyilkolnak az egyedül üdvözítő vallás nevében. Mint csordát, hajtják fel az eretnekeket és haldokló aggokat, kik csak azért ragaszkodnak rozoga életükhöz, hogy az ősök közt pihenhessenek, hitté- telre kényszerítenek, embertelen gonoszságokkal

tépik ki belőlük a reszkető igét, hogy a Krisztus ' igazi, vérrel be nem szennyezett hite a hitük s Luther, vagy Kálvin bibliája a bibliájuk.

Csak tömegtragédiákat látunk ebben a darabban, minden egyes ember tragikus sorsa egész seregnek hasonló tragikuma, de megrázó fojtogató és megdöbbentő ez az előre kiszámítható eretnek-végzet és valósággal sötét gyűlölettel telünk meg e sok emberfeletti szenvedés és gyötrelem okozói iránt.

Valahogy nem békit ki bennünket az az igazi lelki nagyság, amely szószerint értelmezi krisztusi igét s megbocsát az ellenségének. A megindultság. mely annak nyomán fakad bennünk, hogy a paraszt, kit minden földi jóból, kikergeíett a durva lovagi ököl kezet nyújt zaklatójának, minden életöröme letörőjének, ez az érzékeny és nóbilis megindultság nem tudja legyőzni bennünk az afölötti sajnálkozást, hogy az izmos paraszt emberi indulatok corpusjurisa szerint le nem számolt a kezébe került latorral. Tán az effajta népdrámák durvítottak el bennünket, hol a gonoszt mindig szemünk láttára éri az összeroppanás, mert utóbb csak be kell látnunk, hogy Schönherrnek igaza van, a történelmi igazságokat nem szabad meghamisítani, de a drámai igazság is csak akkor érzékelhető, ha a nemes, megbocsátó szeretet és az öldöklő, vérre mosakodó szeretet erejét összeméri. Nyilvánvaló, hogy a lelkek előtt az előbbi kerül ki győztesként. S a szerző itt gyönyörűen fejti ki költői igazságszolgáltató erejét : a marcona lovag, maga is visszahőköl a kálvinista paraszt lelki nagysága láttán s a bigottság e bigott eszköze eldobva kardját önmagábarokkanó szkepszissel omlik a szent szűz kőszobra elé.

Színészeink pompásan játszottak. Mindinkább megerősödünk előbbi föltevésünkben, hogy az idai drámai társulat kiváló erőket egyesit. Szőke Sándor szépen, nemesen és megértőén játszott. Harmath Zseni ugyancsak. A biblia mély- | ségesen tiszta hangulata és zsoltári áhitata tér- . jedezett az alakjuk körül. Hahnel Aranka szép alakítása, Fehér mégborzasztó játéka kiválóan hozzájárult az est sikeréhez.

Bállá Sándor, ifj. Lenkei, Ross, Radócz, Heltai, Pálma Tusi — valamennyi dicséretre érdemes ambícióval és tudással játszottak. Mihályi elevensége fejlődésről tanúskodik.

— Királyi kitúnieiés. A miniszterelnök föl- j terjesztésére őfelsége városunk egy régi tisztviselőjét tüntette ki. Hajdú Károly kapta meg a királytól az elméleti képzettség s a jogvégzettség

hiánya alóli fölmentést s most már joggal lehet tb, főkapitány a különben gyakolatilég kitünően szakképzett tisztviselő. A felség kézirata a következő :

A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar Miniszterelnököm előterjesztésére Hajdú Károly Szatmár Németi sz. kir. város rendőr- kapitányát az 1883. évi I. t.-c. 3. szakaszában megkívánt elméleti képzettség hiánya alól kegyelemben felmentem. Kelt Bécsben, 1911. évi november 8. Ferencz Jószef s. k. Gr. Khuen- Héderváry s. k.

— Az orvosok és a Munkásbiztositö. Jelentettük, hogy a nagykárolyi kerületi Munkásbiz- tosiló pénztár orvosai és a pénztár vezetősége között kiütött a háború. A pénztár redukálni akarta a fizetést saz orvosok felmondták a szolgálatot. A már-már komikussá vált háborúság a pénztár orvosok győzelmével végződött. A múlt héten az Országos Munkásbiztositó pénztár két kiküldöttje dr. Bánóczy László fogalmazó és dr. Poch Henrik orvos jött le Nagykárolyba, hogy az orvosok és a pénztár között a békét helyreállitsák. Ez sikerült is. A rend f. hó 21-én ismét helyre állott. Az orvosok megkapják eddigi fizetésüket és a pénztár az az ügynek törvényhozás utján való végleges rendezéséig, velük szemben semmi újabb követelést nem támaszt

— Pótvásár. A kereskelemügyi miniszter megengedte, hogy Avasujváros községben az ez évben elmaradt országos vásárok helyett nov. 27. és 28-án pótkirakodó és állatvásár tarta: sék.

— A pénzügyőröknek is szalutálni kell A honvédség »Rendeleti közlönyéinek mai száma érdekes rendeletet közöl, amely szerint a katonaság, csendőrség és a határvidékeken a pénzű győrség egymásnak kölcsönösen tisztelegni tartoznak. A rendelet erre vonatkozó része igy szól :

»A király október 3-án kelt felsőbb elhatározása alapján a fegyveres erő és csendőrség tagjai, valamint a katonai, határőrizetben (tengerpartvédelmében) közreműködő magyar királyi pénzügyőrségi alkalmazottak egymásnak kölcsönösen tisztelegni tartoznak.«-- Gyászeset. László Ernő, a Lővy Miksa cég beltagja hosszas betegség után egy budapesti klinikán meghalt. A haláleset annál is tragiku sabb a Lővy családra, mivel alig pár hete, hogy Lővy Miksa, a család feje elhunyt. László szim- pátikus és agilis fiatal kereskedő volt,

— A cukorgyár érdekében. A gazdasági egyesület a következő felhívást intézi a gazdaközönséghez :

Miután a Szatmárnémetiben létesítendő cukorgyár érdekében, a gyár financirozását vállaló konzorciummal kötött igen előnyös szerződés ez év végéu lejár, s miután naég 500 katasztrális hold jegyzése hiányzik, felhívjuk gazdáinkat, sürgősen jegyezék a hiányzó területéi, sehogy a gyár létesítéséről örök idők : la kelljen mondani. Jegyzéseket elfogad a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatala (Szatmár, Deék-tér 2.), hol teljes és részletes felvilágosítás is nyerhető.

— A mészáros botja. Felperese volt Rácz Ferenc csenged mészáros Árkosi Károly tyúkodi embernek s mert megnyerte a pert ellicitáltatta az ingóságait. Árkosi az árverésen nem úgy viselkedett mint egy engedelmes barom a vágóhídon, hanem ellenszegült a törvényes eljárásnak. A kövér mészáros ezen annyira dühbe gurult, hogy fölemelte vasboiját s az alperesre fejére sújtott. Szegény Árkosinak az ütésre rögtön behorpadt a koponyája s az esze is meghibbant. Az már keveset segit a baján, hogy most ő a felperes és Rácz az al.

— A kis hozomány, amit Katz Róza szomorúan egyhangú mutiKával, varrással kuporga- tott össze, elúszott, Négyszáz koronácskát takarított meg szegény leány magának s még egyre egymás elére rakosgatta a szűkösen fölös húsz- filléreseket, hogy majd ha eljön a királyfi érte, legyen egy kis tőke a szatócsbolthoz, vagy a szabósághoz. Aszerint milyen brancsból való a herceg, aki hátha megjön a télen. De Herskovits Sándor visszaélt a kis varróleány naivságával elesalta a panzt, aztán még mielőtt bebizonyító;'a volna, hogy ő a várvavárt, elillant. A leány följelentette s a csendőrség körözi a házasságszédelgő ifjút.

Szatmár, 1911. november 29.

Amint az udvarra értünk, Mariska a fáskamra felé tartott. Én némán állottam egy helyben s néztem mit csinál. Pár perc múlva visz- szajött.

— Eldugtam a könyvet. Ugy-e nem árulsz be ? — Kérdezte aggódva.

— Ne félj Mariska, én nem árullak be, csak ne félj — biztattam.

Az órán a tanító néni elsőnek Mariskát szólította. Ijedten ugrott fel a helyéről.

— Tanitó néni kérem, nem volt könyvem, nem tudom a leckét — szeppeget.

— Hát hol volt a könyved ?

— Valaki elvitte, vagy elvesztettem.

A tanitó néni összehúzta a szemöldjét s gyanakodva nézett Mariskára. Látszott, hogy nem hisz neki.

— Ki tud valamit a Makláry Mariska könyvéről, az álljon fel — harsogott a néni.

Mariska rám nézett. Olyan szépen, mint még soha. Olyan kérőleg. Ereztem, hogy tennem kell valámit. Felállottam.

— Néni kérem, én vittem el a könyvet tegnap, véletlenül. Ott van nálam, visszaadom Mariskának délután — s éreztem, hogy kipirult az arcom. Először hazudtam életemben.

Ezzel aztán elhárult a baj. De Mariskával egymáshoz se mertünk szólni egész délelőtt. Délben, mikor szépen, sorban hazaindultunk, a kapu alatt valaki megfogta a karomat s megrántott. Visszafordultam s abban a pillanatban egy cuppanós, gyermekes csók csattant el az arcomon.

Az a kutya sors, mintha velünk apró gyermekekkel is gúnyolódni akart volna, hátunk mögé állította a nemezist. Tanitó néni meglátott. Visz- szahivtak.

Vallattak, aztán korholtak, megint vallattak, megint korholtak.

Mi mindketten sir'unk. Megtaláltáka könyvet és a csók közti kapcsolatot is. Könnyű volt, A könyv már ott volt a Mariska táskájában.

Ottmárasztottak papirgaluskára. Engemet is, őt is. Én az édes anyámra gondoltam s folytonosan sirtam.

Mikorra hazakerültem, az édes anyám kacagott, az édes apám komoly arccal magyarázott valamit a pipaszár rugalmasságáról vagy valami ilyesmiről,

Szemlesütve hallgattam. Szégyeltem magamat. Nem egyébért, csak azért, hogy engem, az igazgató fiát kellett, ott marasztani papirgaluskára. És ártatlanul. Ártatlanul, d> rűl hallgattam otthon. A büszkeségem sem engedte volna, bogy erről beszéljek,

Másnap külön ültették a Mariskát tőlem. Aztán nemsokára végképen elváltunk. A szülei elköltöztek a faluból nagy városba, hol orvos is van, patika is, iskolák is. Éreztem, hogy nagyon ! fájt valami, ott belül, mikor elbúcsúztam Maris- | kától.

Azótától egyedül jártam az iskolát. El is j végeztem, újba is kezdtem megint.

S mikor újra viszontláttam Mariskát, már í nem tegeztük egymást, már elfeledtük a könyvet is, akkor már csókolóznunk sem lehetett.