Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-11-12 / 91. szám

S Z A T MÁR-NÉMF. TI. Pzatmár, 1911. november 12. 2-ik oldal. állítását. Az elnöknek törekvését az ellenzék a legmesszebbmenő előzékenységgel fogadta. Elment az engedékenység legszélsőbb ha­táráig. Biztosította a költségvetés akadály­talan letárgyalását, a normális szükségletek megszavazását, a parlamenti rend helyre­állítását, cserében csupán azt kérte, hogy a véderőjevaslatok a népparlament elé utaltassanak, vagyis az általános választó- jogi törvény valósittassék meg, hogy a horribilis terhek viselése tekintetében dönt­sön majd az a képviselőház, amely a nem­zet egyetemes akaratának lesz kifejezője. Sőt a véderőjavaslatokat — megfelelő en­gedmények és könnyítések fejében — haj­landó lett volna törvényerőre is emelni, ha egyúttal a kormány biztosítja az általános, egyenlő és titkos választójognak meghatá­rozott időn való törvénybe iktatását. A kormány azonban nem volt haj­landó az ellenzék követeléseinek engedni( — hanem úgy látszott, hogy arra az útra lép, — amely ut a parlamenti helyzetünk végső elmérgesítésére vezet, — az erőszak terére. Hetek óta hirdeti ék, hogy egy újabb november 18-ára készülnek és az ellen­zék teljes leverésével mégis csak keresztül forszírozzák a véderőjavaslatokat. És eb­ben az elhatározásban a vezérszerepet Tisza István vitte, aki ügylátszik nem tudja elfeledni az emlékezetes november 18-iki kudarcortés —a minőmre kész munkapárt erejében bizakodva, — újra megakarta kí­sérelni azt, amibe már egyszer oly csúfo­san belebukott. Kész volt saját személyét, politikai pályáját áldozatul dobni, csakhogy boszuját az ellenzéken kielégítse. ő akart beleülni a képviselőház el­nöki székébe, hogy azután a házszabály sértések egész sorozatával letörje az el- 1 nzék küzdelmét. Törekvésének első áldozata, Berze- viczy Albert a képviselőház elnöke lett. A munkapárt, mely Tisza befolyása ulatt áll, s mely türelmetlenségében haj­landó mindenre, — úgy látszott, tüzön- vizen keresztül követi Tiszát. A józan megfontolás és higgadtságnak utolsó szá­lai is elszakadó félben voltak és el vol­tunk készütve arra, hogy a magyar par­lamentben oly jelenetek fognak lejátszódni, amilyenek még eddig nem fordultak elő. A keddi ülésen már láttuk a szen­vedélyes kitöréseknek a jeleit és félő volt, hogy a végsőig feszitett húr csakhamar elpattan. És mindez miért ? Csak azért, hogy a nemzet anélkül is súlyosan megterhelt vállaira oly terheket rakjanak, melyek alatt okvetlen össze kell roskadnia. Pedig láthatták, hogy az ellenzéket küzdelmében semmi sem fogja feltartóz­tatni; — mert háta megett áll a nemzet, amely teljes erejével fogja támogatni az ő jólétéért küzdő, lelkes csapatot. És hallhatták a vezérektől, hogy tör­ténjék bármi, ez erőszaknak bármily fegy­verével szemben az ellenzéknek meghát­rálnia nem szabad, mert a nemzet milliói­nak jóléte, szabadsága és függetlensége függ attól, hogy a harcból az ellenzék ke­rüljön ki győztesen. Ily körülmények között az utolsó perc­ben a jobb belátás győzött és létrejött a fegy­verszünet, mely szerint a képviselőház a költ­ségvetést veszi tárgyalás alá és hetenkint 4 napon át ez1, két napon át pedig a véd­erőjavaslatot tárgyalják és azon lesznek, i hogy január 1-ig a költségvetési törvény meglegyen. Nem Tisza István gróf hanem Návay Lajos lett a ház elnöke, a házsza­bályokat az eddigi formában fogják kezelni ■ s az újévi szünet utánra az ellenzék a ; véderő vonatkozó javaslst tárgyalása foly­tatására nézve teljesen fenfarlja szabad kezét. Megvan tehát a váratlan tordulat kö­vetkeztében a fegyverszünet, elkerülhető az exlex s megvan a remény arra nézve, hogy a ‘egyvergzünet ideje alatt létrejön a béke, melynek létrejötte a nemzetnek és dinasz­tiának egyaránt érdeke. A képire a kormánynak Vezércikk az Északkeletieden Irta : Nyuszik Alajos * Mottó: Szabadjegy, szabadjegy E kettó kell nekem. A vonat megindult, a kormány vonata, a Rózsa még csak nem is sejti, hogy ö há­zasságra készül. — így nem viselkedik tisztességes jó barát, — gondolta s sietve leült, hogy egy pár szóban kimagyarózza a helyzetet birátnője előtt. — Képzelje, váratlan esemény — meghá­zasodom. Alig várom, hogy találkozzunk, — Min­dent el fogok mondani. Holnapután ot'hon leszek s felkeresem még azon az estén ! Csak ennyit irt s megcímezte és a szolgá­nak azzal az utasítással ad^a át,hogy igen korán reggel tegye postára Rózsa mikor a kis levélkét kézhez kapta s elolvasta, elcsodálkozott: — No ilyet ! mondta magában — Ezt nem vártam ! No de mindegy, úgy sem akartam a felesége lenni. Legalább lesz egy uj barátnőm. Bizonyosan értékes, okos nő lesz. Mert Balázsfalvi nem venné feleségül másképp ! No bizony az okos, intelligens Balázsfalvi ! De azért még is furcsa, hogy házasodik. De mindegy, a mi barátságunkat az sem zavarja meg. Mutatja a levele is. Eljön mindjárt az el­jegyzése után. Jó barátom1 Igazán szinte meg vagyok hatva, ahogy átéreztem a mi tiszta, nemes ba­rátságunkat ! így gondolkozott Rózsa a levél elolvasása ulán s egyben pedig intézkedett, hogy minden úgy legyen estére, hogy Balázsfalvi kellemesen s jól érezze ma^át. A műtermében, mely egyúttal lakószobája is volt, leleplezte az értékesebb képeket, műtár­gyakat, melyeket rendszerint födve tartott. Ren­dezgetett, tisztogatott. Nagyon díszesen akarta fogadni a barátját. Volt egy hófehér csipkepongyolája, valami kínai vállal. Ezt vette magára, ebben volt leg­szebb. Pont kilenckor rendben volt m nden. Rendszerint ilyenkor szokott jönni Balázsfalvi, Pontos volt ma is. Pont kilenczkor nyi­totta be az ajtót, elegánsan, komolyan, frissen borotválkozva, mint rendesen mindig, a mikor Rózsa asszonyhoz jött. Rozsa eléje ment, Mele­gen áradozva üdvözölte. Mégis az első pilla­natban már úgy találta, hogy Balázsfalvi merev kissé. Leültek a szokott helyre, a pamlagra egy­más mellé, Balázsfalvi mindjárt azt kérdezte — mit szól hozzá ? — Nagyszerű, örvendetes, jó barátnők le­szünk — mondta Rózsa. Balázsfalvi megfogta az asszony kezét mint ahogy szokta, simogatta a keze fejét szeretettel s megcsókolta. Rózsa engedt|, de az az érzése volt, hogy ez kellemetlen neki. — Erről le fogunk szokni ! — gondolta s luxuszvonat. A fgeszti messiás, a vonatmegállító hókoszpókoszgróf megadta a jelt, a kormány bé kája, amit Astaroth lucullusi bankettjén lenyelt, reszkírozta az életét és beleugrott a Tiszába, az előadás megkezdődött. S a masiniszta elkezdett pöfögni. Nargilézett a békepipából. Miért böfög az a masiniszta az ország kor­mánynak a nyergében F! Abban a nyeregben, mely alatt a fazekasok, — a húsos fazekasok számára puhítják a püspökfalatot. (De nem a ref. püsp. falatot.) Azt hiszi tán az a lelkiismerettőlfüstös gépész, hogy a megoldás közeleg ? Élénken téved. Optikailag csalódik. Nem a megoldás közeleg hanem az ítélet. A végítélet! Eppur si rnouve ! Az erőszak bitang lovagjai, az átkos, gyalá­zatos és jogtipró mungócsorda főnöke, Khuen Héderváry Jósua megállította A Napot és be akarta tiltani a mi egyetlen cserepéldányunk, stilusmesterünk és témaraktárunk kolportázs­jogát. De nem oda Buda ! a nép, ecce homonkolus, mint egy férfiú föláll és elébe fekszik a förtel­mes kormány kéjvonata elé. De mortuis nil, nisi bene, vagyis magyarul: a frász feküdjön a gyomrába olyan átkos kor­mánynak, amelyik maga kéjvonaton utaz, a má­sok szemében p»dig meglátja a függetlenségi és negyvennyolcas gerendákat. Habéi Habaltm — mondja Kóhelet, a Prédi­kátor eredeti héber zamattal, Eljövend az idő, amidőn mindenki szabad lesz. A Hug, a Mátka, a Jegyes: szabadhug, szabadmátka és szabadje- gyes. De a nép kiszipolyozó zsarnokai nem fog­nak Pullmanokban hemperegni s várni mig a-l. - kájok hada elébük teríti a megállapodás perzsa­szőnyegét. Jaj nekünk! Ve Victoria! Jaj a legyőzői­teknek. És (V.) lecturis ! Jaj az olvasóknak ! De jaj a kormánynak is! Jaj, százszoro­sán jaj ! Én a kemény Promotheus, a fiumei rizzsel keményre vasalt Promotheus — Hajtájer fest, tisztit s a lapomban hirdet — kitépem a láncra- füzött demokratizmus romlásán vérző szivemet s odadobom a keselyüknek. Nesztek. Igyatok vért! Vért!! És sziklákat gyúrok, súlyos duszik- lákat, a világ két legjámborabb nevéből és eme sziklákat reágörditem az átkos kormánynak selyemzsinóron vergődő silány lelkiismeretére. (Szedői Ezt magának iiom. Jaj, hogy iz­zadok ! Phü, de keserves kenyér ez a cikkirás! Az istenért! szedjen egy nehány sajtóhibát ebbe a vezérbe, hogy több értelme legyen. És ritkítsa a mondatokat tetszésszerint. Különösen a véres kifakadásokat intézze sajtóhibasan, hátha mégis megküldi a kormány a vasúti kriszkindlit. Üd­vözli Nyuszik Alajos.) Vérfagyasztó kaleidoszkóp amit lelki sze­elvonta a kezét. Igen kedvesen, kecsesen tette, de mégis elvette a kezét. Balázsfalvi megérezte, valami keresztül nyilallott a szivén. Egy hajszál­nyi keserű, kellemetlen érzés. Rózsa a menyaszonya felől kérdezősködött. Balázsfalvi láthatólag megörült s elkezdett beszélni róla. Majdnem egy felóráig mindig beszélt. Gondolatban még sohase foglalkozott annyit vele, mint most. Azzal a különös kérkedéssel ! beszélt, ahogy az ember a saját tulajdonáról beszélni szokott. Ugyanazt a keserű kellemetlen érzést, mit előbb Balázsfalvi érzett a szivén keresztül nyi­laim, most Rózsa asszony érezte egynéhány­szor is. Azután, hogy véget vessen a beszédnek, íagylal tál. gyümölccsel kínálta a vendégét. Maga j is evett. S mikor már nem volt mit ennie, azzal j foglakozott, hogy Balázsfalvit figyelte. Arra a meggyőződésre jutott, bogy Balázsfalvi rut, csúnya ember. — Hogy eddig észre sem vettem — gon dolta. Ez az ember határozottan csnnya. A szemei véresek, az arcza, daczára hogy borotvált, iekete, tüskés. A szája még férfinak is tulnagy és érzik rajta, hogy tu'ságos élvezi a nikotint. Balázsfalvi végre már nem tudott mit mon­dani a menyasszonyáról. Ekkor Rózsa uj téma hiányában az uj ruháit mutogatta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents